Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-18 / 140. szám
2003. június 18., szerda Kelet» Magyarország SPORT 19 Kedden elhunyt Knézy Jenő Budapest (MTI) - Nincs többé „Jó estét, jó szurkolást”! Kedd este 18 óra 40 perckor, 59 éves korában elhunyt Knézy Jenő. Knézy Jenő 1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Középiskolásként a nyíregyházi Kos- suthba járt, majd az Agrártudományi Egyetem Mezőgazda- sági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szerzett diplomát és 1971-ig üzemmérnökként dolgozott. Knézy Jenő Fotó: mti Ezután választotta a sportújságírást, a Magyar Televízió sportosztályán riporterként, majd főmunkatársként, rovatvezetőként dolgozott. Neve az utóbbi harminc évben egybeforrott a televíziós sportközvetítésekkel, állandó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó világ- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csakúgy, mint számtalan hazai bajnoki összecsapásnak. Az MTV a kitűnő sportriportert saját halottjának tekinti. Futás az olimpia jegyében Nyíregyháza (KM) - Június 23-án, az Olimpia Napján a világ több mint kétszáz országában emlékeznek meg a téli és nyári olimpiai játékokról, az olimpikonokról és az olimpiai mozgalomról. Ennek keretében kerül sor a hagyományos Samsung-futásra, Nyíregyháza is a helyszínek között van, vasárnap 11 órakor lesz a rajt (nevezni 9 órától lehet) a stadion mögötti parkolóból, a 4 km-es távot teljesítők között értékes nyereményeket sorsolnak ki. SZABADIDŐSPORT Bátorban fociztak a határőrök Nyírbátor (KM) - Utoljára 1996-ban rendezték meg a keleti végek őrei a határőrség Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságát. Most hétvégén újra megkapták a jogot. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság által a bátori sportpályán szervezett foci derbire 11 csapat nevezett: a tíz határőr igazgatóság, valamint az országos parancsnokság legényei. A döntőt a Balassagyarmati és a Budapesti Határőr Igazgatóság játszotta. Birkóztak rendesen a srácok, de nem tudták dűlőre vinni a dolgot. Következtek hát a hetesek. A balassagyarmati határőrök többször rezegtették meg a fővárosiak hálóját, így övék lett az első hely és a vándorkupa. A dobogó harmadik fokára a Nyírbátori Határőr Igazgatóság csapata állhatott. Bandies a legjobb hazai Az eredményhirdetésre felsorakozott sportolókat Dr. Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár köszöntötte, egyben a különdíjakat is átadta. A torna legjobb mezőnyjátékosa Szűcs Zoltán (Budapesti Határőr Igazgatóság), gólkirálya Szalánszki Ferenc Balassagyarmatról, a legjobb kapus Farkas Attila Kiskunhalasról lett. A legsportszerűbb csapat címet kilenc hibaponttal a Budapesti Határőr Igazgatóság érdemelte ki. A hazaiak legjobb játékosa Bandies László, a legeredményesebb pedig Sós Sándor volt. 7 A tornagyőztes balassagyarmatiak Immáron tény, hogy Pavlovics visszatér A régi játékosok és támogatók többsége is marad a nyíregyházi kosárlabdázóknál Jánossinak, Kollárnak és Zsoldosnak van érvényes szerződése a következő évadra is, Jávorszki, Nunez és a tanulmányait valamint pályafutását is Debrecenben folytató Adorján viszont távozik a gárdától. Másodedző is lesz Minden valószínűség szerint Horváth Imre vezetőedzőnek lesz segítője is, erre a posztra egy helybéli szakembert fognak felkérni a vezetők.