Kelet-Magyarország, 2003. szeptember (63. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-04 / 206. szám

2003. szeptember 4., csütörtök KtteteMagpitimáii MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 George Bush amerikai elnök jóváhagyta azt a hatá­rozattervezetet, amelyet az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé ter­jeszt a világszervezet iraki mandátumának kiszélesítéséről és egy többnemzetiségű erő létrehozásáról továb­bi országok katonáinak bevonásával. 0 Mohammed Bakír al-Hakím ajatollah- nak, az Iraki Iszlám Forradalom Legfel­sőbb Tanácsa meggyilkolt vezetőjének em­lékére a Michigen állambeli Dearbornban szeptember 2-án jelképes gyászszertar­tást tartottak. A főpapot kedden helyez­ték örök nyugalomra Nedzsefben. 0 László Csaba pénzügy- miniszter marad a tárca élén - közölte a kormány- szóvivő szerdai sajtótájékoz­tatóján, a kabinet ülését kö­vetően. Gál J. Zoltán azt mondta, „a kormány nem foglalkozott ilyen ügyekkel”. Szöul felgyorsít és elutasít Szöul (MTI) - Az észak-koreai parla­ment szerdán jóváhagyta a phenjani kor­mány azon döntését, hogy felgyorsítja atomprogramját és elutasítja a további hatoldalú tárgyalásokat a program felfüg­gesztéséről. A phenjani parlament szerdán újraválasztotta Kim Dzsong II első számú észak-koreai vezetőt a Nemzetvédelmi Bi­zottság élére. A Nemzetvédelmi Bizottság a világ ötödik legnagyobb létszámú, 1,1 millió fős hadseregét felügyeli. TERRORAKCIÓK Robbantások Oroszországban 2003-ban 2003. március 26. - Szakadár fegyve­resek felrobbantották a Csecsenföldön állomásozó 42. orosz hadosztály egy harckocsiját. 4 orosz katona meghalt. 2003. május 12. - A csecsenföldi Zna- menszkojéban egy robbanószerrel meg­rakott KAMAZ teherautó nekihajtott a helyi adminisztráció irodáit, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat és a rendőrség pa­rancsnokságát magában foglaló épület- együttesnek. A robbanás lerombolt tíz lakóházat is. Az akció 59 halálos áldo­zattal járt, a sebesültek száma elérte a 300-at. —2003. május 14. - Öngyilkos merényle­tet hajtott végre két terrorista nő Cse­csenföldön, a Gudermesz melletti lliszhan-jürt településen: á testükre erő­sített bombát egy 15 ezres tömegben robbantották fel. 18-an meghaltak, 145- en megsebesültek. 2003. június 5. - Az észak-oszétiai Moz- dokban egy öngyilkos terrorista nő fel­robbantott egy katonai autóbuszt, me­lyen jórészt orosz repülőtisztek és tech­nikusok utaztak. A merényletnek 16 ha­lottja és 12 súlyos sebesültje volt.-2003. július 5. - Két öngyilkos merény­lőnő Moszkvában, a tusinói repülőtéren, az ott zajló rockfesztivál bejáratánál hoz­ta működésbe a testére erősített pokol­gépet. 16 ember meghalt, 60 kórházi ápolásra szorult. |— 2003. augusztus 1. - Az észak-oszétiai Mozdokban egy öngyilkos csecsen me­rénylő robbanóanyaggal megrakott te­herautót vezetett egy katonai kórház­nak. A detonációnak, mely földig rombol­ta az épületet, 50 halottja és 82 sebe­sültje volt. 2003. augusztus 25. - A dél-oroszor­szági Krasznodarban, a város különböző részein lévő tömegközlekedési megálló­ban szinte egy időben három robbanósz­erkezet lépett működésbe: 3 ember meghalt, 20 megsebesült. 2003. augusztus 27. - Az Oroszországi Föderációhoz tartozó Dagesztáni Köztár­saság fővárosában, Mahacskalában az autója tetejére helyezett mágneses ak­nával megölték Mohamed-Szaleh Gusza- jevet, a külkapcsolatokért, valamint a nemzetiségi és a tájékoztatási ügyekért felelős minisztert. Csehák Judit a mandátumáról is lemond A miniszter asszony - állítása szerint - egy évre vállalta az egészségügyi tárca vezetését Budapest (ÉKN) - A szer­dai kormányszóvivői tájékoz­tatón hivatalosan is bejelen­tették: Csehák Judit lemon­dott egészségügyi miniszteri posztjáról, és parlamenti mandátumát sem tartja meg. A tájékoztatón Csehák azt mondta, nem a tárca költségve­tése miatt távozik. Állítása sze­rint eleve egy évre vállalta a tisztséget, és ha rajta múlt vol­na, már júniusban feláll, akkor azonban a kormányfő azt kérte, a távozással várják meg a szep­tembert. Gál J. Zoltán kormány- szóvivő tájékoztatóján jelezte, hogy más miniszter- vagy szóvi­vőcsere nem szerepel napiren­den. Ugyanakkor meg nem erő­sített információk szerint cso­magban javasolták a leváltandó miniszterek névsorát a szocialis­n .......... Medgyessy Péter kérése az volt, hogy szeptember 1-jén hangozzon el a bejelentés. Csehák Judit ........................................fi ták a kormányfőnek. Tudomá­sunk szerint az MSZP egy része kifogásolja László Csaba pénz­ügyminiszter és Gyurcsány Fe­renc sportminiszter tevékenysé­gét. Kérdés, hogy lesznek-e ezút­tal is további minisztercserék. Ha lesznek, azokat várhatóan a hét végi frakcióülésen jelenti be Medgyessy Péter. Emlékezetes, hogy a miniszterelnök májusban is „csoportosan” alakította át kormányát: egyszerre kellett tá­voznia Jánosi György ifjúsági, Kóródi Mária környezetvédelmi és Görgey Gábor kultuszminisz­ternek. „Kútmérgezés” Az MSZP az egészségügy fél évéről júliusban tartott nyilvá­nos értékelésében Schvarcz Ti­bor, a munkacsoport vezetője jó­részt csak az ellenzék tevékeny­ségének tulajdonította a tárca körüli problémákat. Schvarcz kútmérgezőnek nevezte az ellen­zéket, mert „bármilyen jó intéz­kedés történt az egészségügyben, a Fidesz miatt mind úgy került a köztudatba, hogy ártunk a be­tegeknek, tönkretesszük az egészségügyet”. A miniszteri posztra Kökény Mihály mellett ugyancsak esélyes Vojnik Mária, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnö­ke is bírálta az ellenzéket kriti­kái miatt. www.szon.hu Szóljon hozzá! Pokolgépes merénylet. Iraki rendőrök vizsgálják szeptember 3-án az előző napi pokol­gépes merénylet helyszínét Bagdadban. Az iraki rendőrségi épület előtt gépkocsiba rejtett pokolgép robbant. A detonáció következtében egy ember életét veszítette és tizennégyen megsebesültek. (Fotó: EPA) A takarékosság lesz a fő forrás Budapest (MTI) - A jövő évi adócsökkentéssel kapcsolatos po­litikai egyeztetés elmaradt, en­nek ellenére még e héten vagy a jövő héten megszületik a döntés a forrásáról - mondta a kor­mányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő budapesti sajtótá­jékoztatón. A miniszterelnök, valamint a két koalíciós párt elnöke szerdai találkozója időponttorlódás miatt nem jött létre, ezért nem hoztak még döntést a kérdésben - közöl­te Gál J. Zoltán. „Ugyanakkor az adócsökkentés forrásának ügyé­ben szakmai egyeztetés szerdán is volt, ennek alapján a megálla­podás nagyon közel van” - mond­ta. Még ezen a héten vagy a jö­vő héten döntés születik arról, hogy mi lesz a jövő évi adócsök­kentés forrása - tette hozzá. Az orosz vonatrobbantás áldozatai Az elkövető terrorista is megsebesült Moszkva (MTI) - Öt ember meghalt és harmincnégy kór­házba került, mert robbantá­sos merényletet hajtottak végre szerda reggel Dél- Oroszországban, a Csecsen- földdel határos sztavropoli területen a helyi érdekű vil­lamosvasút egyik szerelvénye ellen. A terrortámadás helyi idő sze­rint 7.30-kor történt Kiszlovodszk közelében. A Podkumok és Mi- nyeralnije Vodi között közlekedő vonat egy kocsiját, amelyben öt- venen utaztak, a vasúti pályatest alá helyezett robbanószerkezetek röpítették levegőbe. A házi készí­tésű pokolgépeket egymástól öt méter távolságba telepítették. A vagon lerepült a sínpárról, több kocsi kigyulladt. Három halott­ról már megállapították, hogy kiszlovodszki diák volt. Hét, sú­lyos állapotban levő sebesültből hárman végtagjukat veszítették a merényletben. Borisz Grizlov belügyminiszter közölte, hogy öt kilogramm trotilnak megfelelő erejű robbanás történt. A merénylet helyszíne Kisebbségbarát vízumrendszer Budapest (MTI) - Na­gyon közel vagyunk a megállapodáshoz a vízum- rendszer ügyében Szerbia- Montenegróval és Ukrajná­val - mondta a külügyi szó­vivő szerdai budapesti saj­tótájékoztatóján. Tóth Tamás kiemelte: a Külügyminisztérium meg­ítélése szerint a magyar ja­vaslat eleget tesz az érintett határon túli magyar közös­ségek elvárásainak. „A ma­gyar javaslat célja az, hogy a kárpátaljai és a vajdasági magyarok elérhető anyagi feltételekkel, a lehető leg­hosszabb időre vonatkozó és a legtöbb belépést biztosító magyar vízumhoz juthassa­nak november 1-je után”. A palesztinok az „útiterv” mellett Nagy Bence (6), Nagykalló Vigyázz rám is! Rámalláh (MTI) - A paleszti­nok tartják magukat a közel-kele­ti rendezést célzó nemzetközi úti­tervhez - jelentette ki szerdán Nabil Abu Rudeina, Jasszer Arafat palesztin elnök közeli munkatársa. Az AFP francia hír- ügynökség e kijelentés kapcsán utalt arra, hogy az egy, Arafatnak Budapest (MTI) - Medgyessy Péter szerint Taszáron nincse­nek meg a feltételek 28 ezer ira­ki rendőr kiképzéséhez. A mi­niszterelnök ugyanakkor nem zárta ki egy kisebb egység foga­dását - írta az International He­tulajdonított nyilatkozatot köve­tően hangzott el, amelyben a pa­lesztin elnök „halottnak” nyilvá­nította az útitervet. Nabil Abu Rudeina az AFP hírügynökség­nek nyilatkozva leszögezte: a pa­lesztin fél tiszteletben tartja a nemzetközi útitervet, amely állás­pontja szerint továbbra is létezik. raid Tribune című Párizsban megjelenő angol nyelvű újság. A lap tudósítójának adott interjú­ban Medgyessy Péter leszögez­te, hogy kormánya hivatalosan sosem tárgyalt a tervről Wa­shingtonnal. Taszáron „nincsenek meg a feltételek” PARLAMENT „Köddé vált.” A Fidesz elnökségi ülésén külön na­pirendi pontként foglalkoz­tak az egészségügy helyze­tével, különös tekintettel Csehák Judit lemondására. Mikola István, az előző kor­mány egészségügyi minisz­tere az ülés után kijelentet­te: az úgynevezett „Med- gyessy-csomag” megszorító intézkedéseivel köddé vált az egészségügy konszolidá­ciós programja. A tanács­kozáson szó volt még a vár­ható áremelésekről és a Fi­desz belső szervezeti átala­kulásáról is - közölte Miko­la István. A legnagyobb hadsereg A világ legtöbb főből álló hadseregé­nél, a kínai nemzeti katonaságnál Is elhatározták, hogy modernizálják a csapatok felépíté­sét, az irányí­tást, és így mint­egy 700 000 alkalmazottat bocsátanak el. Kínai nemzeti hadsereg (fő) 2 270 000 Szárazföldi egységek 1 600 000 Tengert egységek 250 000 Légi egységek 420 000 Rakétairányítás 100 000 © GRAPHIC NEWS EüMwMaíjpimtí Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (j __________________ Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (J Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 0642/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^ÁáTESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom