Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-10 / 34. szám

2003. február 10., hétfő SPORT /10 TEREMLABDARÚGÁS Teremben a Sényőnek termett babér Nyíregyháza (KM - K. T.) - Odakint derékig érő hó, bent derekas küzdelem. Már ezért érdemes volt megrendezni a Lancast Kupa megyei teremlabdarúgó-tor­nát. Az sem akármilyen bravúr, hogy a cudar körülmények dacára vasárnap va­lamennyi gárda időben tiszteletét tette a bujtosi csarnokban. Nagy csaták Emígyen tizenhat együttes lépett szín­re a nyíregyházi döntőben. A „hajnali" kezdésnél kiderült: a Tiszaszalka lemond­ta a szereplést, helyette a Tiszamenti SE ugrott be és búcsúzott a nyolcaddöntőben. Ebben a körben a favoritok nem bakiztak, talán a Tiszalök kipottyanása jelentett né­mi meglepetést. A legjobb nyolc között szinte kivétel nélkül nagy csatákban dőlt a meccsek sorsa: a három megyei első osz­tályú gárda mellett a Balkány verekedte tovább magát. A folytatásban a Volán-Sényő simán menetelt a fináléba, míg a Nyírkárász ala­posan megszenvedett a Fehérgyarmattal. A Komáromi-gárda 4-1-re is vezetett, a határmenti egylet azonban egyenlíteni tu­dott, végül büntetőből szerzett góllal csi­karta ki a győzelmet a Karász. A döntőben a két legjobbnak tartott tár­sulat találkozott: a Brekk János palléroz­ta sényői együttes kezdett acélosabban, el­lenfele azonban kétszer is egalizált, míg­nem jött Nyisztor Donát, aki néhány röp­ke perc alatt duplázott, a „volánosok” pe­dig átvehették a végső diadalért dukáló dí­szes serleget. Nyolcaddöntő __ ________ Csenger-Jánkmajtis 4-0, Fehérgyar­mat-Pusztadobos 3-1, Nyírka- rász-Dombrád 6-0, Ajak-Apagy 5-3, Kó- taj-Tiszalök 5-2, Volán-Sényő-Kisléta 5-2, Balkány-Tiszamenti SE 3-2, Tar- pa-Nagyecsed 1-0. _____________ Negyeddöntő ________________________ Fehérgyarmat-Csenger 5-3, Nyírka- rász-Ajak 4-3, Volán-Sényő-Kótaj 5-4, Balkány-Tarpa 2-1. Elődöntő ___ Nyírkarász-Fehérgyarmat 5-4, Volán- Sényő-Balkány 6-1._________________ Döntő __________ ______ Volán-Sényő-Nyírkarász 5-2. Gólszerző: Asztalos 2, Nyiszor 2, Fekete illetve Gaz- dag, Matyi. _________________________ A végeredmény: 1. Volán-Sényő, 2. Nyír­kárász, 3. Fehérgyarmat, 4. Balkány. A harmadik helyért jobb gólkülönbség döntött. Különdíjak: Gólkirály: Gubacsi Zoltán (Fehérgyarmat), Batrcsay István (Csen- ger) 15-15 találattal, a sorrendben a se­lejtezőkben szerzett gólok is számítot­tak. Legjobb mezőnyjátékos: Leskó László (Volán-Sényő). Legjobb kapus: Pekk János (Nyírkárász). Legsportsze­rűbb csapat: Balkány. Asztalos (jobbról) is betalált a döntőben Verdesék verte szegény szegediek Az NYVRC könnyedén győzött a cserejátékosok nélkül érkező vendégek ellen Pampuch (10) és Horváth minden szempontból az ellenfél fölé nőtt Nyíregyháza (KM - K. T.) - Ahogy illik. Az NYVRC ext­raligás férfi röplabdacsapata elkalapálta azt a Szegedet, amely bebetonozta magát a táblázat utolsó helyére. Jellemző a Tisza-parti viszo­nyokra, hogy a látogató egylet hat játékossal érkezett a bujtosi csarnokba, azaz csere nélkül tud­ta le aktuális bajnoki fellépését. Mindazonáltal a sanyarú sorsú vendégek kezdetben csipkedték magukat, olyanyira, hogy négy­pontos előnyt kovácsoltak, majd semmi több. A hazaiak ugyan lassan melegedtek be, jó néhány baki is becsúszott produkciójuk­ba, mégsem rágta 'senki tövig körmét az izgalomtól. Horváthék annak rendje és módja szerint nem csak az első, a további két