Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-05 / 54. szám
2003. március 5., szerda MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Közgyűlések. Március 6-án 16 órától a nagykállói Sport Horgász Egyesület, a helyi műveló'dési házba várja tagjait. A tiszaszalkai Beregi Tiszahát HE március 8-án 9 órától tartja közgyűlését a helyi Szűcs és Társa étteremben. 0 Dramatikus népszokások. Az ötvenedik filharmóniai koncertsorozat során a Szeredás Népzenei Együttes március 13-ig a nyíregyházi általános iskolásokkal hat helyszínen ismertetik meg az évkör dramatikus népszokásait. 0 Nőnap az időseknél. A Sóstói Szivárványt Idősek Otthonában pénteken 14 órakor kezdődik a nőnapi műsor, amelyet az otthon férfi ellátottjai mutatnak be. Az Őszirózsa Alapítvány virággal kedveskedik a hölgyeknek. 0 Felvételi. A Szent Imre Katolikus Gimnáziumban március 8-án, szombaton 9 órakor tartják a második felvételi napot. Ekkor várják a nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező negyedikes kisdiákokat is. Tizennégy jegyző hiányzik A közigazgatási hivatal felhívása ellenére több esetben nem oldották fel az összeférhetetlenséget - írtuk az első oldalon. Többnyire a képviselő vagy a polgármester lemondott másik tisztségéről, 5-6 esetben a képviselő-testület, 3-4 esetben pedig a bíróság mondta ki az összeférhetetlenséget. A leggyakoribb összeférhetetlenségi probléma a vállalkozó háziorvosok, kisebb számban jegyzők esetében fordult elő. Tizenegy főállású polgármesternél és 29 képviselőnél még mindig fennáll - bár vitatott - az összeférhetetlenség. Öt-hat képviselő pedig még nem tette le az esküt. Az őszi választások alkalmával a megye ötven településén választottak új polgármestert. Az ilyenkor szokásos átadás-átvétel - egy kivétellel (Baktalórántháza, a szerk.) - komolyabb megrázkódtatások nélkül zajlott le. A hivatal az 50 új polgármester, valamint 500 képviselő számára képzést szervezett, akárcsak a cigány kisebbségi önkormányzatok elnökeinek. Ennek az évnek a pluszfeladata az igazgatási kistérségek (várhatóan 10-11 lesz) határainak meghatározása, melyek 2004. január 1-jétől állami feladatot látnak el. Az is újdonság, hogy a második félévtől a pártfogói felügyelet kikerül a közigazgatási hivatal hatásköréből. Büdzsébírálat Nyíregyháza (KM - S. M.) A közelmúltban fogadta el Nyíregyháza képviselőtestülete az önkormányzat ez évi költség- vetését. A Fidesz-frakció nemmel szavazott az előterjesztésre, és több pontban is bírálja a város büdzséjét. A Fidesz Magyar Polgári párt frakciójának nevében, Márföldi István és dr. Vin- nai Győző képviselők fejtették ki álláspontjukat a költségvetésről. Túl sok a hitelfelvétel Az idei évben a Nyíregyháza közel 26 milliárd forint bevételre számít, és ugyanennyi kiadással is számol. Ez a tény magában még nem lenne riasztó, de az annál inkább, hogy az egyensúlyt csak 5,1 milliárd forintos hitellel tudják fenntartani - kezdte Márföídi István frakcióvezető. Úgy véli, hogy a választási ígéretekben elhangzottak forráshiánnyal, csak most szembesült a városvezetés, és az igényhalmaz csak hitelből valósítható meg. Dr. Vinnai Győző frakcióvezető-helyettes a hitelállományt úgy szemléltette, hogy a nyíregyháziaknak - a csecsemőket és az időseket is beleértve - fejenként 40 ezer forint tartozása van. Az ellenzék véleménye szerint, csupán elvben támogatja a város a Sóstó fejlesztését, és a több száz bérlakás építése is hangzatos ígéret, de ebben az évben ezekre, egyetlen fillért sem tudnak fordítani. Szintén forráshiányról árulkodik az intézmény-rekonstrukcióra szánt alig 400 millió forint, és az utak rekonstrukciójára tervezett pénz is, mely 30 százalékkal marad el a tavalyitól. Dr. Vinnai Győző szerint 2003, „Jubileumi év, de szűk esztendő” lesz Nyíregyháza életében. Vihar előtt... Az elkorhadt, beteg fák kivágásával szeretné megelőzni a Közútkezelő Közhasznú Társaság a 38- as főút mentén a fák kidőléséből eredő baleseteket Fotó: Sipeki Péter A súlyadó nem nőtt, a kedvezmény csökkent Nem változott az építmény- és iparűzési adó mértéke, de a vállalkozóknak be kell jelentkezni Nyíregyháza (KM - S. M.) Március 15-e a helyi adók első félévi részletének és a helyi iparűzési adó előlegének befizetési határideje. Bár a gépjármű adó mértéke változatlan maradt, a gépjárműtulajdonosok egy részének mégis többet kell fizetni. A helyi adókat érintő törvényi változásokról dr. Ráczné dr. Kassy Erzsébet, az önkormányzat adóirodájának vezetője tájékoztatott bennünket.- A legtöbb városlakót - mintegy 17 ezer autótulajdonost érint - a gépjárműadóról szóló törvény módosítása - mondta -. Mint a hírekből már korábban értesülhettek az érintettek, az önsúly alapján adózó gépjárművek adójának mértéke nem változott, továbbra is minden megkezdett 100 kg után 1000 Ft, ennek ellenére az autótuÁprilis 12-én szombaton, 38 nap múlva lesz hazánkban a népszavazás az Európai Unióhoz történő csatlakozásról. Sorozatunkban ezzel összefüggő információkat közlünk. További kérdés: milyen előnyökre lehet számítani? Ami a csatlakozás várható előnyeit illeti, először is Magyarország bekerül egy olyan közösségbe, amely már hosszabb ideje stabil gazdasági hátteret (kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, pénzügyi helyzet és tőkeerő) és ezáltal egyenletesen növekvő Környezetvédők Az illegális hulladéklerakók megszüntetését - ahogy az első oldalon írtuk - nem a gyerekektől várjuk - mondta Kerekes Zsuzsanna, hanem hogy felmérő és szervező munkájukkal mozgósítsák az illetékeseket. A Tájsebész-pá- lyázatokat május 9-éig lehet beadni a régióközpontokhoz, ahová társadalmi szervezetek és iskolai öntevékeny csoportok jelentkezését várjuk. Körmendy László, a Városüzemeltetési Kht. főmérnöke elmondta, hogy Nyíregyházán évente körülbelül nyolcmillió forintot költenek az illegális hulladéklerakók felszámolására, de sziszifuszi munkát végeznek, mivel az eltakarítás után „újratermeli magát” a hulladék. lajdonosok egy részének magasabb összeget kell fizetni. Mindez a gépjárműadóról szóló törvény módosításának eredménye, mely egyes adókedvezmények megszűntetésével, vagy a jelenlegi kedvezmények mértékének csökkentésével magyarázható. W.......................... A törvényi változásokról és a fizetendő összegről az önkormányzat valamennyi érintettet levélben értesít. Dr. Ráczné dr. Kassy Erzsébet .................................................W A korábbi kedvezményi rendszer átalakítását az erőteljes technikai fejlődés, és az európai uniós jogharmonizáció tette szükségessé. A szabályozás célja, életszínvonalat - a magyartól magasabb színvonalon - biztosít a lakosságnak, ezen belül az agrárnépességnek is. A konkrét előnyöket egyrészt a magyar mezőgazdaság adottságai, másrészt a Közös Agrárpolitikában (KAP) rejlő - szintén már hosszabb ideje bizonyított -lehetőségek adják. Magyarországon az ökológiai (természeti) adottságok kedveznek a mezőgazdasági termelés részére. Az ország területének 2/3-a hasznosítható mezőgazdasági műveléssel, a művelt terület több, mint fele szántó, a talaj minősége kedvező. Az ökológiai adottságok az EU tagállamokkal történő összevetésben, de nemzetközi viszonylatban Gyulaháza (KM) - Nagy csatát vívtak megyénk területfejlesztési szakemberei, de ezúttal nem programok fölött, hanem a focipályán. Idén Gyulaháza vállalta a házigazda szerepét és adott otthont a Területfejlesztők Napja programjainak. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Fejlesztési Ügynökség Kht. második alkalommal invitálta kötetlen találkozóra a megye szakembereit, akik ezúttal más keretek között találkoztak, mint ahogy az egész évben megszokott. A kistérségi fejlesztési társulások tagjai focicsukát, mezt húztak és olykor szikrázóan kemény, ám végig baráti hangulatú kispályás labdarúgótornát vívtak. Az utolsó mérkőzés lefújása után a Szabolcshogy az adókedvezmény mindig csak a legkorszerűbb légszennyezési, és zajkibocsátási határértékkel rendelkező gépjárművekre terjedjen ki. Néhány gyakrabban előforduló kategóriában változás történt. A katalizátoros kedvezmény néven ismert 50 százalékos adócsökkentés csak a tiszta gázüzemű, az elektromos, és hybrid meghajtású gépjárművek esetében marad meg. A szabályozott katalizátorral ellátott benzin üzemű, az ENSZ-EGB 83.02/C. előírásnak megfelelő gépjárművek, valamint az EURO 2 szabványnak megfelelő autóbuszok, tehergépjárművek korábbi 50 százalékos kedvezménye 20 százalékra csökken. Ez évtől megszűnik a szabályozott katalizátorral ellátott benzinüzemű, az EURO 1 normáknak megfelelő tehergépjárművek és autóbuszok, valamint az 1998 jais versenyerőt jelent, és a csatlakozás után főleg a hatalmas egységes belső piac által biztosított lehetőségek miatt jobban érvényesíthető lesz. Javulnak a magyar termékek harmadik országbeli elhelyezésének lehetőségei, mivel a csatlakozás idején a termékegységre jutó exporttámogatási kulcsok az EU- ban feltételezhetően még mindig nagyobbak lesznek, mint a jelenlegi magyar támogatások. Általában véve a KAP mind a piacszabályozás, mind a vidékfejlesztés területén minden eddiginél nagyobb forrást, támogatást biztosít majd a magyar mezőgazdaság számára. (Folytatjuk) Forrás: FVM Az „Év területfejlesztője” díjat Tisza András kapta Fotó: Nyéki Zsolt Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke, Gazda László adta át a díjakat. Férfiaknuár 1-je előtt beszerelt, nem szabályozott katalizátorral ellátott gépjárművek adókedvezménye. A gépjárműadó első félévi részletét március 15-ig, míg a második félévi részletet szeptember 15- ig kell befizetni. Az törvényi változásokról és a fizetendő összegről az önkormányzat valamennyi érintettet levélben értesít. Nem változott az építményadó mértéke. Ez évben is a korrigált forgalmi érték 2,8 százalékát kell fizetniük a nem lakás céljára szolgáló építmények tulajdonosainak. Azok az építménytulajdonosok, akik az elmúlt évben megkapták az adót megállapító határozatot, most újabbat nem fognak kapni. Az iparűzési adó mértéke szintén változatlan 2003-ban, de törvényi szabályozás, hogy az egyébként adómentes vállalkozónak is be kell jelentkezni, illetve bevallást kell tenni az adóirodához. Temetés Budapest, Újfehértó (KM) - Hetvenkilenc éves korában elhunyt Békési Gyula, újfehértói születésű József Attila- díjas költő. A hozzátartozók, a barátok, az ismerősök (sokan az egykori szülővárosból is) a napokban vettek tőle végső búcsút Budapesten, a Fiumei úti temetőben. A temetésen az egyházi szertartást Lipták Pál, újfehértói református lelkész végezte. Az írószövetség nevében Kalász Márton, elnök mondott búcsúszavakat. nál a beregiek lettek az elsők, mögöttük végzett Nagykálló és Nyírbátor vegyes csapata, a dobogó harmadik fokára az ügynökség „Csiga” néven futó gárdája állhatott. Nőknél a sorrend: első a Megyei Fejlesztési Ügynökség Kht.-Észak-alfóldi Regionális Fejlesztési Tanács válogatottja, ezüstöt szereztek az Első Nyírségi Fejlesztési Társaság „Amazonjai”, bronzot pedig a „Pipitérek”, vagyis a Tiszatér-Nagykálló-Nyír- bátor közös csapata. Ebből az alkalomból a kistérségi fejlesztési társulások szavazatai alapján gazdát kerestek „Az év területfejlesztője” díjnak, ezt a szakmai voksok alapján Tisza András vehette át. Az informális nap végén Bárdi Béla, Gyulaháza polgármestere látta vendégül egy remek bogrács- gulyásra a nap résztvevőit. ÉLETÜNK AZ EURÓPAI UNIÓBAN (32.) Az előnyök, amelyekre számíthatunk Területfejlesztők csatársorban