Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-25 / 47. szám

2003. február 25., kedd HAZAI TÁJAKON /I4 HÍREK HU mm E Siketek és nagyothallók. Telefonbekö­tés, díjvisszatérítés (Matáv) és kedvezmé­nyes internetes-hozzáférés (MEOSZ) siket és súlyos fokú nagyothallók számára. To­vábbi felvilágosítás: SINOSZ Nyíregyháza, Szabolcs u. 2. sz. és a fehérgyarmati irodában. 0 Zöld Kör. A Nyíregyházi Főiskola I. Kol­légiuma (alagsor, teaház) a helyszíne a február 26-án, 18 órától kezdődő környe­zetvédelmi kötetlen beszélgetésnek, me­lyet Privigyei Csaba egykori biológia-könyv­tár szakos hallgató tart. Ezt követően le­vetítik a Szemét egy film című alkotást. TÜSKÉS SAROK Megtorpant vizsgálat Balogh József Tán két napig ha tartott az a felhábo­rodás, ami azt az APEH-intézkedést követ­te, hogy nem átallották utazási irodáknál érdeklődni azokról, akik 300 ezer forintos­nál drágább úton vettek részt. Pedig még az adatvédelmi biztos is megmondta, hogy az APEH nem kérhet általános tájékozta­tást az utazási irodák ügyfeleiről. A macera abbamaradt, mert másnap be­ütött egy másik, majd egy harmadik bot­rány, én azonban leragadtam az utazási irodáknál. Először én is felháborítónak tartottam, hogy milyen alapon kutakod­nak az adózott jövedelemből befizetett utak között, de aztán egy kisördög meg­kérdezte belülről: vajon tényleg adózott jövedelemből telt a drága útra? Mert biz­tosan mindenki hallott már olyat, hogy valaki adóbevallása szerint olyan szegény, mint a templom egere, aztán nyáron síel­ni megy a magas hegyekbe, télen pedig a mediterrán égöv országaiban barnul. Lehet, hogy mégsem haszontalan dolog beletekinteni a drága utakra befizetők adó­papírjaiba. Ha legális jövedelemükből utaztak, úgy sem lehet következménye. De ha nem, akkor legyen is. Hirdetések Milliók kelnek at hatarallomasainkon ^ * Ukrajna irányából növekedett, Románia felől viszont csökkent tavaly az utasforgalom Nyírbátor (KM - Gy. L.) - Nemrég hozta nyilvánosság­ra a Nyírbátori Határőr Igaz­gatóság a múlt évi adatokat. Eszerint az igazgatósághoz tartozó határállomásokon összességében csökkentés ta­pasztalható. Szepesi István dandártábor­nok, az igazgatóság vezetője el­mondta: tavaly egész évben több mint nyolc és fél millió utas, il­letve több mint 3,9 millió jármű lépett át a határállomásokon. Az előbbi 0,3 százalékos csökkentést jelent a 2001. évihez viszonyítva, míg a járműforgalom 0,7 száza­lékkal esett vissza. Átépítések, bővítések Ukrán viszonylatban annak el­lenére csekély növekedés volt megfigyelhető, hogy szeptem­bertől a beregsurányi határátke­lőt átépítés miatt bezárták.- A kialakult helyzetet a ló- nyai és barabási átkelőhelyek rendjének változtatásával kezel­W .................;....... Az igazgatóság­nak az idén a leg­fontosabb felada­ta, hogy csökkent­se a határátke­lőkön a várakozá­si időt. Samu István ................................................ff ni tudtuk - tette hozzá az igaz­gató. Júliusban befejeződött a zá­honyi közúti átkelő személyfor­galmi részének átépítése, majd átadása. Szeptemberben a bereg­surányi, októberben pedig a nyírábrányi határátkelő átépíté­se kezdődött meg. Várhatóan ez Korszerű okmányellenőrzés a határon év nyarán ezek a határátkelők elkészülnek. A vállaji közúti határátkelő és a csengersimai te- herterminál építése folyamatban van, ez utóbbiak várhatóan áp­rilis-májusra készülnek el. A lónyai és a barabási közúti határátkelőhelyeken az ellenőr­zés feltételei alapvetően nem vál­toztak. A beregsurányi új átke­lőhely átadása után a nemzetkö­zi forgalomnak megfelelő infra­struktúra kialakítása is elkez­dődik. Csökkenteni a várakozást Román viszonylatban tavaly a személyforgalom 12 százalékkal, a járműforgalom pedig 11 száza­lékkal csökkent. A csökkenés hátterében elsősorban a Román Köztársaság által saját állampol­gáraival szemben elrendelt és be­vezetett szigorító intézkedések álltak. A forgalom többségét to­vábbra is az üzemanyag- és be­vásárlóturizmus tette ki. Samu István dandártábor­nok, a Határőrség rendészeti főigazgatója a Kelet-Magyaror- szág munkatársának nemrég el­mondta:- Az igazgatóságnak az idén a legfontosabb feladata, hogy csökkentse a határátkelőkön a várakozási időt. Úgy ítéljük meg, az elmúlt évben történtek olyan beruházások, melyek le­hetővé teszi, hogy az ukrán kol­légákkal megállapodva gyorsíta­Fotő: Tanyik József ni lehessen a határon való át- jutást. Megszűnik a kishatár Megyénkben különös érdek­lődésre tart számot, hogy megszű­nik a kishatárforgalom. Ezzel kapcsolatban Samu István hozzá­tette:- Kishatárforgalom megszünte­tésével kapcsolatos tárgyalásokat a Külügy- és Belügyminisztérium folytatja Ukrajnával. Megállapo­dás még nincs, de az uniós tag­ságunkig a kishatárfogalmi el­lenőrzést Magyarország meg fog­ja szüntetni Ukrajnával. Addig a vízumkényszert is bevezetik. Vár­hatóan a nyár végén, ősz elején ezek a döntések megszületnek. \A I AFSZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet a megváltozott munkaképességű személvek foglalkoztatását elősegítő munkahelyteremtő beruházások támogatására A pályázati kiírás célja: Olyan munkáltatói háttér kiépítése, ahol a különféle mértékben meg­változott munkaképességű, rehabilitált, elsősorban a foglalkoztatást megelőzően regisztrált munkanélküli személyek megfelelő foglalkoz­tatása biztosítható. A pályázaton való részvétel feltételei: • A pályázat benyújtására jogosult a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 58. § (5). bekezdésének c.) pontja szerinti munkaadó, - munkaadó az a jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, il­letve magánszemély és annak jogi személyiséggel nem rendelkező tár­sasága, aki munkavállalót foglalkoztat, vagy foglalkoztatni kíván - aki legalább 2002. január 01-től működik, nem áll csőd-, illetve fel- számolási eljárás alatt, és nincs 60 napon túli köztartozása. Az előző feltételeknek megfelelő magánszemélyek közül csak a vállalkozói igazolvánnyal rendelkezők pályázhatnak. • Aki nyilatkozatban vállalja, hogy a támogatással létesített új mun­kahelyeken a foglalkoztatási kötelezettség időtartama alatt első­sorban a Munkaügyi Központ Kirendeltségei által közvetített, meg­változott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztat minimum napi 4 órában. Részükre legalább a mindenkor érvényes minimál­bér időarányos részét biztosítja. • Rendelkezik megfelelő összegű saját anyagi erővel, melynek legki­sebb mértéke a beruházás, fejlesztés összköltségének 25%-a. • A pályázati cél megvalósításának garanciájaként rendelkezik a tá­mogatási összeg 215%-ának megfelelő forgalomképes nem lakáscé­lú ingatlanfedezettel, vagy 120%-os pénzintézeti garanciával, vagy 200%-os értékű ingó zálogtárggyal. A felajánlott ingó zálogtárgy ak­kor megfelelő, ha a szerződéskötés időpontjában piaci értékük egyenként eléri az 1.000.000,-Ft-ot. • Többletfoglalkoztatási kötelezettséget vállal a fejlesztés megvalósu­lásától számított minimálisan 3 évre. • A támogatás elnyerése esetén vállalja, hogy a támogatásról tájékoz­tató táblát helyez el a 217/1998. (XII. 30.) rendeletet módosító 134/2001. (VE 20.) Kormány rendelet értelmében. Támogatható beruházások, fejlesztések • Támogatás nyújtható a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő kisebb építési beruházáshoz, illetve tár­gyi eszközök bővítéséhez, amely normál üzemi körülmények között létesít rehabilitációs foglalkoztatáshoz munkahelyet, vagy a meg­változott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő tár­gyi eszközök beszerzését biztosítja. • Csak azok a beruházások támogathatók, amelyek megvalósítása 2003. november 15-ig befejeződik. • Támogatás nem nyújtható- megkezdett beruházáshoz,- lízingdíj, bérleti jog megszerzésére,- törzstőke emelésére,'üzletrész kivásárlására,- használt tárgyi eszközök beszerzéséhez. A támogatás: • Forrása: az 5/2003. (II. 05.) MAT határozattal Szabolcs-Szatmár- Bereg megye részére decentralizált keretösszeg.- Mértéke: az elismerhető költségek maximum 75%-a, új munkahe­lyenként legfeljebb: o 8 órás foglalkoztatás esetén maximum: 1.200.000,- Ft. o 4 órás foglalkoztatás esetén maximum: 800.000,- Ft.- Az egy pályázó által igényelhető maximális támogatás összege: 20.000.000,- Ft. Formája: • Vissza nem térítendő támogatás. Folyósítása: • Utólagosan, a teljesítés igazolása mellett, a Támogatott által benyúj­tott számlák, és a kifizetést igazoló dokumentumokon alapuló el­számolás alapján, forrásarányosan történik. Pályáztatás szabályai: • Támogatás csak pályázati úton nyújtható. • A pályázatot a pályázati egységcsomag szerinti tartalommal 3 példányban kell benyújtani. A pályázati egységcsomag 2003. február 26-át követően a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központban és Kirendeltségein szerezhető be, vala­mint letölthető a www.szszbmunkaugv.hu honlapról. • A pályázat benyújtásának határideje: 2003. március 31. • A pályázatokat kizárólag postai úton lehet benyújtani az alábbi címre • Cím: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ (4400 Nyíregyháza, Egyház u. 13-15. sz.) • Csak a pályázati kiírásnak megfelelően elkészített, kötelező mellék­letekkel ellátott pályázatok kerülnek elbírálásra. Indokolt esetben a pályázatot kiíró hiánypótlásra lehetőséget biztosíthat, amely azonban a pályázat szakmai, pénzügyi tartalmát érdem­ben nem érinti. A pályázatok elbírálása: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Tanács véleménye alap­ján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ igazgatója mérlegelési jogkörében határozattal dönt. Elutasítás esetén fellebbezésnek, jogorvoslatnak nincs helye. Az elbírálás határideje: 2003. május 30. A szerződésszegés jogkövetkezményei: A megállapodás megszegése esetén a támogatás összegét a visszaköve­telés időpontjában érvényes jegybanki alapkamattal növelten állam- igazgatási határozat alapján kell visszafizetni. További információkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási Osztályán lehet kérni. (Nyíregyháza, Egyház u. 13-15. Tel: 42/594-023) Nyíregyháza, 2003. február Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ S éves a Szabolcs Online! Most 1 hónap internetszolgáltatást kap ajándékba, amennyiben legalább 3 hónapra megrendeli a SZÓN korlátlan internetcsomagját. Új előfizetőink között egy értékes ajándék is gazdára talál! * Áraink: Kelet-Magyarország-előfizetőknek, nem előfizetőknek: 1650 Ft/hó A szolgáltatás a 42, 44, 45-ös körzetben érhető el, a telefonszámla külön költség. | www.szon.hu Amit kínálunk: • korlátlan internetelérés • egy e-mail cím, 15 MB tárhely • telefonos ügyfélszolgálat • egyszerű, kiszámítható költségek A szolgáltatás megrendelhető: Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. S 42/501-646 Mátészalka, Kálvin tér 1. S 44/500-880 Kisvárda, Szent László út 25. S 45/500-850 internet.szon.hu 3 hónapot fizet, 4 hónapot vihet!

Next

/
Oldalképek
Tartalom