szettet is besöpörték - ezzel eleget tettek a minimális elvárásnak. Elvégre az amatőr szintre süllyedt szegediek számá­ra az utóbbi időben ismeretlen fo­galom a győzelem az élvonalban... Ezúttal is csak felvillanásaik akadtak a felettébb csendes, még egy óráig sem tartó találkozón. A hajrában akadt némi izgalom, midőn Bába összeszólalkozott egy nézővel, egyébként Botos Ferenc, az NRK edzője nyugodtan üldögél­hetett a kispadon. Naná, ez egy hátradőlős meccs volt. Botos Ferenc: - Hoztuk a kö­telezőt, és ezt most nem is volt olyan nehéz megvalósítani. Kö­szönet a „maradék” szegedi já­tékosoknak, hogy egyáltalán el­JEGYZOKQNYV NYVRC-Szeged 3-0 (20, 18, 14) Bujtosi csarnok, 100 néző, v.: Donkó, Simon. Nyíregy­háza: Toronyai 1 pontot érő megmozdulás, Szalai 17, Horváth G. 7, Pampuch 8, Verdes 10, Mondi 2. Csere: Bugyi (liberó), Nyíri 2, Ber- kes 2. Edző: Botos Ferenc. Szeged: Pápay 1, Melnicsuk 11, Böjti, Maksa 7, Rózsa­völgyi 8, Bába 6. Játékos­edző :^[unjjyie[nicsL^______ Az eredmény alakulása. 1. játszma (20 perc): 2-6, 8-7, 12-8, 15-14, 18-17, 21-19._____________________ 2. játszma (18 perc): 4-1, 7-7, 11-7, 14-10, 17-12, 20-13, 22-17. 3. játszma (16 perc): 4-1, 7-2, 12-8, 14-10, 20-10. jöttek, így le tudtuk játszani a mérkőzést. Jurij Melnicsuk: - Ebben az összetételben ennyire voltunk képesek... Országjárás, avagy amerre jártak nyertek Kaposváron kezdődött, Budapesten zárult az NRK hosszúra nyúlt turnéja Kaposvár, Budapest (KM) - Csütörtökön még senki nem tett volna egy árva petákot sem arra, hogy az NRK-Nyír- egyháza röplabdacsapata két nappal később Kaposváron mutatja meg magát. Pedig így történt. A Ludvig-gárda szombaton hajnali ötkor indulva, méteres hófalak között falta a kilo­métereket, mígnem kora délután már pályára lépett a somogyi katlanban. Az NB I-ben listave­zető hazaiak csak a tisztes helyt­állásban bíztak a kupatalálkozón - szerény számításuk bevált, bár kiadós verést kaptak, ahogy mondani szokás: a jobbtól nem szégyen kikapni. Ezen a meccsen egyértelműen az acélosabb nyír­ségi különítmény dominált, mi­közben a kaposváriaknak be kel­lett érniük egy-két látványos megoldással. A szabályok értel­mében egy mérkőzés döntött a továbbjutó kilétéről, emígyen az Erdősnéék a négy közé jutással teljesítették a hét végére rendelt feladat első részét. Akimova alakításai győzelemhez segítették a csapatot A folytatást kevesebb, mint huszonnégy órával később Buda­pesten írták, ahol bajnoki össze­csapásra volt hivatalos a nyír­egyházi különítmény. Talán a vasárnap délelőtti kezdés, netán a hosszúra nyúlt túra miatt fá­sultan „muzsikáltak a vendégek. Az első szett, miként a második szorosan alakult, az NRK nem találta a ritmust, ugyanakkor a Vasas bátran próbálkozott. Lengyel is segített A sok hibával tarkított küzde­lemben jó néhány nyitást rontot­tak a látogatók, ami növelte az angyalföldiek lelkesedését. Mind­azonáltal a végjátékban Akimov- áék bizonyultak határozottabb- nak, nem úgy a harmadik felvo­násban, midőn a fővárosiak éltek a lehetőséggel, vagyis kihasznál­ták riválisuk megingásait. Ekkor már a Lengyel Viktória is szere­pet kapott Ludvig Zsolttól, a nyír­egyházi üdvöske pedig fokozato­san belendülve jó teljesítményt nyújtva segítette társait. A negye­dik partiban már nem ismert tré­fát az NRK, amelynek ezen az összecsapáson önmagát kellett le­győznie a siker érdekében. Per­sze, minden jó, ha jó a vége, az országjárás eredménye: amerre járt, nyert a bajnokcsapat. Hirdetés JEGYZŐKÖNYV Magyar Kupa, negyeddöntő Kaposvár-NRK Nyíregyháza 0-3 (-16, -13, -11) Kaposvár, 200 néző, v.: ifj. Ju­hász, László. Kaposvár: Kon­dor, Lantos, Gelle, Halász, Gubek, Szíj. Csere: Molnár (liberó), Androsics. Edző: Ha­lász Márta. Nyíregyháza: Aki­mova, Schlégl, Erdősné, Kiss K., Papizsanszkaja, Mátrai V. Csere: Mtrai B., Botos. Edző: Ludvig Zsojt^ _ Ludvig Zsolt: - Nagyon örülök a továbbjutásnak, a kaposvá­riaknak pedig sok sikert kívá­nok, hogy elérjék céljaikat. Extraliga Vasas-NRK Nyíregyháza 1-3 (-23, -22, -25, -18) Folyodár utca, 150 néző, v.: Szabó, Újházi. Nyíregyháza: Aki­mova, Schlégl, Erdősné, Kiss K., Papizsanszkaja, Mátrai V. Csere: Mátrai B., Lengyel. Edző: Ludvig Zsqlt.__ ____ Ludvig Zsolt: - Örvendetes len­ne, ha mindig ilyen szoros eredmény alakulna ki az Extrali- ga-ta Iái kozókon, de ahhoz min­dig rosszul kellene játszanuk... Nagy Sándor Szálkán folytatja Mátészalka (KM - K. T.) - Se­res után újabb demecseri futbal­listára csapott le a Mátészalka. Az NB Il-es egylet vasárnap minden­ben megegyezett Nagy Sándorral, aki íziben pályára lépett a Nyír- csaholy elleni edzőmeccsen. Virovecz Pál együttese kivág­ta a rezet, 15-1-re győzte le me­gyei másodosztályú ellenfelét, miközben az új szerzemények közül Nagy Sándor mindjárt két­szer is betalált, mig Seres - akár­csak a szombati összecsapáson, amikor a Bélteket fogadta a szat­mári legénység - szabadrúgásból lőtt bomba gólt. Idevágó információ, hogy a már napok óta a szalkaiakkal ké­szülő kertvárosi duó, Németh Sándor és Paulik Zoltán sorsá­ról a héten születik döntés. Gáspárt: rossz elnök voltam Barcelona (MTI) - Önkriti­kusan nyilatkozott Joan Gás­párt, az FC Barcelona veze­tője, aki pénteken bejelentet­te: március 1-jével lemond posztjáról.- Rossz elnök voltam, sok hi­bás döntést hoztam. Tudom, hogy a közönség egy része nem kedvel arrogáns stílusom miatt, de én már csak egy ilyen furcsa ember vagyok - jelentette ki a katalán klub első embere, aki a rossz gazdasági helyzet, illetve a labdarúgócsapat gyenge szerep­lése miatt távozik. Az új irányító kiléte a júniu­si választásokon dől el, addig Enric Reyna alelnök viszi az egyesület ügyeit. A 104 éves tör­ténetének legsúlyosabb válságát átélő FC Barcelona 2003-as vár­ható adóssága eléri a 230 millió eurót. Gaspartra a szurkolók és a sajtó részéről is egyre erősödő nyomás nehezedett, mivel az együttes sorozatban veszítette el mérkőzéseit, s csak a 15. helyen áll, mindössze 3 pontra a kiesőzónától. A gyenge eredmények miatt a múlt héten a holland Louis van Gaal helyett a szerb Radomir Antic lett a vezetőedző, de Gás­párt és - egyelőre - a csa­pat helyzetén ez a váltás sem segített. A Skoda slágerakciói SkodaAuto Megjelentek, és 2003. február 28-ig igényelhetöek a Skoda legfrissebb ajánlatai!* Amennyiben új autót szeretne, válasszon egyet - ajándék téligumi • kamatmentes hitel • egyedülálló beszámítási lehetőség (akár +200 000 Ft) és élvezze a vezetés harmóniáját! ‘ Akciós ajánlatunk nem vonatkozik a Fabia Eco, Octavta Ratio és Superb modellekre, valamint egyszerre csak egy vehető igénybe. Kombinált átlagfogyasztás: 4,5-0,21/100 km * CO.-kibocsátás: 132-221 g/km. Platán Autóház www.piatanautohaz.hu 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107, Tel.: (42) 501-700 Fax: (42) 501-707

Next

/
Oldalképek
Tartalom