Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-30 / 253. szám

2003. október 30., csütörtök KÖRNYEZETÜNKÉRT /II HÍREK Telepítenek. A Felső-Tisza vidékéről ki­szorult állatfaj, a hód visszatelepítésén fáradozik a WWF Magyarország, melynek aktivistái október 30-án Tiszadobnál több példányt engednek szabadon. Miből mennyi. A települési hulladékok­ból évente 20 millió tonna a folyékony, 4 millió tonna a szilárd halmazállapotú. Utóbbinak körülbelül 82 százalékát gyűj­tik rendszeresen, szervezett szolgáltatá­sok formájában, melybe a lakásállomány 65 százaléka van bekapcsolva. Hová csorog. A csatornázatlan terüle­ten élő magyarországi lakosságnál - becs­lések szerint - 100 millió köbméter folyé­kony települési hulladék keletkezik éven­te. Ennek mintegy 90 százaléka elszikkad a tározók helytelen műszaki kialakítása miatt. Állati maradványok Nyíregyháza (KM) - Megyénk gazda­sága alapvetően agrárjellegű termelésre épül, s ebben jelentős szerepet kap az ál­lattartás. Ahol pedig állatot tartanak, ott óhatat­lanul számolni kell bizonyos mértékű hul­lással is. A tetemek sorsát már régen nem ildomos, sőt, nem szabályos az enyészetre bízni - szigorú előírások szerint kell azo­kat ártalmatlanítani. Egy zárt állatlhulladék-gyűjtőhely - csak átmeneti megoldás (Fotó: Nyéki Zsolt) A 71/2203 (VI. 27.) FVM-rendelet tartal­mazza az állati hulladékok kezeléséről szó­ló utasításokat. Ebben szerepel az a köte­lezettség, amely szerint a működő állati hulladék temetőket és dögkutakat 2003. de­cember 31-éig környezetvédelmi célzattal és szempontok alapján felül kell vizsgálni. Jó tudni azt is, hogy 2005. december 31- után ezek már nem üzemeltethetők, de ed­dig az időpontig is csak abban az esetben működhetnek a jelenleg meglévő a dögku- tak és temetők, ha rendelkeznek a környe­zetvédelmi felügyelőség engedélyével. Már­pedig ezt az engedélyt csak akkor szerez­hetik meg az üzemeltetők, ha a jelzett ha­táridőre a felülvizsgálatot illetve annak eredményeit benyújtják a felügyelőséghez. Vizsgálat és támogatás Nyíregyháza (KM) - Környezetvédelmi ellenőrzési kötelezettségekre hívta fel az ön- kormányzatok figyelmét a szakhatóság. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye néhány te­lepülése még az elmúlt évből megmaradt kö­telezettségeket cipel magával. A települési szilárd hulladéklerakók valamint az ugyan­csak települési folyékonyhulladék-leürítők állapotát, működtetését kellett (volna) kör­nyezetvédelmi szempontok alapján felülvizs­gálni, ám ezt több helyen elmulasztották. Az egész megyét lefedi Az eredeti határidő 2002. december 31. volt, s amely önkormányzatok nem tettek eleget az előírásoknak, azok már megkap­ták a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség figyelmeztetését. Ezen túlme­nően a megyénkben működő önkormány­zatok számára általános érvényű informá­ció, hogy végső szakaszához érkezett Sza­bolcs-Szatmár-Bereg megye egészét lefedő hulladék-gazdálkodási program. Ez eddig nem látott összértékű, az Euró­pai Unió támogatására méltán számítható projekt, amely az elavult lerakók rekulti­vációjához szükséges költségeket is tartal­mazza. Ennek elnyeréséhez viszont feltétle­nül szükséges az a felülvizsgálat, amelynek elvégzésére most a (mondjuk így: a feledé­kenyebb) önkormányzatokat kötelezik. A hulladékkal is jól kell gazdálkodni Önkormányzatok és vállalkozások tervezésénél is segít a környezetvédelmi felügyelőség Nyéki Zsolt e-maii: nyeki@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Egy önkormányzat munkája több módon is megítélhető, egyik ilyen lehetőség annak vizsgálata, hogy adott településen hogyan kezelik és helyezik el a hul­ladékot. Ebben persze nincs túl sok vá­lasztási lehetőség, hiszen tör­vény szabályozza a szükséges in­tézkedéseket. A 2000. évi XLIII-as törvény előírta az országos hulladékgaz­n..................................................... Egyszerre kell betartani a törvény utasításait és az uniós követelményeket. A kulturált és egészséges környezet nem tűri meg a hulladékot Dr. Novákné Utas Zsuzsanna ..........................................ff dálkodási terv elkészítését, me­lyet tavaly novemberben foga­dott el a parlament. Ennek foly­tatása volt a regionális szintű tennivalók megfogalmazása, ezt miniszteri rendelet önti hivata­los formába. Törvény írja elő- Ez pedig már az önkormány­zatok számára is feladatokat ír elő: helyi hulladék-gazdálkodási tervet kell készíteniük, méghoz­zá a regionális program elfoga­dását követő 270 napon belül, legkésőbb 2004 június végéig. Ez vetelményeket, hiszen Magyar- cióját követően ezeket számon tehát törvényi előírás, melynek ország európai uniós integrá- kérik, teljesítését segítendő ez év nya­rán jogszabály jelent meg - em­lékeztet egy rendkívül fontos ha­táridőre dr. Novákné Utas Zsu­zsanna, a Felső-Tisza-vidéki Kör­nyezetvédelmi Felügyelőség Gaz­dálkodó Szervezetek Osztályának vezetője. Ez a jogszabály (126/2003 (VIII. 15.) részletesen leírja többek kö­zött azt is, hogy milyen felépíté­sű legyen a települési hulladék­gazdálkodási terv. Az önkormányzatoknak egy­szerre kell követniük a törvényi rendelkezéseket és az uniós kö­Ha sok a szemét... Az említett jogszabály más­féle kötelezettséget is tartal­maz: egyedi hulladékgazdálko­dási tervet kell készíteni olyan gazdálkodó szervezeteknek, melyek tevékenysége során évente 10 tonnánál több veszé­lyes hulladék vagy bármely hulladékból 200 tonnát megha­ladó mennyiség képződik. Ezt a tervet a gazdálkodó szerveze­teknek a felügyelőséghez kell jóváhagyásra benyújtani.- Tudjuk jól, hogy ez egy új­szerű, komoly szakmai ismere­teket feltételező feladat, ezért az önkormányzatoknak és vál­lalkozói szféra szereplőinek egyaránt felajánljuk segítsé­günket a tervek elkészítésében - utal a partnerségben rejlő le­hetőségre a felügyelőség osz­tályvezetője. Lehetőség a természetes körforgásra Egyszerűen csökkenthető a háztartások környezetterhelése A hulladékképződés csökkentésének lehetőségeit is bemutatták Nyír­egyházán (Fotó: Nyéki Zsolt) Nyíregyháza (KM) - „Az a legjobb hulladék, amelyik nincs, azaz nem is képződik” - értenek egyet ebben a szakemberek és a környezet- védők. Ennek jegyében szerveztek or­szágos kampányhetet a fenntart­hatóság elveinek megfelelő me­zőgazdaságért és élelmiszer-ter­melésért október közepén. A Friends of the Earth (Föld Ba­rátai) nemzetközi szervezettel és a Fauna Egyesülettel együttmű­ködve a Magyar Természetvédők Szövetsége második alkalommal hirdette meg akcióját. Apró darabokra Nyíregyházán az E-misszió Természetvédelmi Egyesület társszervezésében a Kossuth té­ren a szervezők felhívták a la­kosság figyelmét a környezetba­rát mezőgazdaság, a helyi termé­kek és a biogazdálkodás előnyei­re. Ennek keretében ismertették azokat a lehetőségeket, amelyek­kel jelentősen csökkenthető a képződő hulladék mennyisége a mezőgazdaságban, illetve a ház­tartásokban. A Magyar Természetvédők programvezetője, Ponicsán Péter bemutatta azt a bárhol könnyen felszerelhető aprítógépet, amely apró részekre darabolva a szer­ves maradványokat, lehetővé te­szi a könnyű, egyszerű komposz­tálást. Természetesen utóbbi fo­lyamatra is volt konkrét tech­nológiai ötlete és ehhez is bemu­tatta a megfelelő eszközt. Tanulságos lecke Nyíregyháza (KM) - Ha képletesen is, de iskolapad­ba ült Szabolcs-Szatmár-Be­reg megye mintegy százöt­ven településének polgár- mestere. A társadalmi-gazda­sági fejlődés egyik fokmérő­jéről, a környezetvédelemről is tanulságos leckét kaptak. Alapvető jogok Az október közepén záru­ló képzés tanúsítványainak ünnepélyes átadásán Bogdá- nyiné dr. Mészáros Ágnes, a Felső-Tisza-vidéki Környe­zetvédelmi Felügyelőség igazgatója rámutatott: az egészséges környezet alapve­tő emberi jog. E jog biztosí­tásában az állam a feladato­kat megosztja saját szerveze­tei, intézményei valamint az önkormányzatok között. Felhívta a figyelmet a hulladék-gazdálkodási ter­vek elkészítésére, annak szakmai követelményeire, abban a helyzetfeltárás eredményeire. A tervkészítéshez kapcso­lódóan a felügyelőség jegyzői értekezleteket szervez, részt vesz a megyei szilárdhulla- dék-program tervezési folya­matában, ellenőrzi a hulla­déklerakók felmérését. Fontos a tájvédelem Az akció résztvevői figyel­meztettek a talaj, a levegő, a vizek elszennyeződésére, mint az intenzív mezőgazdasági termelés következményére. Ugyanakkor rámutattak a vi­dékfejlesztési és ökoszociális támogatások fontosságára, melyben érvényesül a termé­szet-, a környezet- és a tájvéde­lem, valamint a foglalkoztatás. Megyei szintű program Az illegális lerakók felszámolására is jut Nyíregyháza (KM) - Tartós megoldással kecsegtet az a megyei szintű program, amely több mint kétszáz tele­pülés szilárdhulladék-gazdál- kodásához nyújt segítséget. A mintegy 15-17 milliárd forint összértékű program végrehajtásá­hoz rendkívül kedvező feltétele­ket teremt az Európai Unió ISPA pénzügyi alapja, mely a költségek 70 százalékát fedezi, további 20 százalék központi forrásokból te­remthető elő, s 10 százalék önerőt kell felmutatni. A példa nélküli lehetőségről a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács és a Me­gyei Fejlesztési Ügynökség Kht. szakértői szolgáltak információk­kal tájékoztató kőrútjukon a me­gye több településén. Az már lát­szik: a sikerhez új szemléletre s persze együttműködésre lesz szükség. A megyei önkormányzat gesztorságával létrejött konzor­cium tagjai tudják: saját erőből az illegális szemétlerakók felszámo­lását, főleg a talaj rekultivációját nem lennének képesek elvégezni. A programnak köszönhetően vi­szont erre a problémájukra is megoldást találnak. FIirdetés

Next

/
Oldalképek
Tartalom