Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
2002. augusztus 16., péntek Eetet*M&gyaxt»Kzág BALSAI KÖRKÉP /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Megyezászló. A megyeházán augusztus 16-án, délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepségen veszi át a balsai polgármester is - több társával együtt - a megyezászlót Helmeczy László elnöktől. 0 Sikeresen pályáztak. Az önkormányzat az idei költségvetést 118 millió forintban fogadta el, a 28 millió 300 ezer forint forráshiányra az úgynevezett önhikis pályázaton 22 millió 300 ezer forintot kapott a település. 0 Sok a segélyezett. Szociális kiadásokra az önkormányzat ez évben 18 milliót fordít. Rendszeres támogatásra a faluban jelenleg ötvenketten szorulnak, míg 160 család gyermeke pedig kiegészítő családi pótlékra. A háromgyermekes családok gyermekeinek étkezését ötven százalékkal segíti az önkormányzat. A község története A község nevével a XIII. század végén találkozhatunk először az írott forrásokban. Eredetéről pontos adatok nem maradtak fenn. Egyesek a község nevét Bulcsú vezér nevéből származtatják. Ezt azzal támasztják alá, hogy Árpád fejedelem a véresszájú zászlótartónak, Bulcsúnak adományozta Balsát. A régi oklevelek átkelőhelyként és vámhelyként említik Balsát, s vám- szedési jog is megillette. A középkorban több család birtokolta váltakozva, íme néhány családnév: Bácskái, Báthory, Petne- házi, Semsey, Rákóczi. A falu 1675 óta puszta volt, lakói a Tisza bal partjára költöztek át a török-tatár és német hadak zaklatásai elől. Rákóczi Júlia férje, Aspremont gróf kezdte ismét benépesíteni, 1720-ban 13 jobbágyháztartása volt. Az 1931-es év jelentős változás volt a falu életében, mert akkor épült meg a tiszai közúti-vasúti híd, amely összekapcsolta Szabolcs és Borsod megyét, sőt a kisvonat révén egészen a Hegyközbe el lehetett utazni. A németek 1944-ben a visszavonulásukkor felrobbantották a hidat, amelynek ártéri pillérei mind a mai napig láthatók. Balsa egy időben Gávavencsellő társközsége volt, 1990-től ismét önálló település. Lakóinak száma a hatvanas népszámláláskor egészen pontosan még 1840 fő volt, mára ezer alá csökkent a lélekszám. Készen a nyitányra Az idei tanévet 74 általános iskolás és 36 óvodás kezdi. Külön öröm, hogy a tavalyi mindössze négy elsőssel szemben most tizenöt elsős ül szeptember 2-án iskolapadba. A tanévnyitó ünnepély is ekkor lesz, reggel nyolc órakor felsorakoznak a diákok az iskolakezdéshez. A tankönyvek folyamatosan érkeznek, az iskola, mint minden évben, most is megszépülve várja a tanulókat és a 11 pedagógust. A tantestület augusztus 26-án tartja alakuló ülését, míg a tanévnyitó értekezletre augusztus 29-én kerül sor - tájékoztatott dr. Kató Simonné iskolaigazgató. Még a takarítónőké a terep Balsán már teljessé vált az infrastniktúra Hálát adhatunk, hogy az elsők között megépülhetett a községben a szennyvízhálózat A falu szimbóluma, a gyönyörű templom Fotók: szerző Lefler György Balsa (KM) - A falu főutcáján, mint kottafejecskék, a villanydróton már sorakoznak a közelgő vonuláshoz a fecskék. A kisgólyák is felcseperedtek, szárnyukat erősítik a hosszú vándorúihoz. Az iskola kifestve várja a szeptemberi gyerekzsivajt. A polgármesteri hivatalban egyfajta számvetést készítettünk dr. Mátyás Lászlóval, a település első emberével, aki e minőségében immár a harmadik ciklusát tölti. Mi sem természetesebb hát, hogy negyedszerre is megméretteti magát: indul az őszi önkormányzati választáson. Egyetlen út- A jelenlegi nem sorolható a legkönnyebb évek közé, mert míg a korábbi ciklusokat a jelentős fejlesztések (út-, telefon-, w ......................... Komoly eredménynek számít, hogy az önkormányzat' mindeddig nem szorult hitel felvételére. dr. Mátyás László ................................................w gáz-, szennyvízhálózat építése) jellemezték, most az intézményeink biztonságos működését tartotta leginkább szem előtt a képviselő-testület. A mai körülmények ismeretében mindenképpen komoly eredménynek számít, hogy az önkormányzat mindeddig nem szorult hitel felvételére, és reméljük, erre a jövőben sem kerül sor - kezdte a polgármester.- A rendszerváltozás előtt Balsán a főutcán kívül, csupán egyetlen út volt szüárd burkolattal ellátva. Mostanra mindössze három utca szenved hiányt aszfaltozott, avagy útalapból, a jövőben szeretnénk, ha ezen utcák lakói is örülhetnének a sármentes utaknak. Vívmánynak tartjuk, hogy Balsa gesztorságával sikerült a Gávavencsellő-Raka- maz közötti negyvenéves, teljesen tönkrement utat is megjavítani, amelyből Balsa mintegy tíz kilométernyi szakaszt vállalt. A gázhálózatot az elsők között építettük ki Ibrány gesztorságával, és hálát adhatunk a sorsnak, hogy ugyancsak az elsők között megépülhetett a községben a szennyvízhálózat. Tudjuk, emiatt hány település cserélne velünk, ma már erre nekünk sem lenne lehetőségünk. Tegyük hozzá: mindezt sikerült lakossági hozzájárulás nélkül megvalósítani, ami azért nagy szó! Újra itthon A község életében az egyik legfontosabb eredmény: sikerült az általános iskola helyben működtetését megoldanunk a felső tagozatosok Gávavencsellőről történő „hazaköltöztetésével”. Sajnos, amíg az iskola újraindításakor 116 diák és 45 óvodás volt, napjainkban már csak 74 iskolással és 36 óvodással számolhatunk. A képviselő-testület igyekszik a legjobb feltételeket megteremteni a tanulók számára: az oktatási intézmény komoly számítógépparkkal, tornaszobával rendelkezik, évente rendszeresen felújítjuk az épületbelsőt. A terep jelenleg még a takarítónőké. Az iskolakezdést szintén rendszeresen támogatjuk, személyenként négyezer forinttal segítve az általános és középiskolásokat, csakúgy az egyetemeken és főiskolákon tanulókat. Mindemellett - ez utóbbiak esetében - tizenkét hallgató tanulását támogatja az önkormányzat a Bursa Hungarica ösztöndíj keretében. Keletje van a házaknak A községben orvosi rendelő és fiókgyógyszertár működik. Az öregek napközi otthonának épülete felújításra vár, csak azt követően történhet meg az újbóli működése. A közösségre vágyó öregek hetente a könyvtárban találkoznak az idősek klubja összejövetelein. A művelődési ház az idén kapott új vizesblokkot, és ugyancsak az idén újítottuk fel a község ravatalozóját is. A Titász révén korszerűsítettük a közvüá- gítást is, új oszlopok és összesen 170 modern, energiatakarékos lámpa világítja meg az utakat. Balsának is egyik legnagyobb kincse a Tisza. A falusi turizmusra még nincs vállalkozó, annál többen keresnek itt üdülőnek való parasztházat. Jönnek az ország különböző helyeiről, de két holland és egy osztrák család is itt vásárolt már házat - fejezte be dr. Mátyás László. A muskátli a kedvenc virága A békés természetű Faragó István vállalkozó 1971-ben Békés megyéből került Balsára, a helyi termelőszövetkezetbe. Az állattenyésztő ágazatot vezette, ám a szövetkezet felszámolásával megpróbált a maga lábán megállni. Ahogy számolta, és számolja ma is: az a két láb is kevés a talpon- maradáshoz. A mezőgazdaság kiszámíthatatlansága arra ösztönözte, hogy minél több mindennel próbálkozzon. A tavalyi sikertelen „káposztás” év után az idei jónak bizonyult, igaz, hogy vele ellentétben, már nem sok gazdának maradt kedve káposztát ültetni. Neki igen. De több hektáron ültetett almát, megy- gyet, és van krumpli is a palettán. A hatvan darab szarvasmarha megtermeli a földekre a trágyának valót is. A fő tevékenységnek a virágkertészet, ezen belül is a muskátli szaporítása számít. Az országban mindössze hatan foglalkoznak az ismert külföldi cég díszes virágjainak szaporításával. A vásárlók, az utántermesztők hirdetés útján keresik fel a balsai telephelyet. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy Faragó Istvánnak melyik a kedvenc virága. Kedvelt foglalatossága pedig a vadászat, ő az elnöke a Nimród Vadásztársaságnak. - Erre viszont csak kevés idő marad, pedig már a nagyapám, s az apám is igen szeretett vadászni, a természetet járni. Mondhatom, a Tisza vonzott ide, és tart itt a mai napig - mondta. Felesége a helyi tantestület tagja, a lányuk már családos, a fiuk még most középiskolás. A muskátlik között Hirdetés Hamar megtelik a komp Már csak a sapka hiányzik Percek alatt megtelik a komp a balsai lejárónál, az autók lassan araszolva foglalják el a helyüket a vízi alkalmatosságon. Lénárt Ferenc kompkezelő vigyázó szemekkel figyeli, határozott mozdulatokkal tereli a gépjárműveket. A gávavencsellői révész 1980- tól szállítja a balsai révben az utasokat, gépeket át a túloldalra. Sokan veszik erre az irányt, hiszen például innen már csak 15 kilométer Sárospatak. Lénárt Ferenc azt megelőzően, tíz évig szolgált vezetőként folyami hajókon a Tiszán és annak mellékfolyóin. Két fia van, mindkettő rendőrnek tanul, a felesége pedig fáradhatatlan társ a ház körül. A balsai komp az önkormányzat tulajdona, a bérlő révész új formaruhába öltözött. - Már csak a sapka hiányzik, de az is meglesz a jövő héten! - mondta nevetve. Déltől kettőig. A balsai fiókgyógyszertárban a nyíregyházi Mező Andrea szakgyógyszerész szerei elűzik a betegséget, bajt Fotó: Lefler György HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÉS Nyíregyházán, az Állomás tér 7. szám alatt (a Vassvill Depó emeletén) Ünnepi nyitva tartás: Hétfő: 500 Ft/kg MINDEK HÉTFŐK Kedd: ZÁRVA TELJESEN ÚJ Szerda: 300 Ft/kg QSZI ÁRUKÉSZLET'. Csütörtök: 200 Ft/kg Péntek: ÍOO Ft/kg HÁDA KFT. TISZAKANYÁR