Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-27 / 122. szám

2003. május 27., kedd HAZAI TÁJAKON /4 hírek 0 Nyugdíjasok elsősége. Kiemelkedően szerepelt a záhonyi „Eletet az éveknek” nyugdijasklub Aranyősz nevű népdalkö­re a Cigándon megrendezett regionális népzenei fesztiválon. A határvárosi mű­vészeti csoport 27 hazai, szlovák és kár­pátaljai együttes között szerezte meg az első helyet. 0 Közgyűlést tartanak. A Mozgáskorlá­tozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete csütörtökön 10 órától tartja a közgyűlését a Nyíregyháza, Körte u. 19-21. szám alatt található székházában. 0 Gyászistentisztelet. Nyíregyháza és környéke zsidósága elhurcolásának 59. évfordulóján, vasárnap 11 órától a hit­község a Nyíregyháza, Kótaji út 5-7. szám alatti izraelita temetőben emléke­ző gyászistentiszteletet tart, a gyászbe­szédet Fröhlich Róbert főrabbi mondja. 0 Vackor-busz. Az ÉFOÉSZ megyei szer­vezete pályázatot nyert az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanácsnál, melynek ré­vén lehetővé válik, hogy a Vackor-busz szolgáltatását ingyenesen igénybe vegyék május 28-án. A busz a Göllesz Viktor Ál­talános Iskolától (Nyíregyháza, Báthory u. 30.) indul. További információk a 42/500- 396-os telefonszámon Buda Barna igaz­gatótól. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Az élelem fele nyugatra megy Nyíregyháza (Malakucziné Póka Mária)- A magyar mezőgazdasági és élelmiszeri- pari kivitel 2002-ben Magyarországon össze­sen 601 milliárd forintot tett ki. A behoza­tal ennél jóval kisebb (292 milliárd forint) volt, igy külkereskedelmi egyenlegük mint­egy 309 milliárd forint többletet mutatott, folyóáron is kevesebbet, mint 2001-ben. Az egyenleg romlását a kivitel számottevő csökkenése okozta, elsősorban a húsexport visszaesése miatt, de nem elhanyagolható hatása volt a gabona- és malomipari termé­kek exportja csökkenésének is. A főbb ter­mékcsoportokat vizsgálva jelentős mérték­ben (1,6-szeresére) csak - az összes élelmi- szeripari kivitel mindössze 4 százalékát adó- cukor, cukorkészítmények és méz kivite­le emelkedett. A behozatal összességében kissé növe­kedett, leginkább a zöldség és gyümölcs- féléké (25 százalékkal). A magyar élelmiszeripari export döntő része az európai piacokra irányul, növek­vő része, 47 százaléka az EU, 40 százalé­ka pedig a közép- és kelet-európai orszá­gokba. Az Európán kívüli fejlett országok­ba a kivitel 9 százaléka, a fejlődő orszá­gokba pedig 4 százaléka jutott. A EU-ba irányuló export négytizedét az állati ere­detű élelmiszerek, egynegyedét a zöldség- és gyümölcsfélék tették ki. A hazai élelmiszeripari behozatalnak szintén 47 százaléka származik az EU országaiból. A hús és húskészítmények magyarországi importjának az EU már több mint kilenctizedét adja. Az EU-ból származó élelmiszeripari be­hozatalnak legnagyobb részét, kéttizedét a zöldség- és gyümölcsfélék, 15-15 százalé­kát a hús- és húskészítmények, illetve ál­lati takarmányok tették ki 2002-ben. TÜSKÉS SAROK Csak ne szombaton! CSERVENYÁK KATALIN Vannak az ember életében fix napok. Hétfőtől péntekig például munka, szomba­ton piac, bevásárlás, takarítás... Maradjunk a piacnál! Szombaton a gu­taütés kerülgette az autósokat, mert ismét egy hatalmas sátor hasalt a Búza téri par­kolóban, majdnem felére csökkentve ezzel a helyek számát. A tavaly nyáron itt álló sörkert sem nyerte el az autósok szimpá­tiáját, éppen a fenti okok miatt. Félő, lassan megérkezik a vidámpark is. Igaz, a szerdát és szombatot leszámítva ez a parkoló kong az ürességtől. De szom­baton nem. S bár elismerem, tömegközle­kedéssel is remekül megközelíthető a piac, de azért olyan jó, amikor nem kell cipe- kedni, csak berakjuk a nehéz kosarakat a kocsiba és hazáig nincs velük gond. Logisztikai központ Fényeslitkén? Megvalósíthatósági tervre nyújtanak be projektet a pályázatelőkészítő alaphoz Tábla Komorónál: a vágány vége 9480 kilométerre van, Vlagyivosz­tokban Fotó: amatőr Fényeslitke (KM - Gy. L.) - A MÁV a Fényeslitke Északi Rendező Pályaudvarát (a te­lepülés keleti oldalán) ta­valyelőtt bezárta. A 60 hek­táros csupasz terület jelenleg kihasználatlan, lényegében semmilyen termelő tevékeny­ségre nem alkalmas. Ugyanakkor a terület fenntar­tási költsége - őrzés-védelem, gyomirtás stb. - évi 10 millió forint. Hasznosítási lehetőség parlagföld helyett- A terület részben tulajdono­sa, részben kezelője a MÁV - mondja Mártha Tibor, Fényeslit­ke polgármestere. - Mint állami cég, nem pályázhat a terület hasznosítására. A térségben ugyanakkor igen fontos lenne, már csak a foglalkoztatás szem­pontjából is, hogy egy ilyen jó adottságú terület ne heverjen parlagon. Több településről is műúton megközelíthető, mindössze 2 ki­lométerre fekszik a 4-es főúttól. A vázolt helyzet adta az ötletet, hogy például nemzetközi logisz­tikai központként igen jelentős gazdasági szerepet tölthetne be a térségben. A téglalap alakú terü­let nyugati oldalán a normál vá­gány megvan, a keleti részére be lehetne vinni a széles nyomtá­Mártha Tibor vú vasutat is Komoró felől, mely a. szóban forgó részleg határáig van kiépítve. Nagy földrajzi elő­nye még, hogy az M3-as várható nyomvonalához is közel esik. Nyilván a MÁV-nak sem az az érdeke, hogy ez a logisztikai szempontból értékes terület az enyészeté legyen. Barnamezős beruházás- A területhasznosításra - mint „barnamezős” beruházásra uniós támogatást lehet nyerni. Méghozzá nem is keveset, hi­szen mindössze 10 százalékos önerőt kell produkálni. Csak­hogy - mint említettem - állami cég nem kaphat támogatást. Vi­szont a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjá­ba illeszkedik az ilyenfajta terü­letek újrahasznosítása, a megva­Érdeklődés Bár az előkészítő munká­nak még ugyancsak az ele­jén tartanak, már érdeklőd­nek ukrán, orosz, belga és magyar cégek. A megvaló­síthatósági tanulmány pro- móciós anyaga tartalmazza a terület kiajánlását ma­gyar és a külföldi befekte­tőknek. Ezek elsősorban ke­leti országok, hiszen ahogy a Komorónál véget érő - il­letve kezdődő - széles nyomtávú vágány mellett egy tábla mutatja: „Ennek a vágánynak a vége 9480 ki­lométerre található a Csen­des-óceán partján, Vlagyi­vosztokban”. lósítására például önkormány­zat, kistérségi önkormányzati társulás kérhet támogatást. Most tehát ott tartunk, hogy elkészült a „Nemzetközi Logisztikai és Ipari Fejlesztési Terület” című projektelképzelés. A napokban vázoltuk a MÁV vezérkarának elképzeléseinket, melyben igen nagy segítségünkre volt Gazda László, a megyei közgyűlés elnö­ke. A vasút fejleszteni akar, és azt az ígéretet kaptuk, hogy megadja az engedélyt. Ugyanis a MÁV-nak, mint tulajdonosnak a hozzájárulása szükséges. (Hétfőn jött a hír: a MÁV hoz­zájárulását megkapták, most már semmi akadálya, hogy be­nyújtsák pályázatukat az Eu­rópai Pályázatelőkészítő Alaphoz.) Konzorcium, közhasznú társaság?- Az elképzelés szerint - tette még hozzá Mártha Tibor - köz­hasznú társaságot, vagy konzor­ciumot alakítanánk, melyet a MÁV, a fényeslitkei önkor­mányzat, szakmai befektetők (a betelepülni szándékozó logisz­tikai cégek), esetleg pénzügyi be­fektetők, más regionális fejlesz­tési szervezetek hoznának létre. A 10 százalékos önerőt lényegé­ben a betelepülni akaró tőke állná.- A bekerített területen úgy­nevezett mobil csarnokrendszer lenne, tehát a bérlő, a vevő igé­nye szerinti méretre alakítható. Ám nemcsak raktározásra, átra­kodásra lenne alkalmas a terü­let, hanem előkészítő-csomagoló tevékenységre is. Mivel a csar­nokok tetszés szerint alakítha­tóak lesznek, lényegében egy kis irodaház, amolyan információs központ, valamint két-három ke­reszt irányú ipari út építésére lesz csak szükség. Az elnök velemenye Gazda László, a megyei köz­gyűlés elnöke példaértékűnek tartja a fényeslitkei kezdemé­nyezést: - A nagyszabású, bátor terv ráirányítja arra az önkormányzatok figyelmét, hogy olyan időszak következik, amikor minden település a sa­ját szerencséjének kovácsa. Maguknak kell elindulniuk és saját fejlődésük sarokpontjait kijelölniük. Ha számba veszik adottságaikat, s megvan ben­nük a hajlam, hogy olyan, ed­dig ismeretlen fogalmakkal megismerkedjenek, mint a pro­móció, konzorcium, s a megva­lósításhoz partnerekre is talál­nak, akkor sikeresek lehetnek. Másként kell gondolkodni az EU-ban, mint eddig. Ráadásul az EU utólag finanszíroz, tehát a fejüket törniük kell a tele­pülések vezetőinek, hogy pénz­intézetet is találjanak a hátuk mögé. Kommandó az egészségért Nyíregyháza (KM - K. É.) - A dohányzás visszaszorítása érdekében május 21-én - az országos akció keretében - az egész megyére kiterjedő ellenőrzés zajlott Szabolcs- Szatmár-Beregben. Ennek értelmében összesen 251 vizsgálatot végeztek az ÁNTSZ szakemberei, akik 130 munkaegészségügyi egységet és 121 közforgalmú intézményt lá­togattak sorra azért, hogy kide­rítsék: betartják-e az adott helye­ken a dohányzás visszaszorítá­sa érdekében törvénybe foglalt szabályokat. Harmada dohányzik Az ellenőrzés során kiderült: a vizsgálat alá vont munka­egészségügyi helyeken a munka- vállalók 33 százaléka dohányzik, míg a közforgalmú intézetekben, iskolákban, egészségügyi intéz­ményekben 21 százalék hódol e káros szenvedélynek. A dohány­zásra vonatkozó belső szabályo­zással az összes ellenőrzött egy­ségek 72 százalékában rendel­keztek. Kilenc bírság Dohányzóhelyiség, dohány­zóhely kialakítása az ellenőrzött intézmények hét százalékában nem történt meg, s ugyanilyen arányban nem feleltek meg a kialakított helyiségek azoknak az előírásoknak, amelyeket a tör­vény megfogalmaz. Mindezen hiányosságok miatt 9 esetben kellett egészségvédel­mi bírságot kiszabni, ezen bír­ság teljes, együttes összege 360 000 forint. Á bírság mellett a felmerült hiányosságok pótlá­sára is intézkedtek az ÁNTSZ szakemberei. Holland alapítványi küldöttség Nyíregyháza (KM) - Május 30-tól június 5-ig megyénk egész­ségügyi, szociális és gyermekvé­delmi szakellátását tanulmányoz­za a hollandiai Zevenaar város­ban működő Kárpátia Alapít­vány küldöttsége. Az alapítvány a Kárpát-medence rászorultjai­nak, fogyatékosainak segítésére alakult, először megyénkben te­vékenykedtek, majd Románia, Ukrajna és Szlovákia Kárpáto­kon belüli területére is kiterjesz­tették munkájukat. Számos ado­mányt juttattak el megyénk kór­házaiba, szociális és gyer­mekvédelmi intézményeibe: hid­raulikus kórházi ágyakat, elekt­romos tolószékeket, intézeti bú­torokat, irodaberendezéseket, va­lamint jó minőségű gyermek- és felnőtt ruhaneműket. Hirdetés CULEVIT® Dr. Kulcsár Gyula biokémikus 1987 óta tartó kutatásaival alátámasztotta a passzív daganatellenes védekezéssel kapcsolatos elméletét, melynek gyógyászati jelentősége az, hogy a védekezési rendszer anyagait tartósan, egyidejűleg és nagy mennyiségben adagolva sikerülhet - a normál sejtek károsítása nélkül - elpusztítani a daganatot. A Culevit® tabletta és krém összetétele azért speciális, mert kizárólag az elmélet szerinti - a szervezet daganatellenes védekezésében is szerepet játszó - anyagokat tartalmazza. (Aminosavakat, vitaminokat, melyek fontosak szervezetünk A Culevit® tabletta és krém kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövény-szaküzletekben. (OÉTI-szám: 330/V, 1574/1999) Culevit-tájékoztatás: (06-1) 321-2111 Gyártó: Imtnunal Kft 1074 Budapest, Dohány u. 46. Fax: (06-1) 479-0641 E-mail:immunal@irmn unal.hu Web: www.culevit.com sokféle funkciójához is.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom