Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-15 / 112. szám
2003. május 15., csütörtök MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Kulturális gála. Május 16-án 18 órától tartja a Móra Ferenc Általános Iskola ez évi kulturális gáláját az intézmény tornacsarnokában. 0 Kertész Imréről. A Borbányai Művelődési Ház „És nem is kell hozzá zsidó” előadássorozatának következő vendége május 20-án 17 órától Szirák Péter irodalom- történész, egyetemi docens Előadásának témája: Kertész Imre életművének jelentősége, a Sorstalanság című könyv bemutatása. Vonzó lehet a szövetség Nyíregyháza (KM) - A magyar politikában eddig páratlan módon átfogó és széles alapokon nyugvó közéleti szerveződés jön létre a jobboldalon a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség megalakulásával. Ez valóban más és több lehet, mint egy párt, vonzó az olyan fiatalok számára, akik pártokhoz nem szívesen kötődnének. Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos alelnöke fogalmazott így tegnapi nyíregyházi sajtótájékoztatóján. A politikus kiemelte: fontosnak tartják a tagozatok létrejöttét, de a Fidelitas továbbra is társszervezetként várja a fiatalokat. Együttműködési megállapodást kíván kötni a megalakuló szövetséggel, céljuk, hogy az alkalmassá váljon az új nemzedék, a legifjabbak érdekeinek képviseletére a politikában. Indítványozzák, hogy a Fidelitas és a szövetség közösen készüljön fel az EU parlamenti választásokra és közösen indítsanak jelölteket. Román István, a Fidelitas megyei elnöke elmondta: jelenleg megyénk Fidelitas- tagjainak körében az országos átlagnál - 10 százalék - magasabb a Fidesz-tagok aránya, s a szövetséghez sok fiatal szeretne kapcsolódni, akik arra számítanak, hogy a kongresszus számukra megteremti egy egyszerűsített felvétel lehetőségét. A héten bezárta képzeletbeli kapuit : az I. Szabolcsi Kulturális Ifjúsági Zenei ! Fesztivál. A Club Neoban megtartott fesz- | tiválbúcsúztatón Tukacs István (középen) Nyíregyháza alpolgármestere, a fesztivál fővédnöke köszönte meg a fesztivál főszer- I vezőjének, Dombóvári Gábornak a munkáját. Fotó: Racskó Tibor j Suliexpo májusban Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - Hét országból 153 iskola nyújtotta be pályázatát a Nemzetközi Gyermektalálkozóra. A zsűri lázas válogatás, vitatkozás, mérlegelés után döntötte el, kit hívnak meg az idén a nemzetközi gyermektalálkozóra. A Suliexpo fél évtizede egyedülálló esemény az európai gyermeknapok sorában. A fesztivál maga a különlegesség: nemcsak többnapos gyermeknap, nem csupán kulturális kirakodóvásár, és nemes, de izgalmas tavaszi programsorozat, a Suliexpo mindez együtt. Színes kaleidoszkóp, amelyben benne vannak a színpadok kis „sztárjai” és az iskolák, művészeti csoportok bemutatkozó sátrai; a karneváli nyitófelvonulás és a kiállító termek remekbe szabott alkotásai, a sportesemények, az ejtőernyős bemutató, a „boszorkánybarlang”, a testfestés, a népművészeti bemutatók, a Gála műsor, a Nemzetközi Ifjúsági Fórum. 2003-ban a Suliexpo fővédnöke Magyar Bálint oktatási miniszter, aki az előzetes információk szerint részt vesz a nemzetközi fórumon, illetve a május 23-án 11 órakor tartott megnyitón is. A nemzetközi gyermektalálkozót május 23-24-25-én rendezik a sóstói Park Szálló területén. Locsolni kell. Hiába a tegnapi rövid zápor, a J föld egy pillanat alatt elnyelte és tovább szomja- I zik, úgyhogy nap mint nap locsolni kell ebben a | szokatlanul meleg és száraz májusban. Képünk Nyíregyházán készült. Fotó: Balázs Attila a Szobor II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek A vasárnapi tarpai ünnepség szónoka Medgyessy Péter miniszterelnök lesz Nyíregyháza (KM - B. J.) - A Rákóczi-szabadságharc kezdetének háromszázadik évfordulója tiszteletére rendezett országos ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseménye a május 18-i tarpai szóborállítás. Az ünnepség szónoka Medgyessy Péter miniszterelnök lesz. Az ünnepség programját ismertette sajtótájékoztatón tegnap Kiss Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke, Pregun István görögkatolikus püspöki helynök és Vida János közgyűjteményi felelős, a Rákóczi-emlékbizottság képviselői. A Rákóczi-év és évtized azzal a céllal indult, hogy megpróbáljuk a szabványos Rákóczi-képet, a Mányoki Ádám daliáját emberként egy kicsit közelebb hozni a közvéleményhez és olyan vonásait kiemelni, amelyek minden fölösleges aktualizálás nélkül időszerűek lehetnek - kezdte a tájékoztatót Kiss Gábor. Ezek közé tartozik II. Rákóczi Ferenc egyetemes műveltsége, mélyen megélt vallásossága, az európai politika világos átlátása, a tipikus kompromisszumkereső képesség, Rákóczi emberi erényei, gyöngeségei, emberségessége, jólelkűsége, az a fogékonyság, mellyel az emberi szenvedéseket átérezte, s végül politikusi karakterének két nagyon fontos vonása: az a képessége, hogy egységet tudott teremteni, hisz a Rákóczi-szabadságharc kezdeti időszakában mind a vallási villongásokat, a felekezeti türelmetlenséget, mind a rendi ellentéteket, a politikai, a lakóhely szerinti megosztottságot sikerült áthidalnia és megteremteni a szabadságküzdelmek mögött a nemzeti egységet. Példaképet állítanak Pregun István püspöki helynök a Rákóczi-ünnepségsorozat egyházi vonatkozásairól adott tájékoztatás. Máriapócson augusztus 15-16-án lesz egyházi megemlékezés Rákóczi Ferencről. Az ifjúsági zarándoklat zárómiséje 16- án 13 órakor lesz a bazilika kertjében, ezt a szentmisét Keresztes Szilárd püspök végzi, a szentmisét emlékműsor követi, ahol Rákóczi Ferencre emlékeznek. Az ünnepség mottója Rákóczi Ferenc az istenhívő és hazaszerető ember. Korunkban fontos - hangsúlyozta a helynök -, hogy a fiatalok elé példaképeket állítsunk. Ennek szellemében zajlik majd az ünnepség, melyen dr. Janka György, a Hittudományi Főiskola történelem tanszékének vezetője tart előadást Istenhit és hazaszeretet címmel. A tarpai ünnepségen Bosák Nándor római katolikus, Keresztes Szilárd görögkatolikus, Bölcskey Gusztáv református püspökök és Bozorády Zoltán evangélikus püspökhelyettes végzi a szoborszentelési szertartást. Kiss Gábor bejelentette: az ünnepségen Medgyessy Péter miniszterelnök mond ünnepi beszédet és leplezi le Rákóczi Ferenc szobrát. Jelezte részvételét Juhász Ferenc honvédelmi, Németh Imre mezőgazdasági miniszter, akik jelentős anyagi támogatást nyújtottak az ünnepség megrendezéséhez, valamint itt lesz a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának közigazgatási államtitkára. Megtiszteltetés, hogy eljön az ünnepségre Rodostó polgármestere és felsége, valamint a török- országi magyar tiszteletbeli konzul. Ők pénteken Vásárosna- ményban is részt vesznek az évfordulóval kapcsolatos ünnepségen. A község főterén 11 órakor kezdődő ünnepség katonai díszmenettel, majd korhű ruhákba öltözött lovasok felvonulásával zárul. Az egész napos kulturális programban határainkon túlról érkező együttesek is közreműködnek. Milliók az állatparknak Gajdos László a szövetség elnöke A Republic a sportért Nyírbátor (KM) - A Republic együttes ad koncertet pénteken Nyírbátorban. Az eseményt az MSZP helyi szervezete jótékonysági céllal rendezi, a bevételből a helyi sportegyesületeket, sportolókat kívánják segíteni. A program indításaként Gyurcsán Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter és Veres János, Nyírbátor volt polgármestere, a pénzügyminisztérium politikai államtitkára részvételével a házasságkötő teremben a Sport jövője címmel tartanak fórumot. Kevesebben kötnek házasságot Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - Az eddigi alelnököt, Gajdos Lászlót, a Nyíregyházi Állatpark igazgatóját bízta meg az elnöki teendők ellátásával egy évre a Magyar Állatkertek Szövetségének közgyűlése szerdán. Mint tegnapi lapunkban beszámoltunk róla, az eddigi elnök, Persányi Miklós miniszteri megbízatása miatt lemondott a posztról. A szövetség, mely Nyíregyházán tartotta összejövetelét, ezen kívül több döntést hozott, köztük tagfelvételről is szavazott. A 11 állatkert alkotta szövetség első ízben választott tagjai közé magán állatkertet, ez pedig a Budapesti Tropikárium. Mint a közgyűlést követő sajtótájékoztatón az új elnök elmondta: egyre több magán állatkert kéri felvételét a MÁSZ- ba, amely szakmai véleményező és egyben érdekképviseleti szerv. Szólt arról is: miután összesen több mint 3 millióan látogatják évente a magyarországi állatkerteket (ebből a budapestit 1 millióan, a nyíregyházit 300 ezren), a leglátogatottabb kulturális intézményeknek számítanak. A rekreáció, a szórakozás, a közművelődés, a környezettudatos nevelés, a fajmegtartás és fajmegőrzés színterei. Ezt ismerte fel a kormány, amikor kimondta: rossz állapotban vannak a hazai állatkertek, s szigorú jogszabályt alkotott azzal, hogy elfogadta az állatkerti rendeletet. Hogy a szabálynak megfelelő tartási körülményeket tudjanak biztosítani az egyes kertek, 360 milliós fejlesztési, továbbá 50 milliós működési támogatási keretről is döntés született. Utóbbi elosztásánál figyelembe vették mennyi támogatást nyújt az adott önkormányzat, s annak minden forintjához 10 fillért tettek. A 360 milliós keretből a Nyíregyházi Állatpark 50 milliót, míg az 50 milliós működési keretből 11 milliót kapott. Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - A férfiaknál a nőtlen életformát választók aránya minden korcsoportban emelkedett. Amíg 1970-ben a 20-24 éves férfiak 68 százaléka, addig 2001-ben már 84 százaléka volt nőtlen. A 25-29 éveseknél 20 százalékról 46 százalékra, a 30-34 éveseknél közel 9 százalékról 23 százalékra emelkedett arányuk. Az életkor előrehaladtával a nőtlenek aránya aztán radikálisan csökken, a 45-49 évesektől 10 százalék alatti, majd néhány százalék, de végig magasabb a korábbiaknál. Összességében az erősebb nem 15 éves és idősebb tagjainak háromtizede volt nőtlen. Eközben minden korcsoportban több lett az elváltak és kissé emelkedett az özvegy férfiak részaránya is. A 15 éves és idősebb férfiak 5 százaléka elvált, 4 százaléka özvegy volt 2001 elején. Az előbbi folyamatok, főleg a fiatalok körében mérsékelték a házasságban élők számát. A 20-24 éves férfiaknak 1970-ben még 31 százaléka, 2001-ben már csak 15 százaléka volt házas. A 25-29 éveseknek 1970-ben még nyolctizede, 2001-ben már csak fele élt házasságban, összességében a 15 éves és idősebbek hattizede volt házas. Az özvegyek aránya A nők esetén szintén a kilencvenes évek változásai alakították át nagymértékben a családi állapot szerinti struktúrát. A 20-24 éves hajadon nők aránya 1970- 2000 között 28 százalékról 64 százalékra, a 25-29 éveseké 8 százalékról 26 százalékra, a 30-34 éveseké 5 százalékról 11 százalékra növekedett. Az ezt követő korcsoportokban azonban már lényegesen kisebb eltérés adódik. A nők esetében feltétlenül szólni kell arról is, hogy az özvegyek aránya már a legfiatalabb korcsoportoktól kezdődően nagyobb lett a korábbiaknál, leginkább a 60-74 év közöttieknél fokozódott és a férfiakénál lényegesen nagyobb mértékű volt. A 15 éves és idősebb nőknek 2001 elején 54 százaléka házas, 20 százaléka hajadon, 19 százaléka özvegy, 7 százaléka elvált volt. Hirdetés Akciós használtautó-kínálatunk: Típus _______________________________Évjárat__________Ár Lada Samara 1,3 1993. 420.000 Ft Opel Astra 1,7 D 1995. 1.350.000 Ft Fiat Seicento Sporting 1,1 1999. 1.450.000 Ft Audi 80 Avant 1,9TDI klímával 1992. 1.650.000 Ft Opel Vectra Caravan 1,6 16V klímával 1997. 1.950.000 Ft Daewoo Lanos 1,41 klímával 2002. 1.990.000 Ft Seat Ibiza Stella 1,41 klímával 2001. 2.100.000 Ft További modelljeinkről és hitellehetőségeinkről érdeklődjön telephelyünkön. Platán Autóház Mátészalka, Jármi út 67. Tel.: 44/500-700