Kelet-Magyarország, 2003. április (63. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-11 / 85. szám
2003. április 11., péntek Ietet«» M&gprország MINDENFELŐL / 2 HÍREK 0 Jacques Chirac francia elnök csütörtökön közleményben adott kifejezést örömének az iraki diktatúra bukása fölött, leszögezve, hogy Iraknak az ENSZ által biztosított legitimitás keretei között vissza kell nyernie teljes szuverenitását. Az elnök telefonon egyeztetett Tony Blair brit kormányfővel arról a szerepről, amelyet az ENSZ tölthet be Irak újjáépítésében. 0 „Háborús előjáték.” Észak-Korea csütörtökön háborús előjátéknak minősítette az ENSZ Biztonsági Tanácsában szerdán folytatott vitát atom programjáról. Alig néhány órával a BT ülése után az állami kézben lévő phenjani rádió úgy értékelte, már önmagában az ülés megrendezése is a háború előjele. Bush és Blair üzenete London (MTI) - Tony Blair brit kormányfő és George Bush amerikai elnök csütörtökön közös üzenetet intézett az iraki néphez, szabadságot és jobb életet ígérve az emberekek. A két politikus által elmondott, tartalmában jórészt egyező rövid üzenet szerint a koalíciós erők egyetlen ellensége Szaddám Húszéin bukott elnök, és a brit-amerikai hadsereg mindent megtesz a civil lakosság védelméért. Amerikai győzelmi öröm Washington (MTI) - A csütörtöki amerikai lapok címlapjukon Szaddám Húszéin iraki elnök bronzszobra jelképes erejű ledöntésének képével köszöntik Bagdad elfoglalását. A The Washington Post kommentárja szerint a szerdai bagdadi események választ adtak azoknak, akik kételkedtek abban, hogy az irakiak fel akartak szabadulni, illetve túl ambiciózusnak nevezték a Pentagon haditervét, és túl kevésnek a harcoló katonát. Bagdad elfoglalása feleannyi időbe tellett és kevesebb mint feleannyi amerikai katona halálát követelte, mint 1991-ben az iraki hadsereg kiűzése Kuvaitból. A Közel-Keleten és Európában a kommentárok gyorsan áttértek a szuperhatalom állítólagos megalázása feletti kárörvendezésről a találgatásokra, hogy melyik latofállam - Szíria, Irán, Észak-Korea? - lesz a következő invázió célpontja. Fogságban. Levetkőztetett irakiak a Bagdadtól néhány kilométerre északkeletre fekvő Szajjid Muhammedben április 9-én, miután amerikai katonák fogságba ejtették őket egy rövid tűzharcot követően Fotó: MTI A frontvonal Észak-lrakra tevődik át A háború mondatokban: az amerikai légierő több óriásbombát szállított a Perzsa-öbölbe Bagdad (MTI) - Amerikai erősítések vannak úton Kirkuk felé, hogy felváltsák azokat az iraki kurd erőket, amelyek korábban behatoltak a városba. Bagdad bevétele után az iraki háború a 22. napon az északi frontra helyeződik át. Az ország északi vidékén mind ez ideig a legsúlyosabb bombatámadásokat intézték iraki állások ellen.- Kurd politikai vezetők szerint az iraki haderők kivonultak az északi Hanákin városából, és a kurd egységek bevonultak oda. Közben amerikai harckocsik vonultak be Erbílbe, a kurdok ellenőrizte észak-iraki terület legnagyobb városába.- Amerikai harckocsik nyomulnak előre az iraki ellenőrzés alatt álló Moszul felé. Az amerikaiak Kerbelában több Új tévéadás London (MTI) - A brit külügyminiszter csütörtökön megerősítette, hogy a szövetségesek új tévéadást indítottak Irakban. Jack Straw a londoni alsóházban azt mondta: az irakiak egy teljes nemzedéke úgy nőtt fel, hogy megfosztották a tájékozódás igazi lehetőségétől mind a hazai, mind a külföldi fejleményeket illetően. Hozzátette: most azonban vége annak az időszaknak, amikor az irakiak csak a Huszein-rezsim propagandagépezetének hazugságaiból informálódhattak. mint száz harckocsit zsákmányoltak.- Amerikai harci gépek újra bombáztak Bagdadban a Tigris folyó bal partján harci célpontokat, hajnalban a főváros perem- kerületeit támadták, viszonylag nyugodt éjszaka után.- Feltételezések szerint nem iraki arab harcosok tartanak több kerületet, és állítottak fel ellenőrző pontokat ott, ahol nincsenek amerikai katonák.- Egy amerikai tengerészgyalogos meghalt és többen megsebesültek csütörtökön reggel Bagdad északi részén a Szaddám Húszéin elnökhöz hű iraki katonákkal vívott tűzharcban. A BBC helyszíni tudósítója szerint a tűzharc akkor robbant ki, amikor a tengerészgyalogosok egy mecsetet kutattak át, ahol feltételezések szerint Szaddám Húszéin rejtőzködhetett.- Az amerikai légierő több csaknem tíztonnás - MOAB-nak nevezett - óriásbombát szállíttatott a Perzsa-öböl térségébe - fedte fel az amerikai védelmi minisztérium egy tisztségviselője. Egyelőre még nem világos, milyen szerephez juthat az Egyesült Államok legnagyobb hagyományos bombája, amelynek rombolóereje egy kisebb nukleáris töltetével egyenértékű. Bővebben: v ; www.szon.hu/nagwllag/irak 't—"* Kisebb kereslet a második negyedévben Egy év is eltelhet, mire az iraki olaj megjelenik külhonban Párizs (MTI) - Irak valószínűleg nem lesz képes nyár előtt felújítani olajexportját, közben létre kell hozni az új hatóságokat, és rendbe kell tenni az olajipari infrastruktúrát - jelentette ki az OPEC- tag Algéria olajipari minisztere csütörtökön.- Időbe telik meghozni a döntést Irakról - mondta Sahib Kelil. - Még ha gyorsan megalakul is az új vezetés, akkor is három hónaptól egy évig terjedhet az az időszak, amíg az olajlétesítmények működése újraindulhat - hangsúlyozta Kelil Párizsban egy energiaügyi konferencián. - Ebben az esetben Irak a nyáron vagy ősszel tér vissza az olajpiacra, amikor nő az olajkereslet, és a piac nagyobb mennyiséget lesz képes felszívni - mondta. Kelil szerint a nyersolaj ára hordónként akár 20 dollár alá eshet, ha a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) nem tart termelési fegyelmet. Azzal kapcsolatban, hogy jelenleg egyes OPEC-tagországok többet termelnek más tagországok kiesett termelésének pótlására, Kelil úgy vélekedett: az olajkereslet a második negyedévben csökkenni fog a jelenlegihez képest napi 2 millió hordóval. Iraki fiatalember kiszolgálja magát a segélyül kapott cukorbólFotő: epa Mi is részt vennénk az újjáépítésben 80-100 magyar vállalat érdeklődött az iraki lehetőségek iránt Budapest (MTI) - A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a külügyi tárca közös döntése alapján a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) keretében azonnali hatállyal iraki újjáépítési koordinációs irodát hoztak létre. Major István, a Külügyminisztérium (KÜM) külgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten elmondta: az iroda három fővel megkezdte a működését. Ennek keretében információkat ad a rekonstrukciós program iránt érdeklődő vállalatoknak. A helyettes államtitkár becslése szerint jó eredmény lenne, ha a magyar cégeknek sikerülne 15-25 millió dollár nagyságrendű megrendelést elérniük. Tájékoztatása szerint az újjáépítés első részében a víz-, energiaellátás, az egészségügyi alapszolgáltatások, az élelmiszerellátás területén működő vállalkozásokat várják. A második ütemben pedig az építéssel, szereléssel foglalkozó cégek pályázhatnak jó eséllyel. A Külügyminisztériumnál eddig 80-100 magyarországi vállalat érdeklődött az újjáépítésben való részvétel iránt. Major István viszonylag bizakodó a magyar cégek esélyeivel kapcsolatban. Elmondta: nagy előnynek számít, hogy Magyarországnak komoly gazdasági múltja van Irakban. Felgyújtották Hamburg (MTI) - Az iraki háború elleni tiltakozás jeléül csütörtökön felgyújtották a McDonald’s amerikai étteremhálózat egyik kisbuszát. Szélsőbalosokat sejtenek az eset mögött. Erre utalnak a busz közelében fellelt Amerika-ellenes röplapok, amelyeken kárhoztatják a háborút, ellenállásra szólítanak fel az imperializmussal és a cionizmussal szemben. LAPSZEMLE Feszültség Václav Klaus miatt Prága (MTI) - Václav Klaus cseh államfőnek az iraki amerikai-brit katonai beavatkozást elutasító álláspontja miatt állítólag feszültség keletkezett a cseh-amerikai viszonyban - írja csütörtökön jól értesült diplomáciai forrásokra hivatkozva a Lidové Noviny című konzervatív prágai napilap. Nagyon hideg viszony. így jellemezhető az a hangulat, amely a prágai vár és a Fehér Ház között alakult ki. Az ok: a cseh államfő álláspontja az amerikaiak iraki beavatkozásával kapcsolatban - írja címoldalán a tekintélyes lap. Kifejti, hogy a szembenállás Klaus és Craig Stapleton amerikai nagykövet legutóbbi, még március 28- án lezajlott találkozóján csúcsosodott ki. Több forrásból is megerősített értesülés szerint a nagykövet a találkozót idő előtt befejezettnek nyilvánította. Az Egyesült Államok prágai nagy- követsége nem volt hajlandó kommentálni a lap értesüléseit. Fidesz: szövetséggé válhat a párt Budapest (MTI) - Ha szövetséggé alakul a Fidesz Magyar Polgári Párt, és talán úgy fogják hívni, hogy Fidesz Magyar Polgári Szövetség, akkor sokunknak a lelki membránja azt fogja jelezni, hogy ott a helyünk - jelentette ki Schmitt Pál kedden Budapesten. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a parlamenti ellenzék által támogatott volt főpolgármester-jelölt erről a Kössünk szövetséget című konferencián beszélt. A tanácskozás a Fidesz bővítésével és megújulásával foglalkozott, civilek és neves közéleti személyiségek fogalmazták meg javaslataikat. Pálinkás József, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, volt oktatási miniszter közölte: sokan, sok helyről azonos céllal, egyöntetű akarattal nyilvánították ki azt az igényt, hogy létre kell hozni Magyarországon a polgári oldal politikai összefogását. Szoborrombolók. Irakiak verik szét Szaddám Húszéin iraki elnök szobrát, miután amerikai katonák segítségével ledön- tötték Bagdad belvárosában április 9-én Fotó: EPA P^SÉlqwmwif Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós ( szabo@inform.hu l. Főszerkesztő: Angyal Sándor ( angval@inform.hu ). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet ( nemethne@inform.hu ). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn ( adrienn.buri@inform.hu ). Marketingvezető: Kereső Magdolna ( kercso@inform.hu ). Előfizetői vonal: 06-40/424-424. Előfizethető e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu W Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 i