Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-01 / 126. szám
2002. június 1., szombat HÉTVÉGE / 8 TÁRLAT Művészi téma: Erdély Gaál András 1936-ban született Gyer- gyóditróban. Az 1974-ben beindult gyergyó- császárhegyi művésztelep alapító tagja, művészeti irányítója 1995-ig, majd 1998-tól napjainkig. Erdélyi témájú müvei megtalálhatók az erdélyi múzeumokban, Magyar- országon, Németországban, Ausztriában, Kanadában, az Amerikai Egyesült Államokban, Hollandiában, Japánban. Alkotásai Nyíregyházán a Pallas Antikváriumban láthatók. Marosfő Hegyek alján Gylmesl tél Hóolvadás Elek Emil felvételei MÚZSA Kosztolányi Dezső Tanár az én apám Tanár az én apám. Ha jár a vidéki városban, gyermekek köszöntik ősz fejét, kicsinyek és nagyok, régi tanítványok, elmúlt életükre emlékezve, lassan leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók, kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek, írnokok, katonák s olykor egy országos képviselő is. Mert nagy az én családom. Nagy az én családom. Kelettől nyugatig, nyugattól keletig. Nagy a mi családunk. Mikor vele megyek, fogva öreg karját, vezetve az úton, a szívem kitágul s szívek közt énekel elhagyatott szívem. Az én édesapám az emberek apja s én az embereknek testvére vagyok. 1925 Korhadt fakeresztek a Tatárhágón túl Az egykori temetőgondnok a magyar katonák halálának körülményeiről is hallott A Kárpátok Galícia felől A szerző felvételei Galambos Béla E-mail: galambos@inform.hu Megszegtem a 11 évvel ezelőtti ungvári kiküldetésből hazatérve tett csöndes fogadalmat, hogy önként nem teszem ki magam fölösleges kényelmetlenségnek, szorongásnak, s amíg ennek lehetősége fennáll, nem lépem át az ukrán határt. Nem tudva ellenállni a többszöri invitálásnak, végül május elején mégis csak elindultam - egy baráti társasággal élünkön a beregi idegenvezetők gyöngyével a magyar katonasírok földerítésében is évek óta jeleskedő Lakatos Józseffel - Kárpátaljára. Lehetőségek hazája Nem volt meglepetés, hogy a mintegy kétszázezer magyar által (is) lakott térséget - amit odaát hivatalosan Ukrajna Kárpáton túli területének neveznek - még mindig elég sok idő választja el az ott élők vágyálmától, hogy a Kárpátok Svájca váljon belőle. Ugyanakkor a táj valóban kitűnő lehetőségeket rejtő, csodás adottságai úton-útfélen szembetűnnek, s azt is bevallhatjuk, hogy olykor szívfacsaróan irigylésre méltóak. Szó sincs tehát megbánásról sőt, a sajátosan csak ott, a „zordon Kárpátok” bércei közt utolérhető - nekünk magyaroknak pedig különleges csemegét jelentő - élmények személyes átélésére biztatom eztán honfitársaimat. A Tisza, majd Rahótól a Feke- te-Tisza völgyében fölfelé, a hajdan volt határátkelő Kőrösmező után, a magyar határtól nagyjából kétszáz kilométerre elért Tatár-hágó sajátos kis világ. A főként fából, gyapjúból, ásványokból készült kézműves dísztárgyakon kívül szárított gombát és olcsó divat-napszemüvegeket is kínáló árusok hosszú sora. Mellettük nem messze természetesen ott füstölög az errefelé szokásos sas- lik sütő, hogy a büfés a majd ezer méteres hegytetőn megpihenő sofőrök edzett gyomrának való, enyhén kormos húsfalatokat kínáljon hurkapálcán. Galícia földjén A hágó másik oldala már a történelem viharai idején sok vértől ázott Galícia földje. Az alig tíz percre lévő Tatariv községben a temetőt keressük. Tudomásunk van ugyanis arról, hogy 80-90 magyar katona sírját rejti. A közeli házból percek alatt elénk tipeg a temetőgondnok. Ukrán tolmácsunk segítségével kérdezzük az asszonyt mit tud a magyar sírokról? A 75 éves Maria, mint mondja „túl fiatal” ahhoz, hogy emlékezzen valamire is, de megmutatja a mélyben rohanó Prut folyó szakadt partjáig tartó temetői hátsó dzsumbujt, amely valószínűleg a magyar katonák sírhantjait nőtte be. Amit biztosan tud csupán annyi, hogy amikor évekkel ezelőtt ez a régi temető betelt, a falu nem engedte fölszántani a jeltelen sírok helyét, inkább új temetőt nyitottak... Megtaláljuk pár száz méterre lévő otthonában a korábbi templom- és temetőszolgát. A galambősz Mikola Ivanovics Kazimiriv- hez az utcán megszólított asszony -lánya kísér be. A szinte teljesen vak öreg emlékezete néhány csikorgó mondat után fokozatosan olajozottabb lesz. Vak temetőgondnok „Nyolcvanhat magyar katonát temettek el itt 1944-ben - állítja határozottan Kazamiriv bácsi. - Erről azonban csak másoktól értesültem, mivel az egész faluval együtt minket is evakuáltak a németek. Csehországból jóval később a véres események után tértünk ide vissza. Emlékszem az akkor friss fakeresztre szegeit bádoglemezen feliratozott sírokra - világosodik meg hirtelen az öregnek. - Azután arra is, hogy ezeket a fejfákat a háború befejeződése után a faluba jött szovjet katonák egytől egyig kiszedték a sírhantokból. Amikor kérdeztem az egyiket: - Miért? - válasz helyett csak rámnézett szúrós tekintettel... ” Az egykori temetőgondnok a magyar katonák halálának körülményeiről is hallott. Elmondása szerint a Kárpátok hágói elé tolt magyar védvonal egyik egysége állomásozott annak idején Tatarivba. A helybéliekkel jó viszonyt kialakított, gyakran a munkáikban is segítséget nyújtó magyar katonák parancsnokát jóindulatúan figyelmeztették jól értesült helybéliek a közelgő partizán akcióra. Az ezredesi?) nem fogadta meg a tanácsot. A magyarok maradtak, és sajnos az egyik éjjel nagyobb részük áldozatul is esett a partizánok támadásának. Megdobbanó szívek A gaz közt fekvő - ki tudja kié volt - korhadt fakeresztek és a nyolcvanhat magyar honvéd emlékével a szívünkben hagyjuk magunk mögött Tatarivot, ahol búcsúzóul még azt is megtudjuk, hogy az innen déli irányba 8 kilométerre lévő Vorohta községben az ottani szanatórium mellett még Fakeresztek a Prut fölött további magyar katonák hamvait rejti a föld. Későre jár, nincs idő a voroh- tai kitérőre. Másfél órányi autózás vár még ránk, hogy aztán Nadvima városka temetőjében, az Kazlmlrlv bácsi emlékezett 1993-ban felfedezett 17 magyar katona sírja fölé honfitársaink által állított fakereszt mellett adózzunk Ökrös János (élt 23 évet) és tizenhat társa, „A magyar hadsereg hősi halottai” emlékének. Állunk, a megbízott helyi sírgondozó ellenére a kelleténél gyomo- sabb hantoknál és mindegyikünk arcán látszik egy kis megható- dottság. Nekem megboldogult apám körül járnak a gondolataim. Az egykor tartalékos alhadnagy - amúgy „tanító úr” - 1942- 43 telén az oroszok doni áttörését követő visszavonulásban, a fronttól hazáig szinte a félutat gyalog tette meg a hómezőkön át katonáival. Valamennyi rábízott bajtársát sikerült viszonylag épen hazahozni a százezernyi életet követelő pokolból. Erre büszke volt élete végéig. Azért viszont alkalmanként szomorú, sőt dühös, hogy a hősi halottakról szándékosan elfeledkezett az utókor. Ha most ő is láthatná ezt a galíciai temetőben állított fakeresztet, vagy például a málenykij robotra elhurcoltak emlékművét Szo- jván, egész biztosan könnyebbed- ne valamicskét, az a vége felé annyit rakoncátlankodó, máskülönben viszont nagyon jó a szíve... A dzsumbuj magyar katonák hamvain nőtt Nevezetességeink A Nyíregyházára látogató idegenek egyöntetű véleménye szerint a megyeszékhely az egyik legszebb magyar kisváros. Viszonylag egységes az építészeti hangulata, egymásba kapcsolódó terek füzéréből áll a belváros. Van levegője, nem nyomasztják magas toronyépületek. Emberléptékű. Kivételek azért vannak. Ezek közé tartozik a neves építész, Finta József által tervezett épület, amelyben jelenleg a Kereskedelmi és Hitelbank működik. Az épület kevéssé harmonizál a környezetével, túlságosan tagolt, egy kicsit nyugtalanítóan hat a szemlélőre Elek Emil felvétele
