Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-31 / 254. szám

2003. október 31., péntek líukmMujpimszúg SZOLGÁLTATÁS /I3 HOROSZKÓP IIL21.-IV.20. Anyag szempontból semleges napra számíthat, ám valaki megtör­a# nyékezheti, akar, esetleg szeretne öntől kölcsönkéml. Jól nézze meg, hogy kivel áll szóba, mert könnyen becsaphatják. IV. 21.-V.20. ________________________ Zavarok támadhatnak a párkapcsolatában. Lehet, hogy nem szen­telt elég időt arra, aki ezt elvárta volna öntől, emiatt kissé neheztel. Igyekezzen kiengesztelni, s pótolni a hiányokat V. 21.-VL 21­Ideje lenne, hogy gondoljon a távolabbi jövőre is, ne csupán kizáró­lag a mának éljen. A tervezésbe bevonhatja a párját is, aki eddig is jó tanácsokkal látta el. Most sem csalódik majd. VL22.-VH.22. ______ Ön most kimondottan az érzelmei rabja, s ez nem tesz jót az élet más területein. A szerelem dominál önnél, s ebben benne van a csa­lódás eshetősége is, ön azonban ezzel nem törődik. VII. 23.-VIIL 23. A mai napon bármi megtörténhet önnel, de úgy tűnik inkább a jó dolgok kerülnek előtérbe. Nem fog unatkozni, ám ön mellett sem lesz unalmas az élete annak akit csak kissé is megérint VtIL 24.—DL 23. ________________________________ A magánélete most nem úgy alakul, ahogran szeretné. Nem sza­bad azonban elkeserednie, és néhány szóból örök érvényű követ­keztetéseket levonni, mert rövidesen megváltozik a helyzet $*$ 1 mn áá ík DL 24.—X. 23. On most maga a megtestesült erkölcsiség legalábbis ez a látszat Azt csak ön tudja, ho^ emögött mi van, mit is takar ez a naj^ pátfor- dulás. Lehet ho^ nagyot csalódott valakiben? X. 24.-XI. 22. Meglepetések érhetik ma. Energiát bátorságot kaphat valakitől, akit már-már el is felejtett Most újra felbukkanhat csupán azért he®1 önnek segítsen az élet viharaiban talpon maradni. XI. 23.-XII.21. Az érvényesülési képességét ma valami befolyásolhatja. Ez termé­szetesen azt is jelentheti, hogy pozitív irányban, de nem kizárt az el­lenkezője sem, ám annak elég kicsi a valószínűsége. Xn.22.-L20.________ Ne féljen a tettei következményeitől. Egy egész életet nem lehet úgy leélni, hogy az ember állandóan attól retteg hogy jól csinált-e vala­mit vagy esetleg valaki hibát talál benne. 1.21.—II. 20. Kissé felkavarja ma valamilyen érzés, s sokáig nem tud szabadulni a hatása alól. Nem ártana pedig ha tiszta vizet öntene végre a po­hárba, és megbeszélné valakivel, hogyan is tovább. II. 21—M, 20. A kapcsolatai most nem úgy alakulnak ahogy azt várná. Ne essen azonban kétségbe, mert a legnehezebb konfliktushelyzetben tud a legjózanabbul cselekedni. Most sem lesz ez másképpen. SEGÉLY ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyhá­zán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET _____ A héten a Platán Gyógyszertár tart ügyele­tet Nyíregyházán, a Hősök tere 10. sz. alatt. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) ____________________________________ A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhí­vószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/421-111-es számon nyújt felvilágosí­tást. A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabeje­lentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 Hirdetés ütíöílífcD'DEEI 414-414 MH 420-520 2003­október 31., póntak A NJUP Kel: 6.25 Nyugszik: 16.29 0RSKÁ89S ELŐREJELZÉS 3, 6°C 9,14°C Igen változékonyan alakul ha­zánk időjárása, ugyanis ciklo­nok és frontjaik okoznak gyak­ran erősen felhős, esős időt. Erősödik a nappali felmelege­dés, a csúcshőmérséklet több­nyire 10 és 15 fok között alakul. Élőszavas tájékoztatás: 06-90-504-001 Repülésmeteorológia: 06-90-604-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc 2003. november 2., vasárnap üJüüIUÍS A délellőtti órákban csökken, felszakadozik a felhőzet, és rövid napos időszakokra is számítha tunk, majd délnyugat fe löl ismét erősen megnö­vekszik a felhőzet. Csa padék az esti órákig még nem valószínű. A déli, délnyugati szelet többfe­lé erős, néhol viharos széllökések kísérik. Szombat 8,17°C Borongás idő. élénk, D-i Vasárnap 10,13° C Esős; idő, élénk, D-i Hétfő Záporok, élénk. É-i 7,11°C Kedd 5,11°C Záporok, élénk, ÉNy-i mftiáRág MJt* Felhős idő várható 10,11°C Szél: erős, D-i T»za»a»várJ IOC «yíteeytíáza íre Vátórowtsmény 10°C Mátészalka 10°C NyfmSror ÍOX Éirtm&í TAKARÉKOSSÁGI VILÁGNAP 155 évvel ezelőtt a világ takarék- pénztárainak konferenciáján, október utolsó munkanapját a Takarékosság világnapjává nevezték ki. névnap FARKAS Farkas régi magyar személynév, amelyet azért adtak az újszülött­nek, hogy bátor legyen, mint a farkas. vízállás Megyénk folyóinak jellemző napi adatai: A TISZA vízállása Tisza- becsnél -162 cm, apad, a medertelt- ség 11%, vízhőmérséklet 4,1 C-fok; Vásárosnaménynál -101 cm, apad, 11%, 4,8 C-fok; Záhonynál -176 cm, árad, 14%, 4,8 C-fok; Dombrádnál 87 cm, apad, 27%, 5,0 C-fok. A SZAMOS Csengéméi -60 cm, apad, 4%, 5,4 C- fok. A KRASZNA Agerdőnél 108 cm, apad, 2Ó%, 5,2 C-fok; a TŰR Garbóié­nál -8 cm, apad, 17%, 5,2 C-fok. Magyar 1 5.50 NAP-KELTE 9.00 Szuperriporter keres­tetik! 10.00 Galéria 10.50 Így szól az Úr!” A Biblia üzenete 11.00 Evangélikus istentisz­telet 12.00 Hírek 12.05 Főtér. Tamási, Hő- gyész és környéke 12.50 Delta 13.20 Min­dentudás Egyeteme 14.10 Uniós pályázati kalauz 14.15 Úton - Európa-magazin 14.45 Csellengők 15.05 Örömhír 15.35 Világörökség 16.05 Első kézből 16.30 PoliTour 17,00 Óserdei töredékek 6 17.55 Máté Péter énekel 18.25 Híradó este 19.00 Szívek szállodája Amerikai tévéfilmsorozat 19.55 NÉVshowR- Születésnap Mai adásunkban a Skorpió jegyében születetteket köszöntjük. _________ 21.40 Friderikusz- A szólás szabadsága 22.35 Híradó este _________ 22.40 Bonusz Broadway Budapesten: a legendás Peter Howard show-ja 23.10 Sorskérdések 23.50 Héthatár Magyar 2 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50-9.00 NAP-KELTE. Benne: Híradó; Sport 9.00 Örömhír. A Református Egyház műsora 9.25 Maradj velünk Találkozás Jézus­sal 9.30 Katolikus krónika 10.00 Útmutató. Megállni a hitben 10.40 Evangélikus ifjúsági műsor 10.25 Egyházi témák bélyegen 10.50 „így szól az Úr!” A Biblia üzenete 11.00 Evangélikus istentisztelet 12.00 Út- ravaló 12.10 Bordal. Szólóról, borról, embe­rekről. . 13.05 Magyar Ház. Palackposta 13.30 Aranyfüst avagy: Mit üzen a múlt? 14.25 Gyerekeknek: Pufi kalandjai; A Fekete Kalóz. Olasz rajzfilmsorozat. 18.; Trikrek. Spa­nyol rajzfilmsorozat 15.25 NAP-NYUGTA 16.55 Szuperriporter kerestetik! 17.55 Telesport - Magazin 20.05 Híradó este 20.30 A hetedik szoba Egy házasság titkai - Csinszka és Ady 21.00 +1 Kulturális háttérműsor 21.50 Mindentudás Egyeteme A mindenség mérése ________ 22.45 Ki kicsoda a filmművé­szetben? - Fellini __ 22 55 És a hajó megy Olasz-francia film 1.00 Főtér Duna Tv 6.00 Gazdakör 6.15 Híradó; Sport 6.40 Akikre a virágok vigyáznak... 6.45 Erdélyi kas­tély. Magyar játékfilm (ff.) (ism.) 7.55 Etűd az elmúlásról (1.) 8.00 Hírek 8.05 Magyar tör­ténelmi arcképcsarnok. Könyves Kálmán 8.30 Helyesen (ism.) 8.40 Nyelvőrző. Nyelv-szö­veg—játék 9.00 Tweeniék 104/50.: Eltűnt ci­pők 9.20 Rölli, a kohold. Finn mesejáték 10.50 Petőcz András versei 10.55 A mi Eu­rópánk 11.20 Mesélő cégtáblák. 11.50 Hí­rek 12.00 Vers 12.15 Gazdakör (ism.) 12.30 Élő egyház 12.55 Etűd az elmúlásról (2.) 13.00 „Halálnak halálával halsz..Film­etűd 13.15 Nótacsokor 13.35 Erdély arany­kora. Magyar tévéfilm, II/2.14.50 Etűd az el­múlásról (3.) 14.55 Csellengők. Eltűntek nyomában 15.15 Labirintus 16.15 Emlék- képek - Régi híradók 16.35 Jókívánságok 18.00 Híradó Utána: Etűd az elmúlásról (4.) 19.00 Igenis, miniszter úr! iCs; A BBC szatirikus filmsorozata, XXI/10. 19.30 Mese 19.55 Etűd az elmúlásról (5.) 20.00 A színésznő és a halál Magyar dokumentumfilm ______ 22.20 Étűd az elmúlásról (6.) 22.25 Sportösszefoglaló 22.40 Beavatás Czakó Gábor televíziós esszéje 22.55 Beszélgetés a halálról 0.20 Etűd az elmúlásról (7.) 0.25 Aranymadár Kisjátékfilm 6.00 Reggeli gondolatok. Vallási magazin 6.30 Állatkert a hátizsákban 21.7.00 TV2- matiné. Benne: Mila szupersztár; Tökfej tesó; Fixi és Foxi; A hármas járőr; Az utolsó rezervá­tum 8.45 Fox Kids. Benne: Jim Button; Rossz kutya; Kémkutyák; Diabolik; Pókember 10.00 2gether - Dögös ötös, Amerikai vígjáték-soro­zat, 18.10.30 Egyről a kettőre. Amerikai víg­játéksorozat, 88.11.00 Stahl konyhája 11.35 Cosby nyomozó rejtélyei. Krimisoro­zat, 11. 12.30 A hálózat csapdájában. Akció- film-sorozat. 14.13.30 Herkules. Fantázia- film-sorozat, 111.14.25 Waikiki páros. Ka­landfilmsorozat, 5.15.25 Kulcsember. Ame­rikai akciófilm-sorozat, 2.16.25 Walker, a te­xasi kopó. Akcióvígjáték-sorozat, 13.17.25 JAG-Becsületbeli ügyek. Krimisorozat, 113. 18.30 Tények Hírműsor ________ 19.00 Napló Mérlegen a valóság 20.00 Háborgó mélység Amerikai katasztófafilm 22.10 Mad Max 2. Ausztrál akciófilm TV2,13.30: Herkules 0.15 Anderson- magnószalagok Amerikai krimi ______________ 3.15 Vers éjfél után .............LüUZhih................< 6.00 A világ vallásai. Animációs filmsorozat, 9-10.; A madarak konferenciája; Jézus élete 6.30 Pokemon. Rajzfilmsorozat 6.55 Kö- lyökklub. Benne: Rusty, a kölyökrobot; Elha­gyott játékok; Hupikék törpikék; Hegylakó; Po­kemon; Spider Man 9.55 Srácok. Amerikai vfgjátéksorozat, 9.: A peches pulyka 10.20 Hazárd megye lordjai. Amerikai kalandfilmso­rozat, 5.: Tele tankkal 11.20 Receptklub. Kü­lönkiadás 11.50 Csak egy szavadba kerül! 12.00 Híradó- Déli kiadás 12.15 Ötletház - épülésünkre 12.40 Újra nyomoz a páros. Amerikai krimi 14.40 A vadak ura. Amerikai kalandfilmsorozat, 18.15.30 Zsaru az űrből. Amerikai akciófilm-sorozat, 2.. Utána: 16.25 Hatoslottó-sorsolás 16.35 Medicopter 117— Légimentők. Akciófilm-sorozat 17.35 Shee- na, a dzsungel királynője. KalandfiImsorozat, 9. 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Szeress most! Magyar filmsorozat, 3. 20.00 Végképp eltörölni Amerikai akciófilm ____________ 22.10 Szívörvény Amerikai film _______________ 0.10 Seinfeld Amerikai vígjátéksorozat _________ 0.35 Híradó - Késő esti kiadás 0.40 Sportklub 0.55 Fókusz portré 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! VI. 44.6.55102 kiskutya. Vígjáték 8.30 Mi kell a nőnek? Ro­mantikus filmdráma 10.30 Jó barátok 215. 11.00 Mi lenne ha? Filmdráma 13.30 Gye­rekkereskedők. Amerikai krimi 14.55 Corky Romano - A kezes farkas. Amerikai krimivigjá- ték 16.25 Merlin visszatér. Angol családi film 17.55 Hé, haver, hol a kocsim? Amerikai vígjáték ____________ 19.20102 kiskutya Amerikai családi vígiáték ________ 21.00 K-PAX Amerikai sci-fi dráma 23.00 Traffic Amerikai-német thriller 1.25 Sebhelyek Akciókrimi jMÍílh fixiWj 6.00 Vasárnapi újság 7.00 Kárpát-meden­cei krónika 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 A múzsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Református istentisztelet közvetítése 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli krónika 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 13.05 Név­jegy. Berszán Lajos 14.04 Szonda 14.35 Népdalkörök pódiuma 15.04 Kard és ke­reszt 15.35 Művészlemezek 16.04 Doku­mentumműsor 17.00 A mi időnk... 18.00 Esti krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Mese 19.40 Operettkeringők 1. 20.04 Egy rádiós naplójából 20.52 Macs­kajáték (ism.) 22.00 Késő esti krónika 23.26 Az utolsó szó jogán. Beszélgetés Fe­kete Pállal URH: 5.55 Rákóczi-induló 6.00 Körzeti magazinok 9.00-18.29 Azonos a közép- hullámú műsorral 18.30-21.00 Nemzeti­ségi műsorok 21.00-21.59 Zene - Bar­tók 22.00-0.10 Azonos a középhullámú műsorral iMBiiBMMBjjL* I 4.03 Folkóra 5.03 Gramofonalbum 6.03 Jó reggelt, Európa! 8.45 Sportreggel 9.05 Kite­kintő 10.00 Gordiusz magazin 11.05 Pro- menád kb. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Mesesziget 14.30 Kataposta 15.10 Memoriter 15.30 Daráló (ism.) 16.00 Ked­venceink kedvencei 17.05 Ritmuskoktél - sporttal 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.30 Rákóczi városai II. 20.00 Szilágyi Do­mokos kényszerleszállásai. Dóczy Péter előadói estje (ism.) 20.53 Zene 21.03 Művészport- rék a rádió - Psota Irén és Márkus László il/2. 22.00 Arcok, emlékek. Egy régi ünnepen 23.15 Zene-java 24.00 Éjfél után... 07.00 Alkotás utca - kulturális magazin 07.30 Múlt idő - barangolások Nyíregyháza történetében 08.00 Szalagavató 2002/2003.- válogatás 09.00 Se füle, se farka, I. rész 10.00 IV. Nyíregyházi Divatest, II. rész 11.00 Gyümölcskarnevál - ismétlés 11.45 Képújság 14.00 Kimba, a fehér oroszlán - rajzfilmsorozat 14.30 Trendline - divatmaga­zin. 15.00 Tanszoba - középiskolások maga­zinja 15.30 Örökségül kaptuk - barangolá­sok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 16.00 Otto Mobil - autós magazin 16.30 Plaza Percek - szórakoztató magazin 17.00 Halló - könnyűzenei kívánságműsor 18.30 Lelátó - sportmagazin 20.00 Trendline 20.30 Bencze Show - szórakoztató beszélge­tések hírességekkel 21.00 Poirot-angol kri­misorozat. Veszedelem a romházban, 2. rész 22.00 OKAVANGO - a vadon szíve, 4, rész— amerikai családifilmsorozat 23.00 Képújság Kölcsey Tv 7.00 Bajnokság: Nyíregyháza Spartacus-Bp. Honvéd labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvé­telről 8.45 Híradó - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történéseivel, eseményeivel 9.15 Ered­ményjelző - megyei sporthíradó 9.30 Kölcsey krónika - heti hírösszefoglaló visszatekintő 10.05 Bajnokság: Paks—Marso Nyíregyházi KK kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 11.45 Tiszta forrás: Gyulaházi Sirató - in memórián Pénzes llus — a népművészet meste­rei 14.00 Horizont - heti kulturális magazin 14.35 Ring-politikai, közéleti vitaműsor 15.10 Sansz - fókuszban a munka 15.40 Látlelet - egészségmagazín 16:10 Mintagaz­da-agrárpercek, mezőgazdasági aktualitások­kal 16.40 Party Zóna-könnyűzenei műsor. Kívánságok, klipek 18.00 Aszcendens - ezo­terikus percek 18.30 Bajnokság: Sényő-Szir- mabesenyő labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 20.10 Kölcsey krónika - heti hírösszefoglaló visszatekintő 20.45 Film: Megint tanú (magyar szatíra) 12 23.00 Fó­kuszban a fogyasztó - fogyasztóvédelmi maga­zin 23.30 A szeretet ereje - lelki vallási mű­sor 23.55 Himnusz 8.00-12.00 Flash 15- slágerlista. Kulturá­lis programajánló. Ko-rock Farkas Tibor zenei összeállítása. Magazinműsor 14.00 Kagyló - zenés műsor játékokkal, telefon: 421-400 - Filmajánló 8.00 HIT-ÉLET A Reformáció ünnepéről - Szamosszeg község református templomában, igét hirdet: Sohajda Béla református lelkész Balaton Tisza-tó Duna Tisza Keleti-főcsatorna Északi-tenger Balti-tenger 8 °C 8 °C 7-10 °C 4-8 °C 8 °C 9-15 °C 6-12 °C Éfl« ri A 36. sz. Polgár-Nyíregyháza főút Nyíregy­háza átkelési szakaszán a Tiszavasvári úti felüljárón terelősziget miatt kell lassabb ha­ladásra számítani. A 3612. sz. ök. úton Ti- szalúc és Tiszadob között a pontonhíd üze­mel a Tiszán, teherbírása 10 tonna. A 49. sz, Rohod-Mátészalka-Csengersima másodren­dű főút Porcsahna-országhatár között út­korszerűsítés során szakaszosan aszfaltozá­si munkák és szélesítések miatt útszűkület­re és sebességkorlátozásra kell számítani, A 41. sz. Nyíregyháza-Beregsurány főút Nyíregyháza-Oros közötti szakaszán csapa­dékvíz-csatorna építése miatt 40 km/h sebességkorlátozásra és útszűkületre és előzési tilalomra kell számítani. TSAflWAX Nyíregyháza belterületén 9.00 MŰHOLDAS ADÁS 13.00 Közvetítés Szamosszeg református templomából 14.00 Képújság 16.30 SZAMOS HÉT - Emlékezés a VI. Német Kulturális Fesztiválról, összeállítás a mátészalkai ünnepségről 17.00 Műholdas adás 18.00 Szamos Sport Benne: A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság mérkőzéseiről: Fehérgyarmat-Nyírbátor; a másodosztályból: Pennyige-Kántorjánosi meccsről illetve a har­mad- és negyedosztály küzdelmeiről 19.30: A HÁLÓZAT műsora. Műholdas adás. Benne: Virágzó Magyarország 20.30 Bencze-show, szórakoztató beszélgetések hírességekkel 21. Poírot - Veszedelem a romházban, 2. rész Szí­nes, szinkronizált angol krimi 22.00 OKAVANGO - a vadon szíve, 4. rész 18.00 Édes Anyanyelvi Verseny, Sátoraljaúj­hely 19.00 A héten történt... 19.30 Értel­miségi Klub Nagykapos 20.00 Bogáncs (ma­gyar ifj. film) 21.30 A héten történt... 5.30 Adáskezdet, tartalomismertetés 5.38 Falurádió 6.00 Kossuth-króníka 6.20 Útin- formácíók 6.25 Lapszemle 6.30 Észak-ti­szántúli krónika 6.45 Mikrofon előtt 7.00 Kossuth-krónika 7.20 Ügyeleti hírek 7.30 Észak-tiszántúli krónika 7.45 Aktuális int. 8.00 Kossuth-hírek 8.04 BBC 8.14-9.00 Délelőtti magazin (benne: 8.30 Észak-tiszán­túli krónika) 9.00-15.00 Kossuth rádió mű­sora 15.00 Délutáni adáskezdet 15.05 Észak-tiszántúli krónika 15.15 Leveles kíván­ságműsor 16.00 Kossuth délutáni krónika 16.15 Magyarországról jövök... 17.00 Hí­rek 17.05 Üzenetrögzítős kívánságmű- sor17.45 Észak-tiszántúli krónika 17.55 El- köszönés 18.00 Kossuth-króníka 18.30­22.00 Nemzetiségi műsorok 00.00 Sun City Dj's 04.00 Classic Dance Night 08.00 Vidám Vasárnap 09.00 Útköz­ben (közlekedési magazin) Rendes Sándorral 10.00 Sunshine Top 30 (slágerlista) 14.00 Napernyő (kalóriabomba hétvégére) 18.00 Sport+(sportműsor) Ladányi Tóth La­jossal 19.00 R'n'B party 21.00 Sun City Dj's Exkluzív! 22.00 Lepedő (romantikus ze­nék 2 órája) 06.00 Gold Fm-reggel Ábrahám Ágival 10.00 Juventus Blokk 14.00 Zenés Tébolygó 17.00 Kívánságműsor Molnár Ár­páddal és Pető Sanyival 20.00 Esti Stop Minden amit a zenéről tudni akarsz 22.00 Zenemaraton Telefonszám: 42/42 1026, SMS: 30/370 1026

Next

/
Oldalképek
Tartalom