Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-17 / 139. szám

2003. június 17., kedd KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK 0 Hárman egy ellen. Csoportos garáz­daság miatt indult eljárás két 18 és egy 20 éves fiatalember ellen, akik a nyo­mozásjelenlegi állása szerint 14-én haj­nalban a mátészalkai vasútállomás előtt bántalmaztak egy velük egykorú fiatalt. A sértett könnyű sérüléseket szenvedett, a vizsgálatot a városi rendőrkapitányság folytatja. Elkergették a betörőt. Ismeretlen tet­tes nyomta be egy tiszavasvári ház ab­lakát. A lakásban kutató betörőt a feléb­redő idős házaspár megzavarta, mire a betolakodó elmenekült, fgy lopási kár nem keletkezett. A tolvaj menekülés köz­ben fellökte a 82 éves asszonyt, aki könnyű sérülést szenvedett. 0 Szarka az erkélyről. Napközben egy kisvárdai lakás erkélyajtaját feszítette ki ismeretlen tettes, és ellopott 400 ezer forint értékű arany ékszert. A betörő után a városi rendőrkapitányság nyomoz. Lefogták és mellkason szúrták Nyíregyháza (KM) - Életveszélyt okozó testi sértés miatt ismeretlen tettesek után nyomoz a megyei rendőr-főkapitányság. A bejelentés szerint 14-én délután Ara­nyosapátiban, nyitott lakásában egyedül tartózkodott otthon egy 58 éves férfi, aki elmondása szerint arra ébredt, hogy két ismeretlen fiatal férfi lefogja, a harmadik pedig mellbe szúrja. A jelenlegi adatok szerint a házból nem vittek el semmit. A rendőrséget és a men­tőket csak később, a családtagok hazaér­kezése után értesítették. A nyomozók vizsgálják a sérülés keletkezésének kö­rülményeit és a bűncselekmény motivá­cióját. Petárdát hajigáit a pályára Nyíregyháza (KM) - A szombaton Nyír­egyházán megrendezett Nyírség Sparta- cus-Diósgyőr labdarúgó-mérkőzés, részben a gondosan megtervezett rendőri biztosí­tásnak köszönhetően kiemelt rendbontás nélkül zajlott le. A bíróság dönt A városi rendőrkapitányság összesen három személyt állított elő. Közülük az egyik miskolci fiatalember - a rendelke­zésre álló adatok szerint - a pályára haji- gált petárdákat. Ügyét rendzavarás sza­bálysértés alapos gyanújával a bíróságnak adták át. Két társával szemben, akiknek nem volt alkalmuk használni petárdáikat, pirotechnikai eszközökkel való visszaélés miatt a rendőrség indít eljárást. A tiltott robbanóeszközöket a kapitányság lefoglal­ta, a szabálysértőkre akár 150 ezer forint pénzbüntetés is kiszabható. Ásókkal, kaszákkal, késekkel Nyíregyháza (KM) - Szombaton este a Kisvárdai Rendőrkapitányság ügyeletén tett bejelentést egy mándoki férfi, hogy egy na­gyobb társaság ásókkal, kaszákkal és ké­sekkel felfegyverkezve házában rátört, szét­törték a berendezést, valamint bántalmaz­ták őt és élettársát. Sérüléseik nyolc napon belül gyógyulnak. A rendőrség három fér­fi és egy nő ellen indított eljárást felfegy­verkezve elkövetett magánlaksértés alapos gyanújával. Az eddigi adatok szerint a ve­rekedés családi viszályból alakult ki. Megszökött, strandolni akart Berkesz (KM) - Megszökött egy gyerek a nevelőotthonból, majd strandolni akart, miközben fülön csípték. Kisvárdai Rend­őrkapitányság folytatott államigazgatási el­járást a 13 éves fiú eltűnése ügyében, aki a berkeszi nevelőotthonból távozott enge­dély nélkül. A gyereket a Nyíregyháza-Sós­tófürdői strand biztonsági őrei kapták el, amint be akart mászni a kerítésen. A hely­színre érkező strandrendőrök felvették a fiú adatait, majd meghallgatása után visszavitték az otthonba. A TÁRGYALÓTEREMBŐL Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett Fotók: Fullajtár András A vádlotti magatartás és a sér­tett halála között oksági kapcso­lat mutatható ki, amelybe a nem szakszerű orvosi ellátás lánc­szemként kapcsolódik. A bíróság súlyosító körül­ményként értékelte a hasonló jellegű bűncselekmények elsza- porodottságát. Nyíregyháza, Mándok (KM - F. A.) - Halált okozó ittas járművezetés bűntettében hirdetett jogerős ítéletet a megyei bíróság dr. Péli-Tóth Sándor fellebbviteli büntető­tanácsa. A tanács tagjai: dr. Lengyelné dr. Katona Piroska és dr. Fekete Mag­dolna. Lakatos Péter (44) mándoki vádlottat a korábban elsőfokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíró­ság 2 év börtön főbüntetésre ítél­te. Az ítéletetet az ügyész tudo­másul vette, míg a vádlott és vé­dője felmentés végett jelentett be fellebbezést. A másodfokú bíró­ság nem találta alaposnak a vé­delem fellebbezését, azt elutasí­totta és helybenhagyta az első­fokú ítéletet, így az jogerősre emelkedett. Fékezés közben Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2001. október 25-én itta­san közlekedett MZ típusú mo­torkerékpárral bukósisak és jo­gosítvány nélkül, szeszes italtól befolyásolt állapotban. Ugyaneb­ben az időben vele azonos irány­ban az út jobb oldali részén az úttesten haladt gyalogosan H. Jó­zsef volt mándoki lakos sértett. A vádlott ittasága és figyelmet­lensége miatt későn észlelte a gyalogos férfit, akit fékezve elütött. A vádlott is megsérült A baleset következtében a mo­torkerékpárral a vádlott felbo­rult. A sértett nyílt lábszártörést szenvedett, kórházba szállították és megoperálták, az eljáró orvo­sok nem a szakma szabályainak megfelelően jártak el, amiatt a sértett érfaláról vérrög szabadult el, amely embóliát okozott. Ha­lála november 7-én a kisvárdai kórházban következett be. A vádlott is megsérült, nyílt kopo­nyatörést szenvedett el. Ittasak voltak te, s a megyei Tűzoltószövetség tűzoltó szakembereinek segítségé­vel most zárult az üzem területén kihelyezett tűzoltótanfolyam. A tanfolyam keretében a hall­gatók elsajátították az alapvető tűzvédelmi fogalmakat és begya­korolták a különböző tűzoltó fel­szerelések használatát. A záró­vizsgán Pernyák Sándor tű. ezre­des, kiemelte a tanfolyam szüksé­gességét, az élet is bizonyította, hogy a bázistelepen bekövetkező rendkívüli események gyors és szakszerű felszámolása jelentős károkat előzhet meg. A tanfolya­mon sikeres vizsgát tett létesítmé­nyi tűzoltók: Árvái Gyula, Bíró Tibor, Bodnár Ákos, Jánószki Ist­ván, Péntek Mihály, Vinai Lajos. A cselekmény elkövetésekor a vádlott vérében 2,20-2,35 ezrelék, míg H. József sértett vérében 3,36-3,58 ezrelék alkoholkoncent­ráció volt kimutatható, ami sú­lyos fokú befolyásoltságnak felel meg. A vádlott és védője vitatta a tényállás megállapíthatóságát ar­ra hivatkozással, hogy a balese­tet nem a vádlott okozta. A vád­lott a nyomozás, mint a tárgya­lás során tagadta bűnösségét. Ár­ra hivatkozott, hogy a sértett már az úton feküdt, nem ő ütötte el. Az ítélet jogerős Arra nem tudott elfogadható magyarázatot adni, hogy mitől borult fel. A bíróság a vádlott vé­dekezését nem fogadta el. A szakértői vélemény is azt tá­masztotta alá, hogy a vádlott ké­sőn észlelte az úton haladó ittas sértettet, erősen fékezett, de az elütést már nem tudta elkerülni. Nyírbogdány (KM - F. A.) - A nyírbogdányi bázistelepen a 80-as években a mentő tűz­védelmet a nyíregyházi tűz­oltóság nyírbogdányi őrse biztosította. Később az őrs megszűnt, de gondoskodtak arról, hogy a tűz­védelem megfelelő színvonalú le­gyen. Éppen ezért most tanfolya­mot szerveztek — tudtuk Holes István tű. alezredestől Elmondta: Az oltáshoz szüksé­ges vizet egy 2000 m3es tűzivlz tartály és egy 8000 m3-es tűzivíz tárolóból lehet biztosítani. A te­lepen kézi tűzjelző rendszer van kiépítve. A gyár területén ritka a rend­kívüli esemény. 2002 őszén mégis bekövetkezett egy tűzeset, mely ugyan végzetes következmények­kel nem járt, de ráirányította a A létesítményi tűzoltók szakmai ismereteinek fejlesztése elengedhetetlen. Holes István ...................................................................» vezetők figyelmét arra, hogy a lé­tesítményi tűzoltók szakmai isme­reteinek fejlesztése elengedhetet­len. Az elgondolásokat tett követ­Ma közlekedési akció Nyíregyháza (KM) - Nagyszabású közlekedési akciót tart ma a Nyíregyhá­zi Rendőrkapitányság a me­gyeszékhelyen, illetve a vá­rosból ki- és bevezető főút­vonalak mentén. A fokozott ellenőrzés a durva szabályszegő, esetleg ittas járművezetők forga­lomból való kiszűrésére irá­nyul. Ellenőrzik a csomó­pontokat, vasúti átjárókat, itt főként a tilos jelzésen át­haladók lefülelése a feladat. Járőröznek majd az üdülő­övezetekben is, de a legfőbb cél a balestek számának csökkentés, nem utolsósor­ban a megelőzés. Létesítményi tűzoltók képzése Alapfokú tűzoltótanfolyam a MÓL Rt. nyírbogdányi bázistelepén Világítás nélkül kerekezett Nyíregyháza (KM) - Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben összesen nyolc személyi sérüléses baleset történt pén­tek 0 órától vasárnap éjfélig, közülük két súlyos, és hat könnyű sérüléssel végződött. Az egyik súlyos baleset sérült­jét életveszélyes állapotban szál­lították kórházba. Á vizsgálat szerint 13-án 22 órakor Kisvárda és Kékese között ittasan, világí­tás nélkül a sáv közepén kerék­pározott egy 35 éves férfi. A ve­le azonos irányban közlekedő személygépkocsi vezetője későn vette észre, és elütötte a bicik­list. A hétvégi közúti ellenőrzé­sek során csak a megyeszékhe­lyen öt ittas autóvezetővel szem­ben intézkedtek a rendőrök. Hirdetés Pannon-Unió 2003 Tájékoztatója IngetiigM JtefHctetéu ét HautM9ritdsi ^ZGíVtftrzx'S Ajánlatunk tagjaink részére: nettó éves hozamok További információ ligyféiszolgatati irodáinkban e-mail: inioHrpannmmnio.hu Budapest, Hum Otfte Center 1134 Vad át 37. T.: (1) 239-1878 H; 10-20 Győr. fiyárPlaza 3024 Vasvári Pákt/A T.: (96) 412-760 H: Hl Miskolc Miskolc fta 3525 Szent Pali y. 21 T.: (48)382-843 H: 3-21 Nagykanizsa, Kanizsa to 8800 Európa Tanács u. 2. T.: (S3) 312-284 H: Hl Nyíregyháza Metród üäz 4400 ItettiLfer 8-3. I: (42) 401-508 Hze: 3-13 Pécs, . Pécs Plaza 7831 Megyen út TB. T.: (72) 410-393 M: Hl Sopron, Soprwi to 3400 Latte Kristóf a. 35. T.: (S3) 323-825 H; Hi Szolnok, SsM to 5000 Ady Endre át 28/ft I; (58) 508-548 SHf: H! Szombathely, SarariatoSTÜOKorasi Ét 52-54. T.: (34) 516-508 H: 10-28 Vészprém, Betváresí Izieöiáz S2Ö0 Szegtethy a. 1. I: (88) 443-928 H-Sze: 3-19 Hirdetés 10 éves a Magnum-44 Security Az elmúlt hónapban ünnepelte megalakulásának 10 éves évforduló­ját a Magnum-44 Személy- és Vagyon­védelmi Kft. Ennek a Jubileumi ese­ménynek kapcsán beszélgettünk Ker­tész Attilával, a kft. ügyvezető igazga­tójával.- A vállalkozás 1993 májusában alakult és kezdte el működését azzal a céllal, hogy a rendszerváltást kö­vető időszakban felmerült igényeknek megfelelve segítsen a lakosság és a vállalkozói réteg értékeinek megóvá­sában, védelmében. A cég kezdetben betéti társaság formájában, majd az egyre növekvő igényeket kielégítve pár év elteltével kft-ként folytatta te­vékenységét. Dolgozóinkat - a tör­vényi rendelkezésnek megfelelően - már az elsők között beiskoláztattuk és levizsgáztattuk. Az évek során fo­lyamatosan nagy összegeket fordítot­tunk technikai fejlesztésre is, mivel azt a piaci igények megkövetelték. A megyében elsőként, az országban ne­gyedikként helyeztük üzembe a szá­mítógépes távfelügyeleti rendszert, mely egy kivonuló akciócsoport segít­ségével hatékony védelmet biztosít lakások, üzletek, szórakozóhelyek, nyaralók, stb. védelmében. Mivel a konkurencia is folyamatosan fejleszt, így mi sem ülhetünk a babérjainkon, ezért a jövőben is nagy gondot fogunk fordítani a dolgozók képzésére és a technikai háttér fejlesztésére. Bízom benne, hogy az eddigi színvonalat még tovább tudjuk majd emelni és azt hosszú távon biztosítani is, ami­vel ügyfeleink értékeit, nyugalmát és biztonságát szeretnénk garantálni. Az eddig eltelt időszakért ezúton szeretnék köszönetét mondani azok­nak a dolgozóknak, akik az elmúlt tíz esztendő során munkájuk révén elősegítették cégünk fejlődését és si­keres működését, valamint azoknak az ügyfeleknek, akik bizalmukkal megtiszteltek bennünket. ígérem, a jövőben is mindent meg fogunk ten­ni azért, hogy ez a bizalom megma­radjon és munkánkkal további elis­merést vívjunk ki meglévő és leendő ügyfeleink részéről, (x) MAGNUM* UHfTV

Next

/
Oldalképek
Tartalom