Kelet-Magyarország, 2002. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-19 / 219. szám

2002. szeptember 19., csütörtök K6tet*Maffiiüi>szág SZOLGÁLTATÁS /17 Frizuratervezés. A hét végi nyíregyházi Kossuth­téri forgatagban számítógépes frizuratervezés is volt a Wesselényi Szakközépiskola fodrász tanműhelyénak jó­voltából Fotó: Elek Emil HOROSZKÓP III. 21.-IV. 20. _______________________________ Túlságosan bonyolultnak találja a helyzetét Ezen mindenkép­pen változtatnia kellene, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Lehet hogy teljesen elölről kell majd kezdenie mindent IV. 21.-V. 20.__________________________________ Ne kezdjen semmilyen kockázatos vállalkozásba most, mert a csillagok állása nem sok jót ígér ezen a téren. A magán­életben sem várható most semmilyen pozitív változás. V. 21.-VI. 21. Kellemes meglepetésekben lehet ma része. Ha úgy érzi, nem ta­lálta meg még az igazit most eljöhet a kedvező pillanat ám ha már megvan a párja, csak a legjobbakat remélheti a ma. VI. 22.-VII. 22.________________________________ \ El sem akarja hinni, amit az élet produkál most az ön számára. Ha a szemének nem hisz, legalább az érzékeit hívja segítségül. Na­gyon boldog percekre számíthat ugyanis a kedvesével. VII. 23.-VIII. 23. _______________________________ Ne keseredjen el egy percre sem. Amit ön rossznak gondol, az egyáltalán nem annyira tragikus. Higgye el, az idő majd mindent ki­forog, és ön lesz rövidesen a legboldogabb ember a földtekén. Vili. 24.-IX. 23. _____________________________ Ha most még nem akarja a változást akkor ne is erőltesse. An­nak ugyanis semmi értelme nincs, hogy egy olyan ügybe ártsa magát és a kedvesét ami teljesen kilátástalannak tűnik. IX. 24.—X. 23. ____________________________ Önnek most sok szépet ígér az élet Nem kell mást tennie, mint elfogadni mindaztajót amivel meg akarják ajándékozni. Ne legyen a saját sorsa elrontója, fogadjon el mindent X. 24.-XI. 22. _________________________________ Nagyon össze kell magát szednie, ha valamit el akar érni most A sors ugyanis nem az ön pártján áll, ám ez a helyzet rö­videsen megfordul, és nagyon boldog napok várnak önre. XI. 23.-XII. 21. ________________________________ Ha ön most továbbra is csupán a háttérből akarja nyelni az ese­ményeket nagyon sok mindenről lemaradhat Nem ártana elő­bújni a rejtekhelyről, és részt venni a dolgok alakulásában. XII. 22.-1.20.__________________________________ Szárnyal a fantáziája, ám ez most nem a legjobb az ön számára. A leghelyesebb az lenne, ha hallgatna a párjára, aki eddig is visszafogta attól, hogy bármilyen bolondságot elkövessen. I. 21.—II. 20. Nem biztos, hogy most önnek van igaza. Ha nem csupán a saját megérzéseire hallgat hanem arra is, amit a kedvese mond, lehet hofty eljut a legjobb útra. Ne legyen továbbra is ilyen makacs. II. 21.-III. 20.__________________________________ Még mindig nem késő. Most nem ártana eg/ idősebb rokon taná­csait elfogadnia, mert nem ajánlana önnek rosszat Ön most ugya­nis válaszút előtt áll, és nem mindegy, ki mit tanácsol önnek. OLVASÓINK ÍRIÁK Kitüntetés A közelmúltban kitüntetést vehetett át Bélteki Irma, a győrteleki Ápoló-Gondozó Ott­hon igazgatónője. Mi is kö­szönjük a fáradozását, az „ Év igazgatónőjének”. Köszönjük a kirándulásokat, a rendezvé­nyeket, amelyekkel színeseb­bé teszi életünket és örömet szerez vele. Köszönjük a sze- retetét, az odafigyelését, mely­ben részünk van nap mint nap. Reméljük, hogy még hosszú éveken keresztül gondoskodik az intézmény lakóiról. Balogh János, Győrtelek Pénztárca A szeptember 18-án 12 óra­kor Nyíregyházán, az A/l-es autóbuszon találtam egy feke­te pénztárcát, mivel a benne lévő papírokból nem derül ki, hogy kié volt, nem tudom el­juttatni a jogos tulajdonosá­nak. Ha valaki magára ismer, kérem érdeklődjön a szerkesz­tőségben! Tisza-parti válaszok Tisztelt Nagy István Attila Úr! Nem kis megdöbbenéssel olvastuk a Kelet-Magyaror- szág augusztus 28-i számának „Tüskés sarok” rovatában megjelent írását, melyben többek között a gergelyiugor- nyai Tisza-part állapotát jel­lemzi. A WC-kre és mellék- helyiségekre vonatkozó megállapítása nem a valóság­nak megfelelő. Az Ön által említett egy mellékhelyiségen kívül még 18 vendéglátó egy­ség rendelkezik WC-vel. A szemétszállítást a Vitka Vá­rosüzemeltetési Kht. végzi. A keletkezett szemét összeszedé- se és elszállítása naponta a délelőtti órákban történik. Előfordul, hogy néhányan nem a megfelelő időben he­lyezik ki üdülőjük vagy egy­ségük elé a szemetet, és ez sajnos csak másnap kerül el­szállításra. Ami a szabad strand homokos fövenyét ille­ti, itt is a Vitka Kht. oldja meg az üzemeltetést (mentő­őr, takarítás, szemétszállítás stb.). A kht. dolgozói a reggeli órákban gyűjtik össze az elő­ző nap és este folyamán fel­halmozódott szemetet. A sza­naszét heverő üres dobozokat és flakonokat vélhetően a kör­nyezet iránti igényességgel nem rendelkező vendégek „fe­lejtik” ott a parton, ami csak másnap kerül összegyűjtésre és elszállításra. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy a Vitka Kht. nem minden esetben ol­dotta meg feladatát maradék­talanul és a kívánt szinten. A jövőben ezen igyekszünk vál­toztatni, javítani. A parti zuhanyzón kívül, működte­tünk egy nemenként elkülö­nített, öltözővel kombinált, melegvízzel ellátott zuhany­zót, ráadásul ezt térítés nél­kül lehet igénybe venni. Az önkormányzatnak már nin­csenek bérletből befolyt bevé­telei, mert minden vendéglátó egység magántulajdonban van, ráadásul belépőjegyet sem szedünk a szabad stran­don. Ezzel szemben jelentősek a kiadásaink. Ilyen a szezon előtti teljes üdülőterületet érintő iszap eltakarítása, por­mentesítése, parkosítás, men­tőőrök biztosítása, vízi men­tőszolgálat biztosítása, strand­foci és röplabdapályák kiala­kítása, a vendéglátó egységek közötti pormentesítés érdeké­ben murva lerakása, stb. Eze­ket a munkálatokat az éven­kénti áradások okozta károk miatt minden szezon előtt el kell végezni. Az említett mun­kálatok egy részéhez fedezetet nyújt a beszedett építmény­adó, de ezt az adóbevételt el­sősorban infrastrukturális feltételek megteremtésére igyekszünk fordítani, (utak aszfaltozása, kültéri hangosí­tás kiépítése stb.) Sajnos bár­mennyire is igyekszünk a kulturált vendégfogadási fel­tételeket megteremteni és kel­lemes, kulturált üdülést, pihe­nést biztosítani olykor-olykor akadnak hiányosságok. Ven­dégeink nagy része azonban alapvetően elégedett a város és a Tisza-part állapotával. A város jelenlegi vezetése négy éve igyekszik egy céltudatos, koncepciókon és terveken ala­puló folyamatos fejlesztéssel a Tisza-partot minél vonzóbbá tenni. Természetesen még rengeteg dolog van, amin ja­vítani szükséges, - és ezért nem lehetünk teljes mérték­ben elégedettek - de mára si­került az évekkel ezelőtti ven­dégforgalom csökkenő ten­denciáját megfordítani. Bizo­nyítja ezt az a tény is, hogy évről évre egyre több vendég keres fel bennünket. Jüttner Csaba polgármester, Vásárosnamény SEGÉLY ORVOSI ÜGYELET/ Sürgős esetekben a betege­ket Nyíregyházán a Szent Ist­ván u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377- es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Korona gyógyszer- tár tart ügyeletet Nyíregyhá­zán, a Szabadság tér 2. szám alatt. GYORSSEGÉLY __ Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A megyei ÚTINFORM éjjel­nappal hívható telefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB or­szágúti segélyhívószáma: 188 Ä MATÁV-tudakozó telefon­száma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menet­rendi ügyekben a 42/ 421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 ______________ Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabe­jelentő: 310-456. Szennyvízte­lep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgál­tatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 NYERŐSZÁMOK Kenő (szeptember 17.) 2, 8, 9, 19, 20, 21, 30, 38, 39, 43, 44, 47, 49, 54, 56, 61, 62, 63, 64, 77. Igtet^itofprwsáf HÍRÜGYELETES Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Dankó Mihályt az alábbi telefonszámon: 42/501-510/4280 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Kelet-olvasó: Jól informált ember! ■ SMS A KELETNEK 06*20/9646-666 ± Juhász Adriennek nagyon sok boldog születésnapot kíván Szilvi, Bandi és Kitti! Kívánjuk, hogy ta­láld meg a boldogságot amelleta, akit igazán szeretsz! (303536186) Sz. Dianának boldog névnapot kí­ván apa, anya, Marianna, mama, papa! (304570433) ____________ Kedves Kriszti! Te mit olvastál? Úgy kezdtem: vannak nők... Sajná­lom, hogy az ujjad mozdult, nem az eszed. Olvasni tudsz, érteni nem! A vándor. (302932102) Nagy Reninek Szabolcsbákára 15. születésnapja alkalmából sok bol­dogságot, és hosszú életet kíván anya, apa és Norbi. (203683990) Pesszimista ember miért nevezi magát Ferrarinak? Mert hiba csak a nőkben lehet? Gyula. (309386856) _________________ Á KM szerint a termelők, a Nép- szabadság írása alapján a felvá­sárlók kapják az állami támoga­tást. Nem mindegy! Melyik infor­máció igaz? Léalma támogatásra vonatkozik a kérdésem! (203692011) _________________ Nyírgyulajba kedvenc csajomnak, Molnár Nikolettának kívánok na­gyon sok boldog szünnapot ma­gam és családja nevében. Meg ne állj 21-nél. Peti. (304407689) Te vagy barom, nem a Való Világ! (304984539) Koczka Editnek, a világ legjobb testvérének és keresztanyujának nagyon sok boldog névnapot kíván Erika és Nóri baba. (304097239) Paposra Balogh Évának boldog születésnapot kíván anyu, apu, Le- vente, Rolcsi, Andi. (303547792) Lunczer Lajosnak és feleségének, Valikénak 26. házassági évforduló­jukra nagyon sok boldogságot kívá­nunk: két unokájuk, Atti, Adi, gyer- mekeik, Magdi, Joci! (702589278) Köszönet Túristvándi önkormány­zatának és polgármesterasszonyá­nak a feledhetetlen kirándulásért. További jő munkát, sikereket, egészséget kívánnak a résztvevők. (305154085) _________________ Szabó Ferencnének Dombrádra na­gyon sok boldog születésnapot kíván Attila, Evelin, Feri, Ildikó. (204132178) _________________ Tlpán Anitának üzenem, nagyon, nagyon szeretem, és nagyon sokat jelent nekem. (204882973) _____ Fazekas Diának Tiszabezdédre na­gyon sok boldog névnapot kíván­nak neked: nagyszüleid, szüleid, Csabika, Ádám, Évi és keresztapu. Mindig vidám kislánynak lássunk. (305560292) _________________ Horváth Dianának Tuzsérra: sok boldog névnapot kívánnak barát­nőid: Gréta és Pálma. (304383001) Justice for Hungary. (702490637) Tibinek Laskodra: egy szál vörös rózsa, amit most neked adok, könnyes a szemem, pedig boldog vagyok. Véget ért az út, amelyen kerestelek, s csak egy szót mon- dok: szeretlek! (205213294) Valikámat 35. születésnapján az isten éltesse sokáig! Nagyon hiányzol! (202064900) _________ Addig szép az életed, míg te aka­rod, de a boldogsághoz legyen akaratod. Tégy fogadalmat, hogy szomorú sosem leszel, s ezt akkor se feledd, ha egyedül leszel! Nem írom a neved, de remélem ebből megértesz mindent! Noa. (205303035) _________________ A megyei nőtanács elnökének, Editkének sok boldog névnapot kí­ván a Herényi család! (303657510) _________________ Nagy Ferencnek Laskodra nagyon sok boldog születésnapot kíván két lánya: Betti és Barby! Nagyon szeretünk! (203925682) ________ Férjemnek, Ferencnek Laskodra boldog születésnapot kívánok. Szerető feleséged: Kati! (204912079) _________________ Anyu! Sok boldog születésnapot kívánunk: Ildikó, András unokád, Viktória és apu! Maradj még so­káig köztünk! Szeretünk! (205132857) Változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütésre szá­míthatunk. Délután a Dunán­túlon egy-egy zápor előfordul­hat. Általában mérsékelt lesz a nyugati szél. 19, 24 fokig emelkedik a hőmérséklet. Élőszavas tájékoztatás: 06-80-604-001 Repülésmeteorológia: 06-90-604-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Néhány órás napsütés csaknem mindenütt vár ható. Többször megnő vekszik a felhőzet, de estig a térségben eső valószínűleg sehol sem lesz. A délnyugati, nyu­gati szél többnyire mér sékelt marad. A kora délutáni órákra általa ban 19, 22 fokig meleg szik fel a levegő. ID ÍJ JÍHíl J ÉVFORDULÓ RADÓ LILI Huszonöt éve halt meg Radó Lili, ifjú­sági író, költő, műfordító. 1911-től írá­sai vidéki és fővárosi lapokban jelen­tek meg. Több ifjúsági regényt, dalt, kórusszöveget, mesét írt. Számos ifjú­sági regényt, verset fordított. Művei finn, német, olasz és svéd fordításban is megjelentek. Legismertebb művei: Ketten a tükör előtt (1931), Lili néni meséi (1937), Színes mesék (1949). NÉVNAP VILHELMINA A német Wilhelm (magyarul Vilmos) női párja a Vilhelmina név. Germán eredetű, a férfinév jelentése: erős akaratú védelmező. VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -162 cm, apad, a meder- teltség 11%, a víz hőmérséklete 12,6 C- fok, Vásárosnaménynál -112 cm, árad, 10%, 14,0 C-fok, Záhonynál -239 cm, árad, 8%, 15,0 C-fok, Dombrádnál 35 cm, árad, 22%, a vízhőfok nincs jelez­ve. A SZAMOS Csengéméi -59 cm, árad, 4%, 13,6 C-fok, a KRASZNA Áger dőnél 144 cm, árad, 25%, 13,8 C-fok, a TŰR Garbóiénál -44 cm, árad, 13%, 13,8 C-fok. Vízhőmérsákist Balaton 16 °C Tisza-tó 20 °C Duna 15-18 °C ÚfINFO A 41. számú főút 53,8 kilométerszelvényben lé vő vásárosnaményi Tisza-hid burkolatjavítása miatt a fél pályát lezárták. A forgalmat jelző­lámpa irányítja. A korlátozás várhatóan szep­tember 30-áig fog tartani. Nyíregyháza belterü­leti szakaszán a 36-os főút és a nyírszőlősi be­kötőút csomópontjában (Északi kőrút és Vas­vári Pál u. kereszteződése a Zöld Elefántnál) átépítés, sávbővítés miatt sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a forgalmat. A 38. sz. főút 9,3 és 9,8 kilométerszelvénye között az ártéri híd javítása miatt a fél pályát lezárták. A for­galmat jelzőlámpa irányítja. A korlátozás vár­hatóan szeptember végéig tart. Tiszavasvári és Tiszadob között az önkormányzati út 13,2 kilo­méterszelvényében lévő híd javítása miatt fél­pályás útlezárás van érvényben. A forgalmat jelzőlámpa irányítja. A korlátozás várhatóan október végéig tart. A Vitka-Panyola összekö­tő út olcsvaapáti belterületi szakaszán csapa­dékvíz-elvezető csatorna építése miatt félpá­lyás lezárás lassítja a forgalmat 300 méteres szakaszon. Tiszalúc és Tiszadob között ponton­híd üzemel a Tiszán. Teherbírása 10 tonna. TRÁFF1PÁX Vásárosnamény területén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom