Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-18 / 166. szám
2002. július 18., csütörtök ;*Magyaioimg MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Kijárási tilalom. Az izraeli hadsereg négy palesztin városban feloldotta a vasárnap bevezetett kijárási tilalmat. A részleges enyhítés azt jelenti, hogy a nyugati parti Tulkaremben, Hebronban, Dzsentriben és Rámalláhban az ott élők sötétedésig elhagyhatják lakhelyüket. 0 Szaddám Húszéin iraki elnök szerdán a júliusi forradalom 34. évfordulóján mondott televíziós beszédében úgy fogalmazott: az USA és szövetségesei nem képesek megdönte- ni kormányát, mert. „Forradalmunk üzenete az a világ összes gonosz zsarnokának az, hogy sohasem tudtok legyőzni engem". 0 Meghalt Joseph Luns. A politikus, Hollandia egykori külügyminisztere, volt NA- TO-főtitkár, akit az európai egység megteremtésének építőmestereként tartanak számon, 90 éves volt. Joseph Luns a holland külügyeket 1952-től tizenkilenc éven át irányította, a NATO élén pedig 1972-től tíz éven keresztül állt. Az esztergomi székesegyházzal és környékével ismerkedett magyarországi hivatalos látogatása második napján Aki- hito japán császár és felesége, Micsiko császárné. A párt Paskai László bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek köszöntötte Fotó: EPA A zsebszerződésekről Budapest (MTI) - A zsebszerződések felderítésére az elmúlt egy évben csaknem kétmilliárd forintot költöttek a költségvetésből, amelynek eredményeként mindössze egy olyan ügyre derült fény, amelyet az ügyészség is vizsgálatra érdemesnek tartott. Ezt közölte Szanyi Tibor, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján. Az államtitkár az előző kormány zseb- szerződések kivizsgálására irányuló intézkedését hangulatkeltésnek nevezte, amely példátlan pénzköltéshez, a közpénzek elszivárgásához vezetett. Az ügyről készített belső minisztériumi vizsgálati anyagot ismertetve kifejtette: a zsebszerződések kapcsán a technikai költségek mintegy 1,6 milliárd forintot tettek ki, a személyi juttatásokra pedig 400 millió forintot költöttek. Szanyi Tibor a technikai költségek között 114 darab terepjáró és több számítógép beszerzését, a személyi juttatások között ügyvédek, szakértők díjait említette. A belső dokumentum szerint a fővárosban 20, megyénként egy ügyvéd dolgozott az ügyön, s őket egészítette ki sok szakember. Kevés azétel Nehéz időket élnek az Afganisztánba hazatért menekülnek, akik békét keresnek hazájukban. Sokuknak nincs hol lakniuk és ennivalóhoz is csak ritkán jutnak Fotó: EPA Pénz oktatásra Budapest (MTI) - A költség- vetést módosító törvényjavaslat értelmében az oktatási ágazat 55 milliárd forint többlettámogatást kap idén, és az intézkedések jövő évi kihatásaként további 150-170 milliárd forinttal nő a finanszírozás - jelentette be az oktatási miniszter. Magyar Bálint elmondta, a jelenleg 245 ezer forintos egyetemi tanári illetmény ősszel 360 ezer, a diplomás minimálbér pedig 107 ezer 500 forint lesz. Még ebben az évben 30 százalékkal emelik a felsőoktatásban tanulók ösztöndíját és kétszeres összegű családi pótlékkal segítik augusztusban az iskolakezdést. A közoktatásban is bevezetik az ingyenes étkeztetést, erre az Országimázs Központ költségvetéséből csoportosítottak át több mint 4,5 milliárd forintot. Olcsóbban is meg lehet ugyanazt építeni Csillag István gazdasági miniszter az autópályáról is nyilatkozott testvérlapunknak Balmazújváros (HBN, MTI) - ön egy EU-konform gazdaságfejlesztési, vállalkozásfejlesztési programot helyezett kilátásba. Miben lesz ez más, mint a Széchenyi-terv? Ezt kérdezte meg egyebek mellett a Hajdú-Bihari Napló tegnapi interjújában Csillag István gazdasági és közlekedési minisztertől. Csillag I.: Az EU-konformitás azt jelenti, hogy nem az állam dönt a támogatásokról. Az állam több réteget jelent: a vállalkozókat, a helyi önkormányzatokat, a kormányzat különböző szereplőit. Ezek együttműködve kell, hogy kitalálják a célokat. Innentől kezdve nemcsak akkor fejlődik valaki, ha pályázik, hanem az lesz a kérdés, hogy oda, ahol a központi kormányzattól várhaCslllag István Fotó: HBN tó segítség nélkül zárványok jönnek létre és nem halad tovább semmi, tudunk-e erőforrá+ é sokat koncentrálni. Ez egy más filozófia. Az EU-konformitás filozófiája a szolidaritás a felzárkózáshoz, nem pedig a függő helyzet. HBN: Nem tart attól, hogy öngólt rúg a kormány azzal, ha nem ír ki közbeszerzési eljárást a sztrádaépítésekre? Hiszen önök éppen emiatt ostorozták a Fidesz- kormányt... Csillag L: Nem félünk ettől, ugyanis még nincs új költségvetés. Amiről most beszélünk, az a régi kormány által egy ajánlatra alapított megállapodás