- Szeretnénk megköszönni azok támogatását, akik a B csoportban sem fordultak el a csapattól, segítségüket a következő évadban szeretnénk meghálálni- mondta zárásként Gyarmati Mihály, a kft. egyik ügyvezetője.- Az októberben kezdődő évadban alapvető célunk a bent- maradás lesz, ugyanakkor a nyolc közé jutásról sem szeretnénk lemondani. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Ahhoz képest, hogy tavaly a bajnokságot sem a végleges kerettel kezdte el a nyíregyházi férfi kosárlabda-csapat, most egy kivétellel már megnevezték a végleges névsort a vezetők. Tették mindezt a keddi sajtó- tájékoztató apropójából, de a keret kihirdetése előtt még sor került egy napirendi pontra. Megújított szerződések Boczkó (12) lesz az egyik Irányító felvirágoztatásában, az együttműködés egyelőre a végéhez ért. Arról azonban nem tettek le a kft. tulajdonosai, hogy újabb névszponzor után nézzenek. A városi önkormányzat részéről Czomba György, a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportbizottság elnöke vetítette előre, hogy a kft. (a többi élvonalbeli csapathoz hasonlóan) második félévi támogatása az önkormányzat részéről a duplájára emelkedik. A második napirendi ponthoz Fotók: Balázs Attila a játékoskeret kialakítása tartozott. Itt hangzott el, hogy Pavlovics Predrag visszatér Nyíregyházára, két év után újra az NYKK színeiben pattogtat a 40 esztendős hátvéd. Más új szerzemény egyelőre nincs, még egy légiós, centerposzton bevethető kosaras érkezése várható. A tavalyi keretből Siskának, Boczkónak, Jovanovicsnak, Herczkunak, Szakácsnak, Zácóinak, Tóthnak, Kri- vacsevicsnek (ő az ifjúsági- és juniorcsapat edzője is egyben), Ennek keretében megújították a szerződést a Marso Kft.-vel (az alapjuttatáson kívül a szponzor külön díjazza majd a bent- maradást, illetve a nyolc közé jutást is), a Totisport Kft.-vel (a cég továbbra is öltöztetni fogja a csapatot), illetve a Lindab Butler Kft.-vel (a svéd-amerikai vállalat társaihoz hasonlóan a B csoportban is kitartott a gárda mellett, miért ne tenné ezt az élvonalban is). Fontos tudnivaló, hogy innentől kezdve Marso Nyíregyházi KK a csapat neve, ff ....................................................... Alapvető célunk a bentmaradás lesz, ugyanakkor a nyolc közé jutásról sem szeretnénk lemondani. Gyarmati Mihály ............................ .....ff és bár a korábbi másik névadónak elévülhetetlen érdemei vannak a minőségi kosárlabdázás Ellenvetés nélkül Mielőtt aláírták volna a szerződést Pavloviccsal, a vezetők természetesen megkérdezték a tulajdonosok és a mára megmaradt egykori játékostársak (Boczkó, Her- czku, Zácói, Kollár, Krivac- sevics) véleményét, hiszen két esztendeje azért érdekes körülmények között távozott Szolnokra a játékos. Végül senkinek nem volt ellenvetése, ezek után került sor a papírok szignózására. Három balbekk is kidőlt a sorból Utolsó idegenbeli mérkőzését Pápán játssza a Nyírség-Spartacus Nyíregyháza (KM - B. T.) - Mégha két győzelem is van közte, de azért mégis csak öt mérkőzés óta veretlen a Nyírség-Spartacus NB I. B-s labdarúgócsapata, amelyre még két fellépés vár a mostani bajnokságban. Az egyik szerdán, Pápán esedékes, ahol szinte ugyanaz a helyzet, mint Nyíregyházán: nagyon szerették volna kiharcolni a feljutást, de erről már lemaradtak. Illetve, különbség azért még akad: a Szpari három helyezéssel és négy ponttal megelőzi ellenfelét, és ezt a távolságot meg is akarja tartani. Búcsúzik a hazai edző- Természetesen nem szeretnénk tönkre tenni a közösen elért eddigi eredményeinket, és Pápán is igyekszünk majd győzelemre törekedni - árulta el a keddi indulás előtt Buús György, a nyíregyháziak megbízott vezetőedzője. - Ugyanakkor nagyon nehéz mérkőzésre számítok, és ennek több oka van. Az egyik, hogy három bal oldali védőnk közül egy sem állhat rendelkezésre, hiszen Szatmári és Gaál sárga lapok, Kosán pedig keresztszalag-szakadás miatt nem játszhat. A másik, hogy a Pápa edzője, Pintér Attila az idény végén búcsúzik a csapatLabdarúgó NB I. B A 37. forduló monotrendjo (szór- da, 17 óra) Pápa-Nyírség-Spartacus Pápa V.: Abrahám A. (Georgiu, Auth). Spartacus: Németh - Lakatos, Szatke, Rubint, Kiskapusi - Turóczi, Bébik, Kádár (Vén), Karkusz - Rob, Kocsis. Tatabánya-Monor, Balassagyar- mat-REAC, Diósgyőr-Hévíz, Kecske- mét-Pécs, Haladás-Fót, Szol- nok-Celldömölk, Százhalombat- ta-Bük. A Kaposvár és a BKV Előre szabadnapos. tói, és ez lesz az utolsó hazai mérkőzése jelenlegi gárdájával, ezzel összefüggésben áll, hogy ugyancsak távozik az eddigi tulajdonos. Nem tudni, ez a két dolog milyen hatást vált ki a játékosokból, de fel kell készülnünk arra, hogy kettőzött akarással fognak játszani. Távolról veszélyesek Arra azért kíváncsiak voltunk, hogy milyen szerkezeti megoldásokkal próbálja majd áthidalni a tréner a balhátvéd-problémát, miként arra is, hogy az ellenfélnek mik az erősségei.- Még nem döntöttem el, hogy milyen összetételben szereplünk majd - adott választ a vezetőedző. - Nyilván, vannak variációs lehetőségek, ezek közül próbálom majd a legideálisabbak kiválasztani. A Pápa a tavasz folyamán meglehetősen sok gólt szerzett pontrúgásokból, Plókai Attila jelenléte pedig az elemi erejű távoli lövéseket garantálja. Tizedszer idegenben- Ellenfelünk igazán hozzá szokhatott a hazai környezethez, hiszen tavasszal ez lesz a tizedik otthoni fellépése, mi pedig éppen tizedszer látogatunk idegenbe. Természetesen szeretnénk javítani az eddigi mérlegünkön. A csapat kedd délután indult útnak, a szerda délelőtti programban a taktikai értekezlet szerepel, majd jöhet a meccs. A régió és a világ sporthírei, információk a Szári mindennapjairól Ősszel Turócziék 2-1-re verték a pápaiakat A Kertváros nevezett, döntés még nincs A jövő szerdai közgyűlés elé kerül a Nyírség-Spartacus sorsa Nyíregyháza (KM) - Kedden újabb sorsdöntőnek tűnő megbeszélésre került a nyíregyházi futball, pontosabban a Nyírség-Spartacus jövője kapcsán. Aztán a város szűkkörű vezetése ismét úgy állt fel a tárgyalóasztaltól, hogy továbbra sem született döntés az esetleges tulajdonosváltás, üzletrészeladás vagy fúzió ügyében.- Egyelőre annyi biztos, hogy a jövő hét szerdán esedékes városi közgyűlés újra napirendjére tűzi a futball kft. sorsának kérdését - tájékoztatott a megbeszélésen jelen lévő Czomba György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke. - Többfelé alternatíva létezik, azok közül kell a legmegfelelőbbet prezentálni a városatyák felé. A frissen feljutott Kertváros jövője is nagyban függhet a döntéstől. Kedden lejárt a nevezési határidő az NB I. B-ben, és Ger- liczki János az FC elnöke arról tájékoztatott, hogy a Kertváros is benevezett a másodosztályba. Egyelőre tehát két NB I. B-s csapata van Nyíregyházának... V