Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-16 / 164. szám
2002. július 16., kedd SZOLGÁLTATÁS /13 Szünidőben Több száz kisdiák számára lesz emlékezetes az idei nyár néhány hete, amit a sóstófürdői Tókuckóban töltöttek sok-sok játékkal, mozgással, sportolással Fotó: Sipeki Péter HOROSZKÓP & III. 21.-IV. 20. ______________________________________________ Ön most hadilábon áll az idővel, állandóan az az érzése, hogy lekésik valamiről. Rangsorolja a dolgait, s a legfontosabbakat intézze el először, úgy ésszerű. IV. 21.-V. 20.________________________________ Csak saját magára számíthat, egyedül kell döntenie most egy fontos ügyben. Általában ön a szívére hallgat, most nem ártana, ha az eszét használná. V. 21.-VI. 21.________________________________ Komoly próbatétel előtt áll, s nem tudja, mit tegyen. A tét aránylag nagy, ha megtagadja, sok pénztől eshet el, sőt talán még az állását is kockáztatja. vi. 2a.-vii. 2a._______________________________ Régen állt már ilyen jól a szénája, mint most. Még olyan ügyekben is segítőkre számíthat, amelyeket egyedül is megtudna oldani. Fogadjon el minden segítséget. VII. 28.-VIII. 2«. _____________________________ Játsszon nyílt lapokkal, megéri. Vonatkozik ez a munkára, és a párkapcsolatára; ne áltassa magát azzal, hogy majd maguktól rendbe jönnek a dolgok. Vili. 24.-IX. 2». _____________________________________________ Ellentmondásos helyzetbe került az utóbbi időben, s ezt nagyon nehezen viseli. Ön a békesség, a precizitás híve, s ha mindez felborul ön körül, nem találja a helyét. áá IX. 24.-X. 21.________________________________________________ Biztonságra törekszik, ám ez a vágy valamiért soha nem teljesül igazán. Talán azért, mert túl sokat vár vagy követel másoktól. Legyen elnézőbb és türelmesebb. X. 24.-XI. 22. Ön most igazán átérzi annak az ügynek a fontosságát, amely mellé teljes mellszélességgel állt. A tét nem kevés, vegye fel hát a pókerarcát a játékhoz. XI. 23.-XII. 21. __________________ Ha nyitott szemmel jár-kel a világban, sok érdekes dolgot fedezhet fel, amely mellett eddig elment. A szerelemben elég nagy most a kísértés, inkább várjon a döntéssel. XII. 22.-1.20.___________________________________ Kissé következetlen mostanában, s ennek a munkája is kárát látja. A kapkodás, a szétszórtság további problémákat okozhat; ne feledje; rend a lelke mindennek. I. 21.—II. 20. Ön többet szorong most a kelleténél. Némi egészséges stresszre mindenkinek szüksége van, de ön mintha túlontúl komolykodón kezelné a mindennapi dolgokat. II. 21.—III. 20. ___ Empátiakészsége sok mindent segít megoldanni önnek mind a magánéletében, mind a munkájában. Nem mindig sikerül azonban a villámhárítás, de ne adja fel sohasem. OLVASÓINK ÍRJÁK VWVVVVVVV Wrj J V 73 V * w w * v w v w v V V V V * V V V V V V fe'v ktvbVk >. mm vvvvvVv Fogyunk? Egyre fogyatkozunk... A szelíd trappban suhanó autóbusz ablakán keresztül élvezem Kelet-Magyarország kies tájait, jóleső (és büszke) érzéssel veszem tudomásul a fejlődést, a reinkarnációt, a gazdagodást, megnyugtat és biztonsági érzetet ad az utak egyre javuló minősége. S közben köröttünk tombol a nyár. Hirtelen elhomályosulnak szemeim, a nyílegyenes út padkáján kereszt, rajta tábla. „A múlt hét szombatján egy család: anya, apa és két gyerekük... Gyorshajtás... A Balatonra igyekeztek...” -reagál útitársam. Még fel sem ocsúdtam, mikor néhány kilométer után hasonló mementó: két fiatal, egy leány és fiú... A Ti- sza-partra igyekeztek. „Itt úgy három hete frontálisan ütközött két Opel. Hárman szörnyedthaltak, egy örökre béna...” Majd megint újabb és újabb hasonló felkiáltójelek. A történtekről hiányos az információ, de a tények letagló- zóak, nincs vigasz. Naponta halljuk, olvassuk, lelkűnkbe „kiáltja” a média a gyászszalagos híreket: itt hárman, ott ketten, amarra heten lelték halálukat, az ország útjain eszelősen rohanva, vagy éppen ártatlanul. 17%-kal nőtt egy fél év alatt a tragédiák száma. Nincsenek nevek, címek, csak a visszafordíthatatlan, lélekbénító tragédia ténye. A nevekre, a címekre egy ideig a hivatalok, örökre az anyák, a gyermekek, a rokonok, a barátok, a hozzátartozók és a kérlelhetetlen statisztika emlékezik. Hetente egyre többen, de ha csak egyvalaki, az is sok, veszítik életüket, lesznek testi-lelki sérültek közúti balesetek következtében gyorshajtás, ittasság, közlekedési szabálysértés, műszaki hiba miatt, vagy önhibájukon kívül, rohanó életünkben (és autónkban) ott a kegyetlen útitárs. Életünk, egészségünk vámszedője. Tudjuk: fogyunk, egyre fogyatkozunk, időnként (Trianon!) kegyetlen mértékben, kivédhetetlenül, s közben lassabban, de egyre gyorsulva, naponta országunk magunk építette útjain. Számos, egyre több a fiatal áldozat, akik előtt még ott lett volna az élet. Ránehezedve a gázpedálra, gyakran elfeledjük - pedig nem kellene - egy nagy család vagyunk, bárki elvesztése pótolhatatlan. Mindenki felelős mindenkiért (és önmagáért), s az útjainkról mindig, mindenkit hazavárnak. Dr. Szöllőssy Tibor, Nyírmada A dolgozónak is jó legyen Ember legyen a talpán, aki a mai politikát megérti. Naponta újabb és újabb botrányokról kapunk híreket, hála a médiáknak. így legalább mi, kisemberek sem maradunk ki a „legborzalmasabb” politikai eseményekből sem. Azt hiszem embereket még nem érdekelte ennyire, hogy ki, mit csinált régen és most. Ki vétkezett nagyobban, aki ha tett is, azt pénzért csinálta, vagy az, akinek muszáj volt ezt tenni. Sokan elítélik a tüntetőket, mások örömmel fogadják, hogy legalább, aki akar, az mer is cselekedni. Sokan úgy vélik, könnyű a múltat temetni, másoknak mindez fájó emlékeket idéz. Volt idő, amikor az egész ország, egy akarattal (mert muszáj volt), egy párt tagja lett. A gyerekeket a piros nyak- kendős úttörőszervezet, az ifjúságot a KISZ szervezte be, a munkások pedig - ha előre akartak haladni - beléptek az MKP-ba. Akkor a kényszer nagyon sokat számított, ma mindenki arra szavazott, amire akart. Akikben a legtöbb becsületet látta, és akiktől a legjobbakat remélte. Hogy ki lesz az, aki dolgozó népnek (és nemcsak a polgároknak) akar egy kis jót, valamint nem csak a saját zsebébe gyűjti a milliókat, az a jövő . titka. Jó lenne azt hinni, hogy egyszer mégis eljön az idő, akik a lakosság és az ország javát akarják! Úgy legyen! Egy baktalórántházi olvasó Otthonra találni Keresek egy rendes megbízható, (középkorú) egyedülálló nőt, aki a ház körüli munkában segítségünkre tud lenni. Én egy hatvanegy éves mozgássérült nő vagyok. Édesanyám már nyolcvanhárom éves. Lakás, étkezés megoldható. Úgy gondolom, nálunk az illető otthonra találhatna. Szívesen látnánk más országból áttelepültet is. Név és cím a szerkesztőségben Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött írásokat rövidítve közölje. E rovatunk az olvasók fóruma, a levelek tartalmával a szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. ORVOSI ÜGYELET __________ Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Szent Erzsébet gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán, a Szent István u. 61. szám alatt. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104 Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 UTÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 NYEREMÉNYEK VVl V V VV VV VV V V ÚVWV'V V vvv'í. Ötös lottó, 28. hét: ___________ 5 találatos nem volt; ________ a 4 találatos 960.228; ______ a 3 találatos 11.633: ___________ a 2 találatos 785 forintot ér. Hatos lottó, 28 hét: __________ 6 találatos nem volt, ____________ az 5+1 találatos 1.843.382; az 5 találatos 128.013; ______ a 4 találatos 2681;_________ a 3 találatos 624 forintot ér. A Joker 37.308.053 forintot fizet. Az adatok tájékoztató jellegűek. SeietwMagyarország HÍRÜGYELETES Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Lefler Györgyöt az alábbi telefonszámon: 42/501-510/4242 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. SMS A KELETNEK J J J J J J J J s J V X. J V '/:5ú 08-20/9646-666 » v Jvv v » « » v IVv v‘X v\ Vv W TOV i i v v v v v v v v v w v usstsstuuuui. Az M3-as autópálya Nyíregyháza és nem Debrecen felé kell, hogy megépüljön! Ne hagyjuk, hogy Kósa Lajos elvegye tőlünk! (303444777) Viták helyett a legrövidebb autópálya támoga- tását várjuk minden képviselőtói, médiától. Az újságokban, tv-ben térképen is kérnénk bemutatni a nyomvonalat. M, (203248813) _______ Tatoo A Mint a mókus és a Fel vörösök csen- gőhangként letölthetők! Ég a tábortűz Csillebércen? Hun (309755302) _________________ Tüntetés, börtön: a taxisblokádos elvtársaidra gondolsz? Hun (309755302) _______________ Hölgyeim és uraim! A belviszálynak értelme nincs, a széthúzás gyengíti az országot. Inkább azzal törődjünk, hogy a románok mikor térítik meg a cián szennyezéssel okozott kárt. Illetve pénzt kérjünk vagy Erdélyt? Alus a gonosz(703179394)________________________ Vannak tandíjmentességben, családi adőked- vezményben, korrektebb nyugdíjemelésben részesült MSZP-szavazők. A választás nem hálaadás napja volt. Dagi (702957922) _______ MSZP-aak! Július 20-án megsemmisítik a sza- vazatokat. Utána már nyugodtan tudtok aludnil Hun(309755302) Polltlzálik Nem veszitek észre, hogy már rég vége a választásoknak, és akárhány politikáról szőlő sms-t küldtők, úgyis az MSZP lesz hatalmon, Wili (302256641) ______________ Szerintem a politikusaink egy része megélhe- tési politikus. Már nincsenek a húsosfazáknál. és már késő köpönyeget forgatni, ezért kavar- nakl (Idézet: Hofi.) Tattoo (703157506) Csoki, csak hogy tudd, a 2. választást a FI- desz nyerte, és nem kell újra szavazni, csak újraszámolni a szavazatokat. (205753804) Férjemnek Iminek 4. házassági évfordulónk al- kalmáböl sok boldogságot kívénok! Babett (309750010) Hagyjátok abba a politizálást! Nem veszitek észre, hogy vége a választásoknak? Olyan gyerekesek, ostobák vagytok! És többé ne hívjatok, mert annak nem lesz jó végei BMW (309084167)_______________________________ Q. Ildikónak Kölesébe: az embert már meg sem ismered!?!), óriási nagyot csalódtam benned! Neked semmit sem lehet elhinni amit mondaszl És nem is szerettél(?!)l L. (205345953) Nagyon-nagyon sok boldog születésnapot kívá- nunk anyukánknak! Millió puszi: Jutka és Enikői (303263574) ______________ Még mindig szeretlekl Én tudok várni! Ha kellek, megtalálsz! Hívjl (303668482) A múltadnak része vagyok, de lehetnék a jövőd része Is. Csak rajtad múlik! (303668482) __________________ Báláéra Asztalos jánosnénak: nagyon sok bol- Oog születésnapot kívánunk erőben, egészségben! Éva és családja! (209567737) ________ Báliéra ifj. Ősegei Zoltánnak: 20. szünnapod alkalmából jó egészséget, sok boldogságot, sikereket kívánunk! Tibi és családja! (209567737) __________ Szabóid községbe Ősegei Lászlónak: 80. szü- letésnapja alkalmából jő egészséget, sok boldogságot kívánunk! Tibi és családja! (209567737) _____________■ S. Boginak Záhonyba. K. Petrának Kisvárdéba, Jankának Mezőladányba, H. Zolcslnak Kékesére, B. Norbikénak llkre boldog 1. szünnapot kíván Hódosi Patrik Jékéröl. (304422877) H6do»l Patriknek nagyon boldog első szüíetés- napot kíván: anya, apa, Norbi, Niki, mama (304422877) _____________ Jándra Koncz Rolandnak: sok boldog névnapot kíván: anya, apa és testvére Csilla. (303800466) Tisztelt gazdák! Egy évig ne termeljünk semmit, mert a haszon úgyis a rablók zsebébe kerül. Lásd meggy, uborka, és a többi. Alex (702990451) ____________________________ Mindennap megszűnik valemi. amiért az em- bér szomorkodik, de minden nap születik valami, amiért érdemes élni és küzdeni. Edit (205117742) HiföT a virág, ha nem hagyod, hogy nyíljon! Hi- ába a szív Is, ha nem