Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-08 / 106. szám
2002. május 8., szerda Kelet« Magyarország HÁTTÉR /3 0 Gyógynövények Betegségek gyógyítása gyógynövényekkel címmel ETI-vizsgára felkészítő tanfolyamot vezet dr. Nagy Géza gyógyszerész-természetgyógyász május 11-12-én a nyíregyházi Életmód Házban. 0 Dés László szaxofon és Szamosi Szabolcs orgona kettős koncertje lesz május 10-én, pénte- ken este 19 órakor a 11 v Vilii nyíregyházi evangélikus templomban. A műsorban improvizációk, Liszt Ferenc, Max Eisikovits és Dés László művei hangzanak el. 0 Szalonnasütés A nyíregyházi „Nyugodt életet” nyugdíjasklub május 8-án 13 órától a Bujtoson tartja összejövetelét, amelyet szalonnasütéssel kötnek egybe. NÉZŐPONT Barátságos munkahely Az embernek annyi otthona van életében, hogy a végén még összezavarodik benne, melyik a legfontosabb. Amíg tanköteles gyermek, azt szajkózzák neki: „Az iskola a második otthonod, fiam!", amikor pedig már dolgoznia kell, akkor a munkahelye érdemli ki ugyanezt a megtisztelő címet. Mindeközben nagyon is jól tudjuk: a kevés szerencsések táborát erősíti az, aki valóban olyan jó érzéssel kezdi munkáját, mint amilyennel hazatér, haza, a családjához. S hogy mégis létezik hivatalos formában családbarát munkahely, azt pár napja tudom, mivel egy nyíregyházi vállalat szó szerint ezt a címet nyerte el a Szociális és Családügyi Minisztériumtól. Vegyes érzelmeket ébresztő elismerés. Hát már ott tartunk, hogy külön oklevél jár annak a munkaadónak, aki figyel az alkalmazottak családi hátterére? Vagy inkább a nemes szándékot kell látni mögötte, amely emberségből igyekszik versengésre ösztönözni az egyébként érthetően profitra törő cégeket? Vérmérséklet szerint keresheti ki-ki a választ, de a tényeket látni kell. Az üzleti élet szereplői rettenetes versenyben küzdenek azért, hogy piacaikat, vevőiket megtartsák, s alapvető érdekük, hogy önmagukból és valamennyi munkatársukból a legnagyobb teljesítményt préseljék ki. Ám ugyanez a verseny kell elgondolkodtasson minden cégtulajdonost: vajon mikor várhatja el ezt a produktumot az alkalmazottaktól? Nem nehéz kitalálni: ha a mindenféle megbecsülésen túl ügyel a dolgozó nyugalmára, segíti őt családi problémáinak rendezésében is. Az ilyen embertől kapható meg az elvárt teljesítmény és lojalitás, s ez is fontos része a versenyelőny megszerzésének. A fizetésről lehet vitatkozni (az egyébként is mindig kevés), de az emberség nem forintosítható juttatás. Ezt ne feledje egyetlen üzletember sem, különben legyen bármilyen hatalmas a vára, gyenge lábakon fog állni. Egy kicsit mindig jobbat, mint azelőtt Az ezüstkalászos gazdák a túristvándi vízimalomnál találkoztak bográccsal és jegyzetfüzettel Míg a gazdák a fórumon szakmáztak, a hozzátartozók remekül szórakoztak a festői Túr-parton A szerző felvétele Galambos Béla Túristvándi (KM) - A szellem és a test egyaránt részesülhetett táplálékban május elsején Túristvándiban a messze földön híres vízimalom és a hasonló nevű panzió festői környezetében rendezett ezüstkalászos gazdatalálkozón. A baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium az áprilisban vizsgát tett ezüstkalászos gazdatanfolyama hallgatóinak kívánságára rendezte meg a találkozót, amelyen gazdafórum jelentette a szellemi és a halászléfőző verseny harminc bográcsban főtt, ízletes végeredménye, no meg egy nyárson sütött ökör a testi táplálékot. Óvatosan a génekkel A gazdafórum mindjárt két meglepetéssel indult. Az egyik, hogy a meghívóban szereplő földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert fontos ügyek marasztalván a fővárosban, dr. Vonza Andrást az agrárfórum nyitóelőadójaként Székely Bertalan az FVM Mezőgazdasági Főosztályának vezetője helyettesítette. A másik Kiss Zsigmondot az agrárfórumot is levezető szakiskolai méhész-tanárt érte, amikor a főosztályvezető - kellemes kötelességének téve eleget - átadta részére a miniszteri kitüntetést, amellyel a tavalyi szat- már-beregi árvizet követő méhészkárok gyors és alapos felmérésében és a károk enyhítésében végzett munkáját honorálta a szaktárca vezetője.- A magyar mezőgazdaságra továbbra is kiemelt szerep vár, hiszen kiválóak a hazánkban rendelkezésre álló feltételek, köztük például a megfelelő szakképzettség is - utalt a felsőfokú agrárképzettségűek világviszonylatban is magas hazai arányára, és az FVM által jelenleg is támogatott ezüst-, illetve aranykalászos gazdaképzésekre Székely Bertalan. A főosztályvezető az ágazat teljesítményéről szólva kiemelte: 2001-ben jó évet zárt a mezőgazdaság, s bár bizakodóak vagyunk, erre az évre jelentős aszállyal kell számolnunk, hiszen közel 200 mm csapadék hiányzik a földekből, és már százezer hektár gyümölcsös területet ért jelentősnek látszó fagykár. A növénytermesztésen belüli arányokról szólva a főosztály- vezető kijelentette: az ország 4,5 millió hektár szántójának 70 százalékán gabonafélét termeltünk, ami alapvető szakmai szempont- ból(vetésváltás) semmiképpen nem tartható tovább. Ugyanakkor nem lehet „Kert Magyarországot” sem kialakítani, mert továbbra is kell nekünk gabonát, ipari, és takarmánynövényeket termelni, csak egy kicsit mindig jobban, mint azelőtt tettük. A legnagyobb vesztes A génkezelt szervezetekről, a GMO körébe tartozó növényekkel kapcsolatban leszögezte: bár hasznos, jó tulajdonságokat hordoznak a génmanipulált növények, de félelmet is okoznak bennünk, hogy később esetleg más káros tulajdonságai is kiderülhetnek. Hogy nálunk nincs GMO-s búza, kukorica a termesztésben, az olyan előnyei jár, hogy egyáltalán el tudjuk adni ezeket a gabonaféléket a világpiacon, tette hozzá Székely Bertalan. Az almaágazat gondjait a minőségi termesztésben tapasztalható lemaradásunkban látja a minisztériumi szakember. Sok az elöregedett ültetvény, ráadásul jelentős részük gondozatlan is. Ilyen körülmények között nem járható út a tűzoltás szerű évenkénti támogatás. A megoldás irányába akar hatni a kormányzat, amikor 10 milliárd támogatást fordít ültetvénytelepítés ösztönzésére. fí....................................................... A keleti piacok visszaszerzésével ismét föllendülhet ez a fontos ágazat... Székely Bertalan ......................................................» Az állattenyésztést - amelynek a termelése több, mint 50 százalékkal esett vissza - a rendszer- váltás legnagyobb veszteseként titulálta az FVM főosztályvezetője. Mint egykor a szatmári településen, Milotán is évekig tevékenykedett szakember vélekedett úgy, hogy Szabolcs-Szatmár- Bereg megye hajdan magas színvonalú állattenyésztésében különösen nagy visszaesés következett be. Mindazonáltal a csökkenés már úgy tűnik megállt, s minden remény meg van arra, hogy a keleti piacok visszaszerzésével ismét föllendülhet ez a fontos ágazat. A szépszámú szabolcs-szatmár- beregi méhész jelenlétére való tekintettel Székely Bertalan külön szólt a hazánkban 15 ezer családnak (70-80 ezer embernek) a megélhetést, vagy fontos jövedelemkiegészítést jelentő méhészetről. Hangsúlyozta: a kárenyhítésük idén is megoldható lesz, ameny- nyiben beigazolódik, hogy valóban elfagyott az akác. Az akácméz ugyanis a kevés hun- garikumok egyike. Keskeny pallón Oláh Gábor Csillagfényes éjszaka volt. A hold ezüstös fénye derengett át a függönyön, majd tovább állt az ablak elől. Lassan kibújt a benti homályból a várva várt hajnal is. Nyújtózkodott egyet, mintha a meny- nyezetet - amelyet egész éjjel bámult - akarta volna megtámogatni. A szomszéd szobából áthallatszott a férje horkolása. Későn jött, biztosan annál a nőnél volt megint. Egy pár hónapig még együtt laknak, majd a bíróság dönt, kié lesz a lakás. Nincs sok reménye, fél, hogy a férje kiforgatja, jártas a peres ügyekben. Történetünk a szokásos történet. Fiatalon kerültek össze, nagy volt a szerelem, forró mézízű szavak, békesség, jött a három gyerek, lassan-lassan hátat fordítottak a szegénységnek is. Míg ő nevelte a gyerekeket, férje építgette a karrierjét. A kis technikusból mérnök, főmérnök, végül igazgató lett. Csinos, mindig ápolt fiatal munkatársnő a munkahelyen, túlórák, többnapos kiszállások, mire észbekapott, keskeny lett a palló kettőjüknek. Már nemcsak cserépnek, cselédnek sem kellett, a régi mondás szerint. Közben felnőttek, kiröpültek a gyerekek. Szaporodott a szó, repedezett, majd összeomlott a házasságuk. Szakmája, munkája nincs, magára maradt kiszolgáltatottan, kis holmijával a kezében, most hova menjen? Néha-néha megmozdul ugyan benne a harag, de fékezi magát. Nincs a szívében bosszú sem, megbékélt sorsával. Szeméből mára már elapadt a könny is, mert nincs olyan könnyfolyam, amelyik egyszer el ne apadna, ki ne száradna. Megállt a tükör előtt, egy idegen nő nézett rá. Végigsimított a ráncain, látta, érezte a szépsége lassú hervadását, hogy az öregedés milyen sok húst kivágott már a bőre alól. Megtakarított pénze sincs, az is mindig csak odagurul, ahol társaságban lehet. Például a férjéhez. Legalább dolgozhatna, de hol, mit? Elmúlt ötvenéves, még a negyvenesek sem kapnak ma munkát. Lassan eladogatja családi ékszerét, mára már alig maradt abból is. Elmaradtak a barátok is, pedig igencsak sűrű vendégjárás volt akkoriban náluk. Voltak, akik kifogást kerestek, mások nem is szóltak, csak nem jöttek. Egyszer már a halálra is gondolt, de azt gyorsan elhessegette magától, nem teheti, gyermekei vannak, unokái lesznek. Megmosakodott, rendbe tette magát, enni nem kívánt, egy csésze kávét ivott, elindult hazulról, csak úgy céltalanul, hogy ne legyen otthon, amikor a férje felébred. Kishajóvezetőket képeznek Nyíregyháza (N. L.) - Kishajóvezetőket, motorfűrész-kezelőket, autómentőket is képez a nyíregyházi Educar Oktató Bt. Egy újabb tanfolyamot május 21-én indítanak. A munkanélküli hallgatók képzését a megyei munkaügyi központ támogatja. A vidékiek útiköltség-térítést is kapnak. Lengyel Zoltán, a bt. ügyvezetője elmondta: a szerteágazó képzéshez több helyről hozzák a tanárokat, az oktatókat. A kishajóvezetők oktatását például debreceni tanárral oldják meg. Nyíregyházi nyelvtanárokra is szükségük van, mert a nemzetközi árufuvarozó (TIR) tanfolyamok hallgatói alap fokon idegen nyelvet is tanulnak. Három tanterme és korszerű oktató gépparkja van a bt.-nek. A május 21-én induló tanfolyamon könnyű- és nehézgépkezelőket, targoncavezetőket és veszélyesanyag-szállí- tókat is képeznek. A tanfolyam után a sikeresen vizsgázók többsége munkát talál, képesítésével elhelyezkedhet. Aranylakodalom A nyíregyházi Győri Sándor és felesége Balogh Erzsébet a napokban ünnepelte házasságkötésük 50. évfordulóját. Az aranylakodalmon két gyermekük, két unokájuk és egy dédunokájuk, valamint népes rokonságuk, kedves szomszédaik ünnepelték a jeles eseményt Amatőr felvétel Légistop Ferter János rajza Nyéki Zsolt