Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-02 / 255. szám
2002. november 2., szombat HÉTVÉGE /8 Látomás és indulat JVladarassy György bibliai inspirációi olyan témákat dolgoznak fel, amelyekhez az egyes bibliai történetek csak képi fogódzót jelentenek. A képek mindennapjaink kis drámáiról, küzdelmeiről, olykor sorskérdéseiről vallanak. így kaptak helyet a vásznakon a születés, az élet és halál, az alkotás és a szenvedés mítoszai. A Városi galériában megmutatott képei a régi világkép megőrzése mellett új szemléleti elemeket is tartalmaznak. 1. Bibliai jelenet 2. Golgota I. 3. Piéta 4. Kossuth tér Fotók: Elek Emil MM** ........................................................... Ady Endre Álmom: az Isten Batyum: a legsúlyosabb Nincsen, Utam: a nagy Nihil, a Semmi, A sorsom: menni, menni, menni S az álmom: az Isten. Vele szeretnék találkozni, Az álmommal, nagy, bolond hitben S csak ennyit szólni: Isten, Isten S újból imádkozni. Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel: Szeret kibékülni az ember, Mikor halni készül. Valaki mindig nekivág az ismeretlennek A balestet szenvedett barlangász bizakodó, visszamegy, mert a Valea Reá nem győzheti le Pusztai Sándor Csaknem az indulás percétől a Nyíregyházi VTV munkatársa Feigel Lóránd. Az elmúlt másfél évtized során mérhetetlenül sok híradót, magazint rázott helyre, azaz vágott meg. Nem tolakodott soha az előtérbe, ötleteit, észrevételeit a kollégák megfogadják. Ő maga is fél tucatnyi alkotás társszerzője, a téma - biztosan kitalálták - mindig a természet szépsége. Ezeken a felvételeken csupán egy-egy villanásnyi időre lehet látni Lórit. Talán maga sem gondolta, hogy 2002 októberének utolsó hétvégéjén ő kerül a magyar média fókuszába. A kitüntetett barlangász Talán hihetetlenül hangzik, de az Alföld sík vidékén is lehet, vagy ott lehet igazán valaki hegyek és a mélységek szerelmese. A Magyar Természetbarát Szövetség Feigel Lórándot, a nyíregyházi Denevér Barlangkutató Csoport vezetőjét a barlang- kutatásban és ismeretterjesztésben végzett kimagasló munkájáért 2002 őszén a Dr. Thirring Gusztáv emlékérem kitüntetésben részesítette. Januárban ő is ott volt azon a mentésen, Bódva- rákó mellett, ahol a Rákóczi- barlang víz alatti labirintusában rekedt budapesti búvárt szabadították ki. A részletekről csak a hozzá legközelebb állóknak beszélt, természetesnek vette, hogy segít a bajba jutott társnak. Elkezdődik a mentés 1986-ban fedezték fel és egy évvel később megkezdték a padisi menedékház közelében lévő Valea Reá (Rossz völgy) barlang- rendszer feltárását. A 4 fős kis csapat október 23-án, szerdán délután ereszkedett a mélybe, 4 napos kutató feltárásra. Szombaton 11 óra lehetett az idő, amikor már kifelé tartottak. A bejáratig még 3000 méter volt hátra, a mélység pedig 220 méter lehetett. Egy kis patakon lábaltak át, amikor kapaszkodás közben kimozdult és ráesett egy szikla Lóránd lábára. A nyílt törés miatt nem tudott mozogni így bent rekedt a vizes, hideg üregben. A társak nem tudták kiszabadítani, ezért riasztották a Nörcsök Péter vezette magyar és később a Bihor megyei hegyi mentőket. Az Adrian Marin irányította csapat Belényesről, és Vaskohsziklásról indult segíteni. Volt köztük barlangász és hegyimentő is. A munkát nehéz körülmények közöt végezték, mert hideg volt. Ekkorra már befutott a Stibrányi Gusztáv vezette szlovák különítmény is. Hétfő hajnal 3 óra, Ismét a szabadban A mentőcsapatok egy része a barlang bejáratától távolabb felállított alaptáborban irányította a munkát, míg magában a barlangban váltásban dolgoztak azért, hogy a hordágy kiférjen. A mama két napig nem aludt Ezt követően már csak egy 120 méteres függőleges aknán át vezető út maradt a sérült és a mentőcsapat között. A mélyben egy magyar egység készítette elő a szállítást. Nemzetközi összefogás Úgy tervezték, hogy vasárnap este 22 óra körül hozzák fel a sebesültet, aki kielégítő állapotban volt. Az orvos még szombat éjjel ellátta és rögzítette a törött végtagot. A váradi barlangász azt is elmondta, hogy a 80 fős mentőcsapatban 30 román barlangász és speciális mentő van, a többiek pedig magyarok, szlovákok, különleges felszerelésekkel ellátva. A Katasztrófavédelmi Hivatal, valamint a főváros Polgári Védelmi Igazgatósága adott, amit csak tudott. A sátrakat, hideg élelmet, telefonokat, amit egy terepjáróval hoztak a helyszínre. A beszerzésben és a helyszínre juttatásban a Környezetvédelmi Minisztérium adta a legtöbb segítséget, esetenként Kóródi Mária személyes intézkedése nyomán. Kint vagyok! Lórit még soha nem érte baleset, így az első pillanatban azt sem tudta mi lesz vele. A megfeszített munka nyomán hétfő éjfél körül bukkant elő a bejáratnál a hordágy. Lóri füléhez egy mobiltelefont tartanak, az első hívás a mamához szól: Anya kint vagyok, most ez a lényeg! Lóri mamája két napja nem alszik, utóbb úgy érzi, 100 évet öregedett az aggodalom óráiban. Még foglyul, és nem rabul ejtette a természet a flát, amikor telefonon beszéltünk, akkor tudtam meg, hogy Lóri tíz éve járja a barlangokat, és ezalatt mindig a felfedezetlen, vad, elhanyagolt járatok voltak a kedvencei. Az újdonság, a kutatás érdekelte, így mesés, de egyre veszélyesebb helyekre jutott el. Nem sokáig kellett invitálni a budapesti kollégáknak, hogy velük tartson, mert úgy tartotta, a legszebb barlangok Romániában vannak. Az anyai szív sok mindent megérez, most nem is akarta útjára engedni a fiát. Nincs arra szó mit érez egy anya, amikor felveszi a telefont és úgy kezdik a mondani valót, hogy ne tessék megijedni. Tapasztalt, edzett fiú Lóri, egészségesen él, így bizonyos, hogy felépül és amint tud, újra megy a mélybe. Szülinap a kórházban Már sötétség koptatja a hétfőt, amikor először járok a kórházban. A lépcsőház felé tartva egy nyitott ajtóban szinte véletlenül akad össze a tekintetünk Feigel Lóránddal. Hangosan köszönt, - úgy látom nem zavarom, így hát bátrabban lépek a kórterembe. Azt sem tudom, merjem-e fogadni kézfogását, mindkét karjában tű, az egyikből egy cső kígyózik fölfelé. Egy perc múltán már tudom, hogy a Valea Reá az egyik legvédettebb barlangrendszer Romániában. Olyan szűk járatok és óriási katlanok vannak benne még érintetlen cseppkőfolyásokkal, hogy talán ha 20 barlangász járt eddig ott. A baleset idején a hideg és a fertőzés veszélye volt a legnagyobb gond. Amikor a szikla megmozdult, a kiálltásra visszafordultak a többiek és leemelték a lábáról. Ezután elvitték egy olyan helyre, ami nem annyira huzatos, kissé védettebb, és több volt a tér is. Folyamatosan volt vele valaki, történeteket idéztek fel, néha még egy egy poén is elment. A média másik oldaláról szólva igazat kell adjak neki, ha felfedeztek volna egy újabb barlangot, most nem lenne ekkora felhajtás. Három fős lelkes társaság érkezik. Félszavakat mondanak egymásnak, de könnyen kitalálható, hogy barlangászok, egyiküket felismerem, a kiemeléskor is ott volt, most érkeztek haza. A nővérke visszatér, elkéri a lázmérőt, Lórinak nincs láza, most ez a fontos. Másnap már a televíziós kollégák köszöntik tortával, a 35. születésnapját ünneplő barlangászt. A média érdeklődése harmadnapra alábbhagy. Lóri túl van a második beavatkozáson is, fejben már 2003-at ír és egy ausztriai túrát tervez. Még elkaA torta még Ide jött, az ünneplés már otthon lesz pok egy telefonbeszélgetést, amint a mélyben vele lévő házaspár nőtagja kérdezi, mi lesz jövőre, a felgyógyulás után?- Mi lenne, megyek vissza, a Valea Reá nem győzhet le. Búcsúzás előtt még megtudom, miért megy le egy ember oda, ahol még előtte senki sem járt. Mindig van valaki, aki először vág neki az ismeretlennek. Nevezetességeink A Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium jogelődje 1921-től 1948-ig működött. Az újraalapításra 1992-ben került sor, amikor az intézmény 69 tanulóval kezdte meg működését. A gimnázium a 15. számú Jósa András Általános Iskolában kapott helyet. 1995. július 13-án vette át a katolikus egyház a megszüntettett általános iskola épületét.
