Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-07 / 105. szám
2003. május 7., szerda KtíBtwlbgfuiHizág égtáj /7 Nyírségi kiadás 0 Mesehősök. Az apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskolában rendezték meg a napokban a Nyírségi Gyermek Unió által meghirdetett Mesefigurák, mesehősök című vetélkedőt alsótagozatos diákok számára. A versenyen 13 csapat vett részt. Első lett az ajaki 5. c. osztály, a második az ajaki 5. b. osztály, míg a harmadik helyet az apagyi iskola 4. osztályának fiúcsapata szerezte meg. 0 Kemencés hétvége. Sok finomság vár mindazokra, akik május 10-én 10 órától felkeresik Harangodot. A kemencés hétvége jegyében a lapcsánkakészítés- sel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. 0 Az élet sója. Feng Shui, az élet sója, avagy az egészség és az élettér kapcsolata címmel tart ingyenes előadást Gon- da Nagy Henriette tér- és személy harmonizáló Tiszalökön a művelődési ház nagytermében május 8-án 17 órától. Az érdeklődők a kérdéseikre is választ kapnak. Búcsú az alma matertől Nyíregyháza (KM) - Térségünk középiskoláiban is elbúcsúznak szeretett középiskolájuktól az érettségi előtt álló negyedikes diákok. Baktalórántházán két helyszínen rendez ballagási ünnepséget a Vay Ádám Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. A Vásártéri úti épületben május 10- én 9 órától ballag egy gimnáziumi és egy technikusi osztály. A Naményi úti iskolai épületben 10.15 órakor köszönnek el az alma matertől a gimnáziumi, a szakközépiskolai és a szakiskolai osztályok. Demecserben a Váry Emil Gimnázium és Szakközépiskolában május 10-én 9 órakor kezdődik a ballagási ünnepség, amelyen két osztály köszön majd el tanáraitól és diáktársaitól. Ibrányban a Móricz Zsigmond Gimnázium május 10-én 10 órától rendezi meg a két végzős osztálya számára a ballagási ünnepséget. Ez alkalommal egy gimnáziumi, valamint egy informatikai és közgazdasági szakközépiskolai osztály búcsúzik el az intézettől. Nagykállóban a Korányi Frigyes Gimnáziumban május 9-én 17 órakor kezdődik a ballagás, amelyen négy osztály köszön el az iskolától. A Budai Nagy Antal Szakközépiskolában május 10-én 10 órától ballag négy osztály 98 diákja. Elköszön két pedagógiai osztály, valamint egy közgazdasági és egy informatikai osztály. Szakmát tanultak Rakamazon a Szakmunkásképző, Általános Iskola és Komplex Szakszolgálati Intézetben is lesz ballagás május 9-én 15.30 órától. Az iskolától 15 cipőgyártó és cipőfelsőrész-készítő tanuló búcsúzik el. Tiszalökön a Teleki Blanka Gimnáziumban május 9-én 16 órától két osztály ballag. A gimnáziumi osztályban és a közgazdasági szakközépiskolai osztályban 36 diák búcsúzik el az elmúlt négy esztendő szép emlékeitől. Tiszavasváriban a Váci Mihály Gimnáziumban május 10-én 9 órától ballag egy nyelvi tagozatos és egy gimnáziumi osztály. A Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium május 9-én 15 órától rendezi ballagási ünnepségét, amelyen öt osztály búcsúzik. Újfehértón a Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakképző Iskolában május 9-én 15.3 órakor kezdődik a ballagás. Az idén egy gimnáziumi és egy ruhaipari szakközépiskolai osztály diákjai köszönnek el az oktatási intézménytől. Kelet-olvasó: Jól informált ember! Virágos porta ■ p Napjainkban már számos pályázat segíti, hogy hazánk települései minél virágosabbak, minél szebbek legyenek. A települési önkormányzatok is nagy figyelmet fordítanak arra, hogy kedvező kép alakuljon | ki az arra járó idegenekben községükről, városukról. Szerencsére nagyon sokan élnek köztünk olyanok, akik számára az esztétikus, szép virágos környezet belső igényként jelentkezik, s el sem tudják képzelni portájukat gyönyörű növények nélkül. Közéjük tartozik a Biriben élő Varga János és felesége, akik a napokban készítettek virágládákat az ablakok párkányaira. Fotó: M. Magyar László A BÉT EMBERE / J >' -> ****** *> v w^OvvVv v vv'v kW v'VV'w'k ki V'V kV viikvvví kkCkilVklvli ti ívl kiliil^ii t ikí ikikiltkilkitikkidíitiltltitilliittiitlil« . Az érettségi előtt már egyetemi hallgató M. Magvar László Nyíregyháza (KM) - Az egyetemi felvételi miatt már nem kell izgulnia Bodnár János Kristófnak, a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium negyedik osztályos diákjának. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen ugyanis filozófiából a harmadik lett,' így automatikusan felvételt nyert a Debreceni Egyetem bölcsész karának filozófia szakára. Hogyan alakul ki egy tinédzserben a filozófia iránti érdeklődés? Roppant „egyszerűen”!- Tavaly - még harmadikos koromban -, úgy ébredtem egy reggel, hogy alaposabban szeretnék foglalkozni a filozófiával. Megkerestem Cseh Imre tanár urat, akinek az irányításával olvasgattam a filozófiai jellegű írásokat, illetve megkezdtem a felBodnár János Kristóf Fotő: a szerző készülést a versenyre. Az olvasottak csak jobban meggyőztek arról, hogy az érettségi után valóban ezzel kell foglalkoznom. Természetesen a filozófia iránti érdeklődésemnek voltak előzményei, hiszen a humántagozaton a magyar és történelem órákon sokat foglakoztunk kultúrtörténettel, illetve különböző korok filozófiájával - árulta el a hét végén ballagó diák. Gitár, nagybőgő Az egyfordulós országos döntőt Budapesten a Madách Imre Gimnáziumban rendezték meg, ahol az esszéírás során négy téma közül választhatott a közel háromszáz versenyző. János a következő címmel kapcsolatban fejtette ki gondolatait: A létkérdés újrafeltevése és a metafizikai tradíció bírálata Heidegger filozófiájában. Az ünnepélyes eredményhirdetés június 2-án lesz a Néprajzi Múzeumban, ahol a tervek szerint Magyar Bálint miniszter adja át a legjobbaknak járó díjat. A magyar-ének szakos édesanyától azonban nemcsak az olvasás, hanem a zene szeretetét is örökölte az érettségi előtt álló fiatalember. Kiskorában zongorázott, majd néhány évig a basszusgitárral ismerkedett. Az utóbbi két esztendőben a nagybőgő mellett kötelezte el magát, a Vikár Sándor Zeneiskolában mélyíti tudását. Tagja a Piccoli Archi zenekarnak is, az együttessel az elmúlt napokban Belgiumban és Luxemburgban koncertezett. A zenélést az egyetemi évek alatt is szeretné folytatni, reméli, összeegyeztethetők lesznek a zenekari próbák az egyetemi tanulmányokkal. Gazdag fantázia János számára kikapcsolódást jelentenek a szerepjátékok is. Az iskola után be-belátogat a szerepjátékklubba egy kis beszélgetésre, ám az igazi izgalmat az jelenti, amikor valakinél összejönnek egy hétvégén, s 4-5 órát is játszanak. Fantáziájuk révén kitágul a világ, megelevenítik az őskor, a középkor, vagy a jövő évezred mindennapjait, s ha kell, kincseket gyűjtenek, ha kell, a szabadságért küzdenek. Születésnap. Húszéves születésnapját ünnepelte a napokban Nyíregyházán a Virág utcai óvoda. A háromnapos rendezvénysorozat felejthetetlen élményeket nyújtott a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Fotó: amatőr „Vándorcinege” Ibrány (KM) - Ebben a tanévben indult be az ibrányi általános iskolában a Zöld Őrjárat nevű természet-ismereti és természetvédelmi szakkör. A tananyag ismétlése mellett forgattak könyvet a diákok a nemzeti parkokról, a természet- védelemről, hallgattak madárhangokat, megtanulták használni az állat- és növényhatározót. A diákok beneveztek a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola természetismereti vetélkedőjére, s a Balogh Zoltán, Kormány Zoltán, Sallai Péter összetételű csapat a negyedikesek versenyét megnyerte. Egy évig őrizhetik az Üvegcinege-vándordíjat. Hétvégi készenléti és orvosi ügyeletek térségünk városaiban BAKTALÓRÁNTHÁZA: - Az állatorvosi ügyeletes május 10-én és 11-én dr. Baraksó Sándor (Nyírkárász, Fő u. 17., tel.: 495- 003, 06-70/2204-175). TIGÁZügyelet: Nyíregyháza, Debreceni út 102., tel.: 460-764. DEMECSER: - Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Pásztor Benjámin (Kemecse, Móricz Zs. u. 32/a., tel.: 358-212, 06/30/2488-584). IBRÁNY: - Orvosi ügyelet az egészségügyi központban (Árpád u. 25.) van a hét végén (tel.: 200- 118). A gyógyszertárban (Árpád u. 20.) is folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni út 102., tel.: 460-764. A TITÁSZ nyíregyházi hibaellátó ügyeletének telefonszáma ingyenesen hívható éjjel-nappal: 06-80/210-310. A Nyírségvíz Rt. ibrányi alközpontjában hibabejelentés, ügyfélszolgálat, bekötésmegrendelés munkaidő alatt (7 órától 15.20 óráig) a 200-688-as telefonszámon. A kótaji vízmű száma: 06/20/964-1743. A tiszateleki vízmű telefonszáma: 06/20/964- 1714. Munkaidő után a mindenkori készenlétes dolgozó a 06/20/964-1713-as számon érhető el. A központi hibabejelentő száma: 310-456. Az ibrányi körzetben az ügyeletes állatorvos a hét végén dr. Kovács Sándor (Tiszabercel, Bessenyei út 2., tel.: 204-024, 06- 30/965-8696). MÁRIAPÓCS: - Orvosi ügyeletet az egészségügyi központban (tel.: 385-780) tartanak a hét végén. Áramszünet esetén a mátészalkai kirendeltség hívható a 06/44/311-211-es számon, gyógyszertári ügyeletet Nyírbátorban tartanak. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 102., tel.: 460-764, 460-400). Az ügyeletes állatorvos dr. Vágó Árpád (Nyírbátor, Császári út 17., tel.: 281- 091, 06-20/9513-441). RAKAMAZ : - Az ügyeletes háziorvos dr. Bagoly Albert Barna (Timár, Árpád út 17., tel.: 720- 508, 06-30/229-9525). A tokaji gyógyszertár az ügyeletes (Tokaj, Kossuth tér 14., tel.: 06-47/352- 052). A rakamazi körzetben az állatorvosi ügyeletes dr. Pájer Béla (Rakamaz, Ady E. út 24., tel.: 371-324, 06-30/555-7860). NAGYKÁLLÓ:- A központi orvosi rendelőben (Szabadság tér 2., tel.: 263-408) folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 102. tel.: 460- 764, 460-400. NYÍREGYHÁZA: - A nagy- cserkeszi ügyeleti kör állatorvosi ügyeletese dr. Molnár Mihály (Nyíregyháza, Csaló köz 1., tel.: 402-000, 06-30/2499-923). TISZAVASVÁRI: - A központi orvosi rendelőben (Kossuth u. 10.) folyamatos a hétvégi ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52) 381-964-es, munkaidőn túl az (52) 476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni. Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Ardai Gábor (Tiszaeszlár, Rákóczi út 94., tel.: 723-632, 06-20/4101-177). ÚJFEHÉRTÓ: - Orvosi ügyeletet tartanak az orvosi rendelőben (Bartók B. u. 16.). A Remény Patika az ügyeletes. TIGÁZ- ügyelet: munkaidőben az (52) 372-409-es, munkaidőn túl az (52) 476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni.