Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-22 / 169. szám

2002. július 22., hétfő KeMeMftgfuoraág KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK 0 Mozdonynak ütközött. Szombaton Ib- rányban a Lehel utcán a kisvonat moz­donyának ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy könnyű sérültje volt. 0 Leállt a Trabl. Nyíregyházán vasárnap reggelre a Toldi u. 62. sz. alól elloptak egy Trabant személygépkocsit. Az autó­ban kevés volt a benzin, így csak a Si­mái útig „száguldhatott” a tolvaj. A Tra­bi visszakerült a gazdájához. Kifosztották a lakást. A hét végén be­törők jártak Nyíregyházán, a Márvány ut­ca egyik lakásában, ahonnan - mintegy félmillió forint értékben - főként mű­szaki cikkeket és készpénzt vittek ma­gukkal a még ismeretlen tettesek. Megyezászló polgárőröknek Nyírbátor (N. L.) - Nagy szabású polgárőr napot rendeztek szombaton Nyírbátorban. Megyénk minden régió­jából érkeztek ide a polgárőrök csa­ládtagjaikkal, barátaikkal együtt. A rendezvényt Petróczki Ferenc, Nyírbá­tor polgármestere nyitotta meg, ezt köve­tően Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke köszöntötte a megjelen­teket. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a polgárőrök sokat tesznek a rend és a va­gyonvédelem érdekében. Az ünnepség fénypontja volt, amikor Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke megyezászlót adott át Somogyi Jánosnak, a megyei pol­gárőr szövetség elnökének. A zászlóra emlékszalagot kötött Tóth Fe­renc megyei rendőr-főkapitány, Szepesi Ist­ván, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság ve­zetője, Pernyák Sándor tűzoltó ezredes és Nagy Imre tűzoltó alezredes. A Polgárőr Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Petróczky Ferencet, Szepesi Istvánt, vala­mint Szepesi Gyula tiszaeszlári és Simkó László dombrádi polgárőrt. A kitüntetet­tek további névsorát később közöljük. Hirdetés Több jogellenes cselekményt fedtek fel Féléves tevékenységét értékelte a Nyírbátori Határőr Igazgatóság a napokban Érdeklődő gyerekek a nyílt napon. Előtérben az okmányellenőrző ké­szülék Fotó: Gyürke László Nyírbátor (KM - Gy. L.) - Az év első felében több mint felére - 883-ról 403-ra csök­kent az illegális határátlé­pők száma a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. Az egyéb jogellenes cselekmé­nyek száma viszont növeke­dett. A számok tengerében Tanyik József határőr alezredes segített eligazodni. Körözöttek, csempészek Közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt 36, embercsempé­szés miatt 46, jogellenes belföldi tartózkodás, illetve beutazási és tartózkodási tilalom megsértése miatt 25 személy ellen indítottak büntetőeljárást. A korábbi 8-ról 25-re emelkedett a jogellenes bel­földi tartózkodást, illetve beuta­zási és tartózkodási tilalmat megsértők száma. Külföldiek rendészetével kapcsolatos sza­bálysértést 103-an, határrendé­szeti szabálysértést pedig 593-an követtek el. A határőr-igazgatóság munka­társai hazai és nemzetközi körö­zések alapján 76 személyt tartóz­tattak fel, tíz gyanús gépjárműnek intettek stopot, és 18 okmányt, va­lamint 4 körözött tárgyat foglal­tak le. A felfedések száma össze­sen 60 százalékkal nőtt, ami alap­vetően az új határregisztrációs technikai eszközök rendszerbe ál­lításának köszönhető. Az igazgatóság egyik kiemel­kedő teljesítménye volt a 89 sze­mély által közel 22 millió forint értékben elkövetett jövedéki tör­vénysértés és árucsempészet - 55 351 doboz cigaretta, 10 514 li­ter üzemanyag, 34 liter égetett szeszes ital - felfedése. Ezeket az ügyeket a határőrök átadták az illetékes vámszerveknek. A bűnügyi felderítő szolgálat az embercsempész csoportok fel­számolásában, a szervezetek módszereinek felismerésében igen jelentős eredményeket ért el. Ebben szerepet játszott a nyílt és titkos nyomozások párhuza­mos alkalmazása is. Az első fél évben embercsempészés miatt gyanúsítottként eljárás alá vont 46 személy, valamint az ezzel szoros összefüggésben foganato­sított 28 házkutatás, egy pihen­tető hely felderítése, 22 előzetes letartóztatás, a 39 őrizetbevétel is ezt támasztja alá. Felkészülés Az uniós követelmények tel­jesíthetősége érdekében a Nyír­bátori Határőr Igazgatóság a 2002 első felében is elsőbbséget élvezett a határőrségi források és fejlesztések elosztása terén. Az új technikai eszközök - jár­őrhajó, mobil hőkamerás megfi­gyelőrendszer, „schengenbusz”, kézi hőkamera, útzár stb. - a ko­rábbi technikai eszközökkel együtt eredményesebbé tették a zöldhatár őrizetét (különösen a vízi határszakaszon), valamint a határforgalom ellenőrzését. A korábbi évekhez képest ja­vult az igazgatóság speciális és bűnügyi technikai eszközökkel való ellátottsága is; a fegyverzeti, vegyvédelmi, műszaki, speciális, rendészettechnikai szakanyagai, a kiépített biztonságtechnikai be­rendezések, a járművek megfele­lően biztosítják a határőrizeti, -forgalom-ellenőrzés feladatainak kiszolgálását. Fiatal utánpótlás Az év elején az országos pa­rancsnokság 19 tiszt és 180 tiszt- helyettes felvételére adott lehe­tőséget az igazgatóság részére. A mai napig állományba vettek 7 tisztet és 174 tiszthelyettest. A tiszti állomány létszámát a kö­zeljövőben növelni fogják az Rendőrtiszti Főiskolán most vég­zettek, valamint a honvédség állományából folyamatban lévő áthelyezések révén, ami további 14 tisztet jelent. Az év végére tel­jesítik a 19 fős bővítési lehető­séget. Erre az évre 180 tiszthelyet­tes állományba vételére kaptak lehetőséget, mely keretszám ma­gában foglalja a rendészeti szak- középiskolákban végzetteket is. Eddig 81 tiszthelyettest vettek állományba, akik a szakközépis­kolákban végeztek, 93 jelentke­zőt pedig közvetlenül. A rendészeti szakközépisko­lákba történő beiskolázásra ka­pott 150 fős keretszámot is min­den bizonnyal teljesíteni tudják. Összesen 346 jelentkező adta be felvételi kérelmét és kapott az igazgatóságtól fogadónyilatkoza­tot. A mai napig 101 jelentkező felvétele tűnik biztosnak, de a felvételik jelenleg is folynak. Főparancsnoki értékelés Az értekezleten részt vett Béndek József vezérőrnagy, a Határőrség országos pa­rancsnoka is, akinek érté­kelése szerint a Nyírbátori Határőr Igazgatóság fokozó­dó eredményességgel, haté­konysággal dolgozott az el­múlt időszakban. A migrá­ció kezelésére tett intézke­dések, az embercsempészés elleni bűnügyi munka elér­te Célját. Swift 175 ooo, Wagon R+ 199 OOO Ft-tól. Az ajánlat 2002. július 31-ig megkötött adásvételi szerződésekre érvényes, és nem vonatkozik a légkondicionált limitált modellekre.COi: 130-178 g/km ot a Suzuki fizet! $ SUZUKI A Suzuki a 15%-os kezdőrészlet egyharmadát átvállalja, így önnek most elég a vételár 10%-át befizetnie új Wagon R+ vagy Swift vásárlása esetén! Ezzel új Suzukijának már csak a fennmaradó 85%-át kell törlesztenie. Részletek a márkakereskedőknél. SUZUKI. A mi autónk. Márkakereskedőink: Kisvárda, SPECIÁL FORMA KFT. Árpád út 27. Tel.: 45-415-214 • Mátészalka, CARMO KFT. Jármű u. 55. Tel.: 44-500-203 • Nyíregyháza, CARMO KFT. Orosi út 29/a. Tel.: 42-508-150 • SPECIÁL FORMA KFT. Tiszavasvári út 37/d. Tel: 42-420-273 • VAGÉP RT. Kossuth út 8/a. Tel: 42-406-962

Next

/
Oldalképek
Tartalom