Kelet-Magyarország, 2003. szeptember (63. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-02 / 204. szám
2003. szeptember 2., kedd HÁTTÉR /3 0 Fő az óvatosság. A Városüzemeletési Kht. tájékoztatása szerint keddtől előreláthatólag szeptember végéig a nyíregyházi Tiszavasvári úti OMV benzinkút mellett csapadékcsatorna-átépítés miatt útszűkület és sebességkorlátozás lesz érvényben. 0 Véradás. A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete várja ma a véradókat a nyíregyházi Berwin Ruhagyárban 10-14- ig és a mándoki kultúrházban 8-12-ig. 0 Ügyfélszolgálat. A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelyezett ügyfél- szolgálatot tart ma 9-12 óráig a tiszavasvári polgármesteri hivatalban. NÉZŐPONT A nagy falat Lefler György e-mail: lefler@kelet.szon.hu Ugye, emlékeznek még Hofi azon mondására: a nagy kínai fal, de a kis kínai nem fal. Két évtizede ezzel még el lehetett viccelni, ám mára akkorát fordult a világ kereke, különösen pedig a kínai gazdaságban, hogy arra talán még Hofi sem találna poént. E szinte példátlan fejlődés inspirálta Magyarország miniszterelnökét is a két ország közötti kapcsolat átgondolására. A magyar kormányfő a napokban érkezett haza kínai látogatásáról, megtörve ezzel a több mint négy évtizedes szilencíumot. N4edgyessy Péter tárgyalásainak az volt a nem titkolt célja, hogy a hatalmas, több mint 1,2 milliárd lakosú Kínával olyan együttműködést alakíthassunk ki, amely mindkét ország számára kedvező lehet, mivelhogy Magyarország szinte már csak napokban méri az uniós belépést. Mi újat, és egyáltalán mit hozhat nekünk e kapcsolat? - tették-teszik fel a kérdést (olykor ferde szemmel) a szkeptikusok. Nos, még él bennünk az emléke, amikor nagy csikorgással bezártuk a keleti kereskedelem kapuját. A következménye még csikorgóbb lett: szinte a magyar ipar egésze belerokkant. Ám alig csukta be a magyar külkeres a kirendeltség ajtaját, nyugati kollégáik már ott tüsténkedtek. Az oroszországi próbálkozások után, illetve egy időben most Magyarország Kínára tekint. Csupán Peking, Sanghaj, és még jó néhány nagyváros önmagában több lakossal rendelkezik, mint a mi országunk. Az ellenérték miatt sem kell, hogy fájjon a fejünk, ugyanis a kínai-magyar külkereskedelemben csaknem tízszer több a behozatal, mint a kivitel. Mi történhet, ha a magyar gazdaságnak a várva várt segítség mégsem Nyugatról, hanem Keletről érkezne? Ha sikerülne áttörni a nagy falat?! Az volna a nagy falat! Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének a gyümölcstermesztés területén hagyományosan kiemelkedő szerepe van, az elmúlt évben is az ország összes gyümölcstermésének 60 Barabás Ivánné százaléka itt termett. Az innen származó 419 ezer tonna gyümölcs több mint tízszerese a gyümölcstermelésben második, harmadik helyezést elérő megyék (Borsod-Abaúj- Zemplén, Pest) termésének. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Gyümölcstermesztés az első helyen A jubileumi vándorgyűlést szakmai kiállítás is színesítette (Fotók: Nyéki Zsolt) Nyíregyháza (KSH - Barabás Ivánné) - A KSH adatai szerint Magyarországon 2002-ben 699 ezer tonna gyümölcs termett, ami alig több mint háromnegyede az előző év illetve az 1996-2000 évek átlagos termés- mennyiségének. A hazai gyümölcstermesztésben az alma a meghatározó, 2002-ben az országos gyümölcstermés 75, a megyében több mint 90 százalékát adta. Ebből következően az ország 527 ezer tonnás almatermésének 73 százaléka (385 ezer tonna) a megye almaültevényeiből került ki. Az almatermesztésben még jelentős szerepet játszó Borsod-Abaúj-Zemp- lén, Hajdú-Bihar és Zala megyék sorrendben 24, 23, 22 ezer tonnás termése is csak 6-6 százaléka az itteninek. Ez az arány - az itteni magasabb átlagtermés (19 tonna/hektár) következtében - több mint az almások termőterületéből számított, de az összes alma termőterületének 56 százaléka (36 ezer hektárból 20) így is a megyében található. A hetedik legtöbb A megye másik jelentős gyümölcsfaja a meggy, s ebből az országos termőterület negyedén az össztermés 40 százaléka termett. Az itt leszedett 15 ezer tonnás termést egyetlen megye sem közelítette meg, a sorrendben következő Pest megyében az itteninek alig több mint harmada, A megyék rangsorában első helyen vagyunk a szilvatermesztésben is. E gyümölcsfaj országos termőterületének hatoda, termésmennyiségének több mint negyede ebből a megyéből származott. Nem fáklyákkal világítunk. Az ókorban nyolcvan másik ember munkájára lett volna szükség Vásári kedvezmény Szerepet játszik Nyéki Zsolt e-mail: nyeki@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Az energetika rosszul kommunikál - álbtja dr. Berta István, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület elnöke, utalva ezzel arra, hogy a szakmáról kialakult kép a köztudatban nem mindig reális.- Ha az energiaellátásról beszélünk, egy átlagpolgár hajlamos inkább a környezetvédelmi problémákra, üzemzavarokra és az azokból eredő gondokra gondolni, és így kritikusabb hangot megütni. Közben megfeledkezik arról, hogy életének szinte egyetlen pillanatában sem tudná nélkülözni az energiaszolgáltatást - értelmezi állítását az elnök. A fejlődés iránya A szervezet napokban Nyíregyházán megtartott jubileumi vándorgyűlésén valóban minden szint képviseltette magát: az 50. évfordulóhoz érkező rendezvényen a Krúdy Vigadóban ugyanis egyszerre négy szinten értekeztek az egyesület tagjai, akik között a villanyszerelőktől a kua különbség, ha mondjuk a vándorgyűlés gyönyörű termét fáklyákkal kellene bevilágítani, mennyivel rosszabb lenne a végeredmény. Objektiven nézve tehát a technikai fejlődés a takarékossági, hatékonysági mutatók javulásával is járt - hangzik Berta István levezetése. Ugyanakkor energiatakarékos eljárások alkalmazására ösztökéli a szakmát, s ez az egyik legfontosabb megállapítás, amelyet a vándorgyűlés végén írásba foglalt határozat tartalmaz. Nyíregyháza (KM) - Szeptember 6-14. között rendezik meg a 107. Budapesti Nemzetközi Vásárt. A vonattal utazók ötvenszázalékos alkalmi menettérti kedvezményt vehetnek igénybe, kizárólag másodosztályra. Az odautazást legkorábban a rendezvény napját megelőző nap nulla órától lehet megkezdeni, a visszautazást pedig a rendezvényt követő nap 24 óráig be kell fejezni. A félárú retúrjegy visszautazásra csak akkor érvényes, ha azt a BNV területén a „107. BNV” feliratú bélyegzővel lepecsételtetik. István, a király. Szeptember 5-én, pénteken este nyolc órától a nagy sikerre való tekintettel a Mandala Dalszínház ismét előadja a szabadtéri színpadon a Szörényi-Bródy szerzőpáros István, a király című rockoperáját. (Esőnap hétfőn.) István szerepét ezúttal is - mint augusztusban már kétszer -, Varga Miklós alakítja (képünkön jobbra). (Fotó: Balázs Attila) tató mérnökig található elektrotechnikus és energetikus. A közvélemény hozzáállásában persze nincs ellentmondás, de mindenképpen meghatározza a szakma fejlődésének irányait. Takarékosabb megoldásokra kell W.................................................. Az energiát még takarékosabb megoldásokkal kell szolgáltatni. Dr. Berta István törekedni - folytatja az elnök -, de azért ezt is lehet több szempont alapján értékelni. Ha úgy vesszük, hogy az energiaellátást az ókorban főleg rabszolgákkal oldották meg, s ehhez párosítjuk korunk emberének igényeit, akkor ma egy ember szükségletéhez 80-100 másik ember munkájára lenne szükség. Korszakok összevetése- Kiszámolható, hogy ez az embertömeg mennyi energiát emésztene fel, milyen környezetszennyezést okozna. Szemléletes Fesztivál az állatokért Nyíregyháza (KM) - Fesztivál az állatokért - ezzel a címmel szervezi meg immár harmadik alkalommal, idén is az Állatbarát Alapítvány egész napos rendezvényét szeptember 14-én. __ A fesztivált a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat keretében bonyolítják le Nyíregyházán, a Bujtoson. A program vasárnap délelőtt a hagyományos állatos felvonulással kezdődik, a gyülekező a művelődési központ előtt lesz fél tízkor, innen indul a menet a Bujtosi Városligetbe. Itt a Jonatán Majorette Csoport fogadja az egybegyűlteket, majd a megnyitó után kutya ügyességi bemutatók, bábszínház (állatmesékkel) katasztrófa-, őrző-védő- és egyéb kutyás bemutató lesz, fellép a Mandala, délután fél kettőkor pedig keverékkutya szépségverseny kezdődik. A Beltine együttes ír népzenei műsora után a korábban meghirdetett rajverseny eredményeit hirdetik ki. Az elődök nyomán A Magyar Elektrotechnikai Egyesület idén 103 éves, több mint 6000 tagot tudhat soraiban. Érdekvédelmi, tudományos és szakmai szervezetként működik, a vándorgyűlés a legjelentősebb fóruma, ahol a villanyszerelőtől a mérnökig mindenki tanul és tanít. Az idén három nagy előd: Zipemowsky Károly, Verebély László és Liska József munkásságáról is megemlékeztek.