Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-26 / 147. szám

2003. június 26., csütörtök HAZAI TÁJAKON /4 0 Szirénapróba. Június 26-án 11 órakor Tiszavasváriban és Szorgalmatoson ellenőrzik a sziréna működőképességét. 0 Nyugdíj. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság jú­nius 26-án 9-től 13 óráig kihelyezett ügy­félszolgálatot tart Mátészalkán, a Váro­si Művelődési Központban. 0 Juniálls. Az apagyi halastó mellett ju- niálist rendeznek június 29-én 9 órától. Versengenek majd a halászlevek főzői, ügyességi versenyek teszik próbára gye­rekek és szüleik képességét, s ingyenes vidámpark is várja az érdeklődőket. A KSH ELEMZÉSÉBŐL Javul a foglalkoztatás Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária ) - A foglalkoztatottságban a me­gyében a kilencvenes évek vége óta érzékelhető kedvező válto­zások folytatódtak, intenzi­tásuk fokozódott. A négy főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű gazdasá­gi szervezeteknél alkalma­zásban állók száma 2003 első negyedévében 3,2 szá­zalékkal haladta meg a megelőző év azonos idősza­kát. Egy évvel korábban 2,7 százalékos, két évvel korábban pedig csupán 1,1 szá­zalékos emelkedést regisztráltunk. Az al­kalmazottak száma 2003 első negyedé­vében mintegy 10 százalékkal múlta felül a javuló trend kialakulása előtti 1997. év megfelelő időszakát. A megyeivel azonos szervezeti körben országosan az itteninél kisebb, mindössze 0,6 százalékos bővülés történt. Vezet az építőipar A megyei foglalkoztatási helyzet javu­lása általános volt. A kereskedelem, javí­tás, valamint a pénzügyi tevékenység ágak kivételével a gazdaság valamennyi terü­letén több lett az alkalmazásban állók szá­ma. Legnagyobb mértékben a közigazga­tásban és néhány kisebb szolgáltató ágban (a szálláshely-szolgáltatásban, gazdasági szolgáltatás ágban) bővült. Az iparban stagnált, a mezőgazdaságban és építőipar­ban pedig 5 százalékkal növekedett a fog­lalkoztatás. Mind a versenyszférában, mind a költ­ségvetési szerveknél több főt foglalkoztat­tak az egy évvel korábbinál. A költségve­tési szerveknél nagyobb (5,9 százalékos), a versenyszférában kisebb (1,2 százalékos) emelkedés zajlott le. A nemzetgazdasági ágak összességét tekintve a fizikai foglal­kozásúak száma kevésbé, a szellemi fog­lalkozásúaké nagyobb mértékben bővült. TÜSKÉS SAROK Kitörte a betörő SlPEKI PÉTER Sajnos nem egyedi eset a Csaló közi Ha valaki nyilvános telefont szeretne használni Nyíregyházán, a Csaló közben, kénytelen lesz az üvegszilánkokon tapos­va, az utca zajával megbarátkozva tenni azt. S köszönheti a felelőtlen vandáloknak, akik nem kímélték a környék tehetetlen telefonfülkéit. Nem csak domb és majális van A polgárőröknek is akad dolga a hétköznapokon Kabaláson Nyírpazony - Kabalás (N. L.) - Fatolvajokat és illegális szemétlerakókat lepleztek le a kabalási polgárőrök. A Nyírpazonyhoz tartozó, majdnem falu nagyságú tanyán főleg középkorú férfiak vállalták a polgárőr szolgálatot, de örven­detes, hogy a tizenéves fiatalok közül is érdeklődtek, lesz után­pótlás. Mindez a hétvégén hang­zott el a kabalási polgárőrök köz­gyűlésén, ahol elismerések át­adására is sor került. Mrenkó László, a polgárőrség helyi szervezetének elnöke be­számolójában elmondta, hogy két és fél évvel ezelőtt a terület­felelős segítségével kezdték tevé­kenységüket, a helyi lakosság kétkedve fogadta őket, aztán egy­re jobb lett a kapcsolatuk. Majd­nem ötszázan laknak ezen a te­lepülésen, a többség szükségét érzi a polgárőrség működésének. Biztosítják a nyugdíjat A postával együttműködési megállapodást kötöttek, főleg a nyugdíjak kihordásánál van szükség polgárőrre. Kabaláson sok nyíregyházinak van telke, a vagyont is védik. A rendőrséggel való jó együttműködést jelzi, hogy a közelmúltban a megyei rendőr - főkapitányság értékes lámpát ajándékozott az éjszakai szolgálatuk ellátásához. Sok nyíregyházi a megunt kutyáját Kabaláson engedi szabadba, sok itt a kóbor kutya, csak úgy mint a parlagfű. E két negatív ténye­zőre is felhívták az illetékesek fi­gyelmét. Következik a gyümölcs­A felvételen az elismerések átadása látható, Jobb oldalon Czura Ist­ván Fotó: a szerző szezon, a gyümölcsösök védelmé­re is gondot fordítanak. » ................................................. Először kétkedve fogadtak, aztán egyre jobb lett a kapcsolatunk. Mrenkó LAszló Czura István, a polgárőrség területfelelőse elmondta, hogy a tizenéves polgárőrök például a kábítószer elleni harcban je­leskedhetnek. Bakó Károly, a polgárőrség és a rendőrség ösz- szekötője arról informálta a jelenlévőket, hogy a polgárőrök milyen segítséget kaphatnak a rendőrségtől és a kormánytól. A közgyűlésen oklevelet és ju­talmat kapott Béla István, Mrenkó László és Pintér István. Az elismeréseket Czura István területfelelős adta át. Az ép­pen 70. születésnapját ünneplő Kolláth Andrást a kabalási kol­lektíva köszöntötte és megjutal­mazta. Szerenád a komlói Városház téren Nyíregyháza (KM) - Komlón immár tizen- hatodjára rendezték meg a Nemzetközi Gyer­mekkórus-Fesztivált. A június 20-án megnyi­tott találkozón négy nem­zetközi és négy hazai ének­kar lépett színpadra, köztük a nyíregyházi Kodály Zol­tán Általános Iskola Cante- mus Gyermekkórusa Szabó Dénes vezényletével. A kórus nagy sikert ara­tott nemcsak a közönség, de a nevesszakmai zsűri köré­ben is, mely a fesztivál vé­gén értékelte fiatal tehetsé­geket. A szakmai értékelő bi­zottság tagjai voltak: Ko- csár Miklós zeneszerző (a zsűri elnöke), Erdei Péter a kecskeméti Kodály Intézet főigazgatója, valamint Tillai Aurél, Kertész Attila, Tóth Ferencés dr. Szabó Szabolcs zenepedagógusok. Zárótánc, tűzijáték A találkozó alapeszméi közé tartozik az egyes né­pek népdalainak, kortárs kórusművészetének megis­merése, valamint Kodály műveinek népszerűsítése. Á programok között szerepelt a népművészeti vásár, sze­renád a komlói Városház téren, a fesztivált záró tánc­ház, s a tűzijáték is. Találkozó irodalom­kedvelőknek Nyíregyháza (KM) - Az Alkotó Költők és írók Or­szágos Szövetsége (AKIOSZ) háromnapos országos ren­dezvényének helyszíne az idén Nyíregyháza lesz. A július 2-án este hét órakor kezdődő eseményre a Árok utcai (a volt 110-es ipari is­kolában) kerül sor, s szíve­sen látnak minden iro­dalomkedvelőt. Júlus 3-án délelőtt a regi­onális csoportok bemutat­kozása a program, délután kirándulni mennek a ren­dezvény résztvevői. 4-én zárul a háromnapos prog­ram. A rendezvény alkal­mából Kelet-magyarországi Kristály címmel nyári regi­onális újságot jelentettek meg. ARCKÉP Varga Attila minőségirányítási vezető Nagycserkesz (KM - Ny. Zs.) - Vannak olyan szak­mák, amelyek valójában több szakterületen is meg­követelik az alapvető isme­reteket. Ilyen sokrétű megmérettetés elé néz nap nap után Varga At­tila is, aki minőség- illetve kör­nyezetbiztosítási vezetőként dolgozik. A Debreceni Agrár- tudományi Egyetem Szarvasi Főiskolai Karának környezet- védelmi szakán szerzett diplo­mát, majd végzés után nem sokkal meg is találta munka­helyét.- A Nagycserkesz-Halmos- bokor székhelyű Hungaro Chemicals Kft.-nél kaptam lehetőséget az elméleti isme­retek gyakorlati alkalmazásá­ra 1998 márciusában - említi a mmgam Varga Attila Fotó: a szerző kezdés pillanatát a fiatal vezető. Első feladata az volt, hogy a céget készítse fel az ISO 14001-es környezetirányítási rendszer auditálására, s ezt a célt alig fél év elteltével sike­rült elérni.- Az országban harmince­gyedikként, az élelmiszeripari tisztítószerek gyártói között pe­dig elsőként szereztük meg ezt a tanúsítványt. Ehhez vala­mennyi dolgozó összefogására szükség volt, s persze arra, hogy a vezetőség felismerte: az uniós csatlakozás teremtet­te kihívásokra csak új szemlé­lettel lehet válaszolni - jellem­zi a csapatszellem eredménye­it Attila. Hatékony működést Napi munkája összetett, hi­szen a minőségirányítási rend­szer felöleli a cég valamennyi területét, s a munkafolyamat­ok vizsgálatánál szerzett infor­mációk birtokában kell javas­latokat tennie a működés haté­konyságának növelésére. Most a TQM, mint vállalatirányítá­si filozófia bevezetése a feladat, s ezen dolgozva készülnek az Észak-Alföldi Regionális Minő­ségi Díj elnyerésére. Otthon felesége és alig négy­hónapos kislánya, Petra vár­ja. „Most ismerkedünk...” - mondja mosolyogva s utalva arra: miközben a csöppség most kezdi figyelni a környe­ző világot a benne lévő em­berekkel, ő maga is renge­teg újdonságot fedez fel gyer­mekében. Hirdetés ÉLETÜNK AZ UNIÓBAN (61.) Gyes, gyed a csatlakozás után Mindenki maga dönt saját rendszeréről Nyíregyháza (KM) - Az új megyei Európai Információs Pont (EIP) munkatársai vár­ják az érdeklődők Európai Unióval összefüggő konkrét kérdéseit; a közérdeklődésre számot tartóakat mi is közöljük. Személyesen, telefonon (42/599- 690) és elektronikus levélben (eip.szszbm@chello.hu) kérhető tájékoztatás. Cím: Nyíregy- ■A háza, Egyház u. A 13-15. (a megye­háza épülete). Kérdés: Az EU csatlakozás után változik-e a GYES ill. a GYED összege ill. annak kiszámítási módja? Válaszol: Nagy Eszter EIP- munkatárs.- Az Európai Unión belül nincs egységes szociálpolitikai szabályozás. Az egyes tagállam­ok önállóan szabályozzák szo­ciális rendszerüket. így a jut­tatások összegei és a szabá­lyozások tagországonként külön­bözőek.- Az Európai Unió csak a szo­ciális biztonsági rendszerekre vonatkozó nemzeti szabályok koordinálására törekszik. Az Európai Unió szociálpolitikája a nemzeti szociális ellátórendsz­erek egyes ellátásainak tartalmi kérdéseivel nem foglalkozik. A különböző juttatások változása továbbra is a magyar kormány és törvényhozás hatáskörében marad.

Next

/
Oldalképek
Tartalom