Kelet-Magyarország, 2003. január (63. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-11 / 9. szám

2003. január 11., szombat HÉTVÉGE /8 TÁRLAT A táj szerelmese Bíró Tamás festőművész 1938-ban szü- letett. Édesapja maga is szépen rajzolt, tőle kapta az első inspirációkat az alkotó mun­kához. Mérnöki végzettséget szerzett, majd a változó munkahelyek mögött mindig fel­bukkantak a rajzok, az akvarellek, az olaj- festmények. Elsősorban a Tisza-táj ihlette meg. A spekulatív, a kevés, majd többszínű képek a későbbi korszakban jöttek. Legfris­sebb kiállításán az újabban festett képeiből mutat meg egy válogatást. Hegedűs Kikötőben Múzeumfalu Fotók: Elek Emil MÚZSA Petőfi Sándor Síkos a hó, szalad a szán, Síkos a hó, szalad a szán, Esketöre viszik babám, Esketőre viszik szegényt Mások kívánsága szerént. Hej, ha mostan hó lehetnék: A szán alatt beroskadnék; Fölfordulna, s kedves babám Még egyszer átkarolhatnám ­Átkarolnám, ajakára Csókot nyomnék utójára, S melegétől hű szivének Elolvadnék... úgy halnék meg! Debrecen, 1843. december Aranyat ér a téli tanyán a ló, a traktor A kenyeres hetente kétszer kijár, minden másért utazniuk kell a tanyán lakóknak Ha menni kell, akkor menni kell. A vasárnapi ebédhez már kevés lett volna, úgyhogy Mészáros Zsolt Benkőbokorból lova mögé kötött szánnal indult pénteken kicserélni a gázpalackot Fotó: Balázs Attila Györke László Napok óta hull a hó, időnként fúj a szél. Csak rö­vid (alig több mint fél na­pos) szünetet tartott. Nosza, lóra, azaz kocsira! Ha igaz a hír, a megye minden útja járható, most érdemes szét­nézi a tanyákon. Tiszavasvári felé veszem az irányt, hiszen Nyíregyházát el­hagyva a 36-os út jobb és bal ol­dalán is számtalan tanya felé nyílik út. Nem „struccol” a strucc A megyeszékhelytől alig tíz ki­lométerre fekszik a közigazgatá­silag Nyíregyházához tartozó Sulyánbokor. Keskeny kövesút vezet a tanyáig, ami a főúttól egy bő kilométerre fekszik. Igaz, most ez nem túlságosan fontos, hiszen a hó alatt amúgy sem lát­szik az aszfalt. A hótoló nyoma jelzi: itt ta­karítottak. A útfelület azonban csúszik, szerencsére nem hókásás, nem tanácsos 30-40-nél nagyobb sebességre kapcsolni. Egy terepjáró tempója is óvatos­ságra int, hisz az összkerék- meghajtásban jogosan bízó sofőr sem „tapos bele”. A tanya teljesen kihalt. Végig­csörtetek egészen a földútig. Azt is letakarították, ám a fagytól megdermedt keréknyomok miatt ugyancsak pörgősebbre, tánco­sabbra veszi a figurát a kocsi. Végre az egyik - vadonatúj - háznál mozgást látok. A kapuból már az is látszik: nem átlagos la­kóházról van szó, hiszen hátrébb egy kisebb és egy nagyobb épü­let (szintén újak) sorakozik még. Hamarosan előkerül a gazda is. Balogh Zoltán nem itt lakik, inkább ide „menekült”.- Másfél éve vettem meg ezt a telket - mondja. - Megtetszett a fekvése, mert viszonylag kö­zel van Nyíregyházához, mégis igazi csendes tanyasi hangula­ta van. Jószágtartással foglalkozik, és természetesen földműveléssel is, hisz akkor lehet gazdaságos ez az ágazat, ha takarmányt is ma­ga termeszti. Lovat, birkát, ap­rójószágot tart. No, és struccot. Ez utóbbinál, természetesen, felkapom a fejem, hisz nemigen jellemző mifelénk a strucctartás. Meg is jegyzem.- Ne gondolja. Az utóbbi időben egyre többen próbálkoz­nak a nagy madárral. Itt, Sulyánbokorban más is tart, nem csak én. Ropogó hóban evickélünk a strucckarámig. Szerencsére, nincs messze a lóistállótól. A gazda bemegy az ólba, hogy ki­terelje a látvány végett a nagy madarakat. Ők is fáznak ilyen­kor, behúzódnak a fedél alá. Az­tán megjelenik egyik a másik után. Összesen heten vannak. Még „süldők”. Ezekből egyelőre nem lesz hús, szaporítani fogja őket a gazda. Úgy tűnik azonban, hogy nem nagyon szeretik, ha terelgetik őket, mert egyik-másik mérgesen kurtyog, mint a pulyka, csak sokkal félelmetesebben, majd szétterjeszti szárnyát, támadó ál­lást „vesz fel”. Zoltán széttárja karját, ezzel csillapítja le, nyug­tatja meg a nagy madarakat. Hetente kétszer kenyér Aztán magáról Sulyánbokor- ról, a téli tanyasi életről váltunk néhány szót. Harminckilenc ház­hely van, de tíz nincs beépítve. Úgy százan-százhúszan lakhat­nak itt, többnyire (hatvan száza­lékra taksálja Zoltán) nyugdíja­sok. Persze, gyerekek is, hiszen például Váradi Ildikóéknak is van egy óvodás és egy isko­lás korú gyermekük. Minden reggel viszik őket a megyeszék­helyre. A tanyán nincs bolt, hetente kétszer ját ki a kenyeres autó. Régebben volt mozgó bolt is, de mostanában már az sem jár. Be­teghez, természetesen ide is ki­jön a mentő, a falugondnoki szol­gálat sem hagyja magára az itt élő idős embereket. Évek óta azonban nem tudják elérni, hogy a busz kimenjen Sulyánbokorba, így aztán marad az apostolok lova. A mindenes traktor- Berendezkedtek itt az embe­rek a mostoha körülményekre - teszi hozzá Zoltán. - A minap is láttam, hogy a Cigánybokor felé vezető tanyasi úton egy IFA tol­ta el a havat. Nem a hivatalé le­het, hiszen nincs rajta cégjelzés, de még rendszám sem. Nyilván jobbára csak ilyen célra használ­ja a gazdája. Nyugodtan elindul­hat azon az úton is, mert bizto­san letakarították. Fontolóra veszem javaslatát, az idő rövidsége miatt azonban mégis inkább a 36-ost választom, hogy eljussak még néhány ta­nyára. Nagycserkesz után nem sok­kal Cigánybokor felé veszem az irányt, majd alig pár száz méter után jobbra Bajibokort mutatja a tábla. Az első tanya Magyarbo­kor. Az egyik portán traktor jár, időnként kimegy az útra, letolja a havat, majd visszamegy az is­tállóhoz, ahonnan a trágyát gyűjti egy kupacba. Amikor bemutatkozók Chren- kó Andrásnak, leállítja a motort.- Magát az isten küldte - mondja a fiatalember. - Megszer­veztük itt a Kelet-Magyarország előfizetését, de még nem minden­ki kapta meg a beígért ajándé­kot. (Jó hírem van Andrásnak, ha­marosan pótolják a mulasztást terjesztőink.) András a szüleivel és fiatal fe­leségével él egy háztartásban. Ő maga gazdálkodik az ősi portán. Jószágot tart, felesége pedig óvo­dapedagógus. Persze nem Ma­gyartanyán, hiszen itt még talán hatvanan sem laknak. Se bolt, se kocsma.- Nem is igen tudna itt meg­élni a kocsmáros - mondja And­rás -, hiszen kevesen vagyunk, meg aztán mindenki megterme­li magának. Kenyeret szoktak ki­hozni, minden egyébért be kell menni Nagycserkeszre. Aztán indulok is egy kis útnézőbe, tovább Bajibokor felé. Nincs gond, hiszen azonkívül, hogy a havas úton nem tanácsos gyorsan menni, a 30-40 bizton­ságosan tartható. Persze, különö­sen éles kanyarokhoz közeledve nem árt motorfékkel lassítani. Visszafelé András traktorát már egy másik ház előtt látom, ott is eltolta a havat. Majd szalmabá­lát rak fel, viszi az aljazáshoz. A hivatal intézte Vissza a 36-osra, majd Tisza- lök felé „fordítom a rudat”, Ta­másbokornál azonban úgy dön­tök, inkább a kevésbé lejárt utat választom - Görögszállás felé. Hamarosan újabb tanya házai tűnnek fel. Helységnévtábla se­hol. Az egyik elágazásnál azon­ban arról tájékoztat egy irány­tábla, hogy arra fekszik Bánfi- bokor. A buszmegállóban Ádám Jánosáétól tudom meg, hogy La­katosbokorban vagyunk, ahol mintegy harminc ház van. De le­het, hogy negyven. Még sose szá­molta meg. Kérdezném még erről-arról, de nem szívesen vá­laszol.- Arra van - mutatja - Bánfi- bokor, ott többet tudnak magá­nak mondani. Bánfibokor még az eddigiek­nél is kisebb tanya - tudom még az éppen a cserkészi téesz-telep- re (itt még működik) igyekvő Ist­vántól (azt talán sosem tudom meg, miért nem járult hozzá, hogy teljes neve megjelenjen la­punkban). Itt ugyanis mindössze 12 ház van. Négynek már nincs lakója. A havat itt is letisztítot­ták az útról.- A hivatal intézte - teszi hoz­zá István. A hó pedig csak hull, csak hull Aznap kora délután újra el­kezdett szállingózni a hó, majd egyre sűrűbben hullott, időnként a szél megkavarta, majd átrendezte, itt-ott alapo­san felhizlalta a halmokat. Másnap délig - amikor letet­tem a „tollat” - el sem állt. Nem sok, úgy 10-15 centi - esett, de újra síkossá, hókásássá váltak az utak. Kezdhettek mindent elölről... Nevezetességeink Nyíregyháza legősibb katolikus templo­ma a XVI. században épült a Báthory család segítségével. Ez később a refor­mátusoké lett, majd lebontották. 1783- ban a Károlyiak segítségével kezdték építeni a mai Kossuth szobor helyén új templomukat a nyíregyházi katolikusok, barokk stílusban. Ezt 1814-ben szentelték fel, de időközben kicsinek bizonyult, és az új, mai templom felépítésekor 1904- ben lebontották. A mai monumentális templom dr. Samassa József bíboros, eg­ri érsek 1902-ben tartott aranymiséjének emlékezetére készült. Az erősen nemzeti érzésű főpap az Árpád-házi magyar kirá­lyok templomépítészetét akarta követni azzal, hogy az emléktemplomot román stílusban építtette Fotó: Elek Emil

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom