Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-15 / 190. szám

2002. augusztus 15., csütörtök Kelet <* Magyarország KÉPES KRÓNIKA /16 Algás csoki. Egy francia cukrász hoz­ta forgalomba a nyár egyik szenzációját, a Tenger tajtékja elnevezésű algás cso­kit. Christian Morisset(40) úgy nyilatko­zott, hogy a vevők még gyanakszanak, s tán jobban tette volna, ha algás cso­koládé helyett tengeri csokoládét Trat a csomagolásra. 0 Ál-kelta aranyváza. Egy rendkívüli szín­arany vázáról, amelyet tavaly szeptem­berben Bajorországban, a Chiemsee- tóban találtak és amelyről eddig azt feltételezték, hogy a kelta korban ké­szült, könnyen kiderülhet, hogy a náci birodalom idején gyártották. 0 A korong atyja. Elhunyt kaliforniai ott­honában Ed Headrick (78), a frisbee feltalálója. A tervezőmérnök egy játék­gyártó vállalat megbízásából fejlesztette ki a 6Ö-as évek elején a Pluto Platter nevű műanyag dobókorongot. Ezt tovább­fejlesztve, széleit lekerekítve 1967-ben alkotta meg a frisbee-t, amelyből azóta világszerte több mint 200 milliót adtak el. A feltaláló kérésére hamvait belekeve­rik néhány frisbee anyagába, s ezeket szétosztják a rokonok, barátok között. Meztelen asszonyok az esőért Katmandu (MTI) - Mintegy kétszáz nepáli parasztasszony imádkozott eső­ért Nepál délnyugati részén - meztelen munkával. A Banke tartományban élő asszonyok csukott ablakok mellett házaikba zárták férjeiket, majd meztelenül mentek ki a mezőkre, hogy egy ősi rítus szerint így dol­gozzanak, és ezzel engeszteljék ki Indrát, a hindu vallás esőistennőjét. A területen olyan szárazság pusztít, hogy nem tudták elvetni a rizst, és a ku­korica is kezd teljesen elszáradni. Közben a Himalájában fekvő királyság területének több mint a felén éppen a szá­razságért kellene imádkozni: a nyár eleje óta tartó monszunesőzések okozta áradá­sokban és földcsuszamlásokban eddig 333- an vesztették életüket - jelentette az AFP. Kutyavilág. Velem már senki sem akar játszani Fotó: amatőr Szembe száguldott a forgalommal Bordeaux (MTI) - Közel 20 kilométert ve­zetett autópályán a forgalommal szemben egy francia nő. 18 jármű sérült meg, mi­közben megpróbálta kikerülni a szemben ro­bogó kiskocsit. Az 54 éves asszony Renault Clio-jával a Toulouse-t és Bordeauxt összekötő A62-es autósztrádán ellenkező menetirányú pályá­ra hajtott fel, s 18 kilométeren keresztül szemben haladt a forgalommal. Az általa okozott karambolokban a csodával határos módon senki sem vesztette életét, két sze­mély könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrség akkor csapott le a hölgy­re, amikor Bordeaux felé lehajtott az au­tópályáról. Azonnal őrizetbe vették. MEGÉR EGY MOSOLYT Feleség veszekszik a férjével: Ó bárcsak magához az ördöghöz mentem volna fele­ségül. A férj csendesen válaszol, úgy tudom, közeli rokonok között tilos a házasság. Még több poén: www.szon .hu Ajándékok Bush elnöknek Madrid (MTI) - Noha abszti- nens, George Bush az elmúlt évben több mint 70 üveg bort kapott. Többek között ez derül ki az amerikai külügyminisztérium ál­tal közzétett 46 oldalas listából, amely felsorolja, milyen ajándé­kokat hoztak az Egyesült Államok elnökének az illusztris külföldi vendégek. A listából a madridi El Pais szemezgetett és megállapította, hogy az ajándékok tekintélyes ré­sze a taxasi birtokán pihenő el­nöknek szól. Kétségkívül szabad­idős kelléknek számíthat, a nye­reg és a sombrero, amelyekből Bush fél-féltucatot kapott. Az egyik, gazdagon díszített, 7500 dol­lárra értékelt nyerget Nurszultán Nazarbajev kazah elnöktől kap­ta. Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök 399 dolláros hor­gászbotja szintén a felhőtlen ki- kapcsolódást szolgálja. Harciasabb színezetűek a tő­rök, amelyekkel szintén elárasz­tották Amerika első emberét. Közülük is kiválik a bahreini emirátus trónörökösének 10 ezer dolláros, aranyból készült gyilok- ja és Ali Abdullah Szaleh jemeni elnök 1500 dollárt érő ezüst tőre. Szerepelnek a listán olyan ajándéktárgyak is, amelyeknél a kiválasztás motivációja nem egé­szen vüágos. Ilyen a Tony Blair brit miniszterelnök által átnyúj­tott 933 dolláros Burberry-kabát, illetve a Vicente Fox mexikói el­nök által hozott három pár cipő. Igaz, a kabát híres márka, a cipők pedig strucc- és kígyóbőrből ké­szültek... John Howard ausztrál kormányfő krokodil, kenguru és emu bőréből készült csizmái vi­szont még beleférnek a hagyomá­nyokba. Repülő emberek. Tizenöt országból érkezett hetvenkét í versenyző részvételével tartják Nagykanizsán a nem merev szárnyú, ultrakönnyú repülők Európa-bajnokságát. A repülő- j szerkezet siklóernyőből és a pilóta hátára szerelt motorból és futóműből áll Fotó: Varga György Művészet és pénzcsinálás házassága Az Ermitázs összeügyeskedi a szükséges pénzt a működéséhez Szentpétervár (MTI) - A vi­lághírű szentpétervári Ermi­tázs azon ritka múzeumok egyike, amelyak képesek vol­tak a maguk javára fordítani a kapitalizmusba való átme­net nehézségeit. Megtanulta a pénzcsinálás mű­vészetét, és mára egy dinamikus és korszerű múzeum képét mutat­ja, miközben az oroszországi mú­zeumok többsége a pénzhiány mi­att csak vegetál.- Már nem csupán a túlélésről van szó, mint néhány évvel ezelőtt. Megtanultunk létezni eb­ben az új világban, ahol a pénzé a főszerepe - mondta az AFP hír- ügynökségnek Mihail Pjotrovsz- kij, a nagymúltú múzeum igaz­gatója. Hárommillió műtárgyat tartal­mazó gyűjteményével az Ermitázs a világ három legnagyobb múze­umának egyike, védnöke maga az orosz elnök, de költségvetésének csupán a felét fedezi az orosz ál­lam, a másik felét a múzeumnak magának kell előteremtenie. Számos Szentpéterváron és kül­A világhírű Ermitázs nagyterme földön rendezett kiállítással, ka­talógusok kiadásával, új projek­tekkel - például internetes butik nyitásával - az Ermitázs élen jár az orosz múzeumok között. Nyi­tási politikájának és dinamizmu­sának hála kincseit egyre jobban ismerik a világon és már több ál­landó kiállítóterme is van - Lon­donban és Las Vegasban. Költségvetése tavaly 18 millió dollár volt, ez még mindig csak tizede annak a pénznek, amiből például a párizsi Louvre gazdál­kodhat, ugyanakkor tízszerese an­nak, amivel néhány éve rendel­kezhetett a szentpétervári múze­um. Az igazgató szerint a fele-fe­le arányú teherviselés már meg­közelíti azt a konstrukciót, amely­nek alapján a világ legjelentősebb múzeumait finanszírozzák. Pjotrovszkij a francia modellt tartja a legjobbnak - ott az álla­mi hozzájárulás a költségek 70 százaléka körül mozog. Több nagy külföldi multi, köztük az IBM és a Coca-Cola is részt vesz az Er- mitázzsal közös projektekben. — Ugyanakkor, mondja, óvatos­nak kell lennünk a partnerek te­kintetében, mert Oroszországot is képviseljük, bárhonnan és bárki­től tehát nem fogadhatunk el pénzt - teszi hozzá. Az Ermitázs- ba szinte kötelező elzarándokol­nia Szentpétervár minden vendé­gének. Az Ermitázs gyűjteményei­ben többek között Rembrandt, Van Dyck, Matisse képeit és Pi­casso első korszakának legszebb remekeit csodálhatjuk meg. USA 911 - a legújabb pekingi rendszám Peking (MTI) - Egy pekingi autós az USA 911 kombinációt rendelte meg, miután hétfőtől sze­mélyre szabott rendszámokat is kiad a kínai főváros közlekedés­rendészete. A hatósági közlés nem szólt ar­ról, ki és miért rendelte ezt a - nyilván az Egyesült Államok el­len intézett tavaly szeptember 11- i terrortámadásra utaló - rend­számtáblát. Más személyre sza­bott rendszámok között szerepel­tek az FBI, UFO, és VIP betűkom­binációk is. Az első napon 200 ilyen rendszámot adtak ki - az AP híre nem tájékoztatott arról, milyen felárat kell fizetni értük. Az ügyes nők München (MTI) - A nők ügyesebbek a férfi­aknál és magasabb fokú társadalmi hozzáértéssel rendelkeznek. Erre a megállapításra ju­tott a müncheni Ludwig- Maximilian-Egyetem kutatói által, Dennis Nowak profesz- szor irányításával elvégzett felmérés. A kutatók kimutatták töb­bek közt, hogy nők izomere­je általában 70 százaléka a férfiakénak. Kézügyessége ugyanakkor mintegy tíz szá­zalékkal nagyobb, mint a férfiaké. Ujjaik ügyességét tekintve a nők hat százalék­kal múlják felül a férfiakat, s ez az arány nem változik, akár a jobb, akár a bal kéz ujjairól legyen is szó. Szó szerint értendő, hogy a nő bal kézzel intézi el ugyanazt, amit a férfi jobbal. A felmérés azt is kimutat­ta, hogy a nők fiziológiai alapon magasabb fokú társa­dalmi hozzáértéssel rendel­keznek, mint a férfiak. A hi­vatásos munkát végző nők kétharmada Nowak szerint 11 foglalkozási kategóriában dolgozik. Bajuszpödrő. Az erdélyi ötvös, Felvinczy Kálmán büszke a bajszára, amit 18 éves kora óta ápol, pödörget RÖVIDEN 1 Szíve csücske. Adorján I Eszter kedvence jelenleg ► alig néhány hetes. Kétarasz- | nyi kiskutyáját, melyet is­* merősétől kapott ajándékba, * még a fotózásra sem hagyta I egyedül Fotó: Sipeki Péter ^ GCQ www.szon.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom