Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-06 / 233. szám
2003. október 6., hétfő MINDENFELŐL /2 0 Jasszer Arafatnak egyelőre nem kell elhagynia Izraelt - közölte egy névtelenséget kérő izraeli tisztségviselő. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a palesztin vezető számára megkezdődött a visszaszámlálás. 0 Elnökválasztás Csecsenföldön. Várhatóan az oroszbarát Ahmad Kadirov lesz a vasárnapi választás győztese, mivel minden más esélyes jelöltet visszaléptettek. Kadirovot még 3 éve nevezte ki Moszkva Csecsenföld élére. Pokolgépek az iraki magyar katonai tábor közelében Budapest (MTI) - Két pokolgép robbant fel az iraki Hillában lévő magyar tábor közelében szombat délután, személyi sérülés nem történt - közölte Matyuc Péter, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója vasárnap. Elmondása szerint a két robbantás dél- ' után négy és hat óra között történt. Ezt követően a táborban rövid időre, mintegy másfél órára magasabb szintre emelték a készültséget. Matyuc Péter közölte: egyelőre nem tudni, hogy kik követték el a robbantást. II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren pontifikáit miséjén, október 5-én. A szertartás keretében a 83 éves római katolikus egyházfő szentté avatott három misszionáriust: az olasz Daniele Combonit, a német Arnold Janssent és az oszt- | rák Josef Freinademetzet. (Fotó: EPA) I Feltételezett alKaida-tagok letartóztatása Jemenben Szanaa (MTI) - A jemeni hatóságok a héten őrizetbe vettek nyolc férfit, akik feltehetően az al-Kaida terrorszervezet tagjai - tudatta vasárnap a jemeni biztonsági szolgálat tisztségviselője. A letartóztatások Ádenben és Szanaában történtek, miután az Egyesült Államok szanaai nagykövetsége arról értesült, hogy épülete, illetve más nyugati érdekeltségek ellen terrorakciók vannak előkészületben - közölte az AFP hírügynökséggel a nevét el nem áruló jemeni tisztségviselő. A jemeni hatóságok korábban értesítették az amerikai külügyminisztériumot arról, hogy újabb terrorfenyegetés várható külföldi érdekeltségek ellen az országban, és ezért „kivételes” elővigyázatosságra kérték a Jemenben tartózkodó amerikai állampolgárokat. Néma tüntetés az emlékmű helyén Az aradi Szabadság-szobor sorsa még nem dőlt el, de már megosztja a magyarokat Arad (MR) - Magyarország és Románia között egyelőre nem született megállapodás az aradi Szabadság-szobor újra felállításáról, ezért a vértanúk kivégzésére emlékezők az emlékmű üres talapzatánál találkozhattak. A néma tüntetésen jó néhány ezren vettek részt. A szervező Arad megyei RMDSZ nyilatkozatban szólította fel a helybéli magyarokat, hogy a mai misék, istentiszteletek után találkozzanak a Tűzoltó téren és mintegy néma tüntetésként a Szabadság-szobor visszaállításának megakadályozása miatt, helyezzenek el egy-egy szál virágot az üresen maradt talapzatra. Az eleredő eső ellenére több ezer ember jelent meg a téren, ahol egyébként jól láthatók, hogy felsőbb utasításra hirtelen hagyták abba a munkálatokat, hiszen tele van föld- és kavicskupacokkal, betoncsövekkel, középen pedig ott árválkodik a félig kész talapzat. Ezzel is jelezni kívánjuk, hogy nem mondunk le a szobor visszahelyezéséről az aradi önkormányzat döntésének végrehajtásáról - nyilatkozta a Magyar Rádiónak Tokay György Arad megyei parlamenti képviselő és szűkkeblű fundamentalista-nacionalistáknak, táliboknak nevezte azokat, akik megakadályozták az emlékmű helyreállítását. Az RMDSZ ellenzékének számító Erdélyi Polgári Körök, valamint az Erdélyi Nemzeti Tanács felállítását kezdeményező testület és a Király-hágó Melléki Református Egyházkerület külön megemlékezést tartott Aradon. E megemlékezést az RMDSZ és a Szabadság-szobor Egyesület nyilatkozata fájónak és érthetetlennek minősíti, hiszen a hagyományok szerint az aradi vesztőhelyen mindig egységesen szokás koszorúzni október hatodikán, a nemzeti gyásznapon. Az RMDSZ ekkor tartja a központi megemlékezést. Merénylet, megtorlás Szíria a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását kéri, miután Izrael szíriai területen támadta a haifai merényletért felelős palesztin szervezet egyik feltételezett kiképzőtáborát. Az izraeli hadsereg rakétákkal lőtte az Iszlám Dzsihád katonai bázisát, miután a szélsőséges palesztin szervezet közölte: az ő embere követte el a szombati öngyilkos merényletet. A haifai terrortámadásban 19 izraeli halt meg és 50-en megsebesültek. Képünkön a merénylet áldozatainak temetése. * (Fotó: EPA) Új Európa, vagy megosztott Európa? Eltérő vélemények a római csúcskonferencia sikeréről Róma (MR) - Sikerrel vagy eredmény nélkül zárult a római konferencia - ezt kérdezték az újságírók hazánk miniszterelnökétől, Med- gyessy Pétertől és Kovács László külügyminisztertől. Ők úgy foglalták össze az immáron 25 tagra bővült EU-csúcs egynapos tárgyalásait, hogy az alkotmányos szerződés tervezete jó alap, a lényeg, hogy 2004. május elseje utánra aláírható, végleges változat kerüljön az asztalra. A Rómában felmerült javaslatokat a kezdeményező országok írásban továbbítják a soros elnökségnek. Siker vagy kudarc - ezt kérdezték a mai olasz napilapök is. A legnagyobb példányszámú újság főcíme szerint megindult az új Európa. Egy ellenzéki lap viszont úgy látja: Európa megosztott. Hazánk prioritásként azt szorgalmazta, hogy a nemzeti kisebbségi jogok védelme kerüljön bele az alkotmányos szerződésbe, s Magyarország támogatja azt a javaslatot is, hogy az európai alkotmány ne feledkezzen meg kontinensünk évezredes keresztény gyökereiről sem. Moszkva keményít Moszkva (MTI) - Oroszország kész katonai erővel is megvédeni gazdasági érdekeit a világ térségeiben - jelentette ki az orosz védelmi miniszter. Szergej Ivanov közölte, Oroszország akkor folyamodhat katonai erő alkalmazásához, ha gazdasági és pénzügyi szempontból korlátozni próbálják hozzáférését kulcsfontosságú térségekhez. Újszerű politizálás Új kormányzati politizálás kell ahhoz, hogy „az eredeti céljainkat hatékonyabban tudjuk valóra váltani” - mondta Kiss Péter szombaton az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának budapesti tanácskozásán. Hozzátette: jelentős változtatások szükségesek. Megdöbbentő beszéd „A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbenéssel vette tudomásul Horn Gyula volt miniszterelnök lakossági fórumán elhangzottakat, mely szerint Orbán Viktort „le kell vadászni” és „el kell tenni láb alól”. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szerint ez már a politikai stílus legalja, Európában ilyen elképzelhetetlen - közölte a párt a nyilvánossággal. „Éppen a Fidesz az...”- A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség mai közleménye - szokásoknak megfelelően - eltorzítja a tényeket. Előfordulnak a fórumaimon kemény kitételek, de azokat rendre helyreigazítom. Egyébként éppen a Fidesz politikusait jellemzi, hogy a szocialistákkal szemben les- vadászást, kötelet és leszámolást emlegetnek - írta válaszában Horn Gyula. Kondi« Kandahar ip£ PAKISZTÁN Afganisztán 3400 fflganisztán, az ópium és a terror hazája A 2001. szeptember ll-i amerikai terrortámadás után az USA és szövetségesei legfontosabb ellenségüknek az al-Kaida terrorszervezet tagjait kiáltották ki, akiknek egyik fő támogató bázisa az Afganisztánban élő tálibok csoportja. Az arab állam azóta vált a szövetséges erők fő célpontjává, amióta bebizonyosodott, hogy - az ópiumtermelésnek is köszönhetően - a tálibok és vezetőik nagymértékben segitik a terroristákat. 2001. szept. 9.: Az ellenzék tagadja, hogy megölték Ahmed Shah Ma szu dot. Október 7,: USA-csapatok irányítása alatt szövetséges erők rakétákkal támadják az országot, hiszen ott sejtik az al-Kaida-ve- zért, Oszama Bin Ladent, December: Afgán egyeztetés Bonnban egy ideiglenes kormányról. Tálib csapatok átengedik az utolsó erődöt is Dakrban, de vezetőjük Mullah Omar megtartja pozícióját. Hamid Karzai felesküszik az ideiglenes kormány vezetésére. 2002. január: Békefenntartók érkeznek. Június: Karzai helyett Loya Jirgat választják az afgán ideiglenes kormány élére. Július: Az alelnököt, Haji Abdul Qadirt megölik. Szeptember: Karzai túlél egy merényletet. 2003. június: Tálib fegyveresek és kormánycsapatok ütköznek meg a kandahári területen, 49- en halnak meg. Augusztus: A NATO átveszi a biztonsági irányítást Kabulban. Október: Új katonai vezetést hoznak létre, 2004-re választásokat írnak ki. 2 0 0 1 I JELENLEGI HADERŐK Fegyvemyugvást biztosító csapatok: USA-csapatok harcolnak az al-Kaida- és tálib erők ellen 12 500 katona Nemzetközi biztosítást segítő csapatok: NATO-irányításű ENSZ- csapatok vethetők be kabuli központtal 5600 katona Külföldi helyreállító erők: A helyreállításban 40-100 könnyöfégyvefzettel ellá tott katona segédkezik. A NATO tervei szerint 2000-10 000 ka- (f%ss Á tona fog részt ven- j Herat - ni a helyreállításban. Jelmagyarázat | Bizonytalan 1 terület Őpium- termelés ® Helyreállító erők © Tervezett helyreállító erők AFGANISZTÁN 2 0 0 3 HELYREÁLLÍTÁS 2002-ben összesen 4,5 milliárd dollárnyi nemzetközi segély érkezett Afganisztánba helyreállítások finanszírozására. 2003-ban napjainkig 2 milliárd dollárt adtak ezen célokra. 160km Mazar-eSHarlf OPIUM-ELOALLITAS A világ ópíumtermeiésének 12 szá zalékát adta 2001-ben Afganisztán, míg 2002-ben már 76 százalékát. Jalalabad A világ termelése 2002-ben, tonnában Gardez Myanmar Ih. 828 Laosz „112 GRAPHIC NLWS Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hul. Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon,hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon.hu). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 0640/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058