Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-26 / 198. szám
2002. augusztus 26., hétfő Kelet «9 Magyarország MEGYEI TÜKÖR /5 0 Kópisné Nagy Mária grafikusművész alkotásaiból nyílik kiállítás augusztus 26- án 15 órakor a nyíregyházi Szakszervezetek Házában. A debreceni születésű grafikusművész a Bessenyei György Tanárképző' Főiskolán szerzett diplomát. 1995 óta tanít Piricsén, 2000 óta pedig a nyírgyulaj Abigél Művészetoktatási Középiskolának is tanára. 0 Olcsó vásár. Már a karácsonyi szere- tetakciót szervezi a Vöröskereszt. Augusztus 27-én és 28-án 9-16 óráig új és használt ruhaneműből rendeznek olcsó vásárt Nyíregyházán, a Malom utca 3. szám alatt. A bevételt a karácsonyi szeretetakcióra fordítják. A hölgyek vizespólóversenyét érthető módon nagy érdeklődés kísérte Vendégségben voltunk házigazdák Kisvárda (KM - K. B.) - Lapunk gondolt egy merészet, s tegnap birtokba vette a kisvárdai Várfürdőt. Persze csak oly mértékben, hogy másoknak is jusson bőven hely, a fürdést kiegészítő kísérőprogramokról azonban ezen délutánon a Kelet-Magyaror- szág gondoskodott. A strandot üzemeltető Idegenforgalmi és Szabadidő Centrum vendéglátóként megengedte, hogy ezúttal bő félnapon át mi legyünk a házigazdák. A számos ajándékkal - közöttük értékes tárgyjutalmakkal és KM-előfizetésekkel - kecsegtető programok sokaságában az állandóságot most is az óránként megpörgetett KM-sze- rencsekerék jelentette, de volt gyermekrajzverseny, gyöngyhalászat, búvárbemutató, ingyenes sétalovaglás, lángosevő- verseny. Szerencsére az szikrázó napsütés ellenére egyetlen meghirdetett program sem maradt el az érdektelenség miatt: az emberek örömmel jöttek ki a hűs habokból egy kis móka kedvéért. Azon voltunk, hogy mind a gyermekeket, mind pedig szüleiket egy emlékezetes nappal ajándékozzuk meg. A nagy érdeklődést és a jó hangulatot tapasztalva, szerénytelenség nélkül állíthatjuk: ez sikerült is! Mindazonáltal sokak szerint a nap fénypontját a hölgyek vizespólóversenye jelentette, amelynek során tizennyolc csinos lány (illetve fiatalasszony!) állt a zuhany alá az újságunk lógójával ékesített fehér pólókban. A pártatlan férfiúkból (az ISzC vezetője, a helyi úszómester, a város alpolgármestere, a tuzséri jegyző, valamint lapunk egyik szerkesztője foglalt helyet az irigyelt székeken) álló zsűri dolga „csupán” annyi volt, hogy eldöntse, mely három hölgy kapja a dobogós helyen végzetteknek díjként felajánlott egy-egy mobiltelefont. Az ítészek becsületére legyen mondva: döntésükkel a többség egyetértett. Kisvárdán is óránként forgott a szerencse- kerék Fotó: Kovács Bertalan Telt ház a Kossuth téren Több mint tízezren látogattak szombat este a Kossuth térre, a főiskolai te- remlabdarúgó-vb hivatalos megnyitójára. A Kelet-Ma- gyarország és a Gold FM Rádió közös szervezésében Szikora Róbert és az R-GO fergeteges koncertet adott Fotó: Sipeki Péter Jó hangulat, kreáló szervezés Több mint hétszázan vettek részt a különböző rendezvényeken Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Péntektől vasárnapig tartott az ÁHT Kupa (a TÁKISZ Kupa jogutódja). Hirdetés A megyei területi államháztartási hivatalokban, a Pénzügyminisztériumban, Belügyminisztériumban, a Magyar Államkincstárnál, az Államháztartási Hivatalban, az Államadósságkezelő Központban dolgozó köztisztviselők vetélkedtek különböző sportágakban. Kassai Lászlót, a megyei TÁH igazgatóját, mint fővendéglátót, - szervezőt arról kérdeztük: milyen hozadéka van az idei ÁHT Kupának. - Annak végtelenül örülök mondta, hogy eljött minden meghívott vendégünk, hisz összesen több mint hétszázan Néhány köztisztviselő arra vállalkozott, hogy az ország másik végéből kerékpáron érkezik az ÁHT Kupára Fotó: Györke László vettek részt rendezvényünkön. Az pedig büszkeséggel tölt el, hogy soha ennyi magas rangú vendége nem volt a kupasorozatunknak. Korábban egyszer fordult elő, hogy a belügyminiszter néhány órára megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, most viszont László Csaba pénzügyminiszter és több vezető munkatársa már pénteken megérkezett, s csaknem végig velünk voltak. VIDOR-fesztivál Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - A Móricz Zsig- mond Színház szeptember 7-14. között rendezi meg az országban elsőként a Vidámság és a Derű ORszágos Seregszemléjét, a VIDOR-fesztivált. Az egy héten át tartó rendezvénysorozat gerincét esténként a színház nagyszínpadán és kamaraszínpadán látható 7-7 különböző előadás adja, melyre a szervezők a Magyarországon repertoáron szereplő legjobb és legnevesebb színészeket felvonultató vígjátékokat hívták meg. A darabokat természetesen - ahogy azt egy fesztiválhoz illő - zsűri is megtekinti, mely a szakemberek mellett nézőkből tevődik majd össze. Elnöke Fábry Sándor. Az egyhetes fesztivált számtalan szinte minden művészeti ágat felvonultató kísérőrendezvények sorozata övezi. Igazi fesztivál várossá alakul Nyíregyháza. A délelőttök a gyerekeké, akik a bábelőadásokon szórakozhatnak, délutánonként pedig a humor klasszikusait láthatják filmvásznon a nevetni vágyók. Mivel az egy hét alatt jó néhány neves színművész lesz Nyíregyháza vendége, így részvételükkel futballran- gadót tervezünk. Karikaturisták Az utcákon elhelyezett alkalmi plakáthelyeken pedig láthatóak lesznek a legismertebb magyar karikaturisták (Kaján Tibor, Kallus István, Brenner György stb.) életművét bemutató rajzok. A VIDOR-fesztiválon az irodalom sem szorul háttérbe. A fesztivál ideje alatt nagy klasszikusaink (Karinthy Frigyes, Rejtő Jenő) mellett a kortárs irodalom kiváló humorú jelesei (Nádasdy Adám, Tandori Dezső, Varró Dániel) is színre lépnek, természetesen rangos művészek közreműködésével. Esténként irodalmi szalont szervezünk a belváros egyik erre alkalmas kávézójában, ahol a felolvasások mellett kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílik. Lesznek humoros koncertek és esténként „színházi kocsma”, ahol a tisztelt nézők találkozhatnak a színművészekkel... és még sorolhatnánk mi mindenen nevethetünk együtt egy héten át Nyíregyházán, a VIDOR-fesztiválon. Megnyitó: szeptember 7- én 17 óra 45 perckor a Bessenyei téren. Az első bemutató Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabja a kecskeméti Katona József Színház előadásában. HÍREK Vigyázz, kész, rajz! Kapcsolj rá a Bee-re, és gazdagabb leszel egy spéci Rotring tollal! Ráadásul az SMS 20 forint a Csúcsidőnek pedig 2-kor vége. A kész*ttk csak Faunon GSM SM-kartváw>l használhatók Az ajánlat ZC02 augusztus 21-tól az akciós tud Torát*» ládáikra á kárjaagánlatckról érdeklői a kgközdcí*» Bee boltok vatwidyikebcrr: Td-Ker - kisráróa. Krúdy parki-?.; Gatrtr - Mátészalka, Kölcsey u VIK texasiéi Ny» Haza - Nyíregyháza, Szegfű ti 75; Bravotei Nyír Plaza, Nyíregyháza. Szegfű u 75., BMSMofxKzakír Nyíregyháza, Rákóczi u. 17: BMS irodatechnika - Nyíregyháza. Mártírok tere á: Boc Shop - Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 4-e. fimnem GSM nonstop információs vonal: 1220 BEE by Pannon GSM