Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-11 / 288. szám

2002. december 11., szerda ÉGTÁJ /9 ytf Szatmári kiadás HÍREK 0 Bál. Jótékonysági bált rendeznek de­cember 13-án, pénteken a kántorjáno- si művelődési házban a helyi modern- tánccsoport, az ARO-X támogatására. 0 Mesterségek. A mátészalkai művelő­dési központ foglalkozásokat szervez a kézműves mesterségek iránt érdeklődő óvodás és kisiskolás gyerekek számára. Díjak és könyvek Fehérgyarmat (Molnár Károly) - Udud István tanár-költő, vers- és prózamondó neve ismerősen cseng az irodalomkedvelők körében. Évtizedeken át tanított több szatmári te­lepülésen. Irányított kisebb és nagyobb kö­zösségeket, szaktanácsaival segítette kollé­gáit. Az írás, mások műveinek bemutatá­sa azonban mindig része volt mindennap­jainak. Országos bemutatkozás Az Illyés Gyula vers- és prózamondó ver­seny meghirdetésére idén tavasszal került sor. A Megyei Pedagógiai és Közművelődé­si Intézet elküldte a felhívást, amire jelent­kezett. A nyíregyházi megyei, a miskolci te­rületi versenyekről tovább jutva került az országos döntőbe. Mint elmondta, a száz év­vel ezelőtt született Illyés falujában - Ozo- rán - még nem járt, de kellemes emlékek­kel tért haza: országos harmadik helyezett lett. Puszták népe című művéből adott elő 4-5 perces részletet, illetve egy Berzsenyi le­velet idézett, hiszen országos első illetve kü­löndíjas volt a Berzsenyi Dániel Országos Vers- és Prózamondó Versenyen). Ajándé­kul többek között egy festményt kapott. Lévén 65 éves, Budapesten a Művészet- barátok Egyesülete szerzői estet rendezett Udud Istvánnak, ugyanis eddig 9 kötete je­lent meg. Azt már az ünnepelt mondta el, hogy saját versei mellett, versmondói si­kereit idézendő, a Bem rakparton más köl­tők alkotásait is előadta. Ozoráról hazatérve, az elmúlt hét végén egy újabb versenyen bizonyíthatott. Szeged­re is eljutott, a Juhász Gyula Nemzetközi Vers- és Prózamondó Verseny döntőjébe, mintegy 300 versenyző közül. Bánffy György zsűrielnök, a dobogós versenyzőnek egy tűzzománcot adott át, a harmadik he­lyezettnek járó pénzjutalommal együtt. Hazatérve készül 10. könyve megjelen­tetésére. Az Aranyeső kiadását Fehérgyar­mat város önkormányzata támogatta. Udud István Fotó: a szerző Karácsonyi hangverseny Mátészalka (KM) - Karácsonyi hang­versenyt tartanak december 17-én 18 órá­tól a mátészalkai Városi Művelődési Köz­pont színháztermében. A rendezvényen fel­lép a mátészalkai iskolák tánckara, a nyír­egyházi Cantemus és Pro Musica kórus, a Fix Pont Balettcsoport, a Képes Géza Ál­talános Iskola tanulói, valamint Sztojka Emma zongoraművész. Sztárvendég a Cot­ton Club Singers lesz. Erős fiúk emelnek a határ mentén Számos eredménnyel büszkélkedhet a Mérk-Vállaj Kinizsi SC közelmúltban bejegyzett csapata Aradi Ferenc (balról), Képíró István és Szűcs Sándor Fotó: a szerző Koncz Nóra Mérk, Vállaj (KM) - A Má­tyás királyt egykor malom­kő-tálcáról vízzel kínáló nagy­vázsonyi molnárlegény nevét vette fel nemrégiben a határ­széli erős fiúk közössége. A néhány hete Mérk-Vállaj Kinizsi SC néven jegyzett Ma­gyar Erőemelő Szövetség (MESZ) szatmári tagjaiból álló társaság a látszattal ellentétben komoly múltra tekint vissza.- Hobbiszinten tizenöt éve működik a két település ezen kü­lönleges sportot kedvelő lakóit összefogó klub - emlékeztetett az alakulásra Aradi Ferenc klubve­zető, aki Szűcs Sándorral együtt alapította és tartja életben azó­ta is az izmos csapatot. A mér- ki önkormányzat a lelkesedés és az eredmények láttán az edzések­hez helyiséget biztosított a tagok számára, amelyet idén vizesblok­kal bővítettek. Negyvenes bajnokok Jelenleg 25 fő látogatja rend­szeresen a termet, akik közül he­ten igazolt versenyzők. A MESZ által meghirdetett versenyszá­Tükörkép. Valódi nő a fe­hérgyarmati Panulin Bog­lárka, aki minden lehetősé­get megragad, hogy tükörbe nézhessen Fotó: Koncz Nóra Pályázatokkal gyarapodva Vámosoroszi (M. K.) - Az év elején elfogadott költség- vetés szerint Vámosoroszi 65 millió forintból gazdálkodha­tott 2002-ben. Mint Szigetiné Tóth Gyöngyi jegyző elmondta, sikeres pályá­zatok révén ezt gyarapítani lehe­tett. Működésképtelen önkor­mányzatként támogatást kaptak a Belügyminisztériumtól, az Ön­hibáján Kívüli Önkormányzat pályázatán majd 9 millió forin­tot kapott Vámosoroszi. Közel 30 százaléknyi összeget fordítottak szociális célokra. A településen a támogatást a pol­gármesteri hivatalban kapják meg a rászorulók. Minden hó­napban 3-án fizetik a béreket, 5- én pedig minden szociális ellá­tást. Gyakran fordul elő, hogy előleget vesznek fel a legjobban rászorulók. Támogatás differenciáltan Az 574 lakosból közel százan a roma etnikai kisebbséghez tarto­zónak vallják magukat. Arányait tekintve közülük kerülnek ki a legnehezebb helyzetben lévők. Szeptemberben, differenciál­tan kaptak támogatást a gyere­kes családok, ezzel segítve a tan­évkezdéskor jelentkező anyagi gondok megoldását. Támogatják a közép- és felsőfokú tanulmá­nyokat folytatókat is. Második éve „működik” a Bursa-alapít- vány. Vámosoroszi önkormány­zata 2-2 ezer forintot ad havon­ta 15 diáknak. Többen adtak be kérelmet, de az előírásokat figye­lembe kell venni, a támogatás odaítélésénél. Jelentős azoknak a száma, akiknél a havi gyógy­szerköltség meghaladja a 10 ezer forintot. Erről igazolást hoznak. mokban: fekvenyomásban, vala­mint erőemelésben (ez utóbbi három próbatételből - fekve- nyomásból, guggulásból és felhú­zásból - áll) rendszerint jelesked­nek a klubtagok.- A két hete rendezett Fekvenyomó Magyar Bajnoksá­gon négy versenyzőnk méret­tetett meg, akik 27 csapat között Csengersima (M. K.) - Egy- egy község arculatának for­málásában jelentős szerepet játszhatnak a közhasznú munkások. A csengersimai községháza 10- 15 munkanélküli tevékenységét fogja ilyenkor össze. Tennivaló mindig akad. Gyermekfelügyelő­14. helyen végeztek - utal a si­keres szereplésre Szűcs Sándor, majd közli az egyéni teljesítmé­nyeket is: Képíró István harma­dik, Aradi Ferenc negyedik, Danka Imre nyolcadik helyezés­sel tért haza. Az eredményeknél tartva meg kell említeni, a 40 év feletti ver­senyzők számára a közelmúltban ként az oktatási intézményekben, az idősek otthonában, no meg a közterületeken is ott vannak a dolgozók. Télen az ő segítségük­kel tartják tisztán a havas közte­rületeket. A szociális földprog­ram jóvoltából 3 munkagépük van. Ä gépek tartozékai között a hótolást segítő tolólapok is van­nak. Az önkormányzati területen tartott Masters Magyar Bajnok­ságon a Becző János, Aradi Fe­renc, Szűcs Sándor alkotta csa­pat bajnoki címet szerzett. Erejüket hasznosítják Az évente 8-10 jegyzett ver­seny mellett számos rendezvé­nyen, saját szervezésű találkozón mutatkozik be a Mérk-Vállaj Ki­nizsi SC. A már hagyománnyá vált augusztus 20-i Erős Fiúk Versenye tömegével vonzza a térség izmos embereit a kiválasz­tott helyszínre, de a jó mókának ígérkező, kihívást rejtő megyén túli megmérettetések sem zárul­hatnak a szatmári legények rész­vétele nélkül.- Drága hobbi - jellemzi a je­lentős anyagi áldozattal (felsze­relés, utazás) járó sportot Képíró István, s a versenyzők kiegészí­tik: az önkormányzat, valamint egy helyi vállalkozó támogatása mellett folyamatosan szponzorok segítségét kérik a működési fel­tételek megteremtéséhez. Mint a zárásként elmondott gondolatokból kiderült: a kedv­telésből végzett tevékenység eredményezte előnyöknek mun­kájuk során is hasznát veszik a többségében határőrökből álló nagyerejű klubtagok. gyümölcsfa telepítésnél is számí­tottak hozzáértésükre. Meggy, köszméte, körte is ad munkát a csengersimaiaknak. Még eddig nem fordultak termőre, de mun­kát mindenképpen adnak. A kábeltévé kiépítését vállal­kozó végezte, a rákötéseket ugyancsak az ő segítségükkel ol­dották meg. A vállalkozás biztonsága ▼ Egy vállalkozónál jobban senki sem tud­ja, hogy mennyi időbe és pénzbe került, amíg elindította a vállalkozását, és mennyi ener­gia és milyen anyagi háttér kell ahhoz, hogy azt sikeresen működtesse. Győrvári Lajost, az Allianz Hungária Biztosító Rt. má­tészalkai fiókjának igazgatóját kérde­zem a társaság vállalkozói biztosításáról. Melyek a legfontosabb elemei ennek a bizto­sításnak? Az Allianz Hungária Biztosító vállal­kozói vagyonbiztosítása az egyedi igé­nyekhez alkalmazkodik és a működést leg­inkább fenyegető kockázatokra nyújt fede­zetet. Az ügyfél döntésétől függ, hogy me­lyek azok a kockázatok, amelyekkel egye­dül kíván szembe szállni és melyek azok, melyeket egy biztosítás megkötésével át­hárít. A vállalkozói-biztosítás modul rend­szerű. A tűz- és elemikár-biztosítás, mint alapbiztosítás, az alábbi kockázatokra ter­jed ki: tűz, vihar, villámcsapás, csőtörés, ár­víz, földrengés, felhőszakadás, jégverés, hónyomás, kő- és földomlás. A több mint tíz kiegészítő biztosítás meg­kötésével tovább bővíthető a védelem, a víz­kárbiztosítástól a géptörés biztosításon át egészen a szállítmánybiztosításig. De köt- hetőek felelősségbiztosítások és munkahe­lyi baleset-biztosítás is. ▼ Egy ilyen modul rendszerű biztosítási termék megkötésekor nagyon sok tényezőt fi­gyelembe kell venni. Mégis melyek a legfon­tosabbak? A legfontosabb az, hogy a vagyontárgya­kat új vagy valóságos (avult) értéken kí- vánja-e biztosítani ügyfelünk. Hány telep­helyen működik a vállalkozás? Egy szerző­désen belül több telephelyre is kiterjedhet a védelem. Melyek azok a kiegészítő biz­tosítások, amelyekre a vállalkozói tevé­kenység alapján szükség van? Milyen koc­kázatokra terjedjen ki a biztosítási fedezet? Milyen önrészesedést vállal a szerződő? A minimálisnál magasabb önrész vállalásá­tól függően a díjból 10-20 százalék kedvez­ményt nyújtunk tűz- és elemikár-biztosítás, valamint betöréseslopás- és rablásbiztosítás esetén. ▼ Mennyibe kerül mindez? Egy virágzó vállalkozás alapvető felté­tele a jó pénzügyi tervezés. A biztosítá­si díj tervezhető, költségként elszámolha­tó, rendszeres kiadás, míg egy esetleges be­következő kár nagysága, összegszerűsége előre nem látható, ahogyan a vállalkozás működésére gyakorolt negatív hatása sem. Társaságunk a díjat a biztosított érték, a vállalkozási tevékenység, a telephely kör­nyezete, a vállalt önrész mértéke és a va­gyonvédelmi színvonal alapján kockázatará­nyosán állapítja meg. A díj meghatározá­sánál figyelembe vesszük azt is, hogy part­nerünk milyen gyakran kívánja fizetni a dí­jat. Akár 25 százalék díjkedvezményt is kaphat ügyfelünk a díjfizetés gyakorisága és módja, valamint a szerződés tartama alapján. ▼ Akinek felkeltette érdeklődését ez a be­szélgetésünk, hogyan juthat további infor­mációhoz? Az Allianz Hungária Biztosító mun­katársai készséggel állnak rendelkezé­sére minden ügyfelünknek, leendő part­nerünknek, akár személyesen fiókjaink­ban, kirendeltségeinken, akár az inter­neten (www.ahbrt.hu) vagy a telefonos ügyfélszolgálatunkon (06-40/421-421) ke­resztül. v Köszönöm az inteijút. (x) Közhasznú munkával szépül a falu Télen az ő segítségükkel tartják tisztán a havas közterületeket l V

Next

/
Oldalképek
Tartalom