Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-22 / 195. szám

2002. augusztus 22., csütörtök Kelet» Magyarország SPORT KÉZILABDA A nagymihályi tornán az SzKSE partiban volt a szlovák elittel Nyíregyháza (KM) - A Szabolcs KSE NB I. B-s férfi kézilabda-társula­ta Szlovákiában szorgoskodott: a nyíregyházi különítmény a negyedik helyet csípte meg a portyán. Alig egy héttel a felkészülés kezdete után kelt útra az SZKSE, amely a Tátrán Presov ellen fölényes győzelemmel (35-19) mutatkozott be. Az Extraligában jegyzett, vagyis elit­gárdának számító Kassa kínkeservesen, 30-29 verte a Bartha-fiúkat, akik a szlo­vák bajnok, Secovcével szemben is becsü­lettel tartották magukat, az elbukott (35-27) összecsapás miatt cseppet sincs mit szégyenkezni. A torna záróakkordjaként egy cseh csa­pattól kapott ki (25-23) a nyírségi egylet - szintén a túrához kapcsolódó fejlemény, hogy a legújabb szerzemény, Kun László térdszalaghúzódást szenvedett. A több poszton bevethető játékost nem kell műteni, miközben a többiek már az augusztus harmincegyedikén, Miskolcon esedékes meccsdömpingre melegítenek, majd szeptember másodikén és harmadi­kén a Mihalovce elleni edzőmeccseken - immár hazai pályán - töri magát a Sza­bolcs KSE. Döntetlen. Kerzsakov (fehérben) gól­jával az oroszok jutottak vezetéshez Moszk­vában a svédek ellen, ám a 90. percben Milabyéknak (jobbra) sikerült egyenlí­teni Fotó: EPA Ronaldo helyére Crespo? Róma (MTI) - Az olasz Internazionale Ronaldo helyére szeretné megvenni az ar­gentin Hernán Crespót a Laziótól, bár még egyáltalán nem biztos, hogy a brazil csil­lag a Real Madridhoz távozik a milánói klubtól - írták egybehangzóan az olasz sportlapok. Mivel Héctor Cúper az Inter ar­gentin edzője nem túlzottan kedveli Rónáidét, szemben a 27 éves honfitársával, akit gólerősebbnek tart a vb-gólkirálynál. KOIÁJtUBDA Parkolópályán a Nyíiflaza előtt Nyíregyháza (KM) - Még lehet ne­vezni a Plaza Ball utcai kosárlabda­versenyre, amelynek időpontja au­gusztus 24-e, helyszíne a NyírPlaza parkolója. A jelentkezéshez szükséges okmányok a NyírPlaza információs pultjánál szerezhetők be, nevezni a bajnokság napján 9 óráig lehet. A szervezők csak akkor rendezik meg az egyes korosztályok viadalait, ha vala­mennyi korcsoportban legalább három csapat (három plusz egy játékos) nevez. A korosztályok: gyermek (1991-es születé­sűek), serdülő (1989), kadett (1987), ifjúsá­gi (1985) és felnőtt (1983 után). Fontos in­formáció, hogy nevezési díj nincs, a kiegé­szítő programok között szerepel a zenés bemelegítés, a Marso-Isobau NYKK csapa­tának bemutató mérkőzése, valamint a há­rompontos dobóverseny, amelyre ugyan­csak a helyszínen lehet nevezni. A Plaza Ball keretében megmérkőzik egymással a nyíregyházi öregfiúk és a megyei média­válogatott csapata. 8. FŐISKOLAI TEREMLABDARÚGÓ VILÁGBAJNOKSÁG AZ ARANY ÁSZOK KUPÁÉRT j-'j'j j‘j j j j j j j j j j jj j j j j j j j j j jjjj j j j j j j j j ^ j j j j y j j * j j j j j jj jjj y jj j j j jfj j'j'j jJjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjyjjjjjjjjjJjj'jjjjjj'jjiijjjjjjjjjjj’ A főiskola kollégiuma lesz a főhadiszállás Csütörtöktől már licitálni lehet a találkozó döntőjének jótékonysági kezdőrúgására A főiskola kollégiumában már az utolsó simításoknál járnak Fotó: Racskó Tibor Nyíregyháza (KM-M. L.) - Nagyüzem van a Nyíregyházi Főiskola Sóstói úti kollégiu­mában. Készítik elő a szobá­kat, hiszen csütörtökön már érkeznek a vendégek, a 8. Teremlabdarúgó Világbaj­nokság az Arany Ászok Ku­páért résztvevői. A kollégium ad majd otthont a tizenkét nemzet válogatottjai­nak, és a portugálok foglalják majd el elsőként alkalmi ottho­nukat az augusztus 24-31. közöt­ti eseményen. Az izraeliek is már hazánkban vannak, de ők pár napot Budapesten töltenek, aztán érkeznek meg. A főiskolán már felállt az akkreditációs köz­pont, ahol szakemberek igyekez­nek majd fennakadás és várako­zás nélkül elkészíteni az azono­sító kártyákat. Mint ismert, a ta­lálkozó ünnepélyes megnyitója szombaton este lesz a nyíregyhá­zi Kossuth téren. A színes prog­ram durranása Szikora Róbert koncertje lesz, amelyre minden érdeklődőt várnak a szervezők. A találkozó kizárólagos online médiatámogatója a Szabolcs On­line, amely oldalain elindított egy licitálást, mégpedig a világ- bajnokság döntőjének a kezdőrú­gása kerül kalapács alá. Az eb­ből származó bevételt a Remény Alapítványnak ajánljuk, mely­nek központja Debrecenben van, és a leukémiás gyerekek megse­gítésére jött létre. Pályázni név, cím, telefon­szám, foglalkozás megjelölésével lehet. Az árverés augusztus 22- től augusztus 29-ig tart. A legma­gasabb összeg felajánlójának au­gusztus 29-én 14 óráig kell befi­zetnie az Inform Média Kft. (Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 4-6.) számlájára az összeget. A pályá­zat csak akkor érvényes, amennyiben a befizetés megtör­tént. Amennyiben nem, a követ­kező legmagasabb összeg felaján­lója lép elő nyertessé. A kikiál­tási ár: 25.000 forint. A licit mi­nimum határa: 5.000 forint. A li­cit állását mindennap közé­tesszük lapunkban és a Szabolcs Online oldalain. http://fut- sal.szon.hu Pikó főorvos madridi megtiszteltetése Az Európa-válogatott doktora lesz az atléták nagy versenyén Nyíregyháza (KM-M. L.) - Alig talál szabad rubrikát határidőnaplójában dr. Pikó Károly, a nyíregyházi Jósa András kórház sürgősségi osztályának vezetője. A napokban újabb írás került ebbe a naplóba, mégpedig szep­tember végére. Madridban ekkor rendezik az atléták Világ Kupá­ját, amelyen az öt kontinens vá­logatottja mellett a rendező spa­nyolok, valamint az Amerikai Egyesült Államok, a németek és az oroszok indítanak csapatot. Pikó főorvos sok egyéb elfoglalt­sága mellett a magyar atlétavá­logatott orvosa, ilyen tisztében is otf volt nemrégiben a münche­ni Európa-bajnokságon. Most az a megtiszteltetés érte, hogy az Európa-válogatott vezető orvosa­ként lesz ott Madridban. Ráadá­sul a verseny előtti napon még egy nagy nemzetközi sportorvo­si találkozón is részt vesz, ahol előadást tart az utánpótláskórú atléták sérüléseiről és a megelő­zésről. Ami a csapatot illeti, a remek magyar szereplésnek (34 éve- voltunk ilyen eredményesek) kö­szönhetően többen is helyet kap­tak a kontinens-válogatottban. A férfiaknál a két Európa-bajnok, a diszkoszvető Fazekas Róbert és a kalapácsvető Annus Adrián mellett a 400 méteren ötödik Szeglet Zsolt is indul, mégpedig a 4x400 méteres váltó tagjaként. Ő ezen a távon egyéniben tarta­lék, miként Németh Roland a 100 méteren A hölgyek közül töb­ben tartalékok, azaz amennyiben valaki visszalép, vagy megsérül, akkor ők is indulhatnak. A Mün­chenben távolban igen peches és „csak” bronzérmes Vaszi Tünde, valamint a rúdugrásban hetedik Molnár Krisztina reménykedhet a csapatba kerülésért. Ami még érdekes: a versenyszámok győz­tesei 30 ezer dollárt kapnak. Pikó főorvos hamarosan készülhet Madridba Fotó: Mán László Aranyat párbajtőröztek Lisszabon (MTI) - A lissza­boni vívó-világbajnokság ötö­dik napján a női párbajtőr- csapat megszerezte a magya­rok első aranyérmét. A Mincza Ildikó, Hormay Ad­rien, Tóth Hajnalka, Király Haj­nalka összeállítású együttes meg­érdemelten végzett az élen, mert az összes párharc során meggyőző teljesítményt nyújtott, a nehéz pillanatokban pedig mindig akadt valaki, aki új lendületet adott a csapatnak. A magyarokat egyik ellenfél sem tudta megszorítani, a riválisok többször már menet közben feladták a küzdelmet. Az oroszoktól elszenvedett minimá­lis különbségű vereséget köve­tően a magyar férfi kardcsapat (Ferjancsik Domonkos, Nemesik Zsolt, Fodor Kende, Lengyel Ba­lázs) megnyerte további két ösz- szecsapását, így az ötödik helyen végzett. Gubacsigólok, kislétai gubanc Kocsis hármasa is kevés volt az üdvösséghez Kisléta (KM - K. T.) - Gu­banc Gubacsiék ellen. A fe­hérgyarmati futballista há­rom gólt hintett a Kislétá- nak, amelynek frontembere, Kocsis Zoltán hiába mester­kedett: mesterhármast je­gyezve is elvérzett csapata. Soha rosszabb nyitányt. Már­mint, ami a színvonalat illeti. A gyarmatiak ráadásul a látványos győzelem (6-3) után hej ehuj áz­hattak, míg Létán senki nem dőlt kardjába a vereség miatt. Azért akad probléma a Szécsi- stáb számára. A vesztes vendé­geket leginkább egy lyukas poszt nyugtalanítja...- Mivel első számú kapusun­kat, Krizsanovszki Andrást meg­műtötték, kényszermegoldásként 70 percig Szakács Zsolt, az egyik védőnk védett - taglalta a történ­teket Szécsi Zoltán, a Kisléta edzője.- Ez túl nagy előny a bajnok­esélyes, a nyáron jelentősen megerősödött Gyarmattal szem­ben. Egyébként nyugodtan mondhatom, NB-s színtű mécs­esét játszott a két csapat: a ve­reség dacára mi is remekül fut­balloztunk, végtelenül kíváncsi vagyok, milyen eredmény szüle­tett volna, ha átlagos, megyei el­ső osztályú kapusteljesítmény se­gíti a társaságot...- Mert olyan gólokat kaptunk, amit, ha két, harminc centis lé­cet leszúrunk, akkor sem megy be a labda! Minden KeMvtMagyaronzág -olvasó részt vehet a játékban. • • Legyen On a Suzuki Sedan boldog tulajdonosa! Nem kell mást tennie: • Keresse a Kelet-Magyarországban naponta megjelenő mozaikdarabokat! • Gyűjtse össze mind a 10 darabot és ragassza fel az újságban megtalálható nyereményszelvényre! • A kitöltött szelvényt küldje be augusztus 30- ig a következő címre: Inform Média Kft., Kelet-Magyarország, 4400 Nyíregyháza, Ff. 25. A borítékra írja rá: „Nyerjen a Kelettel új Suzuki Sedan-t” 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom