Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-27 / 148. szám

2002. június 27., csütörtök M&mWbWMmzá&i RÖVIDEN Visszavonulás Luciano Pavarotti, a vi­lághírű tenor bejelentette, hogy 70. szü­letésnapján, 2005-ben visszavonul éne­kesi pályájáról. Az olasz származású ope­raénekes a CNN amerikai hírtelevízió mű­sorában elmondta kedden, hogy három éven belül abbahagyja az éneklést. Palackposta Választ kapott New York­ból egy fiatal svéd lány, aki egy évvel ezelőtt zárta üzenetét palackba egy hor­gászbuli alatt. Már el is felejtette az egé­szet, amikor választ kapott New York­ból, egy bizonyos Larry-től, aki egy Long lsland-i strandon találta meg üzenetét. 0 Travolta pilóta John Travolta az auszt­rál Qantas légitársaság pilótája lett. A híres amerikai színész másodparancsno­ki rangot kapott Jumbo Jetek vezetésé­re, miután tökéletesen megfelelt egy Syd­ney-Seattle járat szimulációs tesztjén. . Értékmentés Az oroszországi Sztaraja Sztanitsza nevű faluban egy férfi menti a megáradt folyó által elárasztott házából az értékeit. Az áradások következtében közel hetven ember vesztette életét, 86 ezer lakost pedig kitelepítettek Mauzóleum az áruház tetején London (MTI) - Mohamed al-Fajed egyiptomi milliárdos, a Harrods lon­doni luxusáruház tulajdonosa üveg­mauzóleumot kíván emeltetni a léte­sítmény tetején hamvainak majdani elhelyezésére. Az elképzelést a The Financial Times brit üzleti lapnak nyilatkozva a napokban maga a dúsgazdag arab üzletember fejtet­te ki. - Mauzóleumot építtetek a magam számára a tetőn. Üvegből lesz, és az em­berek eljöhetnek majd meglátogatni. Az embereknek szükségük van a szellemem­re - vélekedett az extravagáns ötletekben most sem szűkölködő milliárdos. A csípős nyelvéről és intrikáiról is is­mert al-Fajed a többek között a párizsi Ritz Szállót, a Fulham FC angol futballklubot, valamint számos aranybánya-érdekeltséget is magába foglaló birodalma ékkövének te­kinti a patinás londoni áruházat. A Har­rods 1985 óta az al-Fajed családé. X ......fMK..........„a­Fények Pár napja látta meg a napvilá­got Nyíregyházán ez a két kiscica. Szemü­ket nemrég nyitották ki, még ismerkednek a világossággal, így számukra mindenkép­pen újdonság volt a fényképezőgépből fel­villanó vakufény Fotó: Sipeki Péter MEGÉR EGY MOSOLYT Öreg házasok üldögélnek a kertben. A férj feltekint az újságból.- Mondtál valamit, szívem?- Igen, pápikám - de még tegnap! Még több poén: ww.szon.hu Picasso elárverezett képe Fotók: epa Picasso-akt dollármilliókért London (MTI) - Az idei műkincs-árverések csúcs­összegéért, csaknem 24 mil­lió dollárért kelt el Pablo Pi­casso egyik aktja a Christie's aukciós cég keddi londoni aukcióján. A spanyol festő Akt nyakék­kel cimű alkotását - amely az 1932-ből származik, s Picasso if­jú szerelmét, Marie-Therese Waltert örökíti meg - eredetileg 9-14 millió dollár közötti érté­kűre becsülte a Christie's, de egy ismeretlen vevő 23,97 millió dollárt is megadott érte a lici­tálás során. Picassónak ez az aktja egy eu­rópai magángyűjtemény részét képezte, s a nagyközönség csak­nem fél évtizedig nem láthatta. Mamutcsontokra leltek Angliában London (MTI) - Brit régészek 40-60 ezer éves mamutcsontokra bukkantak egy norfolki kőbá­nyában. A leletek hozzásegíthetik a tu­dósokat a neandervölgyi embe­Mamutfog rek életének pontosabb megisme­réséhez. - Ritkán bukkanunk a neandervölgyiekkel kapcsola­tos leletekre, és az ebből a kor­szakból származó mamutcsontok valósággal ritkaságszámba mennek - mondta David Miles archeológus. Az egykori vízlelőhelyen a mamutcsontvázakon és agyara­kon kívül a kutatók tucatnyi fi­noman megmunkált, kovakőből készült fejszét, gyapjas orrszar­vútól származó fogakat és egy jégkorszakbeli rénszarvasagan­csot is találtak. Allatszerető