Kelet-Magyarország, 2003. augusztus (63. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-04 / 180. szám
2003. augusztus 4., hétfő ÉGTÁJ /7 Wft«iMtgfar9re*ái Szatmári kiadás HÍREK 0 Tábor. Napközis nyári művészeti tábort tartanak a hagyományoknak megfelelően mától augusztus 16-ig a mátészalkai Városi Művelődési Központban. Az általános iskolás gyerekeket szakemberek irányftják a színpadhoz kötődő játékos tevékenységekben. 0 Véradás. A Magyar Vöröskereszt Mátészalka Városi Szervezete véradást szervez augusztus 8-án, pénteken Nagydoboson 8-12 óráig az általános iskolában, Szamosszegen 13-16 óráig az Öregek Napközi Otthonában. Jó alap a Tátika csoport Pátyod (Molnár Károly) - Az önkormányzatok, illetve az általános iskolák egyre nagyobb figyelmet fordítanak a művészeti oktatásra is. Pátyodon négy szakot működtetett az elmúlt iskolai évben az egyik nyíregyházi székhelyű iskola: társastánc, zongora, iparés képzőművészet, valamint színjátszó szakot. A „kisművészek” között ott voltak a szomszédos településekről itt tanuló fiatalok is. Erdős Gergő (ő Szamosangyalosból utazik több diáktársával az iskolába) például két évvel ezelőtt társastánccal kezdett, de a most befejeződött tanévben már a képzőművészettel is megismerkedhetett. Hasonlóan tevékenykedett mindkét művészeti ágban az egy osztállyal „feljebb” járó Tuba Anett is. Produktumaikkal szerepeltek már megyei versenyen is. Közös szereplés A tanév befejezése előtti napokban területi elődöntőn és táncgálán, 14 térségi iskolával közösen szerepeltek a pátyodi iskolások. A hatodikos Marozsán Zoltán és a hetedikes Lánczos Éva alkotta páros első helyezést ért el. A tíz éve működő Tátika, amelynek bonyolításában meghatározó szerepe volt Pethő Andrásné helyi pedagógusnak, jó alapozónak bizonyult. A korábbi énekestáncos színpadi fellépések magabiztosabbá tették a gyerekeket. Tartásuk, önfegyelmük a több éves szereplés nyomán, szinte első látásra érzékelhető. A táncosok, hangszeres növendékek, színjátszók rendszeres közreműködői az iskolai és települési rendezvényeknek. A munkát az új tanévben is folytatják. Tóth Béla a tőponttyal Fotó: a szerző Egy szem kukoricával Fehérgyarmat (M. K.) - Szerencsés fogással zárta az elmúlt hét közepén esti horgászását Tóth Béla fehérgyarmati horgász. Egy szem kukoricával, 20-as zsinórral és Match-bottal horgászott Fehérgyarmaton, a Téglagyári Üzemi Horgászegyesület halastaván. Mint a horgász felidézte, több mint 100 métert kirohant a kapás után a tőponty. Úgy tűnt, hogy „kapitális példány” került horogra. Csak 25 perces fárasztás után tudta szákba terelni. Nem lett rekordfogás. Azonban a 4800 grammos tőponty mégis megérdemelte, hogy „képe” megmaradjon az emlékek között. A család jó ízűén elfogyasztotta az esti zsákmányt. A horgász pedig abban bízik, hogy a jövőben nagyobb hal akad majd horgára. Csomagolnak hamarosan a kis kastélylakók A nagy dobosi intézmény neveltjei számára Mátészalkán építenek speciális intézményt Jelenleg a kastélyparkban érzik Jól magukat a gyerekek Fotó: a szerző Koncz Nóra Nagydobos (KM)- Nagyon kötődünk a kastélyhoz: számtalan rendezvény fűz ide szakmailag és érzelmileg mindannyiunkat, a gyerekek érdekeit valamint korunk követelményeit szem előtt tartva mégis elfogadtuk a költözés tényét. így reagált Juha Pál, a nagydobosi Perényi Péter Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Kollégium igazgatója az áthelyezésről kapott információra. A mintegy 3 évtizede értelmi fogyatékos gyerekek ellátása céljából a településen működtetett intézmény leromlott, az egészségre káros hatású oktatási W............................ Az észérvek a költözés mellett szólnak: a korszerű létesítmény termei, s ezek eszközei segítik majd munkánkat. Juha Pál .....................................................W épületének kiváltására illetve a hiányzó oktatási és terápiás helyiségek pótlására ugyanis kizárólag új beruházás biztosíthat megoldást. Városon eredményesebb A modern, a fogyatékos tanulók igényeit teljes körűen kielégítő iskola a megyei közgyűlés döntése értelmében mátészalkai telephellyel üzemel a jövőben. A címzett támogatással történő megvalósítást követően a testi, érzékszervi fogyatékos fiatalok ellátásait is szolgálva új lehetőségekkel gyarapítja majd a jelenlegi szolgáltatások körét. Ennek értelmében az intézmény a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók fejlesztésén túl felvállalná a tiflope- dagógiai ellátásra szoruló látássérült növendékek megsegítését. Országos példa- Az intézmény speciálpedagó- giai tevékenységének szakmai hátterét eredményesebben képes biztosítani a városi lét, a működés, ahol a gyógypedagógus szakemberek foglalkoztatása, permanens képzése, továbbképzése a hasonló profilú intézmények jelenléte mellett garantálható - idézte Juha Pál a megyei közgyűlés Mátészalka mellett szóló döntését, majd ismertette a fejlesztési tervet. Ezek között a nyolc osztályos oktatás valamint a készségfejlesztő szakiskolai képzés megvalósítása szerepel elsődlegesen. Az új nevelési-oktatási épület elkészültével biztosítva lesz továbbá az arra rászorulók szakszerű segítése és fejlesztése, s Szakmai Tanácsadó Centrum kialakításával a térségben integráltan nevelt, speciális foglalkozást igénylő gyerekekkel utazó gyógypedagógus foglalkozik majd. Az eddig nélkülözött foglalkoztató termek a manuális tevékenység fejlesztése mellett a produktív termékek előállítására, így sikerélmény elérésére, a személyes, pozitív élmények kialakítására nyújtanak lehetőséget. A tervezettek szerint a létrehozandó épületkomplexum megvalósulása esetén olyan hazai és külföldi szakmai közösség számára nyújtana modellt, amely példaértékű lenne nemcsak a régióban, hanem országos szinten is. Színnel ünnepük a jubileumot A csengeri múzeum huszadik születésnapját felújítással köszöntik Csenger (Fábián László) - Csenger Város Önkormányzata megpályázta az Önkormányzatok Intézményfejlesztési Támogatását, amelyet a megyei területfejlesztési tanács írt ki. A pályázat 2,7 millió forintot hozott a város kasszájába, illetve négy hónapig 7 fő közmunkás foglalkoztatására is kiterjed. A támogatás összegéből a Helytörténeti Múzeum udvarán új szín épül, amelynek tervezett átadási ideje 2003. augusztus 20. Tíz éve, a teljes tetőcsere óta nem volt nagyobb szabású felújítás a múzeum területén, amit még inkább aktuálissá tesz az a tény, hogy 2004-ben ünnepli a város ezen meghatározó intézménye 20 éves jubileumát. Az épülő új szín a tervek szeTánc a táborban A vakáció alatt sem csak pihennek a kántorjánosi gyerekek: az általános iskola moderntánc csoportja edzőtáborban bővítette az elmúlt héten ismereteit. A Pécsi Istvánná táncpedagógus irányította lányok hat tagja a tivadari Aranyhomokban táncolta át a nap jelentős részét. A község épülő iskolájának szeptemberi átadására tervezett fellépés koreográfiájával ismerkedtek. Fotó: Koncz Nóra rint többfunkciós feladatokat fog ellátni. Elsősorban nagyobb mezőgazdasági eszközök (szekér, eke stb.) tárolására lesz építve, de egyéb közösségi célokat is fog szolgálni: például kisebb társaságok is tarthatnak itt összejövetelt. Az évek óta hagyományosan itt megrendezett öregek napját is méltó környezetben lehet megtartani. Könyvek pályázattal Milota (M. K.) - Hetente két alkalommal kereshetik fel a községi könyvtár helyiségét a milotai olvasók. A közös erőfeszítés eredményeként, a parókia közvetlen szomszédságában modem épületben kapott helyet a könyvtár. Szakképzett könyvtáros gondoskodik a megfelelő olvasnivaló előteremtéséről, ajánlásáról. Sajnos az olvasók többsége az általános iskolások közül kerül ki. A közép- és felsőfokú iskolákban tanulók egy része is innen kölcsönzi az olvasnivalót. A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kiírására is pályáztak. A településen jelentős számú a roma lakosság aránya. Rájuk is gondolva éltek a lehetőséggel. Nem hiába. Audiovizuális eszközöket tudtak így vásárolni a könyvtárba. A kölcsönzés zökkenőmentességében előnyt jelent, hogy a könyvtáros egyébként helyi pedagógus, aki nevelőként a település szinte minden családjához kötődik valamilyen formában. Igyekeznek élni a különböző pályázati lehetőségekkel, elfogadva a kiadók, jelentősebb könyvtárak segítőkész akcióit is. MEGKÉRDEZTÜK: MIVEL TÖLTI A NYÁR HÁTRALÉVŐ RÉSZÉT? P énteken kezdtem meg a KRESZ-órákat, most a jogosítvány megszerzése a célom, ezért tanulok. Az augusztusi napokat ez határozza meg, s ha sikerül minden, szeptember közepén már lesz jogsim. Persze pihenek is, azokkal a szálkái barátaimmal szeretném tölteni a szünet utolsó napjait, akik nem itt tanulnak. Kell az erő az idei tanévre az érettségi, felvételi miatt. Gyarmati Renáta GIMNAZISTA M unkával: a Fehér- gyarmaton augusztus 15-17-ig tartó Gyarmati vigaszságok elnevezésű rendezvény főszervezőjeként bőven akad tennivalóm. Ezt követően ha lesz idő, családi kirándulást tervezünk Erdélybe. Ez néhány napra, talán egy hétvégére korlátozódik, s munkaidő után többször lemegyünk majd a Tisza-partra, az uszturói szakaszra fürödni. Tilki Attila ALPOLGÁRMESTER I dén nem nyaraltam és már nem is megyek szabadságra. Egy belvárosi, jól menő, nagy forgalmú butikban dolgozom, szombaton is nyitva tartunk 13 óráig, így csak a vasárnap marad pihenésre. Már készülünk az őszre, kezdjük beszerezni a melegebb kollekciót, sok a munka. Vásárló is van bőven, most nem jut idő kikapcsolódásra. Talán majd a jövő nyáron. Losoncziné Csatári Tünde BOLTI ELADÓ O tthon leszek már a nyár nagyobb részén. Igaz, jövő héten lemegyünk a Tiszára a családdal, egész nap úszni fogok. Két évig jártam úszótanfolyamra, most legalább megmü- tathatom a tudásomat. Moziba megyünk majd Nyíregyházára és a Ke- let-Magyarország Csupa ötös játékának köszönhetően, amelyben a te- sóm szerepelt, még érdekes látnivaló vár ránk. Iván Norbert tanuló S zabadságon voltam már az idei nyáron, ezért a nyár hátralévő napjait a munka tölti ki. Már készülünk az őszre, az iskolakezdésre, kollégáimmal a programokat szervezzük. Októberben lesz 10 éve, hogy az intézmény felvette Képes Géza nevét, ezen alkalomra CD-t állítunk ösz- sze, s folyamatban van a decemberi Gyer- mekkönyvhónap programjainak szervezése. Sallai Emília KÖNYVTÁRIGAZGATÓ