Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-29 / 278. szám
2002. november 29., péntek MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Mi van a puttonyban? A Magyar Cirkusz és Varieté „Mi van a puttonyban?” cfmű műsora november 29-én, pénteken látható 11 órától Nyíregyházán a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. 0 Autóbuszt nyertek. Huszonegy személyes Renault kisbuszt nyert a Phare pályázatán az ibrányi önkormányzat és a helyi általános iskola. 0 Mese dalokkal. A NyírPlaza-ban november 30-án 15 órától szombaton mese és Halász Judit-dalok szerepelnek a Mandala műsorában 0 Fiataloknak. November 30-án szombaton 14 órától Vaján térségi ifjúsági találkozót rendeznek az advent jegyében. A rendezvény jelmondata ez lesz: Az ifjúkori kívánságokat kerüld! 0 Elmarad. A mára a nyíregyházi Városmajori Közösségi Házba 10 órától tervezett Egészségmegőrzési nyílt nap rendezvényei elmaradnak. Középpontban a vízalapdíj Nyíregyháza (KM) - A december 2-i, hétfői közgyűlés napirendjén szereplő néhány témáról tartott tegnap sajtó- tájékoztatót az MSZP nyíregyházi szervezete képviseletében Mikó Dániel alpolgármester, Nagy László, a városi frakció vezetője, Szokol Tibor frakcióvezető-helyettes. A közel negyven napirendi pont között díjemelési javaslatok is szerepelnek. Módosítja a testület a kéményseprői közszol- gálatásról szóló rendeletét annak érdekében, hogy az árak szinkronban legyenek az elvégzett tevékenységgel. A következő öt évre kiírt szolgáltatói pályázatra egyetlen ajánlat érkezett: a Kéményseprőipari Kft. adta be, mely a VIVA Bt. jogutódja. Az önkormányzat kontrollálni szeretné azt is: a cég elvégzi-e a feladatát, vagy csak a díjat szedi be. Alapdíj bevezetését tervezik a víz- és szennyvíz-szolgáltatásban: az összeg havi 200-200 (összesen 400) forint. A rászorulók részére szociális kompenzációs alapot hoznak létre. Az érvényes törvények szerint megkezdték a mennyiségarányos díj bevezetésének előkészítését a szemétszállításban. A tapasztalatok azt mutatják: nem szabad felvállalni a hátrányos következményeket. Az információk szerint egyébként is napirenden szerepel a hulladéktörvény felülvizsgálata. A közgyűlés előtt az a javaslat szerepel, mely szerint 2003-ban 40, 2004-ben 20 százalékkal emelkednének a szemétszállítási díjak, a díjvetítés alapja pedig marad a helyiségek száma. így jövőre egy 2,5 szobás lakás szemétszállítási díja havi 124 forinttal lesz több. A helyi járatú buszok tarifái átlagosan 6,7 százalékkal emelkednének jövőre. A parkolási díjakról elhangzott: létrehozzák a kiemelt zónát, ahol bérlettel nem, csak jeggyel lehet majd parkolni. Nem kívánja emelni a parkolójegyek árát a jövő évben a közgyűlés, a bérletekét viszont igen. A lakossági bérlet, amely az 1. zónára is érvényes, a jelenlegi 26 ezer helyett 42 ezer forintba fog kerülni. A képviselők cáfolták, miszerint a közgyűlés tagjai ingyen kapnának parkolóbérletet. ÖN SZERINT... Legutóbbi kérdésünk: Megszavazzák-e a képviselők a nyíregyházi parkolási díjak drasztikus emelését? Mai kérdésünk: Az idén gazdag lesz-e a Mikulás? LINE Kefetwlfe Szavazatát leadhatja: www.szon.hu Gönczöl Katalin: a helyi fájdalmakra helyben kell megadni a megfelelő gyógyszert Fullajtár András Nyíregyháza (KM) - A bűnmegelőzési stratégia célja, hogy a társadalom önvédelmi képességét javítsa a bűnözéssel szemben. A jó közbiztonság érték, mert a biztonságos helyen nagyobb a beruházási kedv, mint a bűn- ügyileg fertőzött területen. Ezt mondta Gönczöl Katalin, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa csütörtökön Nyíregyházán, amikor a városháza dísztermében előadást tartott a készülő nemzeti bűnmegelőzési stratégiáról. A stratégia nem tud mindenre reagálni, éppen ezért leszűkítik a társadalmi összefogásra. A lakosság megvédése, közérzetének javítása a cél. A szervezett és a fehér galléros bűnözés elleni fellépés mások feladata, más eszközökre van szükség. A stratégia több részből áll: első helyen szerepel a gyermek és fiatalkorú bűnözés elleni fellépés. Cél, hogy minél kevesebben váljanak bűnelkövetővé. Másik fontos feladat a városi bűnözés visszaszorítása, hiszen a nagyobb településen követik el a bűncselekmények 80 százalékát. A családon belüli erőszak feltárása és kezelése is a lényeges Gönczöl Katalin előadását tartja tennivalók közé tartozik. A számos ellehetetlenült családi élet sürgeti az illetékes hatóságokat. Negyedik pontként fogalmazta meg a miniszteri biztos a sértetté válás megelőzését, hiszen a bűnmegelőzés értük szól. A nagyobb figyelmet az is indokolja, hogy a sértett évtizedeken keresztül csupán mellékszereplője> volt az eljárásoknak. Nem utolsósorban a stratégia legfontosabb feladata még: megakadályozza, hogy a bűnelkövetőkkel bűnismétlőként találkozzon újra az igazságszolgáltatás. A tervek szerint 2004-re tervezik összehozni azt a rugalmas szervezetet, ami képes lesz a társadalom széles rétegeinek a megóvására. A bűnmegelőzés állami feladat, éppen azért a működéshez szükséges anyagi feltételeket is biztosítják. Pénz lesz, csak hatékonyan kell felhasználni. Erről az önkormányzatoknak, Fotó: Fullajtár András mint vezető intézménynek kell gondoskodni. A helyi fájdalmakra helyben kell megadni a megfelelő gyógyszert. A program második részében dr. Pásztor Miklós ezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője a megyeszékhely bűn- megelőzésének aktuális feladatairól tájékoztatta a miniszteri biztost és a szép számmal megjelent, a bűnmegelőzésben tevékenykedő hallgatóságot. A bűnmegelőzés össztársadalmi feladat Két főállású alelnök a megyei közgyűlésben Különösebb szenzáció nélkül módosították a szervezeti szabályzatot az önkormányzat ülésén Bizottságok külső tagjainak eskütétele a közgyűlésen Mint a megyei közgyűlésről szóló tudósításunk első oldalon megjelent részéből kitűnik: a közgyűlés főképpen szervezetalakítási témákkal foglalkozott. Tájékoztatásként elhangzott a tanácsnoki tisztségekkel összefüggő elképzelés is. A már említett mezőgazdasággal foglalkozó tanácsnokon kívül egy az egyházakkal, egy a foglalkoztatással és munkahelyteremtéssel, egy a társadalmi kapcsolatokkal és a civil szférával, egy az intézményekkel összefüggő, egy pedig az ^ gyermek-, ifjúsági és sportügye- § két hangolná össze. $ A továbbiakban a megyei ön- í kormányzat költségvetését módo- s sították. Erre azért volt szükség, s hogy a központi bérfejlesztések- £ hez igazodjanak, meglegyen a pályázati sajáterő, ki tudják fizetni szakmai vizsgákhoz szükséges hozzájárulásokat és támogatást tudjanak adni taneszközbeszerzésekhez. Ezt követően megválasztották két bizottság olyan tagjait, akik nem képviselők. A pénzügyi bizottság külső tagja lesz Csik László, Béni Mihály, Vass Miklós, Wachal Kálmán. Az ügyrendi és jogi bizottság külső tagja lesz Jüttner Csaba, Szabó József, Tisza Sándor, Tilki Attila. Le is tették az esküt. A köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokról tárgyalt ezután a közgyűlés dr. Borbély Károly főjegyző előterjesztésében. A legfontosabb a hazánk uniós csatlakozásával összefüggő országos népszavazás törvényes lebonyolításához szükséges megyei feltételek megteremtése. Ezenkívül rövidebb határidők elérése, az illetékhivatalnál internetes ügyfél- szolgálat elindítása, több stratégiai program kidolgozása és sok más, szakmai téma szerepel a célok között. Bejelentették, hogy tizenhárom taggal megalakult a közgyűlés Fidesz-MPP frakciója, vezetője Kozma Péter. A huszonegy tagú szocialista frakció már az alakuló ülés napján bejelentette létrejöttét, vezetője dr. Veress János. Az „Összefogás a megye felemelkedéséért egyesület” 11 tagú frakciójának megalakulását a két közgyűlés között jelentették be; vezetője dr. Helmeczy László. Klikk az adventi oldalakra Nőkről nőknek Nyírbátorban Nyírbátor (KM - K. É.) - A nők is meg tudják tenni címmel szervezett országos képzési program keretében Nyírbátorban szombaton 9 órától megrendezendő szemináriumra - kommunikációs tréningre - hívják és várják a nőket. A résztvevők pártállástól függetlenül a megye több településéről: Nyíregyházáról, Kis- várdáról, Nagyecsedről, Mátészalkáról, s még számos helyről érkeznek, s elsősorban ön- kormányzati képviselőnőkből, bizottsági tagokból, civilszervezetek vezetőiből, tagjaiból verbuválódnak. Különösen figyelemre méltó és örvendetes tény, hogy a rendezvényen az etnikai kisebbség is képviselteti magát. A nőkről szóló tanácskozást a Pócsi utca 24. szám alatti konferenciateremben tartják. Városnap Nagyhalászban Nyíregyháza (KM) - A tavalyi nagy sikerre való tekintettel december elsejétől a Szabolcs Online internetes újság az idén is ajándéközönnel lepi meg azokat, akik vendégeik lesznek az adventi oldalaikon. Kellemes meglepetésként az idén sokkal gazdagabb lesz az ajándékok sora. Aki részt szeretne venni a játékon, mindössze regisztrálnia kell magát a http://advent.szon.hu honlapon és az adott napon, valamint a fődíjért folytatott sorsoláson már biztos résztvevő lesz. A karácsonyig hátralévő napokat egy-egy szám jelzi, amire érdemes minden nap ráklikkelni, ugyanis így foNyíregyháza (KM) - Egy baleset már történt a közelmúltban a leszakadó ág miatt, a továbbiakat viszont szeretné elkerülni a Városüzemeltetési Kht., ezért kivágnak három japán akácot és két platánt a nyíregyházi Benczúr téren, továbbá két gyesztenyét gallyaznak. lyamatosan nő az esély a fődíj elnyerésére. A naponta megtartott sorsolás eredményét is az internetes honlapon találják meg a játékosok. Huszonhárom nap, 23 ajándék, klikkeljen a számra és nyerjen! Aki már regisztrálta magát, sorsolástól függetlenül kap ajándékba egy karácsonyi képernyővédőt és küldhet karácsonyi képeslapot is. Töltse kellemesen az adventi heteket, és játszva vihet ajándékot a fenyő alá. Bővebben a témáról Szombaton daruskocsival kivágnak egy hatalmas, elöregedett nyárt is. Utóbbit még a huszárok ültették a térre, így a fa egy darabja a múzeumba kerül. Gondoskodnak a pótlásról is: a jövő héten úgynevezett túlkoros fákat telepítenek a helyükre. Nagyhalász (KM) - Nagyhalász várossá válásának kilencedik évfordulója alkalmából városi ünnepséget rendez a település önkormányzata november 29- én 16 órától a művelődési ház dísztermében. Az ünnepségen először megnyitják Endrédiné Gyarmati Judit keramikus kiállítását, majd köszöntőt mond Albók József polgármester. Gazda László, a megyei közgyűlés elnökének ünnepi beszéde után műsort láthatnak a vendégek. A szórakoztató programban szerepelnek a Tündérkert Óvoda kicsinyei, a Csuha Antal Általános Iskola diákjai, az Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény növendékei, Nagyhalász város női karának tagjai. A műsor után a rajzpályázat értékelésével fejeződik be a városnapi ünnepség. Fákat vágnak a Benczúr téren A i