Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-21 / 117. szám
2003. május 21., szerda Kelet# Magyarország HÁTTÉR /3 0 Útrekonstrukció. Jó ütemben haladnak Záhonyban az „Utak Kelet-Nyugat Kapujához” elnevezésű útrekonstrukciós program munkálatai. 0 Fogadóóra. Dr. Gere Zoltán r. alezredes, a fehérgyarmati rendőrkapitányság vezetője szerdán 10-12 óráig hivatali helyiségében tart fogadóórát. 0 Véradás. Ma az ópályi művelődési házban 8—12-ig, a nyírparasznyai egészségházban 13-16-ig, a kisvárdai tűzoltóságon 9-15-ig és a vámosoroszi művelődési házban 8-12-ig lesz véradás. NÉZŐPONT Színe ésfónáka Sípos Marianna Sóstóhegy nevét hallva szinte nem találkoztam olyan emberrel az utóbbi időben, akinek ne a bűz és a csirketelep jutott volna eszébe. Bármily hihetetlen, volt itt élet a bűz előtt is. Hajdanában, amikor még ez a településrész alig néhány utcából állt - kezdeném az elején - békésen élt itt egymás mellett a sertéstartó, a lovasgazda és gyári munkás is. A tömegközlekedés igen rossz volt és egyetlen munkalehetőség kínálkozott - mint ahogy szinte most is - az a bizonyos csirketelep. A ma itt élők számára ez már történelem. Alig néhány év alatt városrésszé nőtte ki magát a hajdan békés, falusias környezet és ezzel egyidőben kezdte csápjait nyújtogatni a demokrácia. Akinek a panelban anno nem lehetett büdös a sze- métledobóban bűzlő macskatetem, mert nem volt kit feljelenteni, annak itt bántotta az orrát a szomszéd néhány baromfijának szaga, és az újra induló baromfitelep. És jöttek a tyúkperek, majd egy új jogi kategória jelent meg a „csirketelepper". Lobbizott a megszüntetésért a lakosság, a politika is zászlajára tűzte, sőt helyi csoportosulások jöttek létre a „nemes cél érdekében”. És győztünk - vallják, hiszen május 19-ei határidővel a Felső-Tisza-Vi- déki Környezetvédelmi Felügyelőség betiltotta a telepen a baromfitenyésztő tevékenységet. De vajon győztek-e azok az emberek akik évtizedek óta lélegzik be a tömény ammónia fertelmes szagát, akik több tonna takarmányt mozgattak meg az elmúlt években azért, hogy mi lelkiismeret fur- dalás nélkül álljunk a húsüzletek polcai előtt a hasonló telepeken nevelt grillcsirkének valóért? Zeneszvizsga Nem volt könnyű dolga azoknak a működési engedéllyel még nem rendelkező fiatal zenészeknek, énekeseknek, akik hétfőn próbáltak megfelelni a szakma kiválóságaiból álló, szigorú zsűri követelményeinek Nyíregyházán, az OSzK által szervezett zenészvizsgán. Képünkön Körmendi Vilmos (balról a harmadik) faggatja a füttyvir- tuóz-gitáros Molnár Tamást a zenében is nélkülözhetetlen elméleti kérdésekkel. Fotó: Racskó Tibor Nosza, rajta jó - szabolcsi - katonák... Az idén 3000 szerződéses katona felvételére nyílik lehetőség 21 helyőrségben Györke László E-MAIL: gyorke@inform.hu Nyíregyháza (KM) - A Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság értékelő és feladatszabó állománygyűlésén elhangzott: a haderő átszervezéssel kapcsolatban számos feladat mellett a legfontosabb: a szerződéses katonák toborzása. Várhatóan 2004 novemberében leszerel az utolsó sorkatona. Országos szinten háromezer szerződéses katona felvételére nyílik lehetőség az idén. Erről és más újdonságokról beszélgettünk Pataky Tibor alezredessel, megbízott parancsnokkal, melynek különös aktualitása, hogy ma ünnepeljük a magyar honvédelem napját. Jövőre megszűnik- Rövid időn belül mindenféle tevékenységet hivatásos katonák fognak ellátni - mondta Pataky Tibor. - Most tehát az a fő feladatunk, hogy ezt az átmenetet zökkenőmentessé tegyük. A jelenlegi elképzelés szerint ugyanis 2004 májusában vonul be utolsó sorkatona, és novemberben szerel majd le. A honvédség felső vezetése arra inspirál bennünket, hogy fokozottabb to- borzó tevékenységet folytassunk, hisz a hivatásos állományban mintegy háromezer szerződéses helyet kell betölteni.- Megyénk e téren mindig is élen járt. Mintegy kétezer szerződéses katonát toboroztunk 2002-ben, akik közül 500-an be is kerültek a szerződéses állományba, ami igen jó eredménynek számít. A dolog szépséghibája, hogy korábban az 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandárt - beleértve a nyíregyházi 2. zászlóaljat - feltöltöttük. Tehát közeli helyőrségbe már nem tudunk toborozni. Tudunk viszont Szolnokra, Egerbe, nagy létszámban Budapestre, az őr- és díszezredhez, ahol igen szívesen fogadják a szabolcsiakat, Tatára, Hódmezővásárhelyre. Jelenleg összesen 21 olyan helyőrség van, ahová szerződéses katonákat várnak. Mindenütt ott vannak A hadkiegészítő parancsnokságokon a toborzó osztályok viszonylag fiatal szervezetek, nálunk például 2001. augusztus 1-jén alakult meg. A toborzó munkát több csatornán végzik. Felkeresnek iskolákat, munkaügyi kirendeltségeket, megjelennek minden jelentősebb tömegrendezvényen. Jelentős a katonai tanintézetekbe való toborzás is. A legnagyobb létszámban a tiszthelyettesképzésre Szentendrére, a Magyar Honvédség Központi Tiszthelyettes Szakképző Iskolájába toboroztak diákokat, a 182 jelentkező közül hetvenen nyertek felvételt. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre 63 jelentkező közül húszán kerültek be. Az általános iskolát végzetteket pedig a győri Béri Balogh Ádám Honvéd Középiskolában készítik fel a hivatásos szolgálatra. A 2003/04-es tanévre most folynak az alkalmassági vizsgák, a felvételik, megyénkből 258-an jelentkeztek katonai tanintézetbe. Egységes szempontok- Az alkalmassági vizsgálatot racionalizálták - tette hozzá Pataky Tibor -, nagyobb szerep jut ebben a toborzó osztály szervező munkájának, a fővárosban az egészségvizsgáló intézetben •egységes szempontok alapján álNEV1EGY Pataky Tibor, alezredes, a Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság megbízott vezetője Született: 1951. április 15-én, Zajtán Tanulmányai: Kossuth Lajos Katonai Főiskola (1973), Kossuth Lajos Tudományegyetem (bölcsész kar, 1989). Pálya: Kiskőrös (1973-80); 1980-tól: Nyíregyháza, 1989-től a hadkiegészítő parancsnokság pályára irányító osztályának vezetője, jelenleg megbízott parancsnok. Nős, két felnőtt fia van. lapítják, hogy a jelentkező megfelel-e. Eddig az alkalmassági vizsgálat ugyanis a csapatnál történt. Az „alkalmasok” aztán különböző kiképző központokban három hónapos felkészítésen vesznek részt.- Fontos feladat még a laktanyák korszerűsítése, a feltételek megteremtése, ami nemcsak a kényelmes lakást jelenti, hanem a sportolás, a művelődés lehetőségeinek biztosítását is. A tények Járandóság A szerződéses katona illetménye legénységi beosztásban pótlékkal együtt 90-110 ezer forint. Emellett egyéb járandóságok is megilletik: térítésmentes ellátás felszereléssel, ruházattal, egészségügyi szolgálatás, utazási költségtérítés, 21 napos kedvezményes üdülési jogosultság, 25 munkanap szabadság. A leszerelési segély nagysága - a szolgálati idő függvényében - akár 24 havi illetmény is lehet. Emellett külföldi szolgálati lehetőség, lakhatási támogatás is jár a szerződéses katonának. Május 31-én Tiszadobon, a gyermekvárosban rendez a Zrínyi Kht. nagyszabású toborzó programot 12 és 20 óra között. MEGKÉRDEZTÜK: SZERETNÉ A KELETTEL MEGNYERNI A SUZUKI IGNIST? A keresztrej tvényeket szeretem. Mint lehetőséget, nagyon jónak tartom, hogy a Kelet- Magyarországgal egy Suzuki Ignis autót nyerhet az, aki egyszerre beküldi a tíz kis képet. Korábban jómagam is belekóstoltam a hasonló nyereményjátékok némelyikébe. Külön nem kerestem azokat, csak úgy jöttek, véletlenszerűen, mint például most a Kelet legújabb autósjátéka. Mészáros Edit VÁLLALKOZÓ Távol állnak tőlem ezek a beküldős játékok, sem időm, sem in- gerenciám nincs rájuk. A Kelet-Magyarország mostani autós nyereményjátékáról a kollégáktól hallottam, s úgy döntöttem, hogy magam is megpróbálkozom vele, hátha sikerül. Ami pedig a Suzuki Ignis-t illeti, nagyon szuper kis autónak tartom. Előbb azt szerettem volna venni, de végül egy más lett belőle. Fényes Szabolcs taxis N em szoktam jelentkezni ilyen játékokra, mert eleve nem tartom magam egy nyerő típusnak. A szüleim viszont annál többször megpróbálkoztak már a szerencsével, de mindeddig sikertelenül. Persze, nem több ez az ő részükről sem, csak egyfajta játék, némi reménykedéssel. A Kelet eddigi autós és egyéb nyereményakciój ára is rendszeresen beneveztek. Jánosik Hajnalka IDEGENFORGALMI ÜGYINTÉZŐ Egyébként sem panaszkodom a lapra, mert naponta szépen fogy a Kelet-Magyarország, de ilyenkor azért még többen keresik. Az a tapasztalatom, hogy sokan csak későn eszmélnek, amikor már nem tudják beszerezni az előző számokat. Természetesen a család is próbálkozik, hátha mekünk kedvez Fortuna. Az új Suzuki Ignis nagyon tetszik, már sikerült kipróbálnom. Tóth Zoltán hírlapárus V iszonylag új előfizetőnek számítunk még, és természetesen részt veszünk a Kelet játékán. A pályázattal kapcsolatos munka: a nyírkálás-ragasztás-be- küldés az én feladatom. Nem tagadom, nagyon örülnénk egy Suzuki Ignisnek. Fortunával egyébként nem vagyunk rossz viszonyban, merthogy tavaly ősszel egy játék fődíját, egy kétszemélyes angliai utat nyertünk. Horváthné Karácsony Szilvia PÉNZFORGALMI ÜGYINTÉZŐ HÍREK