Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-17 / 165. szám

Fotó: MTI Halál munka közben A munkaügyi fel­ügyelőség tapaszta- latai./3. i i\m A tanyavilág lurkói megtudták milyen a hegy A részben pályázati pénzből szervezett tábor zárásaként megrajzolták ötméteres félelmeiket./?. » RHÄUUK ZSICAIOxNO IDŐJÁRÁS Zivatarok íesznek Nappal 27 °C és 31 °C Éjszaka 18 °C és 22 °C SZABOLCS-SZATMÁR BEREG ARA: 59 Ft LIX. évf., 165. sz. FÜGGETLEN NAPILAPJA 2002. július 17., szerda í Nyírségi kiadás A Japán császár hazánkban. Mádi Ferenc köztársasági elnök meghívására négynapos hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra Akihito japán császár, akit útjára elkísért Micsiko császárné. A köztársasági elnök és felesége a japán csá­szári párt katonai tiszteletadás mellett fo­gadta a Parlament előtt, a Kossuth téren Egyhangú parlamenti döntés Budapest (MTI) - Az Országgyűlés 339 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 17 tartózkodás mellett kedden elfogadta a 2001. és 2002. évi költségvetési törvény módosítását célzó előterjesztést. A törvény a központi költségvetés idei kiadási főösszegét 4806 milliárd forintban, bevételi főösszegét 4320 milliárd forintban, hiányát pedig 486 milliárd forintban álla­pítja meg, ami mind a bevétel, mind a ki­adás főösszegének 250 milliárd 185 millió forinttal való emelését jelenti. A módosítás záróvitájában a tv üzemben tartási díj eltörlése, a jegybanktörvényhez és a termőföldről szóló törvényhez kapc­solódó változtatások kerültek szóba./2. KELET-MAGYARORSZAG E 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 ® (42) 501-510 Tájékozatlan szegények Adókért (százalék) meny i I 2 '3 I 3 I (9 Részlegesen Igénybe m vevő 73 63 BBS* E­37 77 23 Nemcsak hűtöláiicaikat veszíthetik A vásárlói igény már megköveteli, hogy a sör és az ásványvíz is jéghideg legyen Kisvárda, Nyíregyháza, Vá- sárosnamény (KM - L. Gy.) - Nem elég, hogy ilyen meleg van, ráadásul még a nap is süt! - zsémbeskedhetünk Ka­rinthy Frigyes szavaival az idei kánikulában. A boltok hűtőgépei éjjel-nappal durozsolnak: kell is, hiszen a ve­vők már az ásványvizet is lehűt­ve vásárolják a legszívesebben.- Hűtési láncnak nevezzük azt a folyamatot, amely révén a be­szállító hűtőkocsijából az eladó­térbe kerül a termék. Nagyon fontos, hogy sehol se szakadjon meg a lánc, mert az komoly problémával járna. A hűtőkocsi­ból a friss áru nálunk hűtőbox- on át jut a hűtő-, avagy fagyasz­tókamrába, s innen a légkondi­cionált eladótérbe. Mondhatni, ennek segítségével sikerül kiik­tatni az évszakokat, télen pél­dául arra kell ügyelni, hogy a paradicsom meg ne fagyjon! A HACCP-rendszer követelményei­nek maradéktalanul eleget kell tenni, nekünk szó szerint az a jó, ami a vásárlóknak is jó! Ha mégis valamiféle minőségi kifo­gás felmerül, azt mindenféle vizsgálódás nélkül, cserével meg­oldjuk - mondta Gyöngyösi Már­ton, a nyíregyházi Interspar Áru­ház igazgatója.- A hűtőkapacitást komolyan ellenőrzik a hatóságok, de a hi­bátlan hűtés nekünk is alapvető érdekünk. Mi nem árusítunk húsféléket, míg a tejtermékeket ma már eleve hosszabb fogyaszt- hatósággal készítik a gyártók - válaszolta Irinyi István, a vásá- rosnaményi Kiss B. Kér Kft. ügy­vezető igazgatója.- Az üzlet - amelyben húst is árusítunk - légkondicionált, összesen 13 hűtő megy folyama­tosan, mindegyik más-más áru­féleséggel. A vásárlók igénye késztetett bennünket arra, hogy már a sört és az üdítőket, főként pedig az ásványvizet is hűtsük - felelte Ácsné Turóczi Edina, a kisvárdai Market Hús és Cseme­ge vezetőhelyettese.- A felmerült vásárlói pana­szokat igyekszünk azonnal ki­vizsgálni. A nyári idényben nemcsak az élelmiszerüzleteket, de a vendéglátóhelyeket is foko­zottan ellenőrizzük, többnyire a társhatóságokkal közösen - mondta Csapó István, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség helyettes vezetője. Bőrfestés. Egy esetleges mara dandó testdíszítés előtt sokan próbálják ki, milyen is lenne ,az igazi Fotó: Racskó Tiboi Paraszthajszálnyira a biocsirkétől Nyírkércs (KM) - Szabolcsi gyökere van annak a szabad- tartásos baromfitenyésztési technológiának s az eredmé­nyeként a fogyasztók asztalára kerülő ökotermékeknek, amelyről a minap tájékoztatta a hazai sajtót a Master Food Kft. ügyvezető igazgatója. A nyírkércsi telephelyű Ba­romfi Coop Kft. ügyvezetőjeként ismert Bárány László, aki létre­hozta a magyar szabadtartásos baromfitenyésztést integráló és az így előállított baromfihúst ér­tékesítő Master Food Kft.-t, la­punknak is elmondta: a techno­lógia Magyarországon is teret hódít. Első termékei várhatóan még ebben a hónapban kerülnek először a főváros nagyobb élel­miszer-áruházainak hűtőpultjai­ra Redmaster néven. Az ügyvezető igazgató tájékoz­tatott arról, hogy a szabadtartá­sos baromfitenyésztés 95 százalék­ban megfelel a biokövetelmények­nek, csak a baromfik által elfo­gyasztott takarmány, azaz a bú­za és a kukorica nem biotermék. Ezért az így előállított baromfi nem bio-, hanem csak ökotermék. A technológia lényege, hogy igen magas minőségi követelmények­nek kell megfelelniük az így te­nyésztett baromfiknak. Az előál­lítást az asztaltól a kereskedelem­be kerülésig ellenőrzi az integrá­tor, a Master Food Kft. Ebben az évben 1500-1800 ton­na élő baromfit állítanak elő sza­badtartásos technológiával. A zárt technológiai rendszert teljes mértékben a Masterfood Kft. fi­nanszírozza. Jelenleg a szabadtartásos tech­nológiával előállított baromfi a magyar baromfitenyésztés 0,5 százalékát adja. A mennyiség 2- 3 év múlva elérheti a 2,5-3 szá­zalékot, ami 3500-5000 tonna kö­zötti élő baromfi előállítását je­lentené ilyen módon. A természetes módon tartott baromfi előállításának költsége általában duplája az iparilag előállított baromfiénak, igy a be­lőle készült élelmiszer ára is csaknem kétszerese a megszo­kottnak. Ugyanakkor - mutatott rá Bá­rány László - a szabadtartásos technológiával tenyésztett ba­romfival olyan területeket is hasznosítani lehet, ahol ipari módszerekkel nem lehet barom­fit tenyészteni. Kistérségi központok modellje Nyíregyháza (KM) - „Kistér­ségi vezetők regionális találko­zója” címmel Nyíregyházán tart­ják .meg azt a tanácskozást, amely a Kistérségi Fejlesztő Szervezetek Országos Szövetsé­ge, a Bódva-völgyi Gazdaságfej­lesztési Alapítvány, az Abaúji Gazdaságfejlesztő Alapítvány és az Első Nyírségi Fejlesztési Tár­saság közös programjának része. A Sóstói Múzeumfaluban július 18-án, 19 szervezet vezetői, kép­viselői vitatják meg a kistérségi innovációs központok tervezetét és megvalósításának modelljét. Életük a tánc. Közel százötven táncos vesz részt a RE-flex Moderntánc Stúdió és a Nyíregyházi Alapfokú Művészeti Is­kola közös szervezésében, a IX. Nyíregyházi Tánchét kurzu­sain, melynek helyszíne a Városi Művelődési Központ. Ké­pünkön Bakó Gábor és tanítványai Fotó: Racskó Tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom