Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-30 / 279. szám

2002. november 30., szombat Kelet Magyarország AUTÓSVILÁG 0 Az új Toyota Avensis 2003 tavaszán debütál a márkakereskedőknél. Az 1997- ben bemutatkozott középkategóriás mo­dell új változatát már Európában tervez­ték és fejlesztették, tehát egyáltalán nem furcsa, ha küllemében észrevehetőek az európai vonások. 0 A német gyár, az Audi piacra dobja az eddigi legerősebb modelljét, a négy- kerékhajtású autót kéttárcsás kuplunggal szerelik. Motorja 3,2 literes. 0 Hamarosan új erőforrással bővül a Volks­wagen egyterűje, a Sharan. A 130 lóerős PDTDi aggregét már a konszernen belül több modellben is megállta a helyét, és eb­ben is bizonyítja remek képességeit. 0 2003 márciusában újabb Land Rover kalandtúra indul, amelyen a versenyzők négy kontinensen az összes Land Rovert kipróbálva teszik próbára tudásukat, és az autókat. Nyílt hétvégét tartottak az Autoport Kft.-nél Az Árosától a Toledóig Nyíregyháza (KM) - Az Autoport Kft.- nél már megszokott, hogy az év vége kö­zeledtével számtalan meglepetéssel várják a már meglévő és a leendő ügyfeleket. Az elmúlt hétvégén, szombaton és vasárnap nyílt napokra invitálták a Seat iránt ér­deklődőket a Derkovits utcára, ahol a spa­nyol márka valamennyi típusa felvonult az Árosától a megújult Ibizán át egészen a Toledóig. Nagy árelőnyökkel, szervizak­ciókkal, próbaautókkal várták a Seat- hí­veket, ráadásul minden vásárló téli gumi­garnitúrával lett gazdagabb. Közösen vásárolnak Tokió (MTI) - A francia autógyártó Renault SA., valamint japán partnere, a Nissan Motor Co. azt tervezi, hogy a költségcsökkentés érdekében a jövő év­től közösen vásárolnak acéltermékeket - közölte a Nihon Keidzai Shimbun. Az autógyártók azt remélik, hogy a kö­zös beszerzés javítja alkuhelyzetüket az áre­melésre készülő acélgyártókkal szemben. A közös beszerzés eddig is a társaságok profit- növekedésének fontos elemévé vált. Együtt­működésük első féléve mindkét társaság szá­mára jelentős profitemelkedést hozott, mos­tanáig azonban csak alkatrészek és festé­kek közös beszerzésére összpontosítottak, céljuk azonban az együttműködés kiterjesz­tése az acél, a gyanták és a szerszámgépek beszerzésére is. A közös beszerzés 43 száza­lékos arányát fokozatosan kívánják 70 szá­zalékra emelni. A japán gazdasági napilap szerint a Nissan és a Renault egyesíteni fog­ja acélbeszerző részlegeit; a párizsi székhe­lyű közös vállalat a Renault Nissan Pur­chasing Organisation lesz. Túlélési tervének részeként a Nissan 1999-ben már jelentős mértékben csökken­tette beszállítóinak számát. A japán acél­iparnak azonban jelenleg meglehetősen jók a tárgyalási pozíciói. A Nissan eddig fő­ként a Nippon Steel Corp.-től, valamint az NKK Corp. és a Kawasaki Steel Corp. szeptemberi egyesülésével létrejött JFE Holdings Inc.-től vásárolt. A Renault fő szállítói az Európa legnagyobb acélgyártói­nak tavalyi egyesülésével létrejött Arcelor, valamint a német ThyssenKrupp voltak. A Renault jelenleg a Nissan 44,4 százalékát birtokolja; a japán autógyár tulajdonában a Renault papírjainak 15 százaléka van. Gyönyörű autó a Daewootól: Kalos Négy- és ötajtós változat 1,4-es benzinmotorral, hamarosan jön a dízelmotoros Sípos Béla Nyíregyháza (KM) - Kalos görögül annyit jelent: gyö­nyörű. Egy ilyen gyönyörű autóval, egészen pontosan a Daewoo Kalos-szal erősített évvégére a dél-koreai gyár. Úgy is fogalmazhatunk: magá­ra talált az elmúlt esztendőkben Magyarországon is sokak kedven­cévé vált Daewoo. Persze az is igaz, hogy a General Motors ki­nyújtott jobb kezére is szüksége volt ehhez az ázsiai gyártónak. Ezzel aztán új erőre kapott, s rög­tön egy valódi újdonsággal ruk­kolt ki. A kicsike (3880 miliméter hosszú!) ugyan nem lesz könnyű helyzetben, ám ismerve a GM po­litikáját, minden bizonnyal fon­tos szerepet szánnak az európai és ázsiai országokban egyaránt az új típusnak. Az októberben bemutatkozott Kalost a Daewoo a Lanos utódjának szánja. Két változatban: négyajtós szedán és ötajtós kivitelben gyártják. Sportos, igazán feltűnő formáját az olasz Italdesign ter­vezőstúdióban kapta. Elképzelé­sük szerint a karosszériáját kön­nyen felismerhetővé kell tenni, hogy az utcán már elsőre külön­bözzön a vetélytársaktól. Az egye­di arc mellé aztán még muszáj keverni egy csipet dinamizmust, a lendületes formát pedig ajánla­tos a ma olyan divatos nagy üvegfelületekkel és egyterű-szerű karosszériával határolni. így a ma népszerű autók stílusában a Kalos magában foglalja egy több- funkciós jármű és egy kisautó minden jó tulajdonságát. Ez pe­dig egy igazán szemrevaló autó­vá varázsolta. Méretek Motor: 1,4 (61/83 kW/LE) Nyomaték: (Nm): 123 ____ Végsebesség: (km/h): 170 Fogyasztás (vegyes): 7,5 Hosszúság, szélesség, ma­gasság (mm): 3880, 1670, 1495. A Kalos végleges formáját az Ital Ez az, amit lát az ember. Per­sze egy autónál az soha sem baj, ha szép, de az igazi, a belső ér­téke az, ami a motorházban rej­tőzik. A Daewoo Csősztől kapott öt ajtós tesztautó menetközben is bizonyított. Már az első elin­dulás igazán kellemes meglepe­tést szerzett. Röviden azt lehet mondani: harap a motor. De még hogy harap! Rendkívül jól gyorsul, s emellé nagyon haté­kony fékerő társul. Vagyis, nem gond vele a sűrű városi forga­lomban való előzés, gyorsítás, a könnyű szervokormánynak kö­szönhetően a jó értelemben vett szlalomozás, ugyanakkor meg­bízhatóan hatékony a fék is. Eb­ből persze nem az következik, hogy a Kalos csak városi autó. Országúton is kiválóan megállja a helyét, de az igazsághoz tarto­zik, hogy 120-as tempónál már nem olyan a gyorsulás, mint ala­csonyabb sebességi tartomány­ban. Na persze 120 felett csak autópályán lehet autózni... Min­denesetre a futóműre és a rugó­zásra nem lehet panasz. Ugyanakkor dicséretes az össze­szerelés minősége is, a sok mű­tervezőstúdióban nyerte el Üj a hátsó lámpatest Is anyag alkatrész hangja a próba­út során egyáltalán nem jelent­kezett. Biztonság terén is nagyot alko­tott a Daewoo a Kalos-szal. Dup­la első és oldalsó légzsákokkal szerelték fel, elől elektromos öv­feszítőket építettek az autóba, és széria felszerelés az öt hárompon­tos biztonságiöv speciális gyer­mekülés rögzítővel. Elől hűtött Fotók: Balázs Attila féktárcsákkal, opcionális négy­csatornás ABS-szel, elektromos fékerőelosztóval is gyártják. A Kalos utastere tágas, világos, jól variálható, a bent ülő úgy ér­zi, mintha a kategóriánál na­gyobb kocsit kapott volna a pén­zéért. Az megnyugtató lehet az autó vásárlóinak, hogy a gyár előzetes töréstesztje alapján a négycsillagos szintet fogja teljesí­teni egy majdani Euro-NCAP-n. A motorválaszték egyelőre csak az 1,4 literes, négyhengeres benzines erőforrást jelenti, amely 83 lóerőt és 123 Nm-t ad át a kerekeknek. Egy ekkora motorból tekintélyes teljesít­ménynek számít ez, s a 13,3 má­sodperces gyorsulás 100 kilomé­teres tempóra ugyancsak jónak mondható. Az 1,4-es motor töké­letesen elég az autó mozgatásá­ra - ha nem sportkocsi teljesít­ményt várunk tőle. Aki más mo­torra, nyomatékosabb, takaréko­sabb erőforrásra vágyik, annak sem kell sokáig várakoznia, a hírek szerint hamarosan jön egy dízel változat. A Daewoo Kalos alapára: 1 mil­lió 990 ezer forint. A műszerek bal oldalon, a kormány fölött, középen a hagyományos kapcsolók ívelten simul a karosszériába az első lámpatest Negyvenöt éve jelent meg az első Trabant Magyarországon még ma is a harmadik legelterjedtebb típus ez az autó, a Lada és az Opel után Budapest (MTI) - Negyvenöt éve, 1957 november elején hagyta el a kelet-németországi zwickaui automobilgyárat az egykori NDK-ban és a szovjet­birodalom többi államában oly népszerűvé vált kisautó, a Trabant. A karosszéria anyaga miatt (gyapothulladékból és fenolból ké­szített műanyagból gyártották) az átlagpolgár is elérhető áron vásá­rolhatta meg. Zwickauban már korábban is gyártottak duroplast anyagból személyautót, igaz, az még nem Trabant volt. Az első tí­pus 500 köbcentiméteres, 18 lóerős kétütemű motorral készült. Olcsó­sága, igénytelensége, alacsony fo­gyasztása igazi kelet-európai nép­autóvá tette a Trabit. Az 1964-ben kibocsátott 601-es típus vált igazán népszerűvé mind az NDK-ban, mind a keleti blokk országaiban, ahol sok-sok évet kel­lett várni a megrendeléstől a kis­kocsi hőn áhított átvételéig. Olyan volt az, mintha egybe esett volna karácsony és húsvét, amikor az ember végre-valahára elmehetett átvenni Trabiját. A zwickaui autógyárban 1990 májusában kezdték meg a négy­ütemű motorral szerelt Trabantok sorozatgyártását. Motorját egy Karl-Marx-stadti üzem gyártotta a nyugatnémet Volkswagen Művek licence alapján. Ez már csak kül­sejében idézte az addigi típust: a korábbi 26 lóerőről 40-re nőtt, a Volkswagen Polo modelljéből szár­mazó négyütemű motor vízhűté­ses és elektromos ventillátorral felszerelt. 1990. május 21-én gör­dült le a zwickaui gyár futószalag­járól az 1957 óta elkészült három­milliomodik Trabant személygép­kocsi, s július 25-én az utolsó két­ütemű Trabi is. Végül 1991. ápri­lis 30-án gördült le a zwickaui Sachsenring autógyár futószalag­járól az utolsó Trabant kisautó. Magyarországon még ma is a har­madik legelterjedtebb típus ez az autó, a Lada és az Opel után. I 1 i v

Next

/
Oldalképek
Tartalom