Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-17 / 139. szám

2002. június 17., hétfő KÖZBIZTONSÁG /6 0 Ismeretlen holttest Tegnap hajnalban egy tarpai halász a település külterüle­tén lévő folyószakasznál az ágakba akadt holttestre bukkant. A szakértők megállapították, hogy a halált fulladás okozta. A holttest személyazonossága ismeretlen: 165 cm magas, 50-55 éves, fekete-ősz hajú, hiányos fogazatű nő. 0 Ketten súlyosan Tegnap déltájt Nyír- káta belterületén egy helytelen kanya­rodásból adódóan két személygépkocsi ütközött össze - ennek két személy lát­ta kárát, akik súlyosan megsérültek. Cigarettát csempésztek Debrecen (KM) - A Vám- és Pénz­ügyőrség Észak-alföldi Regionális Pa­rancsnoksága felügyelete alá tartozó vámhivataloknak az utóbbi napokban főként a cigarettacsempészekkel gyűlt meg a baja. A határvámhivatalok 119 esetben vám­szabálysértés, két pedig csempészet vét­ség elkövetése miatt kezdeményeztek eljá­rást, melynek során 2 millió 800 ezer fo­rint értékben került lefoglalásra több mint 21 ezer doboz cigaretta 900 liter üzemanyag és egy mázsa dióbél. A szabálysértési eljárások során össze­sen 110 alkalommal, 303 ezer forint pénz­bírságot szabtak ki a vámhivatalok. A kulisszák mögé néztek Nyíregyháza (KM) - A megyei rend­őr-főkapitányságon a megye leendő bíróinak tartottak előadásokat a bűn­ügyi technikai munkáról. A csaknem harminc megjelent megis­merkedett a hagyományos kriminalisztika szakértői területeivel: a nyom, fegyver, ujj­nyomat és írásszakértői feladatokkal. Az elméleti tudnivalók után a jelenlévők a gyakorlatban is láthatták a bűnügyi tech­nikusok tevékenységét. A bírók a büntetőeljárások során nap, mint nap találkoznak a fenti eljárások eredményeivel, így a főkapitányság és a bíróság vezetői úgy látták, érdemes egy ki­csit a kulisszák mögé tekinteni. A képzést követően az Ítélethozók nagyobb rálátás­sal bírnak majd a tárgyi bizonyítékok fel­kutatásában és rögzítésének eljárásaiba, ami döntéseik meghozatalában adhat se­gítséget. A kiképzett kutya Is sokat segíthet Bizonyítványt vásárolt? Debrecen, Nyíregyháza (KM) - Egy internetes újság szerint szombaton, azon­nali hatállyal lemondott képviselői man­dátumáról Mező Ferenc fideszes debrece­ni önkormányzati képviselő. Amint lapunk korábban megírta, a Szabolcs-Szatmár-Be- reg Megyei Főügyészség a múlt héten saj­tótájékoztatón számolt be arról, hogy két rendőr és több tucatnyi más személy mel­lett egy képviselő is érintett a csalással és okirat-hamisítással megszerzett nyelv­vizsga-bizonyítványok ügyében. Az érintet­tek helyett P. R. főiskolai hallgató és egy hallgatónő, H. Sz. tette le a sikeres nyelv­vizsgát, alkalmanként 40 és 150 ezer forint közötti összegért. Mező Ferenc lemondásá­nak oka az volt, hogy személyét összefüg­gésbe hozták az üggyel. Noha abban ár­tatlannak tartja magát, a személyét és pártját szeretné a méltatlan támadásoktól megóvni, ezért a vizsgálat végéig pedig szünetelteti tagságát. A megüresedett kép­viselői hely betöltésére nem írnak ki idő­közi választást. Bővebben: http://forum.szon.hu Nem állt meg Személyi sérüléstől mentes, ám jelentős anyagi kárt okozó közlekedési baleset történt hétvégén a Mező utca, Tiszavas- vári út kereszteződésében. Egy Lada ve­zetője a szabályokat betartva haladt az állomás irányába. Egy osztrák rendszá­mú VW Passat három utassal Szatmár­németibe igyekezett és a felüljáró tövé­nél lévő kivilágított STOP-táblánál nem állt meg, hanem az ott áthaladó Lada ol­dalába csapódott. A felfúvódott légzsák a komolyabb sérüléstől megóvta őket, a vétlen autóban ülő férfit talán az men­tette meg, hogy a Passat nem a bal, ha­nem a jobb oldalnak ütközött. Mindkét járművet autómentő vitte el, a vétkes autó rendszáma belefúródott a Lada kerekébe Fotó: Pusztai Sándor A TÁRGYALÓTEREMBŐL Békejobbot nyújtottak egymásnak Nyíregyháza (KM) - Első­fokon jogerős ítéletet hozott a megyei bíróság dr. Fázsi László vezette tanácsa egy életveszélyt okozó testi sér­tés kísérletének ügyében. A vádlott Sz. P. egy nyíregy­házi fiatalember, aki egy olyan eseménysor végén került bíróság elé, amibe sok fiatal belesodród­hat, ha nem tud az indulatainak időben megálljt parancsolni. Ta­lán ennek tudható be, hogy ezút­tal a cselekményét beismerő és azt megbánó vádlottra a vádha­tóság képviselője is csak felfüg­gesztette szabadságvesztést kért. Sz. P. 2002. február 8-án este Nyíregyházán, egy sörözőben töl­tötte az időt, barátaival iszogat­va, társaságában volt a barátnő­je is. Talán másképp végződött volna az este, ha nem lép az asz­talhoz a későbbi sértett és nem kezd ital hatására kötekedni. Beszólt a barátnőjének Z. G. odament és ebből kisebb vita támadt, aminek végén az asztaltól eltanácsolt fiatal beszólt a vádlott barátnőjének. Erre már a vádlott sem türtőztette magát, hanem a kezében lévő üres kor­sóval vett elégtételt és három­szor fejbe csapta a kötekedőt. Ő a fején vérezni kezdett megszé­dült, de azt, hogy milyen mér­tékben volt az ütésnek és milyen mértékben az italnak köszönhe­tő, nem lehetett pontosan megál­lapítani. Az ütések közül egy kö­zepes erejű volt, a többi kisebb­re sikerült de ez nem változtat azon, hogy az eszköz és a cselek­mény alkalmas volt arra, hogy akár életveszélyesen megsérül­jön a megütött ember. Szerencsé­re a súlyosabb következmény el­maradt, de a felépülés így is több hétig tartott. Azóta már mind­ketten máshogy látják a dolgot, a vádlott megbánta azt és elné­zést kért a sértettől. Békejobbot nyújtottak A másik fél is belátta, hogy a haragnak nincs értelme, a dol­gok kialakulásához neki is volt némi köze, ezért békejobbot nyújtottak egymásnak. Az ügyész szerint csupán a véletle­nen múlott, hogy nem történt nagyobb baj és a helyzet kiala­kulásában a sértett provokatív magatartása is szerepet játszott. A vádlott bűnös ezt maga is elis­merte, azonban elegendőnek lát­szik felfüggesztett szabadságvesz­tést kiszabni ellene. Ehhez az in­dítványhoz a védelem is csatla­kozott, ezért a bíróság az enyhí­tő szakasz alkalmazásával már első fokon jogerős ítéletet tudott hozni. Sz. P. büntetése 1 év 6 hó­napos szabadságvesztés, aminek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették. Egész évben ellenőriznek Nyíregyháza (KM) - Az egy hónapra tervezett foko­zott közlekedési ellenőrzése­ket az Országos Rendőr-főka­pitányság intézkedése alap­ján a balesetek visszaszorítá­sa érdekében vezették be me­gyénkben is. Az akcióban összesen 184 rendőr vett részt, munkájukat 62 polgárőr segítette. Az ellenőrzés alá vont gépjárművezetők közül 429 ellen voltak kénytelenek helyszíni bírságot kiszabni. Ez összesen másfél millió forintjá­ba került a szabályok ellen vé­tőknek, ami három ezer forint körüli összeget jelentett átlago­san. 126 esetben feljelentéssel kellett élni, leginkább gyorshaj­tás miatt, de kiemelkedett az it­tasan volán mögé ülők (40) szá­ma is. Közülük hat személytől vették el a jogosítványt. Az akció nyomán nem volt ér­zékelhető változás a balesetek számában, ezért az egy hónapra tervezett ellenőrzéseket egész évesre nyújtják ki. Elsősorban a nagy forgalmú utakon lehet készülni rövidebb megállásra, de mindez a szabá­lyosan közlekedők érdekében történik. Megpróbálják a gyors- hajtókat és az ittas vezetőket ki­szűrni a forgalomból, ugyanis a tapasztalatok szerint elsősorban ez a két ok jár a legsúlyosabb kö­vetkezményekkel. Csak összehasonlításul né­hány adat a tavalyi és az idei év első négy hónapjából. 21-ről 25-re emelkedett a halálos balese­tek száma. A könnyű sérüléssel járó balesetek száma 209-ról 248-ra nőtt, a súlyosabb sérüléssel járó balesetek száma 116-ról 128-ra emelkedett. Ezek mindenki szá­mára indokolják, hogy az a fo­lyamat, ami a közutakon kiala­kult nem tűrhető tovább. Hirdetés hei-yEÍ TÖBBET KEVESEBBÉRT - MÁR HASZNÁLT LAKÁSRA IS! ÁLLAMI KAMATTÁMOGATÁSSAL ÉS ADÓKEDVEZMÉNNYEL ÖN A FUTAMIDŐ VÉGÉRE JELENTŐS MEGTAKARÍTÁST ÉRHET EL A FELVETT HITELÖSSZEGHEZ KÉPEST! Havi töri. tszté s összege* * CIO OTTHONTEREMTŐ HITEL ÉVI 4,5% KAMATTAL lA 0,6% EGYSZERI FOLYÓSÍTÁSI JUTALÉK FOLYÓSÍTÁSKOR, AZ ÉVI 1,5% KEZELÉSI KÖLTSÉG FOLYÓSÍTÁSKOR ÉS ÉVFORDULÓKOR KERÜL FELSZÁMÍTÁSRA, EZEKET A HAVI TÖRLESZTŐ RÉSZLET NEM TARTALMAZZA) ** A JELENLEG HATÁLYOS JOGSZABÁLYI RENDELKEZÉSEK ALAPJÁN - AMENNYtUCN AZ ÖSSZEVONT ADÓALAP ADÓJA LEHETŐVÉ TESZI-, A LAKÁSHITEL-TÖRLESZTÉSEK ADÓKEDVEZMÉNYÉT FIGYELEMBE VÉVE 2002. MÁJUS Rfc non Gruppo IntesaBci 4700 Mátészalka, Kazinczy u. 2. Telefon: (44) 500-730 4400 Nyíregyháza, Szarvas u. 7. telefon: (42) 422-000 www.cib.hu 5 OOO OOO FT 1 O ÉV 51 970 FT 2 400 OOO FT 4 800 OOO FT IO ÉV 49 891 Ft 2 400 OOO FT 3 OOO OOO FT 5 ÉV 56 01 4 Ft 1 200 OOO FT

Next

/
Oldalképek
Tartalom