Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-16 / 113. szám

2003. május 16., péntek MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Találkozó. Május 17-én a nagykállói II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ ad otthont a XII. Országos Weöres Sán­dor Gyermekszfnjátsző Találkozó regio­nális döntőjének. 0 Pályafelújítás. Rakamaz és Görögszál­lás között május 19-20-21-én, míg To­kaj és Rakamaz között május 22-23-án, Tárcái és Tokaj között május 24-25-26- án, Mezőzombor és Tárcái között má­jus 27-28-29-én karbantartást végez­nek. Az említett szakaszokon, a jelzett időpontban a délelőtti vonatok helyett autóbuszok szállítják az utasokat. Tirpák népünnepély Nyíregyháza (KM) - Tirpák népünne­pélyt rendeznek a múzeumfaluban szom­baton. 9-kor kilenc csoport kezdi el a tirpák népi ételek készítését, miközben a vajdabo­kori Tirpák Népdalkor szórakoztatja a kö­zönséget. Somogyi formahagyományok cím­mel népművészeti kiállítás nyílik, fellép a szentegyházi Gyermek Filharmónia, evan­gélikus hálaadó istentiszteletet tartanak a kisdobronyi templomban. Egykor kezdődik az elkészült népi ételek „szakmai kóstolá­sa”, majd kettőtől a Rege Népzenei Együt­tes látható a színpadon, utána lovas bemu­tató, néptánc gála az Igrice és a kaposvári Kopogós Néptáncegyüttes részvételével. Végétért a kisgazdapárt válsága Nyíregyháza (KM) - Az újjáalakult Füg­getlen Kisgazdapárt hosszú, válságos idősza­kának lezárulta után május 24-én Budapes­ten tartja országos nagygyűlését. Erről Hegedűs Miklós országos ügyvezető alelnök beszélt csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoz­tatóján. Elmondta: ezen a nagygyűlésen nem a párt belső ügyeiről lesz szó, hanem kije­lölik az FKgP helyét Magyarország politi­kai térképén és meghatározzák a párt fel­adatait. Elképzeléseik szerint két üzenete lesz a nagygyűlésnek: a válságperiódusnak vége, helyreállt a rend, kiépült a párt orszá- gis hálózata, a párt újra szervezetten dol­gozik. Kifejezésre kívánják juttatni: a ha­zánkban kialakulni látszó kétpólusú politi­kai rendszer az országra nézve káros, nem európai és nem magyar, nem szolgálja a pol­gárosodást, ezért az FKgP fel fogja szólíta­ni a nemzeti oldal pártjait, a történelmi szo­ciáldemokratákat, a kereszténydemokratá­kat, az MDF, az MDNP tagságát és külön a Fidesz-t, ne adják fel az önálló politizálást. Balogh Gyula, az FKgP országos alelnö- ke elmondta: az országos nagyválasztmány e héten értékelte a választás óta eltelt időszakot, a kormány teljesítményét. Az al­elnök megfogalmazásában a kisgazdák sze­rint a kormány koalíciós, morális, pénzügyi és korrupciós válságban van. A kialakult sertésválságról kifejtette: szégyen, hogy egy ágazatnak utcai demonstrációval kell meg­védeni érdekeit. Most már nem az a baj, hogy nem elég a támogatás, hiszen 19 mil­liárd forint áll rendelkezésre, hanem a bo­nyolult igénybevétel. Az összegből eddig 700 millió forintnyit sikerült igénybe venni. Az FKgP újraszervezéséről elmondta: jelenleg 93 szervezetük van a megyében kétezer tag­gal, s a szervezést jó ütemben folytatják. nem: 63,92% Mai kérdésünk: Ön szerint maradjanak-e meg a megyék Magyarországon? Kisfaluból nagyváros 250 évvel ezelőtt a betelepülő tót ajkú vá­rosalapítók munkájának köszönhető, hogy a hajdani poros nádfedeles kisfaluból nagy­város született. Hogy lett volna-e Nyíregy­háza ha nincs az 1753-as betelepítés? Erre nem lehet válaszolni - mondta Felbermann Endre tanácsnok annak a kamarakiállítás­nak a megnyitóján mely a város elmúlt 250 évének legjelentősebb mozzanatait mu­tatja be. A városi képviselő rövid tárlatve­zetésre is vállalkozott - hiszen évtizedek óta kutatja a Nyíregyháza történetét. A városháza aulájában nyílt tárlaton közel egy hónapig látható a városalapítás eredeti dokumentumai és az azóta eltelt több mint két évszázad legjelentősebb várostörténeti eseményeit bemutató iratanyag. Képünkön: az eredeti pátenslevél. Fotó: Sipeki Péter Alkalmi bélyegzés Nyíregyháza (KM) - A városünnep alkalmából Nyíregyházán, a Kossuth téren elhelyezett pavilon­ban délelőtt fél kilenctől es­te tíz óráig a posta alkalmi bélyegzést végez. A papírlapra-, levelező­lapra vagy borítékra ra­gasztott bélyeget kérésre a képen látható lenyomattal látják el. Illusztráció: KM A városalapítókra emlékezünk Délelőtt ünnepi közgyűlés, délután zenés történelmi játék kezdődik Nyíregyháza (KM - Cs. K.)- Mint lapunk első oldalán már szóltunk róla, megkez­dődött Nyíregyházán a város újratelepítésének 250. évfor­dulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat. A felkészült előadóknak köszönhetően a hallgatóság ma­ga elé képzelhette az 1700-as évek elején pusztulásra ítélt, alig 200-300 lelkes települést, majd a töprengő Károlyi Ferencet, aki megírja, majd átnyújtja a pátens­levelet a szarvasi csizmadiának; Petrikovics Jánost, aki lelkesen szervez és agitál; a tervekkel re­ményekkel érkező 2000 telepest, majd a rohamosan gyarapodó várost, amely az örökváltság évé­ben, 1824-ben 12 ezer 600, míg 1833-ban a becslések szerint már Lopakodó iskolarendszer Nyíregyháza (KM) - A Fi- desz-Magyar Polgári párt véle­ménye szerint hirtelen felindu­lásból történt az oktatási tör­vény módosítására tett javaslat. A változtatások közül több is az abszurditás határát súrolja. Erről Borkő Károly ország- gyűlési és Vinnai Győző önkor­mányzati képviselők szóltak tegnapi sajtótájékoztatójukon. Véleményük szerint az SZDSZ vezette tárca a készség- szint elérésének idejét azért kí­vánja kitolni a hatodik osztá­lyig, hogy megvalósíthassa - lo­pakodó módon - a már koráb­bi kormányzati ciklusukban el­képzelt 6+6-os iskolarendszert. A radikális iskolaszerkezet mellett oktatásszerkezet válto­zást is tervez a minisztérium. A tantervi változás korlátozza majd a tanítói szabadságot, vagy plusz feladatot ró a peda­gógusra egy önálló tanterv el­készítésével. Az abszurditás ha­tárát súrolja az a javaslat, amely a tanári titoktartást teszi kötelezővé a szülővel szemben. Rodostóban is ünnepelnek A törökök szeretik a magyarokat Szavazatát leadhatja: www.szon.hu Nyíregyháza (KM - K. É.) - A Rákóczi-szabadságharc há­romszázadik évfordulóján a közös ünneplésre neves ven­dégek látogattak Nyíregyhá­zára. Kadir Gebi, Tekirdag polgármestere, akit útjára elkísért Erdogan Erken, tisz­teletbeli magyar konzul is. Tekirdag - azaz Rodostó - Rá­kóczi bujdosásának, halálának helyszíne. A város polgármester­ét arról kérdeztük, megemlékez­nek-e, s ha igen, miképpen tör­ténelmünk kiemelkedő alakjáról, a magyar szabadságharc hőséről?- Természetesen, és nem is akárhogyan. A 300-ik évforduló alkalmából számos programot rendeztünk, úgy ünnepeltük őt, mint a magyar függetlenség jel­képét. Ez alkalomból számos de­legációt is fogadtunk, közöttük legutóbb egy negyvenfős csopor­tot Székelyföldről, Zágonból, Rá­kóczi inasának, Mikes Kelemen­nek szülőhelyéről is. Városunk egyébként nagy tervet szövöget. Szeretnénk felújítani azokat a házakat, amelyekben egykor Rá­16-17 ezer lelket számlál. S be­bizonyosodott a jóslat is, misze­rint „Isten kegyelméből jó hely válhat belőle”. Este tűzijáték lesz A konferencia végén népzené­szek kísérete mellett tirpák né­pi ételekkel vendégelték meg a szervezők az egybegyűlteket. Es­te hatkor ünnepi megemlékezést és hangversenyt rendeztek az evangélikus nagytemplomban az 50 éves Szabolcsi Szimfonikus Zenekar közreműködésével. Kö­szöntőt mondott Csabai Lászlóné polgármester és Bozorády Zoltán esperes, püspökhelyettes köszön­tötte a megjelenteket. A rendezvénysorozat ma foly­tatódik. Délelőtt ünnepi köz­gyűlést tart a város képviselő­testülete, délután pedig fél négy­kor zenés történelmi játékkal kezdődik a megemlékezés a Kos­suth téren. Ünnepi beszédet mond Csabai Lászlóné nyíregy­házi és Babák Mihály szarvasi polgármester. Közben megérkez­nek a tegnap Szarvasról indult jubileumi váltófutás résztvevői. Az ő köszöntésük után szórakoz­tató műsor veszi kezdetét, fellép többek között a Tirpák Népdal­kor, a Művészeti Szakközépisko­la citerazenekara és az Érpata­ki Asszonykórus, a Nyíregyházi Alapfokú Művészeti Iskola cso­portjai, a HANG-SZÍN TANODA, az Igrice, a Nyír-Diák Gála nyer­tesei, Lipták Janka énekes, a Slip és a Fanat-X táncegyüttes. Este nyolctól Fekete Dzsony műsora látható, utána utcabál lesz Fenyő Miklóssal. Fél tízkor tűzijátékkal zárják a programot. Cél a garantált ellátás Nyíregyháza (KM) - Éles, he­lyenként már a tárgyhoz sem tar­tozó vita kíséri azt a törvényja­vaslatot, amely az egészségügy egyik fontos változásaként kór­háztörvény címen folyik. Egy biz­tos: változtatásra szükség van a betegellátás színvonalának javítá­sa érdekében - mondta Vojnik Mária, a parlament egészségügyi Hirdetés bizotságának elnöke, megyénk MSZP-s parlamenti képviselője azon a sajtótájékoztatón, amelyet csütörtökön Nyíregyházán tartott. Az egészségügyben tervezett pri­vatizáció már csak azért is fon­tos, mert jelenleg igen komoly hi­ányok mutatkoznak. Cél, hogy minden magyar állapolgár garan­tált ellátásban részesüljön. kóczi kísérői, a magyarok lak­tak. Tekirdágban összesen öt ilyen épület létezik.- A legfontosabbat mindenki tudja a magyarokról: azt, hogy a törökökkel ősidőktől kezdve ro­konok. Az ősi rokonságtól fogva számunkra a magyarok mindig is kiemelten kedves népnek szá­mítottak, ennek bizonyítékaként számos közmondás is született. Közöttük a legismertebb: török és magyar egyformán sátorban születik és a lovon hal meg. Mindkét nép nomád volt, hason­ló életvitellel, közös, de legalább­is hasonló történelemmel. Eny- nyit a múltról, mert én, mint Tekirdag polgármestere távo­labbra, előbbre szeretnék nézni. Azt gondolom, mivel Rákóczi fe­jedelem a mi városunkban halt meg, nekünk megkülönböztetett kapcsolatunk van vele, jóval szé­lesebb, mint más törököknek. Tekirdagban június 5-én egy nagy nemzetközi fesztivál kezdődik, ahová ezer külföldi vendéget várunk, s amelynek második napján kizárólag Rákó­czi Ferencről és a magyarokról lesz majd szó. DCrúéy Vigadó JA Kfúdy-faíatok, nyitótánca ” avagy mejjCepetésefí hétvégéje a teraszon Első és legnagyobb meglepetés az az épí­tészeti bravúr, amely tehetővé teszi, hogy május 16-án (pénteken 19 órakor) valóban megnyisson a Krúdy Vigadó terasza. “Egy­két nappal ezelőtt még kít-háromszáz em­ber betonozott, burkolt, ácsolt és festett a helyszínen. Többen fogadásokat kötöttek, arra, hogy időben kése, lesz-e a várva várt Terasz, vagy sem. Kész lett! Ez a teljesítmény az Épker Kft. és a vele együttműködő cégefszenzá- ciósan összeszokott munkáját dicsén. A következő meglepetésnek.a „Krúdy-faíatok,nyitótáncát"szánják. A „nyitótánc" olyan ételválasztékot jelent (Majlikfl, fergeteges, fittyendáré, Matosztató, Maccacáré), amelyet kifejezetten a háromna­pos terasznyitóra találtak, ki, mesébe illő alacsony árakon és igazán fen­séges adagokban. Magyományos a 'la carte étkezéssel ezért csakjnájus 19- tól állnak, rendelkezésre. A Krúdy falatok.nyitótáncához a meglepetések.hétvégéjén térségünk, két vezető zenekara szolgáltatja a muzsikát: a nyíregyházi Dimenzió együttes, valamint a debreceni Abrakazabra. Mindkét csapat igényes zenéjével Kelet-Magyarcrrszág legnépszerűbb zenekaraként működik, E két kitűnő társaság felelős a jókedvért és a mulattatásért. Aztán csapra verődnek, a legfinomabb italok; A Krúdy Teraszon min­den bizonnyal óriási nyitó bulira lehet számítani, sof-sok, tánccal és vi­dámsággal. A kedves vendégek.„Kívánságnaplóba" írhatják.be a Krúdy Vigadó működésével kapcsolatos elvárásaikat, ötleteiket. A pénteki megnyitóval elkezdődik, a Máz szakaszos átadása, amely- nek.keretében május végén a földszint és a Bálterem, június végén pedig a konferenciaszint és az éjszakai szórakozóhely nyitja kapuit. A három nap során a Vigadó vezetőitől személyesen lehet információ­kat kapni a Máz jövőbeli terveiről, rendezvényeiről. Krúdy Vigadó - A jóízű szórakozás 0 Kelet* Magyarország I ÖN SZERINT , w -w C Vv V W C-VC £w *. V v v v v V Ön küldene-e katonát Irakba? A leadott voksok aránya:

Next

/
Oldalképek
Tartalom