Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-20 / 142. szám
2002. június 20., csütörtök Kelet t* Magyarország HAZAI TÁIAKON /8 HÍREK Cl Tókuckó Pénteken adják át ünnepélyes keretek között a Tókuckő Üdülő és Továbbképző Intézmény újjáépített napközis táborának helyiségeit. 0 Táborozás Családos nyári tábort rendez a baktalórántházi római katolikus plébánia Miskolcra, augusztus 4-től 10- ig, illetve ifjúsági és hittanos tábort Boldogkőváraljára augusztus 11-17-ig, melyre jelentkezni lehet Juhász Imre plébánosnál a 42/352-324, vagy a 06/30- 373-9519-es telefonon. 0 Véradás A nyírbátori Ruggeri Hungária Kft.-nél és az MSZP helyi szervezeténél lesz ma véradás 12-16, illetve 8-11 óra között. Bemutatkozik a Kijevi Rusz Nyíregyháza (KM) - Az idén alakult meg a Kijevi Rusz Magyarországi Ukrán Hagyományőrző Egyesület, mely kulturális tevékenységet folytat az északkeleti régióban, június 23-án 10 órakor tartja bemutatkozó gyűlését Miskolcon, a Deák Ferenc tér 7. sz. alatt (ortodox - pravoszláv - egyház). A rendezvényre minden érdeklődőt (így a megyénkben élő ukránokat) szívesen látnak, a részvételi szándékról előzetes értesítést kérnek. (Címük: 3532 Miskolc, Dessewffy u. 17., e-mail: kije- virusz@freemail.hu). GAZDIKERESŐ A nyíregyházi Állatbarát Alapítvány Állatotthonában sok elárvult kutyus és cica várja, hogy végre szeTalált kutyák: 2 éves dobermann keverék kan, Nyírszőlősön találták; 2 éves zsemleszínű keverék szuka, a Korányin találták Befogadóra vár: Villám 2 éves dobermann kan, 5 éves törzskönyvezett husky kan, 2 éves beagle kan, Szindi 1 éves fekete snauzer-vizsla keverék szuka, Bobby 7 éves fekete-fehér foltos vizsla keverék kan; Hektor 6 éves német juhász keverék kan, jó jelzőkutya; Frici 5 éves foxi keverék kan, tanított. Gazdit keres még 29 ivartalanított keverék szuka kutya és 28 keverék kölyökkutyus is. Féléves cicából hat, néhány hetes kis- cicából 25 várja, hogy családhoz kerüljön. Az Állatotthon a Csatorna utcán van (Westsik Vilmos utcából nyílik, tel.: 42/421-554. vagy 20-9605-402), naponta 8-16 óráig tart nyitva. A gyepmesteri telepen, Zombori- bokorban is választhat magának kedves, barátságos házőrzőt, aki kutyust szeretne. Tucatnyi elárvult, megunt négylábú várja itt, hogy valaki megmentse (Zombori- bokor 2., tel. :42/311-879.) A telep hétfőtől péntekig 8-16 óráig tart nyitva. rető gazdára leljen. Lili vagyok, mellettem vidám lenne az életed Fotó: Sipeki Péter Itt elkelne a kalucsni... TÜSKÉS SAROK Eső után dagonya Néhány helyen bizony eltelhet egy nap is, míg felszikkad a mélyen lévő sétányról az esővíz a bujtosi városligetben. Célszerű lenne megemelni pár centivel az utat, vagy tovább építeni a hidat. Ha nem zavaqák őket, nem bántanak Rendelet szabályozza a méhek tartását, ami arra alkalmas területen szabadon gyakorolható Méhészkedni is a maga helyén a legjobb Foto: Elek Emii Nyíregyháza (DM) - Tavaly költöztek új vidéki lakóhelyükre, hogy építkezzenek - kereste meg szerkesztőségünket egy aggódó édesanya. Arról tudtak, hogy a szomszédban több család méhet tartanak, de a tulajdonos megnyugtatta őket: ha nem zavarják, nem bántanak azok senkit. A kaptárok a kerítésüktől egy méterre találhatóak, s úgy érzik a mé- hektől lehetetlen (a közelben) megművelni a kertet. Olvasónk szeretné tudni, milyen szabályok vonatkoznak a méhek tartására? Társasházban nem Kérdéseivel dr. Vajda Lajoshoz, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgató-helyetteséhez fordultunk:- A méhek tartásra a méhészetről szóló 15/1969. (XI. 6.) MÉM rendelet tartalmaz előírásokat. E szerint a méhészkedést - a vonatkozó külön állategészségügyi, növényvédelmi stb. jogszabályok betartásával - az erre alkalmas területen mindenki szabadon gyakorolhatja. Háztömbök területén viszont tilos méhészkedni. A többlakásos házak udvarán és közös használatú kertjében is csak az összes tulajdonos (bérlő) hozzájárulásával szabad „mézgyűjtőkkel” foglalkozni. Helyi szabályozás Általános előírás, hogy a kaptárokat a közös használatú épülettől és a szomszéd ingatlanoktól négy méterre, a használatban lévő utaktól pedig (az út melletti vízelvezető árok külső szélétől számított) tíz méter távolságra lehet elhelyezni. Ha a szomszéd ingatlantól a négy méteres távolságot nem lehet megtartani, a méheknek ellenkező irányban - legalább két méter magas, tömör (deszka stb.) kerítés vagy élőösvény létesítésével - a magasban való kirepülését kell biztosítani. Az adott településre vonatkozóan a helyi önkormányzat állat- tartási rendelete is szabályozhatja, illetve magában foglalhatja a méhek tartására vonatkozó előírásokat. Ha valakinek ilyen jellegű gondja keletkezik, a helyi polgármesteri hivatal jegyzőjéhez fordulhat, aki illetékes az ügyben - foglalta össze a tudnivalókat az igazgató főállatorvos. ARCKÉP Boczákné Radvánszki Erzsébet ingatlanközvetítő Nyíregyháza (KM) - Manapság gyakran előfordul, hogy nem tanult szakmájában boldogul az ember. Igaz ez Boczákné Radvánszki Erzsébet esetében is, aki Újfehértón textilipari szakközépiskolában érettségizett.- Az élet azonban - mondja - más lehetőséget nyújtott, a sóstói szociális otthonban programtervezőként dolgoztam. Nagyon megszerettem az idős embereket, s akkor még nem is terveztem pályamódosítást, ezért elvégeztem az ápolónőképzőt. Csakhogy tiz év után úgy éreztem, váltanom kell. Nemigen kell magyarázni - ismervén a az ápolónők anyaBoczákné Radvánszki Erzsébet gi megbecsülését - hogy miért. Újra iskolapadba ült, előbb egy lakberendezői, majd pedig egy ingatlanközvetítő-értékbecslői tanfolyam következett. Előbb egy ingatlaniroda alkalmazottjaként kereste kenyerét, majd élete párjával hat éve megalapították saját vállalkozásukat.- Úgy gondolom, jó döntés volt, hogy belevágtunk, mert a vissza-visszatérő ügyfelek magas száma arra enged következtetni, hogy megelégedésükre dolgozunk. Persze, az idősekről sem feledkeztem meg, rendszeresen látogatom klubjukat, és erőmhöz mérten támogatom őket. Szive szava egy özvegy férfihoz vezérelte, akinek két fiáról - 17, illetve 20 évesek ma már - saját gyermekeként gondoskodott. Egy évtizedes együttélés után tavaly József oltár elé vezette Erzsikét. A hétköznapok kemény munkája után a hétvégéken a sóstói „paradicsmonban", a kertben - „természetesen” fizikai munkával - pihenik a fáradalmakat. A szakmai felvértezettséget nagyon fontosnak tartja, ezért továbbképzi magát. És mi sem természetesebb, hogy szeretne közös gyermeket. Hogy mikor?- Majd, ha a gólya bedobja... ÁRFOLYAMOK oXereskedelmi és (hitelbank Érvényes 2002. június 19. Valutanév vétel eladás Osztrák Schilling (100) 1718,86 0,00 Ausztrál Dollár 137,53 150,49 Kanadai Dollár 157,54 172,38 Svájci Frank 158,61 170,11 Cseh Korona 7,47 8,43 Német Márka 120,93 0.00 Dán Korona 31,03 34,29 Euró 236,52 249,14 Angol Font 366,63 393,23 Horvát Kuna 31,10 35,08 Japán Yen (100) 195,57 214,01 Norvég Korona 31,15 34,43 Lengyel Zloty 59,40 66,98 Svéd Korona 25,42 28,10 Szlovák korona 5,15 5,81 Amerikai Dollár 247,89 261,13 USD csekk (100) 24789,00 26113,00 Ismét Csupa 5ös Nyíregyháza (KM) - Csupa ötös! - reméljük az idén is nagyon sok gyerek visz haza ilyen bizonyítványt! Az örömben a Kelet-Magyar - ország is szeretne osztozni, ezért hirdetjük meg a CSUPA 5-ÖS akciót. Ezzel azokat a gyerekeket — második osztálytól nyolcadikig — kívánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas tanulással töltötték, s kiemelkedő munkájuk jutalma nem is Az alsósok a Nyíregyházi Állatparkba,... ...a felsősök a Parkfürdőbe kapnak jegyet Fotók: Balázs Attila maradt el: a kitűnő bizonyítvány. Kérjük, hogy első osztályosok ne jelentkezzenek, mivel ők még nem kapnak érdemjegyet! A CSUPA 5-ÖS akcióban belépőjeggyel ajándékozzuk meg a legjobb tanulókat. Az alsó tagozatosok a Nyíregyházi Állatparkba, a felső tagozatosok a sóstói Parkfürdőbe kapnak jegyet. A belépőket azt követően vehetik át szerkesztőségünkben a gyerekek, hogy fényképük megjelent lapunkban. Csupa A KM nagy bizonyltványakciója és a vásárosnaményi Nouva Atlantika Vízividámpark jóvoltából Töltsd ki ezt a kupont, ragassz a megjelölt helyre egy arcképet, s kitűnő bizonyítványod fénymásolatával küldd el szerkesztőségünk címére: Ide ragaszd a fényképet! Inform Média Kft. Kelet-Magyarország 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös". Beküldési határidő: 2002. július 15. A jegyek beválthatók az alsó tagozatosoknak a Nyíregyházi Állatparkban, a felső tagozatosoknak a sóstói Parkfürdőben. Családi név: ______________*______________________________________________ Utónév: Helység/irányítószám: Utca: Iskola/osztály: Kelet ** Magyarország INFORM MÉDIA