Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-19 / 193. szám
2002. augusztus 19., hétfő Ketet** Magyarország ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Táboroztak a táncosok. A sényői Ifjúsági Centrumban nyáron hosszított nyitva tartással és különböző programokkal várják a gyerekeket, fiatalokat. Az IC berkeiben egy éve tevékenykedő tánccsoportot egyre többször kérik fellépésre. 0 Lengyel vendégek. Augusztus 10-22. között Varsó Ursus kerületének 2. számú gimnáziumából 17 gyerek és 8 felnőtt vendégeskedik a testvériskolájának, a Mályváskerti Általános Iskolának a meghívására Újfehértőn. A gyerekek családoknál vannak elszállásolva. Részt vettek egy aggteleki, miskolctapolcai és budapesti kiránduláson, ahol megtekintették a Parlamentet is. 0 Alapkőletétel Bökönyben. Augusztus 20-án az ünnepi műsor helyszíne a Debreceni u. 56., ahol a bentlakásos idősek otthona alapkövét teszik le. Véradás a Tescóban Nyíregyháza (KM) - A Tesco és a Vöröskereszt immár harmadik alkalommal rendezi meg az Országos Véradó Napját, amelyen a helyi véradó állomások országszerte kitelepülnek az ország összes Tesco Áruházába. A hagyományokat folytatva a véradás résztvevői minden helyszínen Teso-aján- dékcsomagot kapnak, valamint részt vehetnek egy Tesco-Vöröskereszt totóban, amelyet kitöltve és visszaküldve egy sorsoláson vehetnek részt, a tíz nyertes egyénenként 5000 forintos vásárlási utalványt kap. Augusztus 24-én, szombaton 9-17 óra között várják mindazokat, akik részvételükkel támogatni tudják az ügyet, és hozzájárulásukkal elő tudják mozdítani a véradás sikerét. Keresik Borbánya legerősebb emberét Nyíregyháza (KM) - A Lakókörzeti Művelődési Házak Igazgatósága is gazdag programot kínál a keddi ünnepre. A Borbányai Művelődési Házban 16 órától Giba Tamás alpolgármester mond ünnepi beszédet, majd megszentelik a kenyeret. Ezt követően fellép a Szabolcs Táncegyüttes, bemutatót tart a Tai-Qi Boxing Sportegyesület kung-fu csoportja, a nyíregyházi Alapfokú Művészeti Iskola Jonatán junior mazsorettcsoportja, a Fanat-X TSK formációs tánccsoportja, lesz breaktánc, műsort ad a Fekete Tűz cigány táncegyüttes. A gyerekeknek játékos vetélkedőt rendeznek, és keresik Borbánya legerősebb emberét. A 18 órakor kezdődő szabadtéri bálban a Nevada együttes zenél. A Jósavárosi Művelődési Házban már tegnap megkezdődött a Jósavárosi Napok elnevezésű programsorozat. Ma 10 órától a gyermekeket várják gyöngyfűzésre, 14 órától pedig papírsárkányokat készítenek az érdeklődőkkel. A Butykai Közösségi Ház és Szabadidőközpont területén tegnap rendezték a Szent István-napi ünnepséget, mely során megszentelték a kenyeret, és istentiszteletet is tartottak. A Vajdabokori Művelődési Házban ma fél hétkor Csabai Lászlóné polgármester mond ünnepi beszédet, melyet Páka Imre önkormányzati képviselő köszöntője követ. A kenyérszentelést az evangélikus egyház szertartása szerint végzik el Laborczi Géza lelkész közreműködésével, majd Kallós Angelika Szent István-napi éneket ad elő. 19 órakor kezdődik a kulturális műsor, amelyben fellép a Vajdabokori Tirpák Népzenei Együttes, az Álvégesi Népdalkor, a Fekete Tűz Cigány Hagyományőrző Tánc- együttes, Sallai János citerázik, és Pa-Dö- Dö-paródiát is bemutatnak, a bálban pedig a Régi Csibészek zenél. Játszóteret adnak át Augusztus 20-án a magyar államiság fennállása, az új kenyér ünnepe keretén belül 10 órakor kezdődik Kálmánházán az 1. és 2. világháborús emlékmű koszorúzási ünnepsége. Az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatásával épült községi játszóteret 17 órától adják át, majd minden résztvevőt megvendégelnek a szervezők. A hintázási lehetőség most már eltörpül a kálmánházi gyerekek szemében Fotó: Ladányi Tóth Lajos Kerékpárral „karambolozott” az őzbakkal „Kalandok erdőn-mezőn, biciklivel és lóháton!” elnevezésű táborban jártak Nyírtura (KM) - A Móra Ferenc Általános Iskola leendő nyolcadikos tanulójaként július 29.-augusztus 5. között egy igen különleges nyári napközis táborban vehettem részt iskolatársaimmal. E szavakkal kezdte levelét Varga Valéria, majd ekképpen folytatta az élménybeszámolóját: Kohán Éva tanár nénink, községünk ifjúsági referensének ötlete, és az ISM anyagi támogatásával valósulhatott meg a „Kalandok erdőn-mezőn, kerékpáron és lóháton!” elnevezésű lovas-kerékpáros napközis tábor. Barangolás lóháton Táborhelyünkre, a lakóhelyünktől 6 kilométerre lévő sóstóhegyi Kóborló lovastanyára mindennap kerékpárral jutottunk el a felnőttek vigyázó tekintete, és Anti bácsi autós kísérete mellett. Bár nem voltunk hozzászokva ekkora távhoz, mégis élmény volt az erdőn keresztül kerékpározni. Útközben is különleges élmények értek bennünket, például egyik társunk „karambolozott” egy őzbakkal. A tanyán Márton István tulajdonos és lánya, Barbara mindennap nagy szeretettel fogadtak bennünket, segítségükkel és türelmükkel a másfél hét során legyőzhettük kisebb-nagyobb félelmünket a lovaktól, elsajátíthattuk a lovaglás „alapfortélyait”, és a tábor végére félelem nélkül barangolhattuk be a környékbeli erdőket lóháton. A tanya lovásza, Laci bácsi mindennap elvitt bennünket sétako- csizni, számunkra eddig még felderítetlen helyekre, sűrű fenyvesbe és kies rétekre. Napközben nemcsak lovagoltunk, hanem ismerkedésre is lehetőség nyílt a tanyán lakó egyéb állatokkal: pónival, kecskékkel, báránnyal, kacsával, libával, pulykával, vietnami malaccal, pásztorkutyákkal. A finom ebédeket a Fürdő Étteremből kaptuk, és volt, amikor segítőkész anyukák, Marika és Szilvi néni főzték a jobbnál jobb falatokat. Délutánonként népi játékokkal gazdagított sorversenyeket rendeztünk. Időutazás a padban Kerestünk tűt a szénakazalban, dobáltunk patkót, célpontokat próbáltunk eltalálni karikás ostorral. Izgalmas volt az is, amikor egy napot a közeli Nyíri Arborétum melletti vadregényes helyen töltöttünk, ahol ámulva figyeltük Pista bácsi csikós bemutatóját, majd lovaglás után a fák közt megterített asztaloknál ehettük a finom töltött káposztát. Hogy egyéb kulturális értékekkel is megismerkedjünk, ellátogattunk a múzeumfaluba, ahol ámulva figyeltük az ötvösbemutatót, beültünk a régi iskolapadokba, gondolatban visszautaztunk az időben, és megpróbáltuk felidézni: milyen is volt nagymamáink gyermekkora. Nem maradt el látogatásunk az állatparkba sem, ahol Petró Zsuzsa zoopedagógus volt a kísérőnk. Izgalmas és érdekes kalauzolása révén szinte tátva maradt a szánk. Felejthetetlen élmény Az utolsó napon szomorú szívvel vettünk búcsút a tanyától, a lakóitól, de a szomorúság mellett ott volt az öröm is, hisz felejthetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak, és mindenki szemében ott csillogott: jövőre újra elmegyünk! Szeretnénk megköszönni minden felnőtt óraadó segítségét és szervező munkáját, illetve a polgármesteri hivatal hozzájárulását. Remélem, élménybeszámolóm tükrözi, hogy milyen csodálatos napokat tölthettünk el társaimmal, és talán hagyományteremtő jelleggel minden évben beszámolhatunk a kalandjainkról.” Korda Györgyék Sényőn Sényő (KM) - Falunapot tartanak a helyi önkormányzat szervezésében ma Sényőn. Egyúttal másodízben rendezik meg a nyugdíjasok napját is. A gazdag program a napkori lovasbandérium bemutatójával kezdődik, amelyet a Sényői Ifjúsági Tánccsoport fellépése követ. Pehely Zoltán polgármester köszöntője után a Nyíregyházi Ifjúsági Tánccsoport ad műsort. A nap további részében ökumenikus istentisztelet, kenyérszentelés, majd a közös ebéd lesz. A finom falatok elfogyasztása után értékelik a Virágos Faluért című mozgalomban részt vevők tevékenységét, valamint díjakat osztanak ki. Ezután nyugdíjas szervezetek (újfehértóiak, nyíregyháziak és sényőiek) szórakoztatják a közönséget. A falunap sztárvendégeként Korda György és Balázs Klári adja elő slágereit. Ezt követően Csepregi Imre magyar nótákat énekel. Az érdeklődők láthatják, hallhatják a Romwalter Duó koncertjét. Minden bizonnyal sok nézőt vonz a Sényői Ifjúsági Tánccsoport szereplése, amelynek során a Csárdáskirálynő című operettet adják elő. A Szent István napja alkalmából megtartandó ünneplés tűzijátékkal, és hajnalig tartó utcabállal ér véget. Pályázati kiírás állatbarátoknak Nyíregyháza (KM) - Irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal, filmekkel lehet nevezni az Állatbarát Alapítvány pályázatára. A nyári pihenő során van idő felkészülni arra a pályázatra, amelynek szeptember 9-e a beküldési határideje. Korhatár nélkül, egy pályázó akár több pályaművel is nevezhet a Nyíregyháza, Hősök tere 9. címen, bővebb felvilágosítás kérhető a 42/421-554-es, illetve a 20/9605-402-es telefonszámokon. Olyan pályamunkákat várnak, amelyek rávilágítanak az állat- védelem fontosságára, bemutatják az ember és az állat viszonyát a múltban, vagy a jelenben. Bármilyen állatokkal kapcsolatos témát érinthet (például szőrmeipar, cirkuszi állatok, kísérleti állatok, nagyüzemi állattartás, élőállat-szállítás). CSALÁDI ÖRÖMHÍR A legnagyobb öröm, ha a család újabb jövevénnyel gyarapszik. Lapunk térségi mellékleteiben folyamatosan tesszük közzé azoknak a kisbabáknak az adatait, akiknek érkezéséről szüleik hírt adnak nekünk. Kérjük, az alábbi kupont vágják és töltsék ki, mellékeljék a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatát, a kicsi képét, és küldjék el címünkre. (4401 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) A borítékra kérjük, írják rá: Családi örömhír! A gyermekek között negyedévenként ajándékot sorsolunk ki. A gyermek családi és utóneve: Születésének dátuma: Anyja neve: Apja neve: Lakhelye (csak a település neve): Hozzájárulok, hogy gyermekemről a fenti adatok a Kelet-Magyarországban megjelenjenek: Szülők aláírása:_____________________________________ apa anya Politika, sport, bűnügy, titkok... „Mindenki szemében ott csillogott: jövőre újra elmegyünk! Fotó: amatőr