Kelet-Magyarország, 2003. szeptember (63. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-08 / 209. szám

2003. szeptember 8., hétfő MINDENFELŐL /2 Mi >91 am> HÍREK 0 Donald Rumsfeld ame­rikai védelmi miniszter szorgalmazza, hogy Afga­nisztánban terjesszék ki a nemzetközi biztonsági erők hatáskörét a főváro­son kívüli térségekre. Rumsfeld bejelentet­te: az Egyesült Államok jelentősen növelni akarja Afganisztán pénzügyi támogatását. 0 Horthy Miklósra emlékeztek. A ma­gyar gazda fejet kell, hogy hajtson (...) Horthy Miklós előtt. Nem csak azért, mert a huszadik század legnagyobb magyar ál­lamfője volt, hanem azért is, mert a kör­nyék mintagazdája is volt mondta Falu- di Sándor, a Fidesz gazdatagozatának el­nöke az újratemetés évfordulóján. Dávid: az MDF és a Fidesz együtt esélyes a győzelemre Szabadkígyós (MTI) - Az MDF-nek és a Fidesznek egymást tiszteletben tartva kell politizálnia a kormányváltásért - mondta Dávid Ibolya egy MDF-fórumon. „Az MDF öt százaléka a fórumnak azt jelenti, hogy parlamenti párt, a Fidesznek pedig azt, hogy kormányerő lesz. Ezért kell egymást erősítve, egymást tiszteletben tart­va munkálkodnunk” - hangsúlyozta. Az MDF elnöke közölte: „a kormányképes erő­teret” ma pártja és a Fidesz jelenti. itinci icigtnmvija a Hamasz nevű szélsőséges palesztin szervezetet - jelen­tette ki egy izraeli tisztségviselő és a szervezet elleni támadások folytatását helyezte kilátásba Ariel Sáron min­iszterelnök is, ha a szervezet ismét foly­tatja öngyilkos támadásait. Képünkön: máris megszigorították a biztonsági intézkedéseket az izraeliek. (Fotó: EPA) A miniszter nem támogatja a hallgatók terheinek növelését Szeged (MTI) - Magyar Bálint vasárnap Szegeden bejelentette, hogy az utazási ked­vezmények átalakításával kapcsolatban nem támogat olyan koncepciót, amely nö­velné a hallgatók terheit. Olyan megoldást kell szorgalmazni, amely összességében még nagyobb kedvez­ményt nyújt a diákoknak - mondta az ok­tatási miniszter. A diákutazások támogatásának csök­kentési tervéről a Napi Gazdaság számolt be a hét elején, a lap tudni vélte, hogy két­szeresére is emelkedhetnek a hallgatók utazási költségei. A Pénzügyminisztérium arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kedvez­mények átalakítására azért van szükség, mert jövőre nem nő a támogatási keret, és abból akarják megoldani a naponta in­gázó dolgozók és hallgatók bejárásának in­gyenessé tételét is. Abbász lemondása világpolitikai ügy Nagymértékben visszavetheti az útiterv néven ismert közel-keleti békekezdeményezést A két ellenlábas, Arafat és Abbász még egyetértésben (Fotó: MTI) Rámalláh, Jeruzsálem (MTI) - A Jasszer Arafat pa­lesztin elnökkel kialakult né­zeteltérések miatt a hét vé­gén Rámalláhban benyújtotta lemondását Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök. Utódjának kiválasztásáról már vasárnap tanácskozást kezdett az Arafát vezette Fatah szervezet. Ugyancsak a hét vége esemé­nyeihez tartozik, hogy izraeli erők rakétatámadást intéztek Gáza városában egy ház ellen, amelyben a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetői tartot­tak tanácskozást. A támadás kö­vetkeztében megsebesült Ahmed Jaszin sejk, a Hamász alapítója. Abbász még szombaton írásban nyújtotta be lemondását, s Jassz­er Arafat palesztin elnök bejelen­tette, hogy elfogadja azt. Ezt azonban Írásban nem erősítette meg és nem kizárt, hogy ismét a lemondott kormányfő kaphat megbízatást. A lemondást követően az Egyesült Államokban, Európá­ban és az arab világban általá­nos volt a vélemény, hogy Abbász lépése nagymértékben visszavetheti az útiterv néven is­mert közel-keleti békekezdemé­nyezés megvalósítását. Visszalépésnek tekintik Az AFP szerint, ha Abbász elutasítaná az esetleges újabb fel­kérést, Ahmed Koréi, a palesztin parlament jelenlegi elnöke lehet a következő miniszterelnök. A palesztinok körében nem okozott megrendülést a kormányfő távo­zásának híre. Ariel Sáron izraeli miniszter- elnök hivatala szombaton palesz­tin belügynek nevezte ugyan Mahmúd Abbász palesztin mi­niszterelnök lemondását, de le­szögezte: Izrael nem fogadja el, hogy a palesztin kormány felet­ti ellenőrzés visszakerüljön Arafathoz vagy bizalmasához. Szilvan Salom izraeli külügy­miniszter más politikusokkal együtt vasárnap sürgette Jassz­er Arafat mielőbbi eltávolítását a palesztin területekről. Az Egye­sült Államok óva intette Jassz­er Arafat palesztin elnököt attól, hogy megszüntesse a miniszter- elnöki tisztséget. Terroristatámadás következményeinek felszámolását gyakorolják egészségügyi dolgozók a londoni földalatti egyik állomásán. (Fotó: EPA) HÁTTÉR" I i t I l It • *•»•t• • it li i*••••••••«*«« « Kelly-ügy: terjedő összeesküvés-elmélet