Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-01 / 51. szám

2003. március 1., szombat HÉTVÉGE /9 HOGY MIK VANNAK Vadak tisztelője Nyéki Zsolt Apáról fiúra száll... - milyen sokatmon­dó mondásunk ez, így, önmagában véve is, ám igazából akkor érezzük át a mö­götte rejlő tiszteletét, ha valódi példára bukkanunk. Nos hát, az „Apáról fiúra száll” mondás igazolására elég megkérdezni a Rohodon élő embereket. Közülük is azokat érdemes megszólítani, akik gyakorta bújnak zöld- szín ruhába, kanyarítanak puskát a vál- lukra és vágnak neki így a határnak. Ők biztosan azonnal megmondják, hová for­duljunk, ha csak annyit mondunk: egy apát keressünk, aki fiára bízta hosszú év­tizedes munkája folytatását... Itt mindenki ismeri Láng Elek nevét. Érthető: negyven éven át volt ő az 1951- ben alapított rohodi Haladás Vadásztársa­ság elnöke, s mikor 1990-ben úgy döntött, jobb lesz frissebb erőre bízni a vadászok közösségét, a tagság fiát, Gyulát választot­ta meg helyébe. De ne szaladjunk annyi­ra előre, hiszen érdemes megismerni a ter­mékeny élet apró részleteit. Láng Elek 1917-ben született Rohodon, a nyolc álta­lános iskolát is itt végezte el. A szakma­keresés közben több tanfolyamot is kijárt, míg végül a kereskedelem mellett kötelez­te el magát. A Rohodon alakult földműves szövetkezet ügyvezetőjének 1947-ben vá­lasztották meg, innen 1951-ben csábították át a vajai Áfészhez, ahol egészen 1977-ig „elnökölt”. Mindeközben hívták életre az erdők, mezők és vadak barátai a rohodi Láng Elek Fotó: a szerző Haladás Vadásztársaságot, amelynek tehát 1950-től 1990-ig volt az elnöke.- A legnehezebb feladatokat talán az in­dulás első évei hozták, hiszen jóformán még el sem kezdhettük a magunk útját járni, amikor 1953-ban járási vadásztár­saságot kellett kialakítani, több környező település bevonásával. Ez egybeesett a kötelező beadások időszakával, amely min­ket sem került el. Nekünk egy évben 1600 nyulat kellett leadni értékesítésre, akko­riban 8 forintot kaptunk a nyúl kilo­grammjáért - eleveníti fel emlékeit megle­hetős pontossággal, messze érő mosoly kí­séretében. Szarvasokat vásároltak Akkor sem kell sokat töprengenie, ami­kor a negyven év legnagyobb öröméről kérdezik. - Hát a vadállomány gyarapítá­sa, felfejlesztése - mondja azonnal és már sorolja is a főbb állomásokat. Fácán alig volt e környéken az '50-es évek elején, de csak 1960-ban tudtak tenni ez ellen vala­mit. A megyébe érkező első fácántojás- szállítmányból vásároltak száz darabot, amit kotlóval keltettek ki. Később, amikor már kétezer tojást is tudtak venni, a hor­tobágyi keltetőbe vitték, és a fácáncsibét hozták vissza. Ugyanígy jártak el a vad­kacsával is, így egyre több apróvadra tud­tak vadászatot szervezni. Az óvó szemeknek és kezeknek köszön­hetően szépen szaporodtak az őzek is, ma már több százat leshetünk meg belőlük az erdőt, mezőt járva. S nem egy közülük fenséges koronát, 500 grammos agancsot visel! Az '80-as évek közepén vásároltak húsz dámszarvast, ezeket tenyésze- gyedeknek szánták, de hűtleneknek bizo­nyultak, elhúzódtak más társaságok terü­leteire. Azért nagyvadban: dám- és gím­szarvasban, vaddisznóban is bízhat a be­csületes puskás ember a környéken. Láng Elek 1946-ban nősült, két lánya Rohodon tanárnő, Gyula fia pedig követte őt. Ma is emlékszik, mikor vitte el őt első cserkélésre. A szőlőt dézsmáló varjúcsa­pat elriasztására szarkát akartak lőni (mert annak tetemétől félt a „fekete sereg”), s az alig hatéves legényke ekkor volt először hajtó. Aztán mindig elkísérte őt a lassan cseperedő ifjú, aki apja irányításával ej­tette el első zsákmányát. Sok közös vadá­szatot hoztak az eltelt évtizedek, és ma is számítanak Elek bácsi tapasztalatára. A fejedelem leghűségesebb brigadérosa A régi emberek, régi történetek megyénk krónikájából sorozat ezúttal Esze Tamást idézi Esze Tamás szobra méltó helyen áll Tarpán Fotó: Elek Emii Kevés olyan település van a Kárpát-medencében, amely­nek híre, neve, privilégiuma, közigazgatási státusa annyi­ra összeforrott volna egy em­ber érdemeivel és tevékeny­ségével, mint amennyire Tarpáé összekapcsolódott Esze Tamáséval. Korának egyik legéletrevalóbb embere volt. írni, olvasni tudó, maga és a társai dolgában eljá­ró mindenese volt ő famíliájának is, Tarpának is. Saját ökörrel fu­varozó, sóval Debrecent járó ügyeskedésével, gyakran a har- mincados hivatalt is elkerülő, fe­ketén rakodott sószállítmánnyal éppúgy gyarapította önmagát és családját, mint a tiszaújlaki só­kamara felverésével, vagy Rákó­czit szolgáló hűségével, gyalogez­redességével. Érdemes odafigyel­ni az olykor Rákóczival is, gyak­rabban a kuruc főtisztekkel vi­tázó, a maga és talpas serege iga­zát soha el nem hallgató szóki­mondására, bátorságára. Respek- tusa volt emiatt nemcsak a tarpaiak, Rákóczi, Bottyán János tábornok, de Károlyi Sándor ge­nerális előtt is. Amikor nemesek zaklatásával, kifosztásával vádolták, nemcsak tiltakozott, Rákóczi fejedelemnek írt levelében érdemeire is hivat­kozott. Bujdosnia kellett Esze Tamás kurucos sorsa 1695-ben kezdődött, amikor meg­ismerkedett Kiss Alberttel, aki a gersenői örökös jobbágysorból vitézkedte fel magát Thököly hadnagyává. Ez évben Károlyi Sándor már császári katonákkal indított hajszát ellenük. Kiss Al­berttel és a tarpai rektorral együtt fogták el. Szatmár várá­ban vallatták őket. Esze Tamás 32 éves volt ekkor. A szatmári vallatás után hazament Tarpára, és megkezdte a sóval való keres­kedést. Talán öregségéig járta volna az országutat Tiszaújlak és Debrecen között, ha 1701-ben az újlaki sótisztek bele nem kötnek. Azzal vádolták, hogy lopott só­val kereskedik. Annak ellenére, hogy Károlyi Sándor exponálta magát mellet­te, a sótisztek a házára mentek, ökreit, minden marháját elko­bozták. Mivel igaza keresésének hagyományos útjai eredményte­lennek és reménytelennek bizo­nyultak, családját Debrecenbe költöztette, maga pedig „fegyve­res kézzel... a maga marháit a sótisztek marhái közül kiragad­ta”. Ezzel újra törvényen kívü­li, üldözött ember lett. Mint ilyen, 1702-ben társaival felver­te az újlaki sóházat, egy szolgát megölt, a sóház pénztárát pedig magával vitte. Ekkortól már csak a Felső-Tiszavidék erdőren­getegében érezhette magát biz­tonságban. Itt találkozott a váradi rabos- kodásából megszökött Pap János­sal, akit szatmári raboskodásuk- kor Kiss Alberttel együtt elárul­tak. A találkozásból szóváltás, majd verekedés kerekedett. Esze Tamás megölte Pap Jánost. Ezt a máig tisztázatlan gyilkosságot se a vármegye, se senki más Esze Tamáson számon nem kér­te. A lelkiismerete azonban az erdőkön tartotta, mindaddig, amíg a császári körözvény mel­lett „csípni nem kezdte őket a dér” is. Tarpán lengett a zászló A kínos helyzetből az európai nagypolitika kínált menekvést Esze Tamásnak. A Habsburgok háborúba keveredtek XIV. Lajos­sal Spanyolországért. Császári rendeletre Magyarországról nyolc huszár- és négy gyalogez­redet kellett kiállítani. Bagossy Pál befogadta Kiss Jánost és Esze Tamást hajdúezredébe. Az 1702-1703-as telet itt vészelték át. 1703 márciusában Bagossy Pál ezredét a harctérre vezényelték. Esze Tamás és Kiss Albert azon­ban a harctérre vonulás helyett húsz-huszonöt emberrel „ismét kiállottak a hegyekbe”. Itt tartották meg azt a tanács­kozást, melynek eredményeként Bige Györgyöt és Pap Mihályt a Lengyelországban bujdosó Rákó­cziért menesztették. Rákóczi a Ágyúgolyó találta el Végül a második felvidé­ki hadjárat következett, melynek során Nyitránál beteljesült a végzete. Pünkösd volt. A tábori mise és istentisztelet után Lóczi István lovasregi­mentje és Esze Tamás gya­logezrede összeakaszkodtak. A várból a verekedő kuru­cok közé ágyúztak. Az egyik ágyúgolyó Esze Ta­mást találta el, kioltva éle­tét a fejedelem leghűsége­sebb, frissen megnemesített brigadérosának. hívásra Bercsényi lovászát, Barvinszky Gált küldte a Felső- Tiszavidék elégedetlenkedőinek megszemlélésére. Őt már Pap Mihály és Esze Tamás kísérte vissza Rákóczihoz. Ők a Cum Deo pro Patria et Libertate fel­iratú zászlókkal tértek haza 1703. május I7-én. ígéret ide, ígéret oda, a zász­ló május 20-án már a tarpai bí­ró kapufáján lengett, és az ösz- szegyülekezett nép hallgatta Rá­kóczi hívó szavát „a törvényünk ellen képtelenül hatalmaskodó, zaklató, porcióztató, nemesi sza­badságunkat rongáló, igaz, régi törvényeinket megvető, jószága­inkat hatalmasan foglaló, becsü­letünket tapodó, sónkat, kenye­rünket elvevő, életünkön uralko­dó és kegyetlenkedő birodalom ellen”. A folytatás ismert. A Tarpán 1703. május 20-án kibontott és meglengetett zászlót 1711 áprili­sáig lobogtatta a remény, a hit és a szabadságszeretet. Lobogtat­ta ezt szerencsétlenül esett ha­lálig Esze Tamás is. Ott vitéz­kedett paraszthadával mindenütt a fejedelem oldalán. 1704-ben a Felvidékre vonult, 1705-1706-ban Erdélyben, majd Rabutin ellen harcolt. Megtartotta Rákóczi hűségén Kassát. Aztán újra Erdélyben taposta a hadiösvé­nyeket. Takács Péter Pilótabravúrral a Rett-szindrómásokért Rántás Andor külön köszönetét fejezte ki a nyíregyházi Qwak kapitánynak Szmolnik Lajos gratulál Kántás Andor pilótának (2003. február 10) „Nyíregyházi” fogadtatás Kántás Andor és Latky Cson­gor diadalútja végén - 450 kg súlyú gépük hajóval tér haza. Már volt arra példa, hogy ma­gyar pilóták páratlan teljesítmé­nyükkel kívánták felhívni Ma­gyarországra a világ figyelmét, így Endresz György és Magyar Sándor 1930. július 15-16. napján az Atlanti-óceán 25 óra 40 perc alatti átrepülésével vívta ki a nemzetközi elismerést, Justice for Hungary elnevezésű repülő­gépükkel. Most két zalai pilóta: Kántás Andor illetve Latky Csongor kisrepülőgéppel 21 000 kilomé­tert tettek meg Keszthely és Syd­valamint az ilyen betegek ” megfelelő ellátásának hazai hiá- £ nyára is ráirányítsák a közfi­gyelmet. A magyar gyártmányú (Apollo Fox) ultrakönnyű gép a Lúcia nevet kapta. Kántás An­dor egyik leánya, a 10 éves Lú­cia ugyanis születése óta beteg: Rett-szindrómás. E tünetcsopor­tot Rett bécsi professzor írta le és főbb jellemzői: mozgásképte­lenség, a beszéd zavara, majd hi­ánya, az idegrendszer fokozatos leépülése. A betegség kisleányo­kat érint, akik végül 20 évesen meghalnak. A hosszú repülőút (Keszthely, 2002. november 2 -* Sydney, 2003. január 30.) végál­lomása és csúcspontja az auszt­ráliai fogadtatás volt. Az emig­ráns magyarok megkülönbözte­tett szeretettel vették körül hon­fitársaikat, s a média is rendkí­vüli nyilvánosságot biztosított. Rengeteg újságcikk is megjelent (Magyar Élet, The Nation, Her­ald Sun). A bátor magyar piló­ták ünneplése azonban nem fejeződött be Sydneyben. A java ezután következett! Meghívták őket 2003. február 10-én Mel- bourne-be, ahol a 60 kilométer­nyire fekvő avaloni repülőtéren Kántás Andor és most Drentye László másodpilóta nagy ünnep­lésben részesült. Ekkor itt nagy­szabású nemzetközi repülőnap és Air Expo is volt, s ünnepelték a „motoros repülés” 100. évfordu­lóját. A veterán pilóták nevében a nyíregyházi származású vitéz Szmolnik Lajos nyugállományú repülő őrnagy, a Magyar Szabad­ságharcos Világszövetség auszt­ráliai főtitkára üdvözölte a hő­söket. Sőt, Szmolnik őrnagy be­le is ült a „széllel bélelt repülő­gépbe”, s amikor kiszállt, így szólt Kántás Andorhoz: „Vállal­kozásáért nagyra becsülöm, mert szembenézett a lehetetlennel”. Kántás Andor külön köszöne­tét fejezte ki a nyíregyházi Qwak kapitánynak, alias Bartovits Jó­zsef sárkányrepülőnek, aki egy speciális benzintölcsér révén, szintén hozzájárult a sikeres repülőúthoz. Dr. Fazekas Árpád

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom