Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-22 / 68. szám

2003. március 22., szombat KeletwM&gyarcrszág ÉLETÜNK ŐSZÉN /9 HÍREK 0 Házhoz viszik a könyvet. A Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár a Nyíregyhá­zán és környékén élő, idős, betegek em­berek, mozgássérültek, vak és csökkent- látók részére újra indította a „Könyvet házhoz szolgálatot". Ingyenesen hívha­tó zöldszámuk a 06/80 204-073 0 Nyugdíjbiztosításról. A megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelye­zett ügyfélfogadást tart 2003. március 27-én Kisvárdán, a Művészetek Háza I. emeletén (Flórián tér 20.) 9 és 13 óra között. 0 Kirándulás. A megyei Nyugdíjas Szö­vetség kirándulást szervez Gyulára, mely­nek időpontja 2003. április 25. Jelent­kezni lehet a szövetség irodájában Dam­janich út 4. szám alatt minden csütör­tökön 10-12 óráig. Nyugdíjaslevél Nyugdíjasklubunkban nemrég igen szép ünnepséget tartottunk. Megalakulásunk első éves évfordulóját, a nőnapot, valamint az első negyedév ak­tuális névnapjait ünnepeltük meg. Nagyon szép és megható volt mindnyá­junk számára ez a délután. Meghívtuk Kárpáti István polgármesterünket és Oláh László alpolgármester urat, akik megható szavakkal köszöntötték a jelenlévőket. A klubtagjaink közül is sokan mondtak kö­szöntőt, verset, az ünnepnek megfelelőt. Ezután a szépen megterített asztalokhoz ültünk, gyertyafényes megvendégelést tar­tottunk. Még fotózás is volt, azzal a fény­képezőgéppel, amelyet ennek a szép nap­nak az alkalmából kaptunk ajándékba az önkormányzattól, s amelyet a polgármes­ter úr nyújtott át nekünk. Ezúttal is megköszönjük a sok segítsé­get és az ajándékot, amit klubunk az ön- kormányzattól eddig kapott. Világosi Ernőné klubelnök Mérki Nyugdíjasklub Az idős emberekért Nyíregyháza (KM) A mai rohanó világ­ban nagyon sok gondot jelent az idősek el­látása, melyet sok esetben szociális intéz­mények végeztek és vé­geznek mai is, de válto­zott a szemléletmód és új ellátási formák is megje­lentek, melyek képzett szakembereket igényel­nek. 2001 októberében in­dult pályázati támogatás­sal az Egészségügyi Főis­kola szervezésében az el­ső klinikai szakápoló (geriátriai szakápo­ló ) szak. Az elsők között végzett Hadobás- né Kiss Hedvig is aki a képzés fontosságá­ról számolt be. A geriátria maga az öregekkel, idősek­kel foglalkozó tudományág, mely az idősek egészségével valamint betegségük klinikai, preventív és gyógykezelési aspektusaival foglalkozik. Alapelve mintegy négy évtize­de kezdett erőteljesen fejlődni, s ennek üte­me oly mértékben gyorsult, hogy jelenleg a leggyorsabban fejlődő szaktudomány. Az ember születésétől kezdve öregszik. De va­jon hol kezdődik ez az életszakasz? Ez az életkor országonként változik. Fontos lett a házigondozás Az időskorúak ellátása az elmúlt évek­ben megváltozott. Az intézeti ellátás, ápo­lás specializálódása mellett új ellátási for­mák jelentek meg. Az otthoni szakápolást, rehabilitációt nyújtók és a szociális szol­gáltatók köre is növekedett. Ebben a meg­változott ellátási rendszerben fontos fela­dat hárul a geriátriai szakápolókra. A kép­zés során az időskorú lakosság ellátásának különböző területeivel ismerkedtek meg, olyan speciális ismeretekkel, hogy felké­szültségük alapján képesek betegségmegelő­zést folytatni, ápolni, gondozni, szakápolást és rehabilitációs tevékenységet végezni. A geriátriai ápolás célja az életkornak megfelelő egészségi állapot megőrzése, a be­tegségek megelőzése, a betegek állapotának stabilizálása, rehabilitációja, az egészség helyreállítása, a szenvedések enyhítése a beteg emberi méltóságának megőrzésével. Hadobásné Kiss Hedvig Hat esztendő a nyírgyulaji nyugdíjasklubban Közös ünnepek, kirándulások, programok oldják az idős emberek magányát Nyíregyháza (KM) - Fenn­állásának hatodik évfordulóját ünnepelte a napokban a nyírgyu­laji nyugdíjasklub. A közel negy­ven tag rendszeresen összejár, együtt töltik az ünnepeket, s ha­csak tehetik, közösen kirándul­nak. A programok sokat segíte­nek abban, hogy oldják a ma­gányt, az egyedülélők is társaság­ra leljenek. Munkájukat - igaz, nagyon szerény összeggel - támo­gatja a helyi önkormányzat is. Rendezvényeikre, a közös együttlétekre gyakorta hívnak vendégeket is, akik közül a szü­letésnapon dr. Simon Miklós, a Fidesz parlamenti képviselője tet­te tiszteletét a nyírgyulaji nyug­díjasoknál. A nyugdíjasok esélyei és lehetőségei az EU-ban A nyugdíjak összegéről az adott tagország dönt, nem pedig az európai unió A nyugdíjat a csatlakozás után Is a postás hozza Fotó: Balázs Attila Nyíregyháza (KM - S .M.) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szerveze­tek Szövetsége igennel sza­vaz április 12-én az uniós csatlakozásra. Úgy gondol­ják, hogy a jobb élet remé­nyében döntenek így. Az európai uniós csatlakozás az időseket közvetve érinti. A nyugdíjak összegét ugyanis az adott tagország maga határozza meg. Ennek mértéke az, mely ma Magyarországon a legtöbb prob­lémát okozza - hangzott el azon a tanácskozáson Nyíregyházán, melyen az idősek unióban betöl­tött szerepéről és esélyeiről ta­nácskoztak. A nyugdíj összegéről nem az unió dönt. Az uniós csat­lakozás közvetlenül azokat a nyugdíjasokat érinti, akiknek Magyarországon vagy az unió or­szágaiban szerzett szolgálati ide­jét nem ismerték el nyugdíjnak. E körbe jellemzően olyanok tar­toznak, akik Magyarországon nem szerezték meg a jogosultság­hoz szükséges szolgálati időt, és olyan uniós országba távoztak, ahol nincs érvényben kétoldalú szociális biztonsági szerződés. Csak sürgős esetben Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium tájékoz­tatása szerint az uniós csatlako­zás, nem jelenti az időskorúak korlátlan letelepedésének lehető­ségét. Amennyiben egy nyugdíjas há­rom hónapnál hosszabb ideig kí­ván más tagállamban tartózkod­ni, igazolnia kell, hogy olyan összegű ellátással, vagy egyéb jö­vedelemmel rendelkezik, amely biztosítja, hogy nem szorul az új lakóhelyéül választott tagállam szociális ellátására. Egészségügyi ellátásra minden nyugdíjas a la­kóhelyén jogosult, függetlenül at­tól, hogy biztosítási időt koráb­ban hol szerzett. Az időseknek a külföldi tartózkodásuk alatt csak sürgősségi ellátás jár térintés- mentesen. A nyugdíj marad A magyar nyugdíjasok a csat­lakozás után, vállalhatnak mun­kát más uniós tagállamban, de ennek feltételeit a tagállamok jogszabályai határozzák meg. Ilyenkor nincs kizárva az sem, hogy az újabb szolgálati idővel a másik országban is nyugellá­tást kap az érintett. A nyugdíj­összegét azonban minden tagál­lam az adott országban szerzett tényleges biztosítási idő és járu­lékfizetés alapján állapítja meg. A nyugdíjminimum megállapítá­sára nincs külön uniós előírás, így változást csak annak jelent a csatlakozás, aki több ország­ból kap nyugdíjat. Az uniós or­szágokban a nyugdíjba vonulás korhatára sem egységes. Ugyan­így eltérő szabályozás vonatko­zik a rokkantsági nyugdíj megál­lapításakor is az egyes tagálla­mokban. Az országok normái el­térnek a rokkantság mértékét il­letően, ami azt jelentheti, hogy az ellátás folyósításának ideje alatt bekövetkezett állapotjavu­lás esetén néhol megszűnhet a jo­gosultság, és így csökken az ellá­tás teljes összege. Kirándulás Nyíregyháza (KM) - A Megyei Nyugdíjas Szövet­ség a Rákóczi-emléktúra keretében kétnapos buszos kirándulást szervez június 19-én és 20-án a Zempléni­hegyekbe. A kiránduló nyugdíjasok a Bodrogköz, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Széphalom, Hollóháza, Fü­zér, Regéc, Vizsoly, Boldog­kőváralja és Tokaj érin­tésével végigjárják azokat a helyeket, amelyek a Rákó- czi-szabadságharccal kap­csolatosak, s amelyek törté­nelmünk nevezetességeit jelentik. A csoport szállása és vacsorája a tervek sze­rint Pusztafalun lesz majd, a kirándulás pedig 4 300 forintba kerül. Legidősebb gulácsi Köszöntötték Gulács legidősebb lakosát. Kertai Dánielné 90 évével tartja a rekordot. A képviselő-tes­tület, a gulácsi „Együtt egymásért” Nyugdíjas Klub nevében Kiss János- né elnök adott át virágot az idős asszonynak, aki el­mondta , örül, hogy csa­ládja gondját viseli. Há­rom gyermeke, unokái, dédunokái sőt ükunokája körében boldogan telnek napjai. Jó érzés számára, hogy a községben így meg­becsülik az időseket Fotó: Berki Károly Nyírgyulajl nyugdíjasok

Next

/
Oldalképek
Tartalom