helyett egy több ajánlaton alapuló útépítés. De ez még a régi költségvetés és a régi elképzelések kiigazítását jelenti. Ha közbeszerzést írunk most ki, akkor idén már nem épül tovább sem az M3-as, sem az M7-es, sem az M70-es. Ha még idén tudunk szerezni többletforrásokat - és remélem, ez a pályázat meggyőzi a kivitelezőket, hogy olcsóbban is meg lehet ugyanazt építeni, vagyis vissza- szerzünk pénzt -, annak a pénznek a felhasználására egészen biztos, hogy közbeszerzést írunk ki már idén is. HBN: Úgy tudni, hogy ön ma azért is jött Debrecenbe, hogy bejelentse: az M3-as B nyomvonala épül majd meg. Igaz ez? Csillag L: Nem tudok róla. A miniszter később Debrecenben az MTI érdeklődésére elmondta: egy-két héten belül megkapják a környezetvédelmi szakhatóságoktól az M3-as autópálya nyomvonalaival kapcsolatos vizsgálati jelentéseket. Ezek ismeretében a költséghaszon-elemzések után szakmai döntés születik majd az M3-as autópálya végleges nyomvonaláról. * Boros Imre biraya a kormány agraipolitikajat Budapest (MTI) - Boros Imre MDF-es parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján bírálta a kormány agrár- politikáját és visszautasította, hogy okafogyott lett volna a hétfői gazdatüntetés. Az ellenzéki politikus azt mondta, a gazdákat az elmúlt ötven napban a földtörvény módosítása mellett is szinte csak sérelmek érték a korábbi ígéretek ellenére. Ezek közé sorolta többek közt, hogy a kormány aratási időben kétszer megemelte az üzemanyagok árát, valamint, hogy csak szeptember 15-ével vezetik be az intervenciós árakat. Véleménye szerint az intervenciós árak őszi bevezetése, a tárolási, a készletezési, valamint az exporttámogatás mind a kereskedelmi szektor és nem a gazdák érdekeit szolgálja. Boros Imre felidézte azt a be+ mm *• | jelentést, amely szerint több agrárhitel-kérelmet nem fogadnak be, mert kimerült az a százmil- liárd forintos keret, amelyre az előző kormány árfolyam-garanciát vállalt. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány újabb 100 milliárd forintra is árfolyam-garanciát vállalt, ám ézt a Medgyessy-kabinet egyik első ülésén visszavonta. Hozzátette: a földművelésügyi tárcánál a korábban befogadott hitelkérelmeket sem bírálták el, akiket pedig mégis értesítettek arról, hogy megkapják a hitelt, azok sem tudnak hozzájutni a pénzükhöz. Emiatt százával, ezrével érkeznek a panaszlevelek. Sérelmezte, hogy az új kormány megkezdte a falugazdászhálózat szétzilálását arra hivatkozva, hogy azok átpolitizáltak. Jelezte, tucatjával küldik el a megyei FVM- és földhivatali vezetőket. Magyarok határok nélkül Budapest - A határon túli magyarok számára a legfontosabb kérdés, hogy a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Ehhez a formális elemeken túlmutató, valódi kötődést kell nyújtani - hangsúlyozta a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet budapesti ülésén. Medgyessy Péter elmondta: a kedvezménytörvény szellemiségét meg kell őrizni, ezzel mind a magyarországi pártok, mind a határon túli magyarok képviselői egyetértettek. Konszenzus volt azzal kapcsolatban is, hogy az érintetteknek nagyobb beleszólást biztosító, átláthatóbb támogatási rendszerre van szükség - tette hozzá a kormányfő. Eredményesnek és fontosnak nevezte a tanácskozást Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció pártjának vezetője pedig elmondta: megnyugtató biztosítékokat kaptak arra, hogy a jószomszédi kapcsolatok terén a folyamatosság érvényesül. Kovács László külügyminiszter előadásában kifejtettem határon túli magyarság támogatásához szükséges források döntő részét, a stabilitás és a kiszámíthatóság jegyében, az éves költségvetésben kívánja biztosítani a jövőben az új kormány. Természetesen a támogatások elosztása demokratikus módon kell hogy történjen, ezt az érintettek bevonásával, döntési joguk csorbítása nélkül kell kialakítani. Minden, a határon túli magyarsággal kapcsolatos döntést csak az érintettek legitim szervezeteinek, vezetőinek véleményét kikérve és azt maximálisan figyelembe véve lehet meghozni. Pártpolitikai megfontolások nem játszhatnak szerepet a határon túli magyarság ügyének kezelésében, szervezeteik működésébe semmilyen módon nem szabad beleszólni. Fehér házi találkozó. A két ország közötti kereskedelem felélénkítése és az USA terrorellenes kampánya voltak a főbb témái Alekszander Kwasniewski lengyel (jobbra) és George Bush anerikai elnök szerdai megbeszélésének. A két politikus a washingtoni Fehér Házban találkozott Fotó: EPA Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós _______________ Főszerkesztő: Angyal Sándor (aneval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^ÁtfESZ'