Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-06 / 104. szám
2002. május 6., hétfő Mtei»lltgf&i©fsfá§ ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Ballagás Az újfehértói Bajcsy-Zsilin- szky Endre Gimnázium és Szakközépiskola a két végzős osztályának ballagását május 10-én 15.30 órától rendezi meg. A két osztályban 42 diák búcsúzik el az alma matertől. A negyedikes diákok egy része a gimnáziumi osztályban, a másik része a ruhaipari szakközépiskolai osztályban készült a közelgő érettségire. 0 Országos döntőben A leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai immár öt éve folyamatosan megnyerik a Kazinczy szépkiejtési verseny iskolaszövetségi fordulóját. így ebben az évben is gárdonyis tanuló vett részt a Kisújszálláson megrendezett döntőben. Szkita Krisztina 7. osztályos diák a versenyről oklevéllel és éremmel tért haza. 0 Készülnek a minősítésre Június első napjaiban Tarpán rendezik meg a megyei népzenei fesztivált, amely országos minősftőverseny is lesz egyben. Erre a minősítésre szorgalmasan készül az Érpataki Assonykórus is Sutkáné Makara Beáta vezetésével. Jókai-Napfény4iét Biri (KM) - Különleges az idei esztendő Biri község két intézményének az életében, ugyanis mind az óvoda, mind pedig az általános iskola most ünnepli működésének ötvenéves évfordulóját. Ebből az alkalomból a két intézmény - a Jókai Mór Általános Iskola és a Napfény Óvoda - vezetői úgy döntöttek, hogy május utolsó hetében, pontosabban május 27- től 31-ig közösen rendezik meg a Jókai- Napfény-hetet. A hét minden napján sok érdekes program várja a fiatalokat. Az ovisoknak és a diákoknak lesz agyagozás, gipszöntés, só- gyurmázás, tartanak színjátszó előadásokat a nagyok a kisebbeknek, s nem hiányzik majd a mozgás sem. Az óvodások ellátogatnak majd az első osztályba, az elsősök pedig „nosztalgiából” keresik fel az óvodát. A Jókai-Napfény-hét utolsó napján délelőtt fordított napot rendeznek, délután pedig vendégül látják az óvoda és az iskola egykori dolgozóit. Ezt követően rendezik majd meg az ünnepi gálát, amelyen bemutatkoznak az óvodások, az iskolai néptáncosok és színjátszók. Majális hosszú szünet után Érpatak (KM) - Megyénk szinte minden településén rendeztek május 1-jén majálist, így Érpatakon is. Ez a majális azonban azért volt emlékezetes a településen élők számára, mert egy több évig tartó „eseménytelenséget” szakított meg. Az Érpataki Asszonykórus és a helyi sportkör ugyanis úgy döntött, hogy megmutatja: május elesejére összefogással, kevés pénzből is lehet olyan programokat szervezni, amelyek egyaránt lekötik a kicsiket és a nagyokat. A község mazsorettjei ébresztették május első napján a település lakóit. Bejárva a falu utcáit, több helyen műsort adva nagy sikert arattak a fiatalok. A vidám és látványos ébresztés után a sportpályán folytatódott a program, ahol játékos sport- vetélkedődön bizonyíthatták ügyességüket a résztvevők. A jutalmak sem maradtak el, szép díjakat vehettek át a győztesek. A nap folyamán pónin lovagolhattak az érdeklődők, akik meghallgathatták az Érpataki Asszonykórus műsorát is. A közös főzés eredményeképpen sikerült pótolni az energiákat is. Este tűzijáték tette még feledhetetlenebbé 2002 majálisát. Megszállták az elmúlt héten pénteken a leveleki víztározó partját, illetve a helyi önkormányzat strandjának területét a leveleki Kastélykert Óvoda kiscsoportos apróságai. Majális és anyák napja alkalmából döntöttek úgy az óvónők a szülőkkel közösen, hogy kirándulásra viszik a kicsinyeket, s közösen fedezik fel a táj szépségeit, közösen játszanak, hogy mind több élményhez juttathassák a gyermekeket. Mint képünk is mutatja, az anyukák a lipityó- kázástól sem riadtak vissza M. Magyar László felvétele Önerő a felajánlott tiszteletdíjakból Zárszámadás keretében értékelte az elmúlt év gazdálkodását a tiszadadai önkormányzat Tiszadada (Tárnái László)- A 2001. évi zárszámadásról készített beszámolót értékelte a tiszadadai képviselő-testület a napokban. Megállapították, hogy az elmúlt évi költségvetésben meghatározott alapvető feladatokat teljesítették. Elsődleges cél az intézmények ellátása, működtetése volt. A feladatok maradéktalan ellátásához ÖNHIKI-pályázat benyújtására volt szükség, melynek erdményeképpen közel tizenhétmillióval többet költhetett az önkormányzat. Takarékosság A 2001. évre tervezett 325 milliós bevétellel szemben 30Í millió forintos kiadásról számolhattak be. A képviselők tiszteletdíjuk felajánlásával segítik a pályázatokhoz szükséges önerő biztosítását. Kiemelten foglalkoztak a szociális jellegű kiadások további mérséklésével, csak a legrászorultabbak kaptak különböző összegű segélyeket. Természetesen a legkörültekintőbb gazdálkodás sem nélkülözheti az állandó odafigyelést, a takarékos, megfontolt és a községi közös célok megvalósítása érdekében fogant helyi döntéseket, amelyek az elmúlt évben is sikerre vezették, a települést, nem kellett hitelhez nyúlnia az önkormányzatnak, miközben tovább épült, szépült a község. Lefülelt banda Rendhagyó napirend keretében számolt be végzett tevékeny- áégéről a tiszadobi rendőr őrsparancsnok. Pájer Csaba elmondta, hogy Tiszadada sajátos területi elhelyezkedése miatt különösen veszélyeztetett az úgynevezett utazó bűnözők miatt. Ezért a tiszadobi rendőrőrs kiemelt feladatai között szerepeltette a fiatal hadnagy a rendőri jelenlét további biztosítását. így 2001 évtől a rendőri állomány bővülése lehetővé tette, hogy a nap 24 órájában elérhetőek a rend őrei. Ezt a feladatot Tiszadobon három, Tiszadadán egy körzeti megbízott látja el. Letelepedésüket Tiszadadán szolgálati lakás adásával is támogatja az önkormányzat. Az elmúlt évben harminc százalékkal nőtt az előző évhez képest az ismertté vált bűncselekmények száma. Problémaként jelezték a képviselők az őrsparancsnoknak, hogy nem csökkennek az idős lakosok sérelmére elkövetett tyúklopások, a kerékpárlopások, s a sikertelen felderítés nagyban befolyásolja a rendőrség munkájáról kialakult állampolgári megítélést. Ezen a téren is kedvező eredményről számolt be a rendőr hadnagy, sikerült ugyanis lefülelniük egy csoportot, amelynek a tagjai javarészt erre szakosodtak, de teljesen még nem sikerült megakadályozni ezen esetek elkövetését. Mezőőri szolgálat Jelentős eredményként értékelte a fiatal szakember, hogy lényegesen javult a közlekedésbiztonság, csökkentek az úgynevezett falopások. Ez utóbbiak felderítésében nem kis szerepe volt a községben néhány éve szolgálatot teljesítő mezőőrnek. A rendőrségi beszámoló után a képviselők egyhangúlag támogatták azt a javaslatot, hogy a községből egy tiszavasvári vállalkozó szállítsa el a kommunális hulladékot. A tervek szerint így 400-500 forint között kell egy kukáért fizetniük a lakosoknak. A szemétszállítást heti rendszerességgel tervezik, de pontos, mindenki számára elfogadható megoldás még nem született, így csak a végleges döntést követően kezdődhet a tényleges szállítás. Új művelődési ház, játszótér építését tervezik Oroson Oros (N. L.) - Egy április 29-én hozott közgyűlési határozat értelmében Oroson lebontják a művelődési házat és újat építenek helyette. Arról is döntöttek, hogy rendbe teszik, felújítják a volt úttörőparkot, és hamarosan egy játszótér átadására is sor kerül. Minderről Szűcs István, a részönkormányzat elnöke adott információt szerkesztőségünknek. Az orosi művelődési ház épülete igen régi, nem felel meg a mai követelményeknek. Lebontják és a közelében korszerű épületet emelnek. A közgyűlés az első ütem megvalósítására 26 millió forintot csoportosított át. A terv szerint még idén elkezdik építeni az új kultúrintézményt. Ezekben a napokban, hetekben készítik el a szakemberek Oros központjának szépítési tervét és költségvetését. Az elképzelések szerint a római katolikus templom közelében átrendezésre, parkosításra, fásításra kerül sor. Jó hír az is, hogy a volt úttörőparkot rendbe teszik és a körbe kerített területen egy emlékművet helyeznek el, még ebben az évben. Oroson az Élet utca és a Tor- nácos utca határán már épül a csodálatos játszótér. Játszóház, esőház és több sportlétesítmény is lesz a területen. A játszótér átadása várhatóan június 10-én lesz, így a szünidő első napjaiban birtokba vehető új gyermek- létesítmény egész nyáron szolgálhatja a vakációzó fiatalokat. CSALÁDI ÖRÖMHÍR ják és töltsék ki, mellékeljék a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatát, a kicsi képét, és küldjék el címünkre. (4401 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) A borítékra kérjük, írják rá: Családi örömhír! A gyermekek között negyedévenként ajándékot sorsolunk ki. A gyermek családi és utóneve: _______________ __ Születésének dátuma: Anyja neve: Apja neve:__________________________________________________________ Lakhelye (csak a település neve): A legnagyobb öröm, ha a család újabb jövevénnyel gyarapszik. Lapunk térségi mellékleteiben folyamatosan tesszük közzé azoknak a kisbabáknak az adatait, akiknek érkezéséről szüleik hírt adnak nekünk. Kérjük, az alábbi kupont vágHozzájárulok, hogy gyermekemről a fenti adatok a Kelet-Magyarországban megjelenjenek: Szülők aláírása: _________________________________________________ apa anya Kirándulás a tó partiéra