Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-03 / 28. szám
2003. február 3., hétfő MEGYEI TÜKÖR /5 Celeti*Magyarorszáy 0 Uniós előadás-sorozat. A nyíregyházi római katolikus plébánia dísztermében ma fél öttől európai uniós előadás- sorozat indul, az első előadó dr. Vinnai Győző történész lesz. 0 Véradás az óvodában. Kihelyezett véradást tartanak a Wesselényi Miklós Szakközép- és Szakiskolában 8-12-ig, a Platán Autóházban 13.30-16-ig és a záhonyi Hétszínvirág Óvodában 9-14-ig. 0 Alakformáló torna. A Felsősimái Köz- művelődési Színtér aktuális programjai keretében kedden 17 órakor kezdődik az alakformáló torna. Szélesre tárt Arany-kapuk Nyíregyháza (KM) - Az ember életének egyik sorsdöntő pillanata az első iskolaválasztás. Ehhez a döntéshez igyekszik támpontokkal szolgálni több intézmény is. Kitárja kapuit az iskolába készülő óvodás gyerekek és szüleik előtt a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola is, ahol február 5-én, szerdán 8.30 órától nyílt napot tartanak. Az intézmény képzésének sajátos vonása, hogy ez év őszén két úszó és egy kézműves osztályt is indít. Az úszás kedvelőinek jó hír, hogy a nyíregyházi képviselő-testület áldását adta az iskola uszodájának felújítására. Méltó is a rekonstrukcióra az iskola speciális létesítménye, hiszen olyan tehetségek tanulták meg itt az úszás alapjait, akik később Európa- és világbajnoki címet illetve olimpiai ezüstérmet szereztek. A kézműves osztály szintén a tehetségkutatás egyik terepe, ahol a gyerekek manuális képességfejlesztés keretében számos technikával ismerkedhetnek meg. Az alsótagozat végeztével a kisdiákok választhatnak: felsősökké válhatnak számítástechnika vagy testnevelés tagozaton, illetve beiratkozhatnak az iskola 8 osztályos gimnáziumába. A 8 általános befejezése után újra dönthetnek a tanulók: tovább tanulnak a négy osztályos gimnáziumban (humán és számítástechnika szakon), vagy a megye bármelyik középfokú oktatási intézményébe felvételizhetnek. Az iskola életéről bővebbet tehát február 5-én, a nyílt napon: a szülők munka közben ismerhetik meg a leendő elsősök tanárait, a pedagógiai programot, a 17 órakor kezdődő szülői értekezleten pedig választ kaphatnak kérdéseikre. Szilágyi Zsoltné terjesztési munkatárs gratulált Nagy Árpádnak Fotó: a szerző Napkelte a Naplemente utcában Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - A Kelet- Magyarország hűséges előfizetői között szokás szerint sorsolást rendezett,' és a szerencse a nyíregyházi Nagy Árpádnak kedvezett. Eddig az ötös lottón apróbb nyereményei voltak, a mostani ajándékcsomagot külön becsben tartja. Annál is inkább, mert a hosszú évtizedek alatt „családtaggá” vált Nagyéknál a megyei napilap.- Már egészen korán megérkezik a Ke- let-Magyarország a Naplemente utcára - állapítja meg Nagy Árpád, a szállításvezető, aki először átböngészi a címoldalt, majd a politikai hírekhez lapoz, de hagy olvasnivalót estére is. - Tisztában vagyok az- zgl, hogy az újság a megye nyugati határától a kis bokortanyákon át a román határig eljut, és a cikkekből, riportokból kiderül: az újságírók rendszeresen életközeiben vannak. Szerintem jó úton járnak, amiről nem szabad letérni. A családban egyébként a feleségem a „sajtófelelős”, ő olvassa el először a legtüzetesebben az újságot, majd a család többi tagja következik attól függően, hogy ki mikor érkezik haza. Nem múlik el nap a lap nélkül! A lengyel testvérváros vegyeskara Is műsort adott Fotó: Balázs Attila Városnap Tiszavasváriban Tiszavasvári (KM) - Múltról, jelenről, de főleg a jövőről volt szó pénteken a 17 éves Tiszavasvári városnapján. Sulyok József polgármester a 38 ezres lélekszámú kistérségi központ büszkeségeit, terveit sorolta, majd nagyon színvonalas kulturális programmal övezve kitüntetések átadására került sor. A frissen díszpolgár honvédelmi miniszter az elismeréssel járó ötvenezer forintot felajánlotta a nagycsaládosok helyi egyesületének és ekkora összegekkel támogatott további gyermekintézményeket. Cicás Ferenc, a Városi Fúvós- zenekar alapító tagja és karnagya, Szabóné Csaba Irma, valamint dr. Erdei András Tiszavasvári városért kitüntető díjat kapott, de sokan másoknak is volt okuk a büszkélkedésre. Itt jelentették be, hogy a belügyminiszter jóváhagyta a Tűzoltó Egyesület köztestületi működését nyolc főállású tűzoltó alkalmazásával. A szervezet illetékessége kiterjed