Nem zárható ki, hogy nem is az iraki jelentés van a háttérben? PARLAMENT Fidesz: feszült lesz. Ko­moly politikai vitákat vár a Fidesz az Országgyűlés őszi ülésszakán, mert „el kell dőlnie, hogy mi történt a K and H Banknál, az Inter-Európa Banknál és a Paksi Atomerőműben” - mondta Rogán Antal vasár­napi sajtótájékoztatóján. A parlament őszi ülésszaka a kormányváltás óta eltelt időszak legtöbb feszültségét és legtöbb országgyűlési vi­táját hozza majd magával - mondta a Fidesz frakcióve­zető-helyettese. MSZP: érdemi vitát. Az MSZP-frakció azon dol­gozik, hogy a parlament őszi ülésszaka ne csak fe­szült, hanem eredményes is legyen - mondta Lend- vai Ildikó Rogán Antal saj­tótájékoztatójára reagálva. A szocialisták azt akarják, hogy értelmes viták folyja­nak és jó törvények szüles­senek - közölte a szocialis­ta frakcióvezető. Az MSZP ezért akarja már az első napon a kismamák pótlé­kát adómentessé tenni - tette hozzá. „A szocialista képviselők állnak az ak­tuális politikai viták elé­be is, ezért - szemben az előző kormányoldal gya­korlatával - sem eddig, sem most nem állják útját az ellenzéki kezdeményezé­sű vitanapoknak és vizsgá­lóbizottságoknak” - mond­ta Lendvai Ildikó. Munkát, kenyeret, az egykor Szaddám Húszéin bukott iraki elnök palotái­ban működő mezőgazdasági részlegének volt alkalmazot­tai tüntetnek. Követelték el­maradt bérük kifizetését, il­letve azt, hogy újra dolgoz­hassanak. (Fotó: EPA) London (MTI) - Összeeskü­vés-elméletek terjednek a vi­lág tudományos közvélemé­nyében azután, hogy július­ban holtan találták David Kelly brit fegyverzetügyi fő­tanácsadót. Az ok, hogy az utóbbi két év­ben ő volt a 25. olyan kiemelke­dő fegyverzeti szaktekintély a vi­lágban, aki rejtélyes körülmé­nyek között halt meg - írta a News of the World. A legna­gyobb példányszámú vasárnapi Csak amerikaiakat gyilkolnak? Dubaj (MTI) - Újabb merény­leteket helyezett kilátásba világ­szerte amerikai célpontok ellen az Oszama bin Laden vezette al- Kaida terrorszervezet egyik tag­ja vasárnap egy hangfelvételen, aki egyben cáfolta, hogy bármi közük lenne a Mohammed Bakír al-Hakím ajatollah síita vallási méltóság meggyilkolá­sához. „Bejelentjük, hogy új támadá­sok lesznek Amerikán belül és kívül, amelyek elfeledtetik vele szeptember 11-ét” - idézte a Reuters hírügynökség a dubaj i székhelyű al-Arabíja televízióban lejátszott hangfelvételt. „Semmi közünk (a nedzsefi merénylethez), mivel a mi cé­lunk az amerikaiak gyilkolása” - jelentette ki a hangfelvételen Abu Abdel Rahmán an-Nadzsdi, aki az al-Kaida afganisztáni szó- J vivőjeként mutatkozott be. brit tömeglap összeállítása sze­rint a 2001 októbere óta nem ter­mészetes halált halt tudósok kö­zül 13-an szoros szakmai kapcso­latban álltak Kellyvel, és vala­mennyien hasonló tudományos szakterületen - a biológiai és ve­gyi fegyverekkel kapcsolatos ku­tatásokban - dolgoztak. A lap szerint a 25 tudós kö­zött nyolc izraeli és nyolc orosz volt. Feltűnő, hogy milyen so­kan vesztették életüket repülő­gép-szerencsétlenségekben: a lis­tán szereplők közül - összesen négy légi balesetben - tízen hal­tak meg így. A brit lap szerint nemzetközi tudományos, hírszerzési és kato­nai körökben összeesküvés-elmé­letekről szóló e-mail üzenetek fo­rognak. Az 59 éves David Kellyt július 18-án találták holtan, át­vágott csuklóval egy erdőben. A brit kormány őt tartotta azon május végi BBC-hír forrásának, amely szerint az iraki tömeg- pusztító fegyverekről szóló hír­szerzési dossziét kormányzati nyomásra „izgalmasabbá” tették. A világ szegényebb országai évente mintegy 24 milliárd dollár bevételtől es­nek el, mert a mezőgazdasági áruk kereskedésénél előnyben részesülnek a fejlettebb országok, annak ellenére, hogy a termékek előállítása a gazda­gabb területeken többe kerül. Ezt a hátrányt szeretnék most kiküszöbölni úgy, hogy az iparilag fejlett országok kivitelét büntetővámokkal mérsékelnék. OECD mező- f l,llulll”™^#gA A fejlődő országok gazdasági veszteségei támogatás (2001, milliárd dollár) S (milliard dollár évente) EU (15 ország) Latin-Amertka - Karibi térség 8,3 Az afrikai és az ázsiai fejlődő országok gazdaságában a legjelentősebb rész a mezőgazdaságnak jut, így a segítség közvetlenül hat a GDP-re Is. Kereskedelmi növekedés (milliárd dollár évente) Összesen: 231 milliard dollár 80 milliárd dollár kiegészí­tő segélyt adtak marke­tingre. fejlesztésre, kutatásra. *»Hm Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Ángyéi Sándor (angval@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (, Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keietteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ytAXESZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom