Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

KeMw Magyarország 2002. augusztus 1., csütörtök SPORT VIZES SPORTÁGAK EB-JE Érem nélkül maradtunk Nyíregyháza (KM) - Magyar szem­pontból igazi nagyüzem volt a szer­dai nap a bérli úszó Európa-bajnok- ságon, ám érem sajnos nem született. Pedig 100 méter mellen Kovács Ágitól nagyon vártuk a medált, ám olimpiai baj­nokunk végül csak negyedik lett (1:09.63). Ugyancsak éremesélyes szám volt a 200 méter férfi vegyes, hiszen Kerékjártó Ta­más az első, Batházi István pedig az ötö­dik idővel került a döntőbe. Az érmek elosztásába azonban ők sem szóltak bele, .a finn Sievinen visszafoglalta a trónt, Kerékjártó a negyedik, Batházi az ötödik lett. Zubor Attila ugyancsak a döntőben úszhatott, és 49.78 másodperces idejével a hatodik helyen végzett. A kellemes hírekről megint csak az elő- és középfutamokban szereplő verseny­zőink gondoskodtak. Risztov Éva 800 mé­ter gyorson három másodperccel úszott jobbat, mint a második legjobb, így favo­ritként várhatja a csütörtöki döntőt. A ha­todik idővel lett döntős Reményi Diána a 200 méteres női vegyesűszásban. Bodor Ri- chárd futamában harmadik lett (2:14.84) 200 méter mellen, és a hetedik idővel lett finalista. Egyenes ágon, futamából máso­dik helyezettként lépett tovább Kolozár Dávid 200 pillangón, összesítésben az ötö­dik legjobb időt úszta, Kiss Boldizsár ugyanitt tizenkettedikként zárt. Horváth Péter 50 méter háton új magyar csúcsot repesztett (25.86), ezzel a hatodik legjobb idővel került a fináléba, amely ugyancsak ma esedékes. Van Hoogenband (szemben) 100 gyorson Ismét legyőzte Popovot Fotó: epa A Nagykálló is bentmaradt Nyíregyháza (KM) - Nem vezettek eredményre a labdarúgó megyei I. osztályú jogról szóló tárgyalások a Petri SC és az Újfehértó egyesületei között. Mindez azt jelenti: a pócspetrieknél ma­radt a jog, csakhogy ők nem tudják vál­lalni a magasabb osztályú szereplést. Ezért egy újabb kieső visszahívásával töltötte fel a mezőnyt a szövetség, vagyis a legutóbb sereghajtó Nagykálló is a megyei I. osz­tályban maradt. A szardal sdzőmacesak sradménysi Kemecse-Nyfrség-Spartacus 0-9 (0-6). Gól: Bárdi 4, Farkas, Szabó II Zs., Kádár, Győri, Turóczi. ________ Nagyhalasz-Demecser 2-6 (1-4). Gól: Potor, Kele­men, illetve Nagy S., Lehoczki, Kovács I., Székely, Sár­kány. Szarvas. ________________________________ Nyírbátor-Szakoly 4-1 (l-O). Gól: Tóth A. 3, Kovács I., illetve Vass. _______________________________ Baktalórántháza-lbrány 3-4 (1-1). Gól: Illés L., Rákóczi, Gdovin, illetve Ónodi 2, Bárdi, Imre. ______ Záhony-Nyírkarász 1-3 (0-2). Gól: Vincze, illetve Gaz­dag 2, Vida.__________________________________ Voíán-Sényő-Tuzsér 1-3 (l-O). Gól: Knoblok, illetve Cseke, Kovács I., Spekker. _____________________ Bőcs-Rakamaz 4-1 (O-O). A rakamazi gólt Kozák sze­rezte. Hetvenhét húron pendültek Harangodon Élethű művadakra emeltek a vadászok nyílvesszőt, főpróba volt a magyar bajnokságra Szedlár János (jobbra) Is meglőtte a műmedvét Fotó: Racskó Tibor Nyíregyháza (KM - M. L.)- Nem egy, hanem hetvenhét húron pendültek a verseny­zők a hét végén a harangodi dombokon a háromdimenziós Íjászok nemzetközi viadalán, a magyar grand-prix sorozat negyedik fordulóján. A hazai és külföldi vadászokat felvonultató mezőnyben konti­nensbajnokok is célra emelték a modern íjakat, surrogtatták villámgyorsan a nyílvesszőket. Mindkét napon 28 céltáblát jelen­tő, élethú állatfigurára lőttek leg­többször sikerrel, vasárnap az­tán jött az elit különvetélkedése, a hatos döntő. Új felszereléssel A szakág hazai menője, egy­ben a verseny főszervezője Szed­lár Jánor kategóriájában a har­madik helyen zárt. Nagy sikert ért el ifjabb Szedlár teljesítmé­nye, aki élre lőtte magát a fiata­loknál.- A vártnál és a tavalyinál ke­vesebben érkeztek el a verseny­re, de a színvonalra, a mezőny erősségére így sem lehetett pa­nasz - kezdte a Kelet-Magyaror- szág tájékoztatását Szedlár Já­nos. - Remek teljesítményt nyúj­tott a kisfiam, hiszen végre megelőzte a budapesti Kiss Ben­jámint. Egyre inkább összeáll a technikája, ami biztató a jövőre nézve. Ami az én harmadik he­lyemet illeti, nem panaszkodom. Idén a Botex cég gyári verseny- zőjeként indulok a megmérette­téseken, és még nem értem össze az új felszereléssel. Ehhez idő kell, valószínűleg ez az év erre megy rá. Ennek tükrében érté­kesnek tartom a harmadik he­lyet, ráadásul majdhogynem könnyebb Európa-bajnokságot nyerni, mint a hazai grand-prix sorozatot megnyerni. Szedlár János, aki civilben Encsencs polgármestere, még azt is hozzátette, hogy formája min­denképpen biztató a hétvégi or­szágos bajnokság előtt, amelyet Csongrádon rendeznek. Eredmények TRLB: 1. Hegedűs Szilárd (Ar- ló), 2. Lugosi Ottó (MIÉ), 3. Lachmann István (MISE) TRRB: 1. Pap Mihály (Elit Hun­ter), 2. Varga Attila (Skorpió SE), 3. Papp Lehel (Elit Hunter) + DH: 1. Nagy Gábor (Elit Hun­ter), 2. Kuzma Pál (Elit Hun­ter), 3. Bányavári Péter...10. Kelemen Sándor (Nyíregyháza) CU: 1. Medve Tamás (MIÉ), 2. Kormos Róbert (MIÉ), 3. Szed- lár János (Nyíregyháza) _______ CB: 1. Nahoczki Péter (Arló), 2. Kocsis Gábor (MIÉ), 3. Lip­ták Attila (Skorpió) ___________ CU: 1. Kőszegi Szilvia (LRI Ma­lév), 2. Molnár Zsuzsa (MIÉ), 3. Czabán Leonóra (Leticia) Juniorok: 1. Kuzma Tamás (Elit Hunter), 2. ifj. Császár Ferenc (Teli Vilmos) _________________ Kadett: 1. ifj. Szedlár János (Nyíregyháza), 2. Kiss Ben­jámin (Elit Hunter), 3. Lám István (Teli Vilmos) ___________ Mini: 1. Juhász Bálint (Arló), 2. Papp Milán, 3. Földi Soma Brazilok helyett törökök Célegyenesben a futsal vébé szervezése Nyíregyháza (KM - M. L.)- Ez már a célegyenes, fel­sűrűsödtek a tennivalók a 8. Főiskolás Teremlabdarúgó (Futsal) Világbajnokság az Aranyászok kupáért szervező bizottsága előtt. A kedd délelőtti összejövetel után megtudtuk, hogy véglegessé vált az augusztus 24-31. között Nyíregyházán, Nagykállóban és Tiszavasváriban sorra kerülő ta­lálkozó mezőnye és programja. Mivel az adott határidőre két csapat nem fizette be a nevezési díjat a FISU (Nemzetközi Egye­temi és Főiskolai Sportszövetség) bekeményített, és nem fogadta el a nevezéseket. így nem jönnek a brazilok és a finnek, a horvá- tok helyett pedig a törökök ér­keznek. Brüsszelben elkészítették a csoportbeosztásokat, a magyar együttes az ukránokkal és a tö­rökökkel küzd majd a továbbju­tásért. Csoportbeosztások, csoportmérkőzések A csoport: Magyarország, Ukrajna, Törökország Ukrajna-Törökország _________08. 25., vasárnap, 17. Tiszavasvári Magyarország-Ukrajna ________08. 26., hétfő 19._______Bujtosi csarnok Törökország-Magyarország 08, 27., kedd, 49. , Nagykálló ______ B csoport: Jugoszlávia, Lengyelország, OlaszorSíég Jugoszlávia-Lengyelország 08. 25., vasárnap, 17. Nagykálló ______ Olaszország-Jugoszlávia ______08. 26., hétfő, 17._______Tiszavasvári ' Lengyelország-Olaszország 08. 27., kedd, 19________Bujtosi csarnok O csoport: Spanyolország, Ciprus, Oroszország Spanyolország-Ciprus ________08. 25., vasárnap, 19.15 Bujtosi csarnok Oroszország-Spanyolország 08. 26., hétfő, 19 ________Nagykálló______ Ciprus-Oroszország __________08. 27., kedd, 19________Tiszavasvári D csoport: Izrael, Kazahsztán, Portugália Izrael-Kazahsztán____________08. 25., vasárnap, 19 ____Nagykálló______ Portugália-lzrael _____________08. 26., hétfő, 19________Tiszavasvári Kazahsztán-Portugália 08. 27., kedd, 17 Bujtosi csarnok Móricznak végre minden összejött egy döntőben A Ford Escortnak csak a hátulját látták a riválisok, Révészék pechesek voltak Móricznak végre minden összejött Fotó: Mán László Nyíregyháza (KM) - Végre bejött! Ezt gondolhatta a hét végén Móricz József rali- krosszozó a csehországi Kö­zép-Európai Zóna Trófea so­ros fordulója után. A nemzetközi viadalon me­gyénket három pilóta képviselte. Móricz József (RabócsiRing Kft, Ford Escort Cosworth) az első osztályban a Divízió 4 H-gép- osztályban állt rajthoz. Már a se­lejtezőknél érett a nagy ered­mény, hiszen az első két futam­ban a legjobb időt autózta Mó­ricz, így a harmadik selejtezőt nyugodtan kihagyhatta, így is az A-döntő legjobb helyéről startol­hatott. Magabiztos, rajt-cél győzelmet aratott, két körig bírták vele a a tempót a többiek, után a má­sodikra is fél kört vert.- Boldog vagyok, hogy végre összejött az eredmény. Az idén négyszer álltam élen a bajnok­ikon, kétszer az autó mondta fel a szolgálatot, kétszer pedig én szúrtam el. Most minden reme­kül összejött, amiért köszönet jár a szerelőknek, a szakmai stáb­nak. Mivel az első hellyel össze­tettben is jó pozícióba kerültem, az augusztus végi, ausztriai ver­senyen is szeretnék indulni - tá­jékoztatta a Kelet-Magyarorszá- got Móricz József. Ugyanebben a kategóriában indult Révész Bálint (Révész Ral­lye Team, Audi S 2). Nem volt szerencsés, mert az egyik selej­tezőben élről állt ki, mivel az Audinak kiszakadt az egyik első kereke. Emiatt a B-döntőbe ke­rült, ahol szintén nem szuperált rendesen az Audi, így ebben a futamban a második helyen zárt. Révész Tamás (Révész Rallye Team, Toyota Corolla) az elit mezőnyben, a Divízió 1 A-géposz- tályában indult. A selejtezőknél neki is voltak gondjai, így csak a B-döntőben folytathatta. Itt ha­talmas csatát vívott az osztrák Höllerrel, végül másodikként ért célba, összesítésben ő is he­tedik lett. Hirdetés J9 ROBOGÓUOOlForintért! I Kizárólag a Sóstói Strandon,!, Keresd a Kelet m Magyaiorszag és a EpOcD ftű szerencsedobozát! A belépőt most egy vadonatúj robogóra cserélheted!

Next

/
Oldalképek
Tartalom