Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-04 / 282. szám
2002. december 4., szerda Kelet« Magyarország MÓNIKA /I6 RÖVIDEN Több mint 80 000 dollárt fizetett egy szaúd-arábiai üzletember a Saudi Telecom társaság árverésén, hogy magának szerezzen meg egy olyan maroktele- fon-hfvószámot, amely csupa azonos számjegyből áll - mint például az 5555555-ös szám. Németországban Luther Márton (1483-1546) 1534-ből származó Biblia- fordítása lesz az idei karácsonyi könyvpiac egyik szenzációja. A csaknem ötszáz éves mű facsimilekiadásban néhány napon belül forgalomba kerül. Mosodabár nyílt Hamburgban. A szórakozóhely egyik termében a szó szoros értelmében szennyes ruhát mosnak és szárítanak, a mellette lévő diszkóban pedig táncolnak a vendégek. Kettesben. A mamájával látható az oregoni állatkertben a közelmúltban született zsiráfbébi Fotó: internet A szakácskönyv az év karácsonyi ajándéka Stockholm (MTI) - Aki karácsonyi ajándékon töri a fejét, segítséget kap Svédországból: ott ugyanis a szakácskönyveket nyilvánították idén az év karácsonyi ajándékává. A Svéd Gazdaságkutató Intézet hétfőn közölte, hogy a szakácskönyvek minden egyéb árunál jobban megfelelnek a következő három követelménynek: 1. nagy példányszámban kell elkelniük, 2. a korszellemet kell képviselniük és 3. újkeletű érdeklődést kell kifejezniük. Svédországban különben az idén a szakácskönyvek könnyebben eladhatók, mint valaha, aminek két oka is van: sztárszakácsok gyakran láthatók a képernyőn, s az emberek megint szeretnek főzni. Hirdetés * SUZUKI Swift Wa+ i 300.000 Ft árelőny egyes Hpusokra! Karácsony ahdó december lSigJ Készpénzbefizetés nélkül ! új Suzuklhoz Juthat Hl akár 19.000 Ft/hó törlesztés! öregautó beszámítás 200.000-350.000 Ft között U! VASÁKNAT PSNYITVAI jaü/fcfc «WKMWN # SUZUKI Isi MEGÉR EGY MOSOLYT Izgatottan rohan be egy férfi a rendőrségre:- Segítsenek rajtam! Az imént lopták el az autómat!- Látta a tetteseket?- Azokat nem, de a rendszámot sikerült felírnom! További viccek: humor szon.hu Baleset. Rendőrök vizsgálják Londonban azt az emeletes autóbuszt, amelynek a tetejét leszakította egy kihajló vastag ág. A baleset következtében nyolc személyt szállítottak a kórházba Fotó: EPA Eltűnt egy hajó legénysége Moszkva (MTI) - Titokzatos körülmények között eltűnt egy orosz halászhajó 12 fős legénysége a Csendes-óceánon: egy másik orosz hajó fedélzeti naplója szerint kimentették a hullámokból a szerencsétlenül járt halászokat, látni azonban senki nem látta őket. A Marija nevű, belizei zászló alatt közlekedő orosz halászhajó hétfő este süllyedt el a Csendes-óceán északi részén. A mentőcsónakon elmenekült leAz előadás egyik Jelenete génységet az Igor Ilinszkij orosz hajó vette fel - legalábbis ez szerepel a vízi jármű fedélzeti naplójában. Az is olvasható a hajónaplóban, hogy a sikeres mentés után a Marija legénysége a Parnij orosz halászhajóra szállt át, amely el is indult velük a sza- halini Holmszk kikötőjébe. A Parnij azonban nem vett fel senkit sem. A hatóságok nyomozást indítottak a titokzatos eset tisztázására. Kínai cirkusz Barcelona (MTI) - A Kínai Nemzeti Nagycirkusz ezekben a napokban Spanyolországban szerepel. A társulat látványos műsorát kedd este Barcelona lakói is megcsodálhatták. Mint mindig, most is a legérdekesebb számok az akrobatikus elemekkel megtűzdelt számok voltak. Igen nagy tapsot kaptak azok a művészek is, akik kerékpáron mutatták be ügyességüket és tudásukat. „MoniKa ■ Azt mondják, a Barátok közt Mónikájára hasonlít Gyugos Zsuzsanna (19), aki fodrászatot tanul Tiszavasváriban Búcsú a Nemzetközi Űrállomástól háromszor szállt ki a nyílt világűrbe szerelni Visszatér az űrsikló Fotó: epa A két szerelőspecialista Cape Canaveral (MTI) - Levált a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) közép-európai idő szerint hétfő késő este az Endeavour amerikai űr sikló. A tervek szerint szerdán kellene leszállnia a floridai Kennedy űrközpontban, de az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA nem tartja kizártnak, hogy még 1-2 napig Föld körüli pályán tartják az űrrepülőgépet, mert az időjárási viszonyok a landolás körzetében kedvezőtlenek. Az Endeavour nyolc napja kötött ki az ISS-en hét űrhajóssal a fedélzetén. Közülük két amerikai és egy orosz váltotta most fel az űrrepülőgéppel visszatérő ötödik állandó legénységét, amely két orosz kozmonautából és egy amerikai űrhajósnőből állt. Ez a hármas fél évet töltött el a Föld körül mintegy 400 kilométer magasságban keringő űrállomáson. A hatodik állandó leTokió (MTI) - Egy vidéki japán városkában az utóbbi két napban 23 nőt harapott meg egy majom, ezért Simoszuva elöljárói kedden ketrecekkel, nyugtató szerekkel és puskákkal felszerelkezve keltek útra, hogy csapdába csalják az állatot. A majom komoly károkat okozott, október óta dézsmálja a gyümölcsösöket, most először azonban emberre támadt génység felváltása márciusban várható. A Endeavour két szerelőspecialistája, a spanyol származású Michael Lopez-Alegria és John Herrington háromszor szállt ki a nyílt világűrbe, hogy a helyémondta a város egyik tisztség- viselője. Az állat legutóbbi áldozata egy 27 éves riporternő volt, akit hátulról harapott lábon kedden kora reggel, amint a tévés stáb éppen forgatáshoz készülődött. Korábbi áldozatainak többségére akkor támadt, amikor a szemetet vitték ki.- Bízunk abban, hogy elfogjuk a majmot, vagy végleg visszaűzre illesszenek és beüzemeljenek egy újabb rácstartó szerkezetet, illetve javítási munkákat végezzenek el. Herrington az első olyan űrhajós, aki Amerika őslakosainak, az indiánoknak a leszármazottja. majom után zük az erdőbe, ha azonban a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, lehet, hogy le kell lőnünk - tette hozzá. Az illetékes szerint a majom áldozatai azért kizárólag nők, mert valószínűleg a gyengébbnek tűnő egyedekre támad. Természetesen nem az a magyarázat, hogy kedveli a nőket - toldotta meg. Egy másik városban négy embert fogadtak fel majoműzőnek. Romlott volt a csirke Újdelhi (MTI) - Tizenkét ember - köztük hat gyermek - halt meg ételmérgezés következtében India észak-nyugati részén. Az ételmérgezést romlott csirke okozta. Az áldozatok közül tízen egy családhoz tartoztak, továbbá két szomszéd is evett a végzetes étekből. A hat gyermek közül a legfiatalabb hároméves. A családi ünnepségen még két ember is mérgezést kapott, őket válságos állapotban kórházban ápolják. A csirke ritka ételnek számít Rádzsasztán nagy nyomorban élő lakossága körében. A legújabb. Darryl Green, a japán mobiltelefontársaság elnöke vidáman mutatja a legújabb 3G videotelefont az egyik tokiói rendezvényen. Az új készülék december 20-tól kapható a szigetországban Fotó: EPA Hajsza a nőket harapdáló