Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-12 / 60. szám
2003. március 12., szerda ÉGTÁJ /7 mi ms Nyírségi kiadás 0 Emlékezés. A kálmánházi Benedek Elek Általános Iskola március 14-én 12 órától a művelődési házban rendezi meg ünnepségét, amelyen a fiatalok és az érdeklődő községlakók megemlékeznek az 1848-as forradalom hőseiről és a szabadságharc bátor harcosairól. 0 Irány a döntő. Jó hírt kapott a napokban a leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola a Simonyi Zsigmond magyar nyelvi verseny szervezőitől. Mint kiderült, Lovas Csilla 5. osztályos tanuló is továbbjutott a megyei elődöntőből a döntőbe. A diáklány felkészítője Akii Mártonná. 0 Böjtmás hava. A nagykállói művelődési központban a jeles napok, ünnepi szokások című előadás-sorozat keretében március 14-én 14 órától böjtmás haváról, vagyis a márciusról tart előadást Gelsiné Úri Valéria művelődésszervező. 0 Ünnepség. Levelek község lakóit is várják arra az ünnepségre, amelyet a helyi Gárdonyi Géza Általános Iskola tornatermében rendeznek meg március 14- én 12.30 órától. Az ünnepi műsorban az 5. évfolyamos diákok emlékeznek meg 1848 hőseiről. 0 Múltidézés. A nyírpazonyi Színi Károly Általános Iskola március 14-én 11 órakor ünnepi műsorral emlékezik az 1848/49-es forradalomra, illetve szabadságharcra. Az ünnepségen közreműködnek az oktatási intézmény tanulói. Hóvirágos emléktúra Nyíregyháza (KM) A történelmünk dicső napjaira való emlékezést kirándulással kötik össze a szép tájak szerelmesei. A nyíregyházi Pedagógus Természetbarát Egyesület Hóvirágos emléktúra címmel nyílt túrát rendez ugyanis március 15-én a következő útvonalon: Monok Kővágótető - Tállya - Nyerges-hegy - Tállyai hideg-kút - Csirkés - Tállya. A túratáv 18 kilométer, a szintemelkedés 500 méter. Az érdeklődők a Tiszti Klubban jelentkezhetnek személyesen a kirándulásra szerdán 18 és 19 óra között, vagy a 06-20/ 447- 8707-es telefonszámon. Az időjárásnak megfelelő öltözékről, étkezésről és költőpénzről mindenki maga gondoskodik. Veres Tibor a zongoránál Virággal, zenével kedveskedtek Tiszavasvári (KM) - Nőnapi ünnepséggel kedveskedtek a szervezők a hölgyeknek az elmúlt hét végén Tiszavasváriban a művelődési központban. Az ünnepi műsorban felléptek a Móricz Zsigmond Színház művészei, valamint Veres Tibor zongorajátékában is gyönyörködhettek az érdeklődők. Az est díszvendége Juhász Ferenc honvédelmi miniszter volt. Vizsgaelőadás Pörögtek a szoknyák, dobbantak a csizmák az elmúlt vasárnap a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában, ahol a Nyíregyházi Alapfokú Művészeti Iskola keretein belül néptáncot tanuló diákok mutathatták meg az érdeklődőknek, mit is tanultak az elmúlt hónapokban. Makiári Erika és Joó Tamás tanítványai látványos műsorral lepték meg a vendégeket, akik láthatták az első alkalommal dobogóra lépett kis elsősöket, valamint a már több fesztiváli sikert elért Ispiláng együttest is Fotó: M. Magyar László Új otthona lesz a könyvtárnak, a képtárnak A munkálatokhoz szükséges saját erő alacsony összegű, jövőre nagyobb lesz a teher Az új közösségi ház látványterve Fotó: KM-reprodukció. M. Magyar László Ibrány (KM) - Takarékos gazdálkodásra intette az intézmények vezetőit az ibrá- nyi önkormányzat a költség- vetés elfogadásakor. A képviselő-testületet nagy öröm is érte, amelyben azonban üröm is van. Minden támogatást megkapott ugyanis a város a Nagyhalásszal közösen kiépítendő szennyvízcsatorna-hálózat II. ütemére, gondot jelent azonban a saját erő előteremtése. Az ön- kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy időben megkezdődhessenek a munkálatok. A pályázati feltételek szerint júliusban meg kell kezdeni a II. ütem munkáit. Szivattyút vásároltak Ez a második ütem olyan városrészben épülne, ahol sok munkanélküli él, a lakosság eladósodott, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy a közmű- fejlesztési hozzárjárulás 25 ezer forint legyen ingatlanonként. Nagyon rossz állapotban vannak a város útjai, s ezt a gondot a település lakói is felvetették a városfórumon. A hosszú ideig tartó tél tovább rontotta az utak burkolatának állagát. Berencsi Béla polgármester nem tudott útfelújítást ígérni, mivel erre a célra nincs anyagi fedezete a városnak. Az állampolgárok felvetették azt is, hogy a mélyfekvésű területeken belvíz- veszélytől kell tartani. Éppen ezért az önkormányzat két víz- szivattyú vásárlásáról döntött, hogy időben hozzákezdhessenek a védekezéshez. „Önhikis” pályázat- Az intézményeink legszükségesebb kiadásait fedezni tudjuk, de másra nemigen jut, ugyanis a forráshiányunk meghaladja az ötvenmillió forintot - tájékoztatta lapunkat a város vezetője. - A hiány pótlására készítünk majd „önhikis” pályázatot. Ha nem sikerül így támogatáshoz jutnunk, akkor hitelt kell felvennünk. A tervezett beruházásokat elhalasztani nem akarjuk. Ebben az évben indul a művelődési ház és a könyvtár felújítása, amely közel 440 millió forintba kerül majd. Az idén a munkálatokhoz szükséges saját erő alacsony összegű, ezt biztosítani tudjuk, azonban 2004-ben már nagyobb terhet ró majd az önkormányzatra. Külső átalakulással is jár a megújulás, ugyanis a könyvtár helyén háromszintes épület lesz. Az alagsorban lesz a múzeum, a földszinten kap helyet a könyvtár, a tetőtérbe pedig a képtár kerül. Az egyes szintek közel 500 négyzetméternyi területet jelentenek. A kultúrház is átalakul, többek között tetőteret kap, s megújul a színpadtechnika is. A látványos és szép épület tervezője Gibáné Guthy Judit. Tantermek kellenek- Ha lenne sok pénzünk, akkor mindenek előtt az utak állapotán javítanánk. A településen a kiépítetlen utak hossza eléri a tíz kilométert, ez az összes út harminc százalékának felel meg. Mint már említettem, a korábban kiépített önkormányzati utak állaga is nagyon rossz. Ezen a területen azért nem tudunk előrébb lépni, mert útfelújításokra pályázni nem lehet, saját anyagi forrásokra pedig nem támaszkodhatunk. Felújításra szorul az iskola is, valamint új tantermek is kellenének. Az 1900-as években épült tantermekre ugyanis igényt tart a római katolikus egyház, s a termeket két éven belül vissza kell adnunk az egyháznak. Ha nem épülnek meg az új tantermek addigra, akkor ez súlyos teherként nehezedik majd az ön- kormányzat vállára. Filmbemutató áramszünettel Ibrány (KM) - Bemutatták második nagyjátékfilmjüket az elmúlt héten péntek este az ibrányi Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület tagjai a helyi művészeti iskolában. A bemutató megkezdésének időpontjában éppen áramszünet volt, ezért csak egy óra késéssel kezdődhetett meg a vetítés. A zártkörű vetítésre meghívott vendégek - önkormányzati képviselők, intézményevezetők - kivárták az áram visszatértét, s utána jól szórakoztak a másfél órás, humoros Ufoman című vígjátékon. A RIKE tagjai tavaly kezdték a film felvételét, amely nemrég készült el teljesen. Akik látták a korábbi Kelet-perec című első filmet is, úgy nyilatkoztak a mostani bemutató után, hogy a filmet készítők sokat fejlődtek technikai téren, nagyon jók a trükkök, profi munka a képvágás. Az érdeklődő városlakók az elmúlt szombaton a közösségi házban már megtekinthették a filmet, de aki akkor nem tudta megnézni, az pótolhatja március 15- én, ugyanis 20 órától ismét vetítik az ibrányi fiatalok alkotását a Földre tévedt marslakóról. Fáklyával vonulnak fel Kemecse (KM) - Kossuth Lajos szobránál Kemecse lakossága is megemlékezik a márciusi ifjakról, az 1848-as forradalomról és az azt követő szabadságharcról. Az ünnepség március 14- én 15 órakor kezdődik a szobornál, ahol felavatják az 1848-as helyi hősök emléktábláját, átadják a posztumusz díszpolgári címet, s elhelyezik a tisztelet és a hála virágait is. A múltra emlékező helybeliek a Kossuth-szobortól a Répássy-emléktáblához sétálnak, amelyet szintén megkoszorúznak. Innen fáklyákkal a kézben Krasznay Péter és Borbély Gáspár síremlékéhez vonulnak, ahol gyertyákat, mécseseket gyújtanak az egykori hősök tiszteletére. Hétvégi készenléti, orvosi ügyeletek térségünkben BAKTALÓRÁNTHÁZA: - Az állatorvosi ügyeletes 15-én és 16-án dr. Baraksó Sándor (Nyírkárász, Fő u. 17., tel.: 495-003, 06-70/2204- 175). TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni út 102., tel.: 460-764. DEMECSER: - Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Pásztor Benjámin (Kemecse, Móricz Zs. u. 32/a., tel.: 358-212, 06/30/2488-584). IBRÁNY: - Orvosi ügyelet az egészségügyi központban (Árpád u. 25.) van a hét végén (tel.: 200-118). A gyógyszertárban (Árpád u. 20.) is folyamatos az ügyelet. TIGÁZ- ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni út 102., tel.: 460-764. A TITÁSZ nyíregyházi hibaellátó ügyeletének telefonszáma ingyenesen hívható éjjel-nappal: 06-80/210-310. A Nyírségvíz Rt. ibrányi alközpontjában hibabejelentés, ügyfélszolgálat, bekötés-megrendelés munkaidő alatt (7 órától 15.20 óráig) a 200-688-as telefonszámon. A kótaji vízmű száma: 06/20/964-1743. A tiszateleki vízmű telefonszáma: 06/20/964-1714. Munkaidő után a mindenkori ké- szenlétes dolgozó a 06/20/964-1713- as számon érhető el. A központi hibabejelentő száma: 310-456. Az ibrányi körzetben az ügyeletes állatorvos a hét végén dr. Vén Ferenc (Kótaj, Hunyadi út 11., tel.: 208-627, 06-30/375-7110). MÁRIAPÓCS: - Orvosi ügyeletet az egészségügyi központban (tel.: 385-780) tartanak a hét végén. Áramszünet esetén a mátészalkai kirendeltség hívható a 06/44/311- 211-es számon, gyógyszertári ügyeletet Nyírbátorban tartanak. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 102., tel.: 460-764, 460-400). A hatósági állatorvosi ügyeletes dr. Dankó Gyula (Nyírbéltek, Vasvári út 32., tel.: 389-241, 06-30/2340-857), magán gyakorlati ügyelet dr. Csapiáros György (Nyírbéltek, Kossuth út 12., tel.: 388-059, 06/30/3925-471). RAKAMAZ: - Az ügyeletes háziorvos dr. Harsányi Béla (Rakamaz, Ady Endre út 84., tel.: 570-306, 06- 20/329-0914). A tokaji gyógyszertár az ügyeletes (Tokaj, Kossuth tér 14., 06-47/352-052). A rakamazi körzetben az állatorvosi ügyeletes dr. Sója Gyula (Gávavencsellő, Toldi út 47., tel.: 206-015, 06-20/316-5036). NAGYKÁLLÓ: - A központi orvosi rendelőben (Szabadság tér 2., tel.:263-408) folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 102. tel.: 460-764, 460-400. NYÍREGYHÁZA: - A nagycser- keszi ügyeleti kör állatorvosi ügyeletese dr. Molnár Mihály (Nyíregyháza, Csaló köz 1., tel.: 402-000, 06- 30/2499-923). TISZAVASVÁRI: - A központi orvosi rendelőben (Kossuth u. 10.) folyamatos a hétvégi ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52)381-964-es, munkaidőn túl az (52)476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni. A hatósági állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Szabó Gábor (Tiszavasvári, Zrínyi I. u. 24/b., tel.: 372-878, 06-30/9289-299), a gyógyító ügyeletes dr. Sípos Andor (Tiszadada, Hősök tere 3., tel.: 722- 175, 06-30/2100-218). ÚJFEHÉRTÓ: - Orvosi ügyelet: Bartók B. u. 16. A Remény Patika az ügyeletes. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52)372-409-es, munkaidőn túl az (52)476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni.