Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-29 / 201. szám

2002. augusztus 29., csütörtök Islet*» Magyarország NYÍREGYHÁZI POLGÁR /14 Nyírségi kiadás 0 Kisgazdagyűlés. Szeptember 2-án 18 órai kezdettel tartja gyűlését a Honvéd utcai Alvégesi Művelődési Házban a Füg­getlen Kisgazda Párt Nyíregyházi Városi Szervezete. 0 Utakat avatnak. Péntek délután há­romkor adják át a sóstói Fürdő utca űj szakaszát és közvilágítását, fél ötkor a sóstóhegyi Gulyás Pál utcát és közt, ahol a szilárd burkolaton kívül csapadékcsa­torna épült, és korszerűsítették a közvi­lágítást. 0 Kézműves-kiállítás. Vasárnap délelőtt tízkor nyitják meg a Kölyökvárban a X. Nemzetközi Kézműves Kiállítást. Városvédők. A példa ereje, Európa Nostra-díjas alkotások Magyarországon címmel rendezett kiállítást az Evangélikus Általános Iskolában a Nyíregyházi Város­védő Egyesület. A tárlatot Baliga Kornél (a képen jobbra) Ferenczy Noémi- és Euró­pa Nostra-díjas építőművész nyitotta meg. Mellette Lábossá Gusztáv, az egyesület el­nöke Amatőr felvétel * VÁROSLAKA panaszladaja Erőszakos kukázók A bosszúságomnak szeretnék hangot ad­ni. Az utóbbi két-három hétben a szoká­sosnál is több csapatba verődő társaság tűnt fel az Északi-alközpont környékén. De találkoztam már velük a Vasvári Pál utcán is. Rendszeresen zaklatnak minden­kit: az egyedül arra járó nőt, gyereket, idő­seket egyaránt. Kéregetésük már követe­lőzéssé fajult, viselkedésük pimasz, tola­kodó és olykor fenyegető. Taktikájuk a kö­vetkező: a csoport „hölgy” tagja míg a ku­kát rámolja, és úgy tesz mintha semmi másról nem tudna, addig 2-3 jól kitaní­tott gyerek megcélozza a kiszemelt áldo­zatot. Körbe fogják, és igen nehezen lehet tőlük szabadulni. És még örüljön az em­ber, ha egy-két aprósággal hozza össze a jó sors, mert ha egy csapattal találja szem­ben magát, akkor joggal érezheti veszély­ben nemcsak az értékeit, de akár az éle­tét is. Főleg az Alii Diszkont előtt lévő játszó­tér a kedvenc táboruk, ott szortírozzák a felhalmozott lomot, esznek, randalíroznak, rengeteg mocskot és bűzt hagyva maguk után. Az arra tévedő ember nem látja őket a padok mögött, így könnyen ideális cél­ponttá válik. Mivel kihalt a terület, jobb, ha menekülőre fogja. Én az Óz közben la­kom, és nem merem a ház elé sem leen­gedni a gyermekemet, fél a botokkal fel­szerelkezett kukázóktól. Keresnek, kutat­nak és nyitva hagyott lépcsőházi ajtót ta­lálnak, nem átallnak bemenni és a lakó­kat zaklatni. Már nekem is volt szeren­csém ezekkel az emberekkel találkozni. Nagyon idegesítő ez, azért is, mert ők jól tudják, hogy mi jár nekik, és ki is hasz­nálják a lehetőséget. De ez úgy látszik, nem elég. Jó lenne, ha ezzel a problémával fog­lalkozna valaki! Időben kell lépni, hisz kezdődik az iskola, elvehetik a gyerekek értékeit, de mi lakók is szeretnénk féle­lem nélkül járni-kelni! B. Jánosné, Nyíregyháza Maximumon bömböltetik a zenét Ha szükséges, engedetlenségi mozgalmat indítanak és kivonulnak az utcára A közelmúltban éjszakai ellenőrzést is tartott a hivatal Nyíregyháza (Galambos Tí­mea) - Több lakó panaszko­dott a polgármesteri hivatal­nál, hogy nem tudnak pihen­ni a szórakozóhelyek és kör­nyékük hangzavara miatt. A legtöbb bejelentés a Búza térről érkezett, de ezen kívül a Zrínyi utcán létesült belvá­rosi klubra is panaszkodtak. Dr. Köteles István hatósági iro­davezető összehívta a Búza téri vendéglátósokat, hogy tisztázzák a problémákat. A napokban zaj­lott a megbeszélés, ahol részt vett az érintetteken kívül né­hány lakos, valamint Szokol Ti­bor területi önkormányzati kép­viselő. Az egyik érintett belváro­si klubból nem volt ott az illeté­kes, egy lakos képviselte a pa- naszkodókat. Nem újkeletű- A nyár elmúltával ezek a problémák zömmel megszűnnek. Az ablakok bezáródnak, a zaj sem hallatszik majd olyan erő­sen. A legnagyobb gond nem is a szórakozóhelyekkel van, ha­nem azzal a tömeggel, akik pél­dául a Búza téri parkolóban za- jongnak, raliznak és maximu­mon bömböltetve hallgatják a ze­nét az autóban. Ebben az eset­ben a rendőrség az illetékes. A polgármesteri hivatal képtelen kezelni ezt a problémát - ennyit mondott elöljáróban dr. Köteles István. A közelmúltban a város veze­tői és a körzeti képviselők éjsza­kai bejáráson vettek részt. El­lenőrizték a szórakozóhelyeket, zajszintet mértek, és azt tapasz­talták, hogy alapvetően kulturál­tan szórakoztak a fiatalok, súlyo­sabb rendellenességet nem ész­leltek. Szokol Tibor területi képvise­lő elmondta, hogy a Búza téren lakók panasza már nem mai té­ma.- Közel nyolc éve megy a ci- vakodás a lakosok és a környék­beli szórakozóhelyek fenntartói között, de sajnos egyszer sem vizsgálta meg senki. Megoldást kellene találnunk ezekre a gon­dokra. A Búza téri társasház egyik lakója így fogalmazott:- Az utcai zajjal van főként a baj, nem a benti zenével. 160 csa­lád nyugalmát zavarja ez a tér. Sajnos a normális szórakozás mára már ismeretlenné vált a fiatalok körében. Nem az a baj, hogy megesznek pár kiflit a bü­fében, hanem az, hogy eldobál­ják a maradékot, a kapualjakat Fotó: Pusztai Sándor WC-nek használják. A kocsik aj­taját csapkodják, bömböltetik benne a zenét és ordibálnak. Nem tudunk rendesen tévét néz­ni, mert egyszerűen nem lehet hallani a kinti zajoktól. Nemrég kivonultunk a Csibetanya elé és leállítottuk a hangoskodókat, de ez sem használt sokáig. Fel kel­lene osztani a teret és közö­sen felvigyázni a rendre és fe­gyelemre. Éjszaka is fizetős? A jelenlévők több ötletet is fel­vetettek, a problémák megoldá­sára. Felmerült, hogy a Búza té­ri nagy parkoló az éjszakai órák­ban is fizetős legyen, és ezáltal a rend jobban biztosítható lenne, vagy esetleg a vendéglátó helye­ken táblákkal felhívni a figyel­met a rendre. Végül abban maradtak: elké­szítik a figyelemfelhívó táblákat, valamint átmeneti időszakra kö­zösen alkalmaznak biztonsági őröket a parkolókban. Talán így megoldódna a gondok nagy része. Azonban nemcsak a Búza té­ren vannak effajta problémák, hanem a Zrínyi utcai klubban is, melynek vezetője nem volt jelen szerdán. Az egyik lakó képvisel­te a panaszkodókat.- A ház vasszerkezettel épült, melyből következik, hogy jól ve­zeti a hangot. Az érintett klub megkapta az engedélyt a terasz­ra, viszont zenélésre nem. A ku­bai dobok a küszöbön szólnak, amely már önmagában nagyon hangos, de erre még erősítőt is kapcsolnak. Az elején csak sza­lonzene működött a helyiségben, mely ellen nem volt kifogásunk. Halk volt és kellemes. De ez a dobolás felháborító. Nem tudom mire jó ez a dü­börgés, talán „dobbal akarnak verebet fogni”? Engedetlenségi mozgalmat fo­gunk indítani és kivonulunk az utcára. Az aláírások már meg­vannak. Nem fogjuk engedni, hogy ez az őrület tovább folyta­tódjon. Kompromisszum A polgármesteri hivatal illeté­kesei ígéretet tettek, hogy az üzemvezetőknél elérik azt, hogy a lakókat irritáló zenélés és do­bolás mielőbb megszűnjön. A ha­tósági irodavezetőnél tartott ér­dekegyeztetés végül is úgy ért véget, hogy a lakók képviselői is eredményt értek el, ugyanakkor a vendéglátóhelyek üzemvezetői is kompromisszumkészek voltak. GAZDIKERESŐ Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány Állatotthoná­ban sok elárvult kutyus és cica várja, hogy végre sze­rető gazdára leljen. « 3 Néhány hetes kiscicák és s kölyökkutyák várják sorsuk | jobbra fordulását az állatott-1 honban. Jó volna, ha mihama- f, rabb szerető gazdikra lelné- § nek. 8 Talált állat: Egyéves, kék szemű husky kan kutyus már nagyon várja, hogy érte men­jen a gazdája, az Állatotthon előtt kóborolt, ott leltek rá az állatbarátok. Reméljük, nem így akart megszabadulni tőle gazdája. 8 hónapos fekete, barna raj­zos tacskó keverék kan kutyát találtak a Közép utcán, 1 év körüli magyar vizsla szukát Nagykállóban. A Víz utcán egyéves nőstény fehér lábú sziámi macskát találtak még júliusban. Befogadóra vár: Hatéves né­met juhász ivartalanított szu­ka, Blöki 6 éves fekete labrador kan; Liza 1 éves fe­kete-fehér német vizsla keve­rék szuka. Rózsái 5 éves vizs­Miért nem kellünk ml senkinek? la keverék kan, kertes házba ajánlják. Frigyes 2 éves tacskó- bullterrier keverék kan. Gazdit keres még több ivar­talanított keverék szuka kutya is. Az Állatotthon a Csatorna utcán van (Westsik Vilmos ut­cából nyílik, tel.: 42/421-554, vagy 20-9605-402), mindennap 8-16 óráig tart nyitva. A gyepmesteri telepen, Zomboribokorban is választ­hat magának kedves, barátsá­gos házőrzőt, aki kutyust sze­retne. Tucatnyi elárvult, meg­unt négylábú várja itt, hogy valaki megmentse (Zomboribo- kor 2., tel.: 42/311-879.) A te­lep hétfőtől péntekig 8-16 órá­ig tart nyitva. Hirdetés 3 éves születésnapja alkalmából köszöntjük drága kis unokánkat, Nagy Attilát Kemecsén! Nagyszülei, Papa és Mama. Káposztát taposnak Nyíregyháza (KM) - A kertek alatt kopogtat Szent Mihály hava, ami azt je­lenti, ideje lassan hozzá­kezdeni a kertekben is az őszi munkákhoz. Mint minden évben, idén is megrendezik a sóstói Múzeum­faluban a hagyományos őszi, ház körüli munkákból össze­válogatott bemutatót. Szeptem­ber 7-én a különböző portákon más-más paraszti munkát te­kinthetnek meg a látogatók, de aki akar, maga is részt vehet az egyes fázisokban. Segíthet például a káposztát savanyíta­ni, dohányt fűzni, szőlőt pré­selni, sodorhat cigarettát „szűzdohányból”, morzsolhat tengerit, beállhat darálni. Nem lesz utolsó elfoglaltság az ínyenceknek a szilvalek- várfőzés sem, akik még nem tudnak, megtanulhatnak vajat köpülni, s ha mindezzel elké­Remek hangulatban szülnek, már csak egy kis sü­tés lesz hátra: a megdagasz­tott, elkészített tésztát, miután megkelt, kemencében sütheti ki. A rendezvény tíztől háro­mig tart. Ha valaki a helyszí­nek közötti szaladgálásban, nagy sürgés-forgásban elfárad­na, „pónitaxit” is foghat. Hirdetés VÓSE/^ ^BARÁTI KÖR^V A 2002. augusztus 18-án megtartott ülésén NAGY BÉLA agrárközgaz­dászt javasolta FÜGGETLEN POLGÁRMESTER jelöltnek. A Baráti Kör köszönettel veszi a lakosoknak azt a nagy számú ajánlószelvényt, melyet kitölt­ve már eddig leadtak és lehetővé tették, hogy NAGY BÉLA polgármester-je­löltünk a szükséges ajánlószelvény többszörösével rendelkezhet. Az ajánlószel­vények továbbgyűjtését képviselőjelölt tagjainkért is tovább folytatjuk. A Baráti-Kör rendezvényein részt vevők segítségét várjuk az önkormány- I zati program összeállításában. A községben barátságot, békességet, egységet és fejlődést akarunk! 234370 |

Next

/
Oldalképek
Tartalom