Tiszavasvárin kívül még négy településre. Az emlékezetes várostörténeti esemény a Honvéd Művészegyüttes parádés műsorával ért véget. ÉLETÜNK AZ UNIÓBAN (11.) Gyorsan bevethető katonai erő Április 12-én szombaton, 69 nap múlva lesz hazánkban a népszavazás az Európai Unióhoz történő csatlakozásról. Sorozatunkban célszerű tudnivalókat közlünk az unióról. Gyakori kérdé- sek: Magyarok- j, nak kell-e majd ' egy európai had- seregben szolgálniuk? Jelenleg nem létezik európai hadsereg. Annak ellenére, hogy az utóbbi években megkezdődött az EU közös biztonság- és védelempolitikájának kiépítése, a tagállamok a távolabbi jövőben sem tervezik közös európai hadsereg felállítását. Magyar felajánlás Egy 1999-es döntés értelmében 2003-ig a tagállamok nemzeti védelmi eszközeiből önkéntesen felajánlott mintegy 60 000 főnyi gyorsan bevethető katonai erő és 5000 fős rendőri erő jön létre. Magyarországnak lehetősége volt, hogy mindkét területen felajánlásával erősítse az európai képességeket, és ezzel élt is. Ebből következően - akár már Magyarország taggá válása előtt - a felajánlott magyar katonák és rendőrök részt vehetnek az EU által indított válságkezelő vagy válságmegelőző műveletben. Az európai hadseregben azonban magyarok nem fognak szolgálni, hiszen ilyen jelenleg nem létezik. Az EU-nak nem célja... Magyarországnak ki kell-e állnia más országok mellett katonailag, csak azért, mert tagjai az EU-nak? Bár az utóbbi években megkezdődött az EU közös biztonság- és védelempolitikájának kiépítése, az Európai Uniónak továbbra sem célja, hogy védelmi szervezetté váljon. E tekintetben az 1999-ben életbe lépett Amszterdami Szerződés csupán annyit tartalmaz, hogy „a közös kül- és biztonságpolitikának fel kell ölelnie az unióra vonatkozó valamennyi biztonságpolitikai kérdést, beleértve a közös védelempolitika kereteinek fokozatos megteremtését, ami az Európai Tanács döntésétől függően közös védelmet eredményezhet”. A NATO-é a védelem Az uniós alapszerződésekben nincsen arra vonatkozó szabály, hogy az EU hogyan reagáljon valamely tagállamát vagy tagállamait ért támadás esetén. A kollektív európai védelem letéteményese továbbra is a NATO, amelynek Magyarország már tagja. A tagállamok jelenlegi elképzelései szerint az EU területén kívül az unió által folytatandó katonai műveletekre csupán humanitárius és mentési célból, békefenntartói feladatok ellátása végett és válságok kezelése során, a béketeremtés céljával kerülhet sor. Ekkor azonban a tagállamok az önkéntesség és szolidaritás elve alapján vesznek részt az akcióban. (Folytatjuk) ‘Forrás: Külügyminisztérium Friss HÓ. Voltak akik örültek a szombati hónak Később üléseznek Nyíregyháza (KM) - Az eredetileg a nyíregyházi Alvégesi Művelődési Házban február 3- ára meghirdetett kisgazdagyűlés technikai okok miatt elmarad. A nyíregyházi kisgazdák többsége ugyanis elhamarkodottnak, még idő előttinek tartja a rendezvény hétfői megtartását. A későbbi időpontot a sajtóban is közzé tesszük - kereste meg lapunkat Drótos Vince, az FKgP megyei elnöke. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Sok az üres gépjárművel megtett kilométer Nyíregyháza (KSH-Mala- kucziné Póka Mária) - Magyarországon a szállítási ágazat által szállított áruk tömegének hattizedét a közúti teherszállítás adja. Ezen belül a belföldi áruszállítás nyolctizedét, a nemzetközi szállítás egytizedét teljesíti. A vasúti, vízi, légi szállítással ellentétben a közúti teherszállításban a kilencvenes évek közepe óta a kis- és középvállalkozások túlsúlya jellemző. Az egy tonna vagy azt meghaladó teherbírású gépjárművek 1998-2001 között küzúton több mint egymilliárd tonna, évente átlagosan 260 millió tonna árut szállítottak, döntő részüket, 98 százalékukat belföldön. Az összes forgalom kétharmadát a társas, egyharmadát az egyéni vállalkozások bonyolították le. A külső fél megbízásából fuvardíj ellenében végzett szállítás az időszak forgalmának hattizedét, míg a saját számlás szállítás négytizedét tette ki. Évi 19 milliárd kilométer A közúti teherszállítás teljesítésében a vontatók részesedése az 1998. évi 13 százalékról 2001- re 20 százalékra emelkedett, a tehergépkocsiké, főleg a nagyobb teherbírásúaké mérséklődött, de meghatározó (80 százalék) maradt. Az átlagos szállítási távolság a négyéves időszakban 75 km, ezen belül a belföldi forgalomban 49 km, a nemzetköziben 1065 km volt. A futásteljesítmény - évenkénti egyenletes eloszlásban - a ciklus alatt 19 milliárd kilométert tett ki. A futásteljesítmény felét a kis, 1,0-3,49 tonna teherbírású járművek tették meg, ami így viszonylag sok tehergépjármű közreműködését jelentette. Az üresen megtett kilométerek aránya mind a négy évben meghaladta a 30 százalékot, ezen belül a belföldi fuvarozásban a 33-34 százalékot, a nemzetköziben a 10-12 százalékot. Az áru nélkül megtett utak magas aránya a belföldi közúti szállítási kapacitás túlkínálatára és fuvarszervezési problémákra utal. 240 millió tonna áru A belföldi közúti áruszállításban 2001-ben szállított 240 millió tonna áru 4,4 százalékát Szabolcs-Szatmár-Beregben rakodták be, és 4,9 százalékát itt rakodták ki. Ez a népességi aránynál (5,8 százalék) kisebb. A megyei telephelyű tehergépkocsik száma 2001 végén közelítette a 17 ezret, ami az országos 4,7 százaléka. A megyei vontatóállomány (1600) az országos 6,5 százalékát adta. Hirdetés RÖVIDEN Erőszak a családban. Dr. Bodnár Zsolt, a megyei bíróság elnökhelyettese Erőszak a családban címmel felvilágosító előadást tart a Hotel Centrál Klubjában február 4-én 17.30-tól. A programot a Nőszövetség szervezi. Leendő elsősök a Zelkben. A nyíregyházi Zelk Zoltán Általános Iskola a 2003/2004-es tanévben újra szervez térítésmentes foglalkozásokat az iskolába jelentkező első osztályos tanulók részére. . Jókai Refi Bál. Február 7-én, pénteken bonyolítják le Nyíregyházán a „Jókai Refi Bált”, ahová a belépőjegyek elővételben megválthatok az iskola Színház utcai irodájában. Jogászbál. A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik február 8-án Nyíregyházán a megyei jogászbált. A 5. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén A nemzetközi részvénypiacokon az iraki háború kockázata és a többnyire negatív meglepetéseket okozó vállalati eredmények 4-5%-kal nyomták le a részvényindexeket. Ezzel szemben a BÉT hivatalos részvényindexe 3,3%-ot veszített értékéből a héten. Nemzetközi összehasonlításban a magyar részvények relatív jó teljesítményéhez azonban folyamatosan csökkenő forgalom párosul. Ez egyrészt relatív alacsonyabb az eladói nyomással magyarázható, azonban az alacsony forgalom a jövőre nézve is hordozhat kockázatokat. A blue chlpek közül a hét vesztese a Richter volt. A gyógyszeripari papír árfolyamába az elvesztett szabadalmi per és a hektikus forintárfolyam épült be. A Richter mellett az Egls is több mint 5%-ot veszített értékéből, ami mutatja, hogy az előbbi esése inkább az iparágra jellemző okokra vezethető vissza. A MATÁV és az OTP 3%-ot enyhén meghaladó mértékben esett, ami nagyrészt a nemzetközi részvény- piacok gyenge teljesítményével magyarázható. A blue chlpek között relatív jó teljesítményt nyújtott a Mól, amely csak 1%-ot veszített értékéből. A kisebb papírok közül a hét »sztár- részvénye" a Pannonplast volt, amely több mint 10%-ot emelkedett annak ellenére, hogy a társaság közel 1 milliárd forintos veszteségről számolt be 2002 vonatkozásában. A tulajdonosi szerkezetben az elmúlt hetekben bejelentett változások, társaság esetleges felvásárlásával kapcsolatos spekulációkra adott okot. Tekintettel a részvény mély alulértékeltségére, a felvásárlással kapcsolatos spekulációk valószínűleg megalapozottak. A geopolitikai kockázatok várhatóan továbbra is kedvezőtlen hatással lehetnek a nemzetközi részvénypiacokra. A német piacra optimizmust hozhat a hét végi tartományi választások eredménye, amennyiben ez nem tér el a közvélemény-kutatók várakozásától. Ez esetben, a német felsőházban az erőviszonyok a kormány adóemelési terveit ellenzők irányába tolódnának el, ami rövid távon kedvező lenne a nagy német vállalatok számára. A magyar piac az elkövetkező hetekben némileg elszakadhat a nemzetközi tőzsdéktől, hiszen az elkövetkező hetekben kerülnek napvilágra a vállalati eredmények. Az eredményeit hétfőn közzétevő Richterre vonatkozóan a piaci átlagnál optimistábbak vagyunk ugyan, azonban a társaság üzemi szinten nem valószínű, hogy meglepetést okoz, és a fedezeti ügyletekből származó nyereségre a piac várhatóan kevésbé reagál. A cégek többsége február 15-ig teszi közzé gyorsjelentését, amelyre vonatkozó várakozások várhatóan a jövő héten kerülnek napvilágra. 6 hónapos betét (500 eFt felett) 5,50% (EBKM: 5,50%) 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118