Le hét szőrmók vagy tollas, kicsi vagy nagy, Bácskái Melit­ta (16) imádja az ál­latokat Fotó: Racskó Tibor ITTI www.szon.hu Aki mindig komolyan vette közönségét A kivételes képességű zenész a Spencer Davis Groupban tűnt fel a hatvanas években Washington (MTI) - Har­mincöt évvel ezelőtt jelent meg Steve Winwood első kis­lemeze a Traffic együttessel, huszonöt éve adta ki első szólólemezét, tizenöt éve egyik legnagyobb sikereként három Grammy-díjat kapott egy lemezéért. Az 54 éves, kivételes képessé­gű énekes és billentyűs, aki egy­ben nagyszerű gitáros és szerző is", a Spencer Davis Groupban tűnt fel a hatvanas évek első fe­lében. A lelke volt ennek a ban­dának, a Keep on Running, a Gimme Some Loving, az I'm a Man a korai brit rhythm and blues legjobb darabjai közé tar­tozott, nem is szólva az amerikai ősbluesok remekbe szabott átdol­gozásairól. Harmincöt évvel ezelőtt Ste­ve a Traffic együttesben folytat­ta, csaknem pontosan 35 éve je­lent meg az együttes első kisle­Steve Winwood albumainak borítói meze, a Paper Sunnal. A Dear Mr. Fantasy, a Smiling Phases, a No Face, No Name, No Num­ber, a John Barleycorn Must Die és a Rainmaker című dalaik alapján megállapíthatjuk: nem volt elfecsérelt a Traffickel töl­tött idő. Egy időre Eric Claptonnal a Blind Faithhez, utóbb a Ginger Baker’s Airforce-hoz csapódott, Fotó: internet és számos koncerten volt nélkü­lözhetetlen közreműködő, ját­szott például Clapton Rainbow színházbeli és Howlin Wolf lon­doni fellépésén. Mindig komo­lyan vette közönségét, nem akart mindenáron lemezdömpinggel hengerelni. Ezért viszonylag ne­hezen szánta el magát az első szólóalbumra is. A nevét viselő album nem jó időben jelent meg huszonöt év­vel ezelőtt június utolsó napjai­ban, más volt akkor a rockdivat, és az a korong nem is érte el a tőle megszokott nívót. Nyilván ezért váratott magára néhány évet következő albuma, az Arc of a Diver. Üzleti szempontból megérte, platinalemez lett. Win- woodnak szólólemezei készítésé­hez Jim Capaldi, egykori zenész­és szerzőtársa a Trafficből nyúj­tott egy kis baráti segítséget. To­vábbra sem csipkedte magát, de ami kikerült a keze ügyéből, mi­nőségi darab volt, ha a közönség nem mindig volt is rá vevő. Ki­csit ő maga is tehet róla, mert egyik-másik lemeze elég eklek­tikus volt: a rockot olykor egy kis soulos, egy kis dzsesszes beütés színezte. A tizenöt évvel ezelőtti Back in the High Life cí­mű lemeze azért fontos az életé­ben, mert három Grammy-díjat kapott, egyebek között az év leg­jobb felvételéért járó elismerést. Steve Fossett már az Andok átrepülésére készül St. Luis (MTI) - Az Andok fe­letti átrepülésre készül már hő­légballonjával Steve Fossett ame­rikai milliomos, aki kedd este már 900 kilométerre megközelí­tette Chile partvidékét. Fossett hatodszor kísérli meg, hogy első magányos ballonos­ként megkerülje a Földet. Auszt­rália nyugati részéről indult, s az eltelt hét nap alatt 13.250 ki­lométert tett meg, vagyis az út csaknem negyven százalékát már maga mögött tudhatja. Az 58 éves, chicagói multimillio­mos repülését segítő St. Louis-i központ tájékoztatása szerint Fossett kedd este viszonylag ala­csony, közel 4900 méteres magas­ságban repült, óránként 45 küo- méteres sebességgel, így közép­európai idő szerint szerda dél­után ér Chile fölé, hogy ezt kö­vetően Afrika déli része felé ha­ladjon tovább. A Szabadság szel­leme névre keresztelt hőlégbal­lon gázégőjének problémái, a na­gyobb magasságokban bekövet­kezett jegesedés - a fenti légré­tegben közel mínusz negyven fok a hőmérséklet - késztette arra a léghajóst, hogy lejjebb ereszked­jen az utóbbi órákban. Divatos Milánóban a szerdai divatbemutatón lát­hatták az érdeklődők ezt a Calvin Klein által tervezett ruhát is

Next

/
Oldalképek
Tartalom