hagyod, hogy szóljon! Edit (205117742) ________________________ Ezúton kérek elnézést mindazoktól, akiket kel- lemetlen helyzetbe hoztam pár hét alatt! Bér ennek legnagyobb része a pletykáknak köszönhetői Legyen minden újra a régi. (303902075) Egyértelmű*, hogy a Fradi lesz a bajnoki Meg- nyerik a BL-t, sőt a világkupát isi G. Gáré (304980889) _________________ Nagyon sok boldog születésnapot kívánnak Nagy Istvánnénak Pusztadobosra félje és gyermekei Tündi és Gábor! (302558419) ________ Kiss Nórának Tornyospálcára nagyon sok bol- dog névnapot kíván kicsit megkésve Vitkáből a Turza család. (209312559) __________ Novak Rolandnak Ramocsaházára boldog név- napot kívánnak szülei és hugid: Vickyl (304249507) Nóra nagyon sok boldog születésnapot kivé- nunk Liliké, Misi és Tünde. (302585788) Hétfő reggel hívtál. Azt mondtad, Németh Beá- nak hívnak. Ha hívsz, küldd el a számod, hogy vissza tudjalak hívni! Coiyl (308597332) Totósok figyelem! Küldj fix tippet én is küldök nekedl A. Sz. (209804391) _________ Keresem azt a lányt, aki hétfő reggel Gyulahá- zán szélit fel a kisvárdai buszra! Rajtad fehér náci, szürke felső voltl Szemeztünk, te eg yöreg néni előtt ültéll Jelentkezzl (304244919) A NAP Kel: 5.03 Nyugszik: 20.37 ORSZÁGOS ELŐREJELZŐ» 19, 22°C 27, 34°C Délnyugat felől napközben erősen megnövekszik a felhőzet, északkeleten eleinte még napos lesz az idő. Sokfelé várható zápor, zivatar, néhol felhőszakadás, jégeső is előfordul. Keleten még meleg lesz. Élőszavas tájékoztatás: 06-60-504-001 Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS A délelőtti órákban még több órás napsütés valószínű. majd délnyugat felől erősen növekedni kezd a felhőzet, egyre több helyen lesz zápor, zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26. 31 fok kő zött. keleten még 32, 36 fok között várható. A szél mérsékelt marad. Szerda 21, 28 °C Zivatarok, mérsékelt, változó irányú Csütörtök 19, 28 °C Zivatarok, mérsékelt, változó irányú Péntek 17,27°C Zivatarok, mérsékelt, változó irányú Szombat 17,28°C Zivatarok, élénk, É-i IDŐJÁRÁS MA: Felhős idő várható 32,35°C ÉVFORDULÓ VizhomérsékJst AMUNDSEN, ROALD Százharminc évvel ezelőtt született a norvég sarkkutató, aki 1903-1906 között Gjoa nevű hajóján elsőként kelt át az Északnyugati-átjárón. 1910 januárjában négy társával együtt kutyaszánon indult el a Déli-sark felderítésére, s 1911. december 15-én - négy héttel Rebert Scott előtt - elsőként érte el a Délisarkot. NÉVNAP VALTER A német Walter névből származik Valter férfinevünk. Jelentése: uralkodó sereg. Egyéb névnapok: Bárót, Irma, Karméla, Karmelina, Kármen, Kont, Lestár, Mária, Mariéne, Rajnáid, Ria, Zalán. VÍZÁLLÁS Megyénk folyóinak jellemző napi adatai: A TISZA vízállása Tiszabecsnél -188 cm, állandó, a mederteltség 7%, vízhőmérséklet 25,4 C-fok; Vásárosnaménynál -142 cm, apad, 7%, 28,6 C-fok; Záhonynál 228 cm, apad 9%, 28,0 C-fok; Dombrádnál 39 cm, apad, 22%, vízhőmérséklet nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -58 cm, apad, 4%, 25,2 C-fok; a KRASZNA Ágerdőnél 136 cm, apad. 24%, 26,2 C-fok; a TŰR Garbóiénál -70 cm, apad, 9%, 25,8 C-fok. Balaton Tisza-tó Duna Tisza Keleti-főcsatorna Északi-tenger Balti-tenger Atlanti-óceán Adriai-tenger 25 °C 26 °C 20-25 °C 26-28 °C 26-27 °C 11-17 °C 16-18 °C 16-21 °C 25-26 °C ÚTIN FŐ A 36. számú főút 46,6 és 47,1 km-szelvénye között (Nyíregyháza-Antalbokor) útcsatlakozás építése miatt fokozatos sebességkorlátozásra kell számítani. A 41. számú főút 6,1 és 6,4 km-szelvénye között (Nyíregyháza- Oros) ugyancsak útcsatlakozás építése lassítja a forgalmat. A Hajdúnánás-Nyíregyhá- za út 56,4 és 56,7 km-szelvénye között (Petőfi u. jobb oldal) járdaépítés miatt útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás van érvényben. Tiszalúc és Tiszadob között pontonhíd üzemel a Tiszán, teherbírása 10 tonna. TiArriPAx Tiszavasvári és környéke.