Kelet-Magyarország, 2003. december (63. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-17 / 293. szám
Együtt nőnek fel A lakásotthonban úgy élnek, mint egy nagy család./3. Száz éve még kosarat fontak a rabok A képzésről bizonyítványt kapnak, amit a civil életben hasznosíthatnak szabadulásuk után./6. Változékony idő várható. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG ÁRA: 64 Ft, előfizetőknek: 42 Ft Nyírségi kiadás Párizs. Jacques Chirac Franciaország elnöke ráz kezet az iraki tanács vezetőjével, Adel Aziz Al-Hakimmal az Elysse Palotában. A vezető azért érkezett Párizsba, hogy Irak francia adósságáról tárgyaljon a vezetőkkel. (Fotó: epa> Ma: megyei közgyűlés Nyíregyháza (KM) - Főként pénzügyi, gazdasági témákat tűz napirendre a megyei közgyűlés, amelynek idei utolsó ülését tartják ma délután 3 órakor. A további napirendek között az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt döntés: ki lesz a megyei önkormányzat Jósa András Kórházának főigazgatója. A megismételt pályázatra öten jelentkeztek. A közgyűlés tárgyal a megye szociális szolgáltatás-tervezési koncepciójáról. Több tájékoztatást is meghallgatnak a képviselők: a Nyíbátori Határőr Igazgatóság európai uniós felkészülésének állásáról és a csatlakozásig megoldandó feladatokról; a megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság munkájáról; a megyei önkormányzat nemzetközi tevékenységéről. *666^ ezer forintért "Kizátótag tunki lonslné oonHvui történd vasár U* esetén. rtáTtífswTtbe j SUZUKI 3 Nyíregyháza Mátészalka. Fehérgyarmat. Tel.: 42/508-150 HIRDETÉS KELET-MA6YAR0RSZÁG S 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42) 501-510 Miskolcon kerül a legkevesebbe ^ ■» w * w' ■* * w w'w'w j -I V J V J w i Több magyar nagyváros menetjegyei f tarifáinak összehasonlítása (forint) 1 LX. évf., 293. sz. NAPLÓ 2003. december 17., szerda Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Stratégiai jelentőségű területfejlesztési programok kezdődtek idén és folytatódnak újakkal kiegészülve jövőre is. A Megyei Fejlesztési Ügynökség Kht. ez évben végzett munkáját értékelte kedden a sajtó képviselői előtt Tisza András igazgató. A társaság pontosan teljesítette legfontosabb feladatait: írta ki a pályázatokat, osztotta el a forrásokat és ellenőrizte a felhasználás módját.- A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács (MTT) munkaszervezeteként az ügynökség összesen 5,6 milliárd forint támogatást juttatott el a nyertes pályázókhoz, s ezzel 17,3 milliárd forint értékű fejlesztést ösztönzött - mondott számokat is az igazgató. Az alaptevékenység mellett erőteljesebben jelentek meg az uniós felkészülést szolgáló feladatok. Ennek egyik jó példája az MTT és a Kárpátaljai Megyei Tanács ez év márciusában benyújtott pályázata a Tacis Mikro Projekt Alapra „Cooperation Bridge 2003” (Híd az együttműködéshez 2003) címmel. Ez rámutat: Magyarország és Ukrajna időben eltérő uniós csatlakozása olyan következményekkel jár, amelyek kezelése az intézményrendszer fejlesztésével, a gyakorlati tapasztalatok kölcsönös átadásával, a partnerség kiterjesztésével oldható meg. Fenyovasár. Egyre későbbre halogatja mindenki a fenyővásárt, panaszolják az árusok. Most csak lézengenek a vevők, a karácsony előtti napon pedig mozdulni sem lehet majd a tömegtől. (Fotó: Balázs Attila) Milliárdos fejlesztéseket ösztönöztek Erőteljesebben jelentek meg az uniós felkészülési feladatok az ügynökség munkájában Aranytoll a diákoknak Együttműködés a főiskola és a Marsó között Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Főiskola és a Marsó Kft. együttműködési szerződésének megújításáról tartottak sajtótájékoztatót tegnap az intézmény dísztermében. Dr. Balogh Árpád rektor rendkívül fontos kezdeményezésnek nevezte a Marsó Kft.-vel évek óta létrejött együttműködést, amely anyagi segítséget is jelentett a főiskolának, Most diákköri arany- toll díj létesítésével bővült a kör, amelyet azoknak a hallgatóknak ítélnek oda karonként, akik a legeredményesebb tudományos tevékenységet mutatják fel tanulmányaik során. Ösztöndíj tanároknak A másik része a támogatásnak ösztöndíj létrehozása fiatal tehetséges oktatók számára, akiket havi rendszeres ösztöndíjjal támogat a Marsó Kft. Ez az összeg jelenleg ötszázezer forint. A támogatás összege 15 ezer forintnál kevesebb nem lehet. A főiskola cserében a korábbi megállapodás tartalmát sportolási, nyelvoktatási lehetőséggel, a menedzsment részére tréningtanfolyamok szervezésével bővíti. Somlai Sándor, a kft. belkereskedelmi igazgatója arról beszélt, mit jelent nekik az együttműködés. Igen nagy számítástechnikai tudásra van szüksége a cégnek, most hatvanmilliós számítástechnikai fejlesztés részesei, ezek fenntartásához, üzemeltetéséhez szakemberekre van szükség. A piacon kialakult versenyhez marketingszakemberek, reklámszakemberek, idegen nyelveket beszélő munkatársak kellenek az uniós verseny követéséhez, s a Nyíregyházi Főiskola ilyen szakemberek képzéséről is gondoskodik. A szerződést Balogh Árpádon és Somlai Sándoron kívül aláírta Berecz Péter, a kft. ügyvezető igazgatója. Francia kapcsolat, a Magyar-Francia Kezdeményezések Társaságának elnöke, Jacques de Chalendar kedden francia kapcsolatok kiépítéséről tárgyalt a nyíregyházi városházán. (Fotó: Cservenyák Katalin). Új vasútállomást avatnak Tiborszálláson Vasárnaptól már InterPici-járat kapcsolja össze a világgal Tiborszállás (KM - L. Gy.) - Ma délelőtt 11 órától adják át vasúti és megyei vezetők, politikusok jelenlétében Tiborszálláson az új vasútállomás épületét. Az 1115 lakost számláló település életében jelentős „állomás” a mai, s az is okot ad az ünneplésre, hogy vasárnaptól már bekapcsolja az InterPici-járat Ti- borszállást is az ország vasúti vérkeringésébe. Az IP 10.25-kor indul Mátészalkáról és 10.52-re érkezik Tiborszállásra, míg viszsza 13.16-kor indul Tiborszállás- ról, és 13.43-kor érkezik Mátészalkára. A vasúti beruházást a helyi önkormányzat is segítette közmunka által - tudtuk meg Csaholczi Gusztáv polgármestertől. Az év jegyzője díj Nyíregyháza (KM) - Budapesten, a Local Info nevű önkormányzati kommunikációs központ évzáró konferenciáján osztották ki az interneten leadott szavazatok alapján az év polgár- mestere és jegyzője díjat. A szavazatokat a jelöltekre az internetes portálra lehetett leadni. Miután az előzetes sorrend kialakult, négy szakbizottságtól - Települési önkormányzatok Országos Szövetségre, Megyei Jogú Városok Szövetsége, Intelligens Települések Országos Szövetsége, e-Demokrácia Műhely - kértek még véleményt. E szerint első lett dr. Szemán Sándor, Nyíregyháza jegyzője, aki 5 éve, 1999. január 1- je óta áll a hivatal élén, második a hajdúszoboszlói jegyző, harmadik szintén megyénkbeli: Jéke jegyzője, Tóth Endréné. Polgár- mesterek között 1. Pécs, 2. Szombathely, 3. a főváros XIII. kerületének polgármestere. Vo kezdő befizetés, Vo kezelési költség 72 hónapos futamidő ■•■árengedmény : 400 000 Ft-lg. Autóméry Kft. 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 215. Tel.: 42/490-021,42/490-020 HIRDETÉS