Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-25 / 47. szám
2003. február 25., kedd ÓNIXA /I6 RÖVIDEN 0 Erdőtemető. Immár Zürichnek is van erdőtemetője, mármint erdei temetkezési helye. Az alpesi országban egyre népszerűbbek az erdőtemetők, mind többen akarják, hogy haláluk után hamvaik a szabad természet ölén nyugodhassanak. 0 Vakrally. Hamarosan vakok is vezethetnek autót Berlinben, de csak egy ral- lyn. A március 29-30-i rendezvényre több mint 200 vak és gyengén látó jelentkezett egész Németországból, hogy összemérje autóvezetői tudását. Hármas ikrek. Hármas ikreknek adott életet egy 52 éves olasz asszony, amit az anya életkora mellett az is rendkívülivé tesz, hogy az asszony a terhesség előtt semmiféle hormonkezelésben nem részesült. Próbajárat. Utasokkal próbálták ki tegnap Tsuru városában a japánok legújabb „MAGLEV” szerelvényét. A vonat 502 ki- j lométer óránkénti sebességet ért el a tesz- | telés során Fotó: EPA Bokszol is az idei szuper nagyi Párizs (MTI) - Bokszolni is tud az idei év francia szuper nagyija, de ujjai ezt nem sínylik meg, mert remekül zongorázik, emellett költeni is képes - mármint dalszövegeket - és a vízisí is jól megy neki, soha semminek se megy neki. A 63 éves Claude Fourvel egykori zongoratanárnőt a szépségkirálynő-választá- sokhoz hasonló próbatételek sikeres kiállása után tüntette ki a zsűri a Szuper Nagyi 2003 megtisztelő címmel. A győztes nagymama nagy örömmel adta elő maga komponálta dalait és költeményeit. Az unokái számát tekintve kétszeres nagymama amúgy nemcsak bokszol és vízisíéi, hanem imád motorozni és sárkányrepülni is. Hogy utóbbira a veje bíztatja- e, nem tudni. Az országos nagymamaviadal döntőjében Claude Fourvel 17 vetély- társnőjét utasította maga mögé. Búcsúzás. A nepáli Kathmanduban helybéli férfiak búcsúznak el a szelíd leo- párdkölyöktől, amely eddig egy turistaszállóban éldegélt, de most már egy állatkert lesz az új otthona MEDER EDY MOSOLYT Vidéki ember árulja az autóját a piacon. Odamegy hozzá az egyik vevő, és azt kérdezi:- Mennyit fogyaszt ez az- autó városban? Mire az eladó:- Nem tudom, én falusi vagyok. További viccek: humor.szon.hu Kőris lány. A tuzséri Kovács Anett kedvenc időtöltése a zene- hallgatás és a korcsolyázás Fotó: Elek Emil Cgű www.szon.hu lot ^Magyarország Polanski Londonban is aratott * London (MTI) - Egy nappal franciaországi diadalútja után Roman Polanski holokauszt- drámája, A zongorista nyerte a Nicole Kidman Fotó: epa Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (Bafta) idei legrangosabb díjait is. A Chicago két kategóriában lett első: Catherine Zeta Jones a legjobb női mellékszereplőnek megítélt elismerést vehette át, és a musical kapta a legjobb hanghatásért járó díjat. A legjobb női főszereplőnek a brit akadémia Nicole Kidmant választotta a The Hours című filmben nyújtott teljesítményéért. Kidman versenytársai között volt Halle Berry (Monster’s Ball), Salma Hayek (Frida), Meryl Streep (The Hours) és Renée Zellweger (Chicago). Peking (MTI) - Hétfő délig 257 halálos áldozatról és több mint ezer sebesültről számoltak be a kínai hatóságok a Hszincsiang- Ujgur Autonóm Területet sújtó, a Richter-skála szerinti 6,8 fokos földrengéssel kapcsolatban. A földmozgás epicentruma Dzsiasi várostól 40 kilométerre keletre volt. Basu járásban több mint ezer ház dőlt össze. Középületek, iskolák is elpusztultak. A halottak többségére ráom- lott a ház, mivel az emberek még általában otthon tartózkodtak és reggelijüket fogyasztották. Az áldozatok között egy iskola tíz kisdiákja is volt. Táncosok. Dél-koreai táncosok Szöulban a nemzetgyűlés épü- ; lete előtt készültek hétfőn a keddi ünnepségre, amelyen beik- ; tátják majd hivatalosan az ország új elnökét Fotó: EPA j Erős földrengés volt Kínában Kiosztották a Grammy-díjakat A legjobb férfi énekesként John Mayer, a legjobb popegyüttesként a No Doubt győzött New York (MTI) - Az eddig gyakorlatilag ismeretlen Norah Jones Come Away With Me című lemeze lett az év albuma. Norah emellett megnyerte a pop vokális kategória Grammy díját és a legjobb popénekesnőnek járó trófeát; a lemez Don't Know Why című száma lett az év dala és az év felvétele, az énekesnő pedig az év felfedezettje. Tarolt a Dixie Chicks lánycsapat is, míg Bruce Sprinsgteené a legjobb rockdalért, a legjobb rock albumért valamint a legjobb férfi rockénekesnek járó arany-gramofon. Grammyt nyert a Takács-kvartett is. A New York-i Madison Square Gardenben közép-európai idő szerint hétfőre virradóra 45. alkalommal adták át a zenei világ Oscar-díját. Bruce Springsteen már a fődíjak átadása előtt hármat elnyert öt jelöléséből The Rising című albumáért, illetve annak cimadó daláért. A fiatal Norah Jones Come Away With Me című albuma a pop kategória legjobb vokális albuma, a Bruce Springsteen Fotók: epa Don't Know Why című szám az év dala és az év felvétele, Norah emellett ugyanezzel a dallal megnyerte a legjobb popénekesnőnek járó díjat is. Lemezének producere és hangGwen Stefani (No Doubt) mérnöke is díjat kapott. A legjobb férfi popénekesként John Mayer, a legjobb popteljesítményért a No Doubt együttes kapott díjat, a legjobb rockénekesnő Sheryl Crow. Rendőrautó gázolt keresztül napfiirdőzőkön Miami Beach (MTI) - Rendőrautó gázolt halálra a hétvégén a floridai Miami Beach strandján egy napozó fiatal francia nőt, testvérét pedig életveszélyesen megsebesítette. Hétfői jelentések szerint válságos a sebesült nő állapota is. A két fiatal nő, a 26 éves Sandrine Tunc és nővére, a 27 esztendős Stephanie a zsúfolt tengerparti homokon fekve napfür- dőzött, amikor egy rendőrségi terepjáró, amely néhány másik rendőr kocsival együtt egy rablóbandát üldözött, több száz strandoló szeme láttára keresztülhajtott mindkettőjükön. A gázoló rendőrségi kocsi néhány pillanat múlva megállt, hátramenetbe kapcsolt, és ismét áthajtott, immár csak az idősebbik idősebbik leány, Stephanie Tunc testén. A fiatal nő sérüléseibe azonnal belehalt, míg egy évvel fiatalabb húga életveszélyes sérülésekkel került a miami Jackson Memorial kórházba. A miami városi hatóságok véradást szerveztek megmentésére. Karnevál. A Carmen Miranda előkarnevál szórakoztatja Rio de Janeiro lakóit ezekben a napokban Norah Jones