Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-20 / 142. szám
2002. június 20., csütörtök Kaki lufMtfpiffn i§ MINDENFELŐL /2 HÍREK B Ügyészség Nem került szóba a legfőbb ügyész esetleges távozása az igazságügy-miniszterrel tartott találkozóján. Erről Bárándy Péter miniszter számolt be az egyeztetés után, bár hozzátette, hogy nem teljesen osztatlan a bizalom Polt Péter iránt. Szerinte erre csak a kiegyensúlyozott ügyészi munka adhat választ. I E« 0 Abdul Kalamot, India Gj||I nukleáris rakétaprogram* jának építőmesterét jelöl- JMs te az ország elnökének a kormányzó koalíció és megválasztását támogatja az ellenzék fő ereje, a Sonia Gandhi vezette kongresszus is. A 71 éves tudós úgy nyilatkozott, hogy a kölcsönös nukleáris elrettentésnek köszönhetően nem robbant ki újabb háború hazája és a szomszédos Pakisztán között. 0 MDF-vizsgálat Összeül az MDF Országos Etikai Bizottsága, hogy kivizsgálja, milyen körülmények között vállalt pozíciót Hende Csaba a polgári körök szervezésében. A tanácskozást jövő keddre hívták össze, több helyi szervezet és MDF-tagok egyéni kezdeményezésére. Leáll a gyógyfürdőfejlesztés? Budapest (MTI) - Az idei évre az idegenforgalom fejlesztésére elkülönített 28 milliárd forintból csupán 4,649 milliárd forint áll a kormányzat rendelkezésére - mondta Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős politikai államtitkára az Ország- gyűlés Idegenforgalmi Bizottsága szerdai ülésén. Az államtitkár hozzátette: a leköszönt gazdasági miniszter május 21-i döntése szerint a kis- és középvállalkozási célelőirányzat terhére kiírt szállás- és vendéglátóhelykorszerűsítésre vonatkozó pályázatokat a turisztikai célelőirányzatból kell finanszírozni, ami eddig 2,6 milliárd forint.- Tehát ez a 4,6 milliárd sem 4,6 milliárd, hanem jóval kevesebb - mondta az államtitkár. A képviselők egyetértettek abban, hogy a jövő évre növelni kell az ágazat fejlesztésére fordítható keretet. Pál Béla közlése szerint a szándék az, hogy az idei évihez hasonló nagyságrendű, az inflációval növelt fejlesztési pénzeket tudjanak biztosítani. Képviselői felvetésre az államtitkár elmondta, mindenképpen szeretnék folytatni a magyarországi várak fejlesztését célzó programot. Szakértőkre hivatkozva közölte: ugyanakkor félő, hogy nem lesz megfelelő fizetőképes kereslet a gyógyfürdőkre, ezért az azok kialakítására vonatkozó pályázatok nem biztos, hogy folytatódnak. Pál Béla úgy véli, hogy a szálláshelybővítés helyett a már meglévők fejlesztésére kellene összpontosítani. Ausztriában a Cantemus Nyíregyháza,Wien (KM) - Világhírű zeneszerzők szülőföldjén énekelhet Ausztriában a hét végén a Cantemus gyermekkórus. A nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai június 21-én utaznak el Ausztriába, s az első fellépésük szombat este lesz Franz Schubert szülővárosában, Lichtenthalban. Az ottani Schubert-temp- lomban énekelnek, ahol egykoron a névadó zeneszerző is dolgozott orgonistaként. Vasárnap az osztrák fővárosban két koncert vár a Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy által vezetett nyíregyházi együttesre. Először a német lovagrend bécsi templomában csendülnek fel a szép egyházi dallamok, azt követően pedig a Stephans-dom közönsége gyönyörködhet a Cantemus gyermekkórus énekében. A három koncert megtartására Béres György professzor, a gregorián dallamok világhírű szakértője kérte fel a gyermekkórust. Bécs után Salzburg következik. A fiatalok egy napot tölthetnek el Mozart gyönyörű szülővárosában. tiazaasagi Torum Szentpétervárra érkezett Milos Zeman (jobbra) cseh miniszterelnök a 6. szentpétervári gazdasági fórumra, ahol szerdán Mikhail Kasianov orosz kollégájával folytatott megbeszéléseket a gazdasági integráció problémáiról SZDSZ: bíznak Medgyessyben Budapest (Krónika) - A kormányfő továbbra is élvezi az SZDSZ bizalmát: ezzel a szabad demokraták lezártnak tekintik a Medgyessy-ügyet - mondta Kuncze Gábor. A pártelnök-frakcióvezető a képviselőcsoport ülése után bejelentette, hogy a döntés többségi szavazással született. A politikus ugyanakkor hangoztatta: az SZDSZ 12 éve szorgalmazza, hogy teljes egészében hozzák nyilvánosságra az iratokat a Belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségének 1990 előtti tevékenységéről. A javaslat azon bukott meg, hogy eddig a mindenkori Országgyűlésben hangsúlyos volt az a vélemény, hogy a kémelhárítás adatai maradjanak titkosak. Kuncze Gábor aljas politikai játszmának minősítette, hogy ennek ellenére mégis előhúznak egy-egy titkos aktát. Ennek az a célja, hogy eltereljék a figyelmet a kormány 100 napos programjáról - mondta az SZDSZ elnökfrakcióvezetője. Medgyessy Péter az Ország- gyűlésben napirend előtti felszólalásában elmondta: a hetvenes évek végétől öt éven át kémelhárító tevékenységet is végzett annak érdekében, hogy az ország, a keleti tömbből elsőként, csatlakozhasson a Nemzetközi Valutaalaphoz. Fidesz: alkotmányos válság Budapest (Krónika) - A Fidesz távozásra szólítja föl Medgyessy Pétert, mert mint azt Pokorni Zoltán a rendkívüli frakcióülés után elmondta, D 209-es elvtárs nem lehet a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. A Fidesz úgy véli, hogy Medgyessy Péter válságba sodorta a Magyar Köztársaságot, ez már nem az ő személyes, morális válsága, hanem az MSZP és az SZDSZ mai döntése után a köztársaság legmélyebb alkotmányos és politikai válsága. Pokorni közölte: Medgyessy hazudott, becsapta választóit, saját pártját és Mádl Ferenc köztársasági elnököt, aki őt kormányfőnek jelölt. A Fidesz elnöke szerint ha Medgyessy Péter marad a miniszterelnök, azzal kockáztatja Hirdetések hazánk uniós csatlakozását is. Demeter Ervin volt titkosszolgálati miniszter szerint a keddi Magyar Nemzetben megjelent dokumentum hiteles, a Belügyminisztériumban és a Nemzet- biztonsági Hivatalban nem tudtak ilyen iratok meglétéről, mert azokat 1989 végén és 1990 elején megsemmisítették, tehát a papírok ekkor kerülhettek ki az irattárból. Demeter beszélt arról is, hogy a politikai rendőrség szigorúan titkos tisztje, mint amilyen Medgyessy volt, csak megbízható, az MSZMP-vel teljes mértékben azonosulni tudó ember lehetett. Pokorni Zoltán azt is bejelentette, ha Medgyessy Péter nem távozik önként, akkor valószínűleg bizalmatlansági indítványt nyújtanak be vele szemben. 4400 NYÍREGYHÁZA, SZARVAS U. 7. TELEFON: (42) 422-000 CIB 4700 MÁTÉSZALKA, KAZINCZY U. 2. TELEFON: (44) 500-730 BANK Érvényes: 2002. április 1-tAI BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic és Kincsem betét SOS Ft" ÍR FI 1RFt-5M Ft 5»Ft-t»Ft KHFtMMt LtUtFAaM tm Ham (%) E»«f tmUsem ÉralaralW E8KM ám kam (V ESKÜ 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 6,84) 6,800 (6,89) 6,900 7,00) 7,050 (7,15 6 hó 6,500 6,59 6,550 (6,64) 6,650 6,74 6,800 (6,89 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) LsíArat «üti «nuwiMs «Mn < kamst ■ mndaitkot CI8 Classic MaoámzMa alsó kamslsá«j Ml magawwá. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 80s FI) 2am ara: Évit kamat átttM 0 - 50 e Ft-íg 2,000 2,05 50eF}~2M Ft 4,500 4,66 2M Ft lelett 7,000 7,33 KINCSEM 2003 kötvény {min. 10e Ft) ukMUM ámHaml|%l spur 1 hó 6,850 6,85 3 hó 6,850 6,85 6 hó 6,600 6,60 12 hó 6,600 6,60 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőéit, HÍTELEK Magánszemélyek részére CIB Személyi kölcsön Évet karol (%) 3M Ft-ig 20,98 v«gy 21.98 3M Ft felett 17,99 v^jy 20.88 A yy i*!^... ^ !ngat!*n8*>dM9t nyújtott - lakáscélú hm kamata 12,99 % ■ egyéb céíú tm kamata 15,99% THM; ILII -22,12*1 - tO ém lutoraifa CIB Otthonteremtő MW 1 éves Kamatperiódus 5,75% 5 km wrotöertódui <00% CIB Új Otthon MM 249% ClB^l0640 212242 Greenpeace a zöld őr Miskolc (ÉM - BAL) - Tucatnyi nagyvállalatot - elsősorban vegyipari cégeket - vizsgál a következő időszakban a nemzetközi zöldmozgalomból ismert Greenpeace frissen létrejött magyarországi csoportja. A külföldről finanszírozott civil környezetvédők állítják: Borsodban is számos veszély leselkedik az itt élőkre. Tíz olyan gyárat, illetve erőművet meg is neveztek a greenpeace-esek tegnapi sajtótájékoztatójukon, amelyek az eddig rendelkezésre álló adataik szerint kisebb vagy nagyobb mértékben szennyezik a környezetet: a talajt, a levegőt, a vizet. A szervezet most induló, három országra kiterjedő kampányában elsősorban az élővizek minőségének védelmére koncentrál: a program a „Tiszta víz 2002” nevet viseli, s a Tisza, valamint mellékfolyói által érintett területeken folyik majd. Miskolc után Kazincbarcikán, Tokajban, Egerben, Szolnokon és Szegeden lesznek rendezvények: ezeken a lakosság tájékoztatása, saját munkájának bemutatása a Greenpeace célja. A sajtótájékoztatón a múlt héten alakult budapesti iroda munkatársai elmondtak: céljuk, hogy a szennyezésekre, a lehetséges környezeti katasztrófák esélyeire felhívjak az érintettek, valamint közvélemény figyelmét; az előbbiek józan belátására. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Felhívás regisztrált munkanélküliek közhasznú foglalkoztatásának támogatására A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ felhívja az önkormányzatoknak, azok intézményeinek és a nonprofit szervezeteknek a figyelmét, hogy közfeladat ellátásához közhasznú foglalkoztatás támogatására az alábbi programokat hirdeti meg: • Szociális feladatok • Pályakezdő fiatalok és pályakezdő pedagógusok foglalkoztatásának elősegítése • Település belvízrendezési feladatainak ellátása • Környezetvédelmi és település fenntartási munkák elvégzése, • Közintézmények felújítása, karbantartása A támogatás a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló - többször módosított - 1991. évi IV.tv. 16/A § valamint a többször módosított 6/1996. (VII. 16.) MŰM rendelet 12 §-14 §-ai alapján kérelemre indul, melynek nyomtatványait a Szabolcs-Szatmár-Bereg Munkaügyi Központ területileg illetékes kirendeltségein lehet beszerezni 2002. június 20-ától. A támogatás alapja: a foglalkoztatási költség (munkabér és annak járulékai: egészség nyugdíjbiztosításijárulék, munkaadói járulék) A támogatás mértéke: a foglalkoztatási költség 70 %-a, romák, pályakezdők, 12 hónapon túli tartós vagy megváltozott munkaképességű munkanélküliek foglalkoztatása esetén 90 %. A 90 %-os támogatásnál az egészségügyi hozzájárulást is támogatjuk. Előnyt élveznek azok, akik a támogatást kistérségi fejlesztési programhoz kapcsolódó feladatokhoz igénylik, illetve tartós és roma munkanélküliek nagyobb arányú foglalkoztatását vállalják 6 órás munkaidőben. A támogatás igényelhető: 2002. július 15. és 2002. október 15. közötti időszakra A támogatás formája, forrása: A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, forrása a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci Alap Foglalkoztatási Alaprészének közhasznú foglalkoztatás támogatására elkülönített része. A kérelem beadási határideje: 2002. június 27. A beadás helye: a területileg illetékes kirendeltség, ahol részletes információ kapható. A támogatás odaítéléséről a pénzügyi forrás függvényében a Kirendeltség Vezetője mérlegelési jogkörben dönt, mely ellen jogorvoslatnak nincs helye. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ Nyíregyháza, Egyház u. 13. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^